Hónap: 2015 október

Társadalomkritika, avagy az ideális férfi.

Az előző cikkemben megemlítettem ugyan, hogy megírom ezt a felét is a bejegyzésnek. És félre értés ne essék, alapvetően nem azért írom mindezt, mert nem szeretnék szexistának tűnni, hogy csak a nőket kritizálom. Nem, szimplán csak azért, mert alapvetően a mai férfi társadalommal is problémáim vannak.

És bár a férfi szó itt egy kicsit erős, hiszen ha körül nézek az utcán, vagy a munkahelyemen, akkor ott nem sok problémát találok, hiszen a legtöbb férfi kollégám idősebb mint én.

Igaz sajnos tőlük se látok sokszor értelmet, de lehet ez csak Anglia sajátossága. Minden esetre, és ez az amiről inkább szólni fog ez a cikk.

Mostanában elég sok nővel beszéltem, főleg egyedülálló a 20-as éveik végén lévő nőkkel, és majdnem mindegyikőjük ugyanazt mondta, és ezzel együtt megerősítette bennem azt, hogy egyik nőt sem érdeklik a velem egykorú férfiak. Hiszen a fiatalabbak notóriusan az idősebbekre vágynak, a még idősebbek pedig már a férjükre, és lehetőleg egy éven belül.

Ebben a kreált helyzetben pedig akkor lássuk csak nekem milyen esélyeim vannak. Az első opció, az az, hogy össze jövök egy 17-19 éves lánnyal, vagy esetlegesen hazudok a koromat illetően, és egy 27-28 éves lehetőleg érett nő mellett döntök, de valahogy egyik opció sem tetszik túlzottan. Itt merül tehát fel bennem a kérdés, vajon mit rontok el én? Vajon mindez az én hibám? Nekem vannak túl nagy igényeim? Vagy az átlag férfiak ennyire tébolyodottak? Vajon az én korosztályommal van a gond? Vagy mindenkivel 40 alatt?

Hát akkor vegyük sorra ezeket a kérdéseket. A felhasznált szituációk fiktívek, valójában nem, vagy nem így történtek meg.

Vajon mindez az én hibám?

Nos ez egy valóban jó kérdés még magamra nézve is, és azt kell mondjam, hogy nem. Nem érzem magamat hibásnak a társadalmunk mostani állapotát illetően. Nem érzem magamat hibásnak azért, mert jelenleg a férfi és női nem közötti szakadék néhol már a Föld – Hold távolsággal vetekszik, míg máshol alig 10 centi távolságra van egymástól. Én nem tettem semmit azért, hogy a mai férfiak megítélése olyan legyen amilyen. És legfőképpen nem tartom magamat hibásnak abban, hogy nem követem / követtem a velem egykorúak példáját. Nem szeretnék persze túlzásokba esni, de való igaz, és többek jegyezték meg, hogy komolyabb vagyok annál, mint amiből az életkorom alapján következtetni lehetne.

Nekem vannak túl nagy igényeim? Vagy az átlag férfiak ennyire tébolyodottak?

Nos elég nagy eséllyel igen. És nem én lennék, ha nem ezt fejteném ki a leghosszabb ideig. Amit rólam tudnotok kell, hogy alapvetően nem szeretek rövid távon gondolkodni, és elég biztos elképzeléseim vannak a jövőt illetően, pontosan tudom, hogy mikor szeretnék, és mit csinálni. Ahogy azt is, hogy mondjuk az elkövetkezendő öt évben hova szeretnék költözni, hogy milyen kurzust szeretnék elvégezni, és hol szeretnék dolgozni.
Ennek megfelelően a magánéletemben is próbálnék ennek megfelelően gondolkodni, magyarán szólva egy olyan nőt találni, akivel úgy mond lehet tervezni, és nem feltétlenül a földtől nagyon elrugaszkodott tervekre gondolok, mint a házasság, gyerekek, közös ház, stb. Szimplán csak a közös nyaralás a következő adandó alkalommal, a karácsonyi program, na meg a többi.

Azonban ahogy észre vettem, ez a felfogás a kortársaim többségéből nagyon is elveszett. Nem a legszebb megfogalmazással élve csak egy könnyű numerára vágynak, akitől reggel úgy tudnak elköszönni, mintha mi sem történt volna, és utána talán soha többet nem beszélnek majd az illetővel.

Már feleslegessé vált a tervezés, hiszen mint ahogy arra az előző cikkemben is próbáltam utalni, a nőkből is elveszett elég sok minden. Ennek a kombinációja pedig egy elég erőteljes problémát vet fel. Mégpedig, hogy a párkapcsolatok lerövidülnek, mire oda ér egy-egy ember, hogy megtalálja azt, akivel úgy gondolja, hogy le akarja élni az élete maradék részét. Addigra a kapcsolat mindkét szereplője kiégett, hiszen már megélt mindent amit akart, és/vagy amit lehetett. Ennek megfelelően az a házasság, vagy együttélés is pocsék lesz, melynek az eredménye a válás. Ez pedig akárhogy is nézem senkinek sem kell. Legalábbis nekem biztosan nem.

Vajon az én korosztályommal van a gond? Vagy mindenkivel 40 alatt?

Hát ez az amihez már egy kicsit globálisabban kell nézni a dolgokat. A minap olvastam egy cikket, amit egy a harmincas évekig végén járó férfi életét mutatta be röviden. Egy pár dolog, sikeres üzletember, a kollégái véleménye szerint, jól kinéző, elegáns, és udvarias. (Ezt én is biztosan merem mondani róla) Viszont a nőkkel kapcsolatban bizony válogatós. És ahogy ő is kifejtette, hiába próbálna meg randizni, az esélyei jók, de neki is azzal a lehetőséggel kell szembesülnie, amivel nekem.

Választ egy olyan nőt, aki nagyjából a lánya lehetne, az elmondásai alapján ez kizárt. És meg is értem emiatt. Vagy egy “kétségbeesett harmincast” de ez sem jó, hiszen ezek a nők már inkább a biológiai órájuknak élnek, és csak férjet, családot, és gyerekeket akarnak. Tehát nehéz helyzetben van a társadalom.

Erre visszakötve még, sajnos az ilyen normális felfogású férfiakból van egyre kevesebb. Hiszen egy 38-40 éves férfi már miért ne mondaná azt egy 18-22 éves lánynak, hogy ne haragudj, de nem. Ezen korosztály átlag egyedei, inkább ezzel a módszerrel próbálnak meg fiatalosak maradni, és gyakorlatilag egy teljes imidzset kreálnak maguknak, hogy “eladhatóak” legyenek a jóval fiatalabb korosztálynak. Hiszen mekkora tisztelet lesz majd a kollégák körében, amikor majd a következő nap elmesélik bent, hogy azt a kis (és elnézést a kifejezésért) kurvát, hogy dugták meg előző este, satöbbi, satöbbi.

Ez viszont gyerekes, bár ha a gyerekességnél tartunk, akkor azért kitérnék a velem egykorúakra is egy kicsit. Az idősebb nő náluk ugye szóba se jöhet (valami nagyon durva anyakomplexus esetében még csak-csak, de erre nem térnék ki). Marad tehát megint csak a velük egykorú úgy szintén komolytalan felfogású lányok armadája, akiknek csak egy a lényeg, hogy ki tudják élni magukat. Természetesen a srácoknál ugyanez a helyzet, és emiatt a párkapcsolatok annyira gyönyörűek manapság. Hiszen amikor ‘open secret’ jelleggel hallgatom a buszon két srác beszélgetését arról, hogy hogyan csalták meg azt akivel éppenséggel együtt vannak, akkor azért egyrészt elfog az undor, és a gyűlölet. Másrészt pedig elkezd viszketni a tenyerem, hogy mindkettőt úgy töröljem képen, hogy a kapaszkodó adja nekik a másikat.

Senki sem szeret ebben a helyzetben lenni, és senki sem akarna. És persze mindezek után ők lepődnek meg, amikor kiderülnek a dolgok, és lapátra kerülnek, majd mindezek után ők a leghangosabbak, amikor arról van szó, hogy nincs normális nő a földön.
Persze, ha ez a viselkedése mindenkinek, akkor ne csodálkozzatok. A normálisak már foglaltak, és vagy egy meleg sráccal vannak együtt, mert ő legalább törődik velük, és tök jól tudnak táncolni, beszélgetni, stb. Vagy éppenséggel a magamfajtával, akikkel tudnak a jövőjüknek élni, és úgy szintén megkapják a törődést, a beszélgetést.

Persze van varázsa az egy éjszakás kalandoknak is, nem mondom, hogy nincs. De nem életformaként kéne ezeket folytatni, mert annak semmi értelme. Lezárásként nem tudom mit mondhatnék. Érzem, hogy ezt a cikket nem gondoltam át annyira, mint az előzőt. Azonban úgy érzem, hogy ez is elég világosan elmondja, hogy mire is gondolok, amikor azt mondom, hogy probléma, és kritika.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Reklámok

450 kilométer buszozás, 36 ébren töltött óra, 1 nem tervezett túra Stansted-re.

Az ember sok mindenre képes a szeretteiért, családjáért, barátaiért, stb. Azonban olyan ritkán fordul elő, hogy ennyit kéne utaznia bárkinek is.

A mai nap átlaga egy elég furcsa görbét mutat, azonban szó sincs családlátogatásról, vagy barátokról. Mindössze egy laptopért indultam.

Szeptember 30-án történt ugyan, hogy a National Express járatára lefoglaltam egy jegyet, Newcastle – Milton Keynes – Luton Airport viszonylatra, majd természetesen a visszautat is, Luton Airport – Leeds – Newcastle útvonalon, mert másképp nem kerek az élet.

A naptár még mindig szeptember 30-át mutat, egy több szempontból is érdekes és jelentős dátum ez számomra, de ebbe most nem mennék bele. Helyi idő szerint 23:30-kor indultam el a Newcastle-i “volánbusz” pályaudvarra, hogy megkezdjem hosszú, és akkor még nem tudtam, hogy mennyire rögös utazásomat. Mindent szépen elterveztem, 5 kávét ittam meg, hogy biztosan ébren maradjak, és nem is öltöztem túl melegen, nehogy az elnyomjon.Sight_2015_09_30_235348_577

Október 1-je, 00:15. A buszom most fut ki a pályaudvarról, és 5 óra 15 perc múlva érkezik majd meg Milton Keynes-be, ahol egy jelentéktelen 2 órás várakozás után jön a csatlakozásom ami végül kivisz a luton-i reptérre, és ha minden jól megy, akkor egy laptop boldog tulajdonosa leszek.

Azt már most elmondhatom, hogy egyáltalán nem lesz rövid út, hiszen a Newcastle – Durham – Darlington – Northampton – Milton Keynes még véletlenül se mondható annak. Az A1/M1-es autópályán pedig egyáltalán nem lehet haladni Tyne and Wear, és County Durham megyékben. Egy jó dolog azért van, az egészben, a National Express járatán ülök, és már most kényelmesebb, mint a már oly sokszor emlegetett megabus.

01:00 Darlington.

Fura, a fene se gondolta volna, hogy alig egy héten belül, másodjára fordulok majd meg ebben a városban. S bár a testem érzi, hogy jöttünk 50 kilométert, ahogy az órámon a mutatók is jelzik, hogy bizony telik az idő, alig hiszem el, hogy ez már nem Newcastle. Nyilván van különbség, de a “klasszikus, templom, önkormányzat, cukrászda (de szép is lenne) háromszög itt is megvan, és ránézésre egy kicsit kevésbé zsúfolt.

Szerencsére útitársat is kapok magam mellé, és bár jó beszélgetőpartnernek bizonyul, a megváltás messze van még.

03:00 – 03:25

Sight_2015_10_01_031822_833Fogalmam sincs, hogy hol vagyunk, minden esetre nincs is jobb az éjszaka közepén, megannyi autópályán töltött mérföld után, mint egy Starbuck’s a semmi közepén. Egy nagy mokka, és egy csokis tekercs dobja fel a hajnalomat, és remélhetőleg a vérnyomásomat, meg a vércukorszintemet. Ezzel pedig újult erővel “élvezhetem” az utamat Milton Keynes felé.

Ahogy kigördül a busz, úgy várom egyre inkább a pillanatot, hogy ott legyek. Remélem, van a buszpályaudvaron, egy Greggs, és valaki tud majd nekem egy Bacon & Sausage szendvicset adni.

05:25 Sight_2015_10_01_063124_002

Reménykedtem, hogy késünk majd, de sajnos ez nem jött össze. Időben érkeztünk, s sajnos ezzel megpecsételődött a sorsom, és várnom kell. Körülbelül 7:20-kor szállok majd fel a 777-es járatra, ami reményeim szerint 8:05-re elvisz Luton-ra. Ahol végre a telefonomat, és jó esetben magamat is fel tudom majd tölteni.

Van valamiért egy furcsa előérzetem, a visszaúttal kapcsolatban (a fene se gondolta volna, hogy be is jön)

06:25Sight_2015_10_01_071418_276

Sight_2015_10_01_063107_464Bár marha hideg van kint, de néha azért jól esik egy kicsit kidugni az orromat, ha mást nem azért, hogy ne egy helyben üljek, és úgy fagyjak meg, vagy éppenséggel azért, mert bár a parkoló látványa nem éppen festői. Azonban a napfelkelte, az mindenhol gyönyörű.

07:30

Végre megérkezik a busz, és örvendek vala, van konnektor az ülésbe szerelve, szóval a telefonom töltődik, és bár én már hullának érzem magam, végtére is eltelt a mágikus 24 óra, és már jó ideje ébren vagyok, a “másnaposság” tünetei sanyargatnak. És nem zavaró, hiszen kényelmesen ülök, és mindezek mellé, még a zene is szól. Kérhetnék ennél többet?

08:05

Hát nem, nem Luton Airport felirat van előttem, hanem tejköd, egy felborult kamion, és a Luton 17 mérföld tájékoztató tábla. Érdekes lesz az érkezés, úgyhogy gyorsan küldök is egy SMS-t az eladónak, hogy bizony késni fogok. Remélem megérti.

08:55

Alig 50 perc késéssel sikerül megérkezni, majd egyből telefonálni kezdek, hogy hol van a srác, mert én megérkeztem, és mint tudja, 09:35-kor nekem indul a buszom visszafelé, úgyhogy jó lenne ezt minél hamarabb elintézni. Megnyugtat, hogy alig 10 perc, és ott lesz ahol én, úgyhogy don’t fos. Minden rendben lesz.

09:24

Megáll előttem egy ember, rám mosolyog, majd csak annyit kérdez, hogy én vagyok-e az aki a laptopra vár. Próbálok nem felrobbanni az idegességtől, és finoman reagálni. Ami szerencsére sikerül is, de igazából még nem aggódom, Amikor 9:28-kor fizetnék, és a PayPal nem hajlandó elfogadni semmilyen adatomat, akkor tör rám a felismerés. Bizony ezt a buszt már baszhatom akarom mondani, lekéstem.

Mit van mit tenni, elbeszélgetek még a sráccal, jó fejnek tűnik amúgy is. És mindeközben megiszom a 7-ik kávémat, ami még egyelőre életben tart. Próbál persze egyéb útvonalakat ajánlani, hátha lesz olyan, ami szimpatikus nekem, de sajnos a National Express után a megabus-hoz nincs sok kedvem, azonban úgy néz ki, nincs jobb megoldás.

Elköszönünk, hogy mindenki mehessen a dolgára, én elindulok a jegypénztár felé, ahol legnagyobb meglepetésemre olcsóbb bárhova máshova jegyet venni, mint London Victoria-ra. Eszembe ötlik persze, hogy ott a vonat is, de az még inkább lesokkol, szóval megveszem a jegyemet. Majd lefoglalom a flybe BE1674-es járatára is a helyemet.

És láss csodát, kb ugyanakkor érek haza, csak ez esetben, nem a buszon fog megölni az unalom, hanem a Stansted repterén. Na jó, ez enyhe túlzás, én meg az unalom a reptéren, hehe… 😀

Ellenben most abba kell hagynom ezt a cikket, mivel hamarosan megérkezem Stansted-re, amint van lehetőségem folytatom.

13:21 Stansted International AirportSight_2015_10_01_124206_563

Nos, a kávé ismét előttem van, és most már ez által próbálok meg kikapcsolni. Sight_2015_10_01_125241_206Rengeteg időm van még a gép indulásáig, és addig is próbálok azért hasznosan eltölteni néhány percet. Megmondom őszintén nem bánom, hogy most ismét repülőre kell ülnöm.

Nem az első utam lesz ez, és remélhetőleg nem is az utolsó, amit ebben az évben tervezek, illetve, amit ebben az évben, már sikerült összehozni. Ellenben, most megyek, megnézem, elérhető-e már a check-in. Legközelebb szerintem otthonról jelentkezem.

15:10 Stansted International Airport, Gate 86

Sight_2015_10_01_145622_638Hát immár a boardingra várok, és bár szerintem még nem mondtam, de ha mégis akkor elnézést. Imádom a flybe-t.

Előre lehet náluk ülőhelyet foglalni, azonban mint ez kiderült felesleges. A check-in pultnál, ha megkérdezi az ember, hogy elérhető-e a kedvenc ülőhelye, akkor minden egyéb költség nélkül oda ültetik. Úgyhogy ismét business class-on repülök. Kell ennél jobb pillanat egy ilyen nap közepén?

Újabb élmény egy Bombardier DHC Dash 8-400 fedélzetén, az 1A ülőhelyen.

Alig harminc perc, és újra ennek a kicsi, és sokak szerint rémisztő gépnek a fedélzetén ülhetek. De tudjátok, ami valakinek ijesztő a repüléssel kapcsolatban, az nekem csak egy újabb élmény.

16:10 Stansted International AirportSight_2015_10_01_155514_779

Mint már oly sokszor, szinte most is hallom a fejemben a rádióforgalmazásokat a torony és a pilóták között. Ahogy egymásnak adják az instukciókat. Ahogy azt is, hogy a két pilóta követi az eljárásokat, és figyelik a műszereiket. Ahogy 80 csomónál ellenőrzik, hogy ugyanannyit mutat-e mindkettő. Majd mindezek után eljön a döntő pillanat, V1, Rotate.

Ahogy elemelkedünk a földtől, egy kicsit átkozom magamat, amiért képes voltam az 1A ülést kérni, hiszen a lehető legmozgalmasabb út, az a gép elején, és a legvégén van. És mivel a gyomrom vicces kedvében van, ennek következtében egy pillanatra megszédülök, majd egy légáramlat dob egyet a gépen, és ezzel én is vissza zökkenek a normális Sight_2015_10_01_170318_705kerékvágásba.

Eseménytelenül telik el az a körülbelül egy óra, és a leszálláshoz készülődve érzem ahogy egy kis oldalszelünk van, majd már látom az ablakon a kifutópályát szinte testközelből, egy huppanás, rázkódás, majd a hajtóművek felbőgnek, és eszeveszett sebességgel kezdünk lassulni. Ahogy begurulunk a kapuhoz, újabb élményként, és kiváló útként könyvelem el mindezt. A flybe ismét lenyűgözött.

18:36 Otthon édes otthon.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©