British Airways

Sziasztok!
Mint azt tudhatjátok általában keddenként publikálok itt, és szerdánként a blog angol változatán. És most úgy érzem, hogy itt az ideje egy újabb rövid bejegyzésnek, ha mást nem azért is, hogy frissüljön egy kicsit a tartalom.

Ezt még nem tudhatjátok, de a cikk nem véletlenül lett elnevezve, úgy ahogy. A holnapi nap folyamán, ugyanis interview-ra indulok a fent megnevezett céghez. Ennek megfelelően pedig ha minden jól megy, egy álom valóra váltásának a kezdete talán a holnapi nappal jön el.

Mint az előző pár bejegyzésem ez is folyamatosan frissülő lesz az eredmények lezártáig. Kérlek tartsatok velem.

2015. november 13.

Nos akkor az első update az jöjjön most. Megvolt igazából az interview a call centeres állásért, illetve a mai nap során volt egy telefonos interview-m egy Customer Service Representative álláslehetőségre úgy szintén a British Airways-nél. Azonban ez esetben London Heathrow repterére lett meghirdetve az adott állás.

Örömmel jelenthetem, hogy a telefonos interview-n átmentem, és azzal, hogy már megvolt a csoportos interview-m is a call centerben már nagyjából sejthetem, hogy mit várhatok, amikor majd le kell mennem Londonba, és ugyanezt végig csinálnom.

Nem mondom, hogy várom már a pillanatot, amikor ismét fel kell ülnöm a megabus-ra, vagy éppenséggel a National Express-re, de majd meglátjuk, hogy mi lesz ebből, és hogy sikerül az egész.

Amint tudok valamit az eredeti interview-ról a call centerben, akkor jelentkezem.

2015. november 16.

Sziasztok, ismét itt vagyok. Ismét elég jó hangulatban vagyok, ugyanis a mai nap során megérkezett mindkét email. A csoportos interview-n át menem a call centeres állásra, illetve lefoglaltam a helyemet a jövő hét hétfői, Customer Service Representative interview-ra is. Szóval nem tudok mást mondani. November 23, London készülj jövök! 😀

2015. november 21.

Na hát gyerekek, alig délután negyed öt van. Fent vagyok már 36 órája (mondjuk nem is tudom, hogy ezt külön miért írom le, ez tőlem már a megszokott… :D) és azzal a dilemmával nézek szembe éppen, hogy fogalmam sincs, hogy mit csináljak az elkövetkezendő 12 órában.

Ugyanis vagy holnap reggel 6:45-kor szállok fel a buszra, és indulok el ismét a nagyváros felé. Vagy hétfő éjjel 00:15-kor, és megkockáztatom, hogy nem érek oda időben ahova kell.

A probléma igazából nem is ebben rejlik, hanem inkább abban, hogy mit csináljak most. Aludjak-e? És nagyon nagy rizikót vállalva próbáljam meg magam felébreszteni holnap reggel olyan 5 körül, hogy időben oda érjek a buszhoz? Vagy maradjak ébren, amíg el kell indulnom itthonról, és majd csak holnap a hotelbe történő becsekkolás után feküdjek le aludni? Amivel már jócskán a 72 órás ébrenléthez közelednék… Ez az opció, nem tetszik túlzottan, bár 72 óra ébrenlét után alszik csak igazán jót az ember, nem?

Avagy, nyugodtan hajtsam álomra a fejemet, és utazzam végig az egész éjszakát, és reggelt, hétfőn, amikor garantáltan nem fogok tudni aludni. És érkezzek meg mosott sz@rként az interview helyszínére, szerencsés esetben még pontosan is?

Mondjuk már nagyjából megszületett a fejemben a döntés, hiszen a kávés bögrém már itt van előttem, igaz egyelőre még üresen. A végeredményt úgy is tudni fogjátok, hamarosan. Addig is szép napot. És köszönöm, hogy ezt is olvassátok.

2015. november 22. (2:22)

Na, hát ami azt illeti, most valahogy nem érzem magamat annyira fáradtnak, persze nem akarom elkiabálni a dolgot, de alig múlt el hajnal kettő, még van legalább három óra, amíg itthonról el kell indulnom, addig pedig már nem kell sok mindent megcsinálnom szerencsére. Még borotválkozni terveztem, illetve a szokásos reggeli teendőimet elvégezni. Majd bepakolni a táskámba amit kell, és amit mondjuk ilyen utakra magammal vinnék amúgy is. Aztán cipő fel, nyakkendő megköt, aztán irány London.

London? (kérdezhetnétek) és csak annyi lenne rá a válaszom, ami azóta is a kedvenc mondatom ebből a filmből. “London, nem ismerős? Sült hal, Tom Jones, délutáni tea, rossz kaja, még rosszabb idő, kibaszott Mary Poppins, London.” Úgyhogy tartsatok velem, ha minden jól megy ennek a résznek a folytatása, már egy kicsit másképp kerül majd bemutatásra.

2015. november 22.
05:00

Nos a borotválkozással akkor meg is vagyunk, és még mindig nem tudom, hogy mit fogok csinálni az elkövetkezendő egy órában, hiszen még kb. ennyi van hátra, hogy el kelljen indulnom itthonról.

Kérlek, hogy szurkoljatok nekem, hogy minden úgy jöjjön össze, ahogy kell. És Sunderland-nél ne kelljen vissza fordulnom. (Ezt majd kifejtem…)

Hamarosan jelentkezem!

2015. november 22.
22:26

Ne haragudjatok, amiért még csak most adok életjelet magamról, de egész nap el voltam foglalva azzal, hogy más jellegű tartalmat hozzak létre, valamit sajnos teljesen elhasználtam a havi mobilinternet kvótámat, és emiatt a free Wi-Fi-s helyekre voltam kényszerülve, mint ahogy most is a Slough-i, Holiday Inn Express hálózatát használom, hogy némi életjelet adjak magamról. A vicces az egészben, hogy most már több mint 54 órája vagyok ébren, de úgy érzem magamat, mintha most ébredtem volna fel, és ittam volna meg az első kávémat, ami több szempontból is érdekes, azonban mindennel együtt véve, egy nagyon jó napom volt.

Reméljük, hogy a holnapi nap is hasolnóképpen alakul majd. Az éjszaka során nem hinném, hogy lesz bármilyen friss bejegyzés, ehhez a cikkhez. Szóval majd csak az interview után jelentkezem.

Jó éjszakát!

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Reklámok