Interview a bűnözésről.

Sziasztok! A minap egy érdekes beszélgetésre került sor köztem, és legjobb barátom között. Ennek a részleteit szeretném most megosztani veletek. Az interview során egy kicsit kitértünk arra, hogy mi is volt a véleményem Érdről.

Mik voltak az első benyomásaim? Ért-e bármilyen attrocitás, vagy volt-e olyan helyzet, amiből nem volt egyszerű kikeveredni? Remélem, hogy ezt a cikkemet is annyira fogjátok élvezni, mint az eddigieket.

Ezen felül Dani YouTube csatornájának a linkjét alul megtaláljátok. Nézzétek meg a videót, és nyomjatok rá egy like-t, vagy iratkozzatok fel. Hamarosan várható tőle még jó pár újabb dolog.

Mit gondoltál Érdről akkor, amikor először idejöttél, nappal, majd később éjszaka, vagy az esti órákban? Mik voltak az első benyomásaid?

Az első benyomások nappal mindenféleképpen nagyon pozitívak voltak. Emlékszem ez egy nyári délutánon történt, egy nagyon kellemes iszogatás után, de én abszolút el voltam bűvölve azzal, amit láttam. Nem véltem felfedezni semmi olyat, ami esetleg számomra negatívumot jelentene.

Egy téli estén volt az, és emlékszem, hogy már a Volánbuszon, kiszúrtam három olyan alakot, akikről lehetett tudni, hogy az elmúlt időszakban követtek el bűncselekményeket, illetve, hogy nem éppen biztonságos a közelükben maradni. Úgyhogy ennek megfelelően a buszmegállótól a hazaút az gyors léptekkel történt. Ettől függetlenül továbbra is azt mondanám, hogy, hogy szeretek Érden lenni, és bármikor visszaköltözni oda, ha arról van szó, de mint ezt tudod kaptam egy jobb lehetőséget az élettől, emiatt Érd most egy kicsit számomra kiesik.

Amikor az éjszakai órákban (hisz volt ilyen többször) sétáltál hazafelé, akkor tapasztaltál-e olyat, hogy még nem látott emberek járkáltak az utcán, akik miatt esetleg szintén sietősre kellett volna venni a tempót?

Igazából az éjszaka közepén, ahhoz képest, hogy Érd mennyire közel van Budapesthez, illetve a környező nagyvárosokhoz, illetve, hogy mennyi fiatal él ott, ahhoz képest az éjszakai élet, alig létezik. Ugyanis az utcák majdhogynem üresek az éjszaka közepén. Gyakorlatilag mozgás nem igazán van. Amennyiben mégis, akkor az sem általában az a fajta ember, akiktől mondjuk, tartanék. Ez mondjuk, lehet annak is köszönhető, hogy Érdnek mondjuk egy jobb részén sétáltam hazafelé, vagy nem mentem olyan helyekre, ahol meg lett volna annak az esélye is, hogy bármilyen bűnözővel, tolvajjal, vagy bármi hasonló emberrel találkozzak.

Így tehát, azt mondanám, hogy az éjszaka során nem volt olyan, hogy ne éreztem volna magamat biztonságban. Egy esetet kivéve, amikor a kelleténél egy picit többet ittam, és úgy indultam el hazafele, hogy már annyira én sem tudtam magamról, mert tudtam, hogy ebben az esetben nem feltétlenül fogok tudni reagálni mindenre, vagy éppenséggel lehetnek olyan dolgok, amik elkerülik majd a figyelmemet. De ezen felül alapvetően tényleg azt mondanám, hogy nem találkoztam olyan emberekkel, akiktől igazán tartanom kellett volna.

Mi volt a véleményed akkor, amikor éjszaka, vagy estefelé megfordultál a Stop Shop, vagy éppenséggel a vasútállomás, és igazából így Érd központja környékén. Milyen benyomásaid voltak?

A legdurvább, ami volt, az akkor volt, amikor egyszer Érd felsőn leszálltam a vonatról, és a közvilágítás fele nem működött, és akkor nem éreztem magamat túl jól. Nyár van, ki tudja, hogy hány embernél van kés, stb., hogy ezek közül hányan vannak berúgva, és hányan szeretnék elszedni éppenséggel a pénztárcámat, telefonomat, iPad-emet, akármit. Az az egy este az nem volt annyira kellemes. Amikor mondjuk mentünk Balatont körbe tekerni nyáron, akkor megint csak azt tudnám mondani, hogy körülbelül ugyanannyira éreztem magamat biztonságban, mint bármelyik hazasétáláskor az este folyamán. Ugyanolyan kihaltak voltak az utcák, és a vasútállomáson is csak egyetlen ember volt rajtunk kívül, aki MÁV-os dolgozó volt.

Ami a Stop Shop és az aluljárók környéke, vagy Spaten. Arról igazából nem sok mindent tudok mondani. Ami a többit illeti, igazából azt mondanám, hogy nappal, nem is éjszaka, inkább nappal, volt arra példa, hogy láttuk azokat az embereket, vagy láthatóvá váltak azok az emberek, akik nagy valószínűséggel benne lennének egy csoportos elkövetésben. De valamilyen oknál fogva, én tényleg azzal találkoztam a legtöbb esetben, hogy éjjel ezeken a részeken ritka az, hogy emberrel össze lehet futni. Hogy ez most annak tudható be, hogy az emberek nem mennek ki az éjszaka közepén, mert félnek attól, hogy valami történik velük, vagy szimplán az, hogy ezek olyan részek, amik be vannak kamerázva, és pont emiatt nem fordul elő arrafelé semmi. Nekem az éjszaka során nem volt még igazán rossz tapasztalatom.

Ha jól tudom régebben Budapesten a XV. Kerületben laktál, így tisztában vagy az ottani viszonyokkal is valamilyen téren, és ezzel együtt azokat is, ahol sokszor megfordultál Budapesten belül. Melyik tartod biztonságosabbnak?

Ezerszer inkább választanám továbbra is Érdet, mint mondjuk Budapestet, főleg amit (helyesen) említettél a XV. Kerületet. Ott azért nem egyszer fordult elő olyan, hogy egy-egy élesebb szóváltásnak, verekedésnek, rablásnak voltam tanúja, illetve volt egyszer egy olyan, amikor ellenem próbáltak meg hasonlót elkövetni. Ennek a végkimenetelére inkább nem térnék ki, ha nem muszáj.

Ami a „buli negyedet” illeti Pesten, vagy azokat a helyeket ahova én jártam, ott igazából a közbiztonság az annyira nem jó, ezt elismerem, de nem rosszabb, mint mondjuk bárhol máshol. Már csak azért sem, mert az adott szórakozóhelyre, nem fognak beengedni olyat, akiről már messziről lerí, hogy miért is jött, tehát ilyen téren mindenképpen biztonságban érzem magam. Azonban mivel Pest jóval nagyobb, magyarul jóval több időbe telt, amíg haza értem az éjszaka közepén. A legtöbb esetben valamelyik éjszakai járattal, ahol sokszor ugyan van ellenőr, de igazából nem végzi a munkáját, legalábbis megnézi a bérletemet, jó esetben. Azonban ha valaki / valakik nekem esnek a busz hátuljában, akkor nem fog odajönni és segíteni, ahogy rendőrt hívni sem. És éppen ezért választanám Érdet megint csak, mert ott sem feltétlenül biztonságos, azonban meg van rá a lehetőségem, hogy elkerüljem azokat a helyeket, ahol atrocitások érhetnek. Míg ugyanezt a XV. Kerülettel már csak azért is nehéz ezt megcsinálni, mert a város szélén van, így tehát akárhova is megyek, a fél városon át kell utazzak ahhoz, hogy hazaérjek. És valójában az utazás az, ami az egészet veszélyessé teszi. Ha csak a Thököly út – Hungária körút kereszteződésére, vagy a Keleti Pályaudvar, esetleg a Blaha Lujza tér, valamint a Ferenciek tere környékére gondolok. Ezek nem éppen olyan helyek, ahol szívesen ácsorog az ember a buszmegállóban, és vár az éjszakaira. A budai oldalról nem nagyon tudok mit mondani, mert ugyan sok időt töltöttem a városnak azon a részén, de a legtöbbször, családnál, ismerősöknél, barátoknál.

Szerinted miért mondja azt az érdi rendőrség, hogy javulni látszik a helyzet, a közbiztonság terén? Miközben a valóság, az ott élők beszámolói alapján pont fordított!

Azt tudnám mondani, hogy a rendőrség, illetve a magyar közigazgatási szervek továbbra is abban a „gyönyörű” rendszerben élnek, amit anno a szocializmusban megszoktak.

…Én hasonló véleményen vagyok továbbra is arról, hogy a rendőrség, illetve egyéb közigazgatási, és közbiztonsági szervek, miért mondják azt, amit, illetve miért állítanak olyat, amik nem feltétlenül, vagy nem teljesen fedik a valóságot. Pont azért, hogy az embereket, valamilyen szinten megnyugtassák, de a tömeg nem ennyire hülye, és tudják, hogy annak a 75%-a igaz, csak a maradék 25% az ami nem megnyugtató. És szerintem ez egy nagyon nagy hiba manapság, hogy a vezetés, a média, a közigazgatás próbálja butának nézni az embereket, és próbálják meg irányítani őket, és ennek a felfogásnak hatalmas ellenzője vagyok, mert ennek nem így kéne lennie. És tennék ez ellen a berendezkedés ellen ezer örömmel, ha tudnék, de sajnos egyedül ehhez kevés vagyok. Ellenben, hogy visszakanyarodjunk a témára, vannak azok a fajta esetek, mondhatni nagy leleplezések, amiket nyilvánosságra hoznak. Például, amit a múltkor olvastam, hogy megnőtt a megtalált autók száma Magyarországon, és ennek vajon mi lehet az oka. És próbálták boncolgatni ezt az egészet, de végül nem tudtak rájönni a dolog nyitjára, minden esetre örülnek annak, hogy minél több lopott autót megtalálnak.

Azonban nekem ez egy olyan hatást kelt, mintha ezekkel az alapvetően jó hírekkel, próbálnak meg eltusolni, eltakarni valamit, ami ott van a háttérben, de ha az kikerülne a nyilvánosságra, az hatalmas érvágás lenne számukra, és Magyarország számára. És szerintem ezért próbál a rendőrség egy sokkal jobb képet festeni a helyzetről.

 Szerinted, hogy lehetne a bűn elkövetések számát visszaszorítani?

Az érdi rendőrség helyzete, számomra annyira nem ismeretlen. És megvan az a probléma, hogy érdi valamint a százhalombattai kapitányságnak szorosan együtt kel dolgoznia, hiszen az érdi főkapitányság az alárendeltje a Százhalombattainak. És ebből kifolyólag már keletkeznek problémák, hiszen nem feltétlenül tudnak arra koncentrálni, ami valóban szükséges lenne. Nyilván Százhalombattán megvan az oka annak, hogy nagyobb rendőri jelenlét van a városban, mint mondjuk Érden, de az már inkább a nemzetbiztonságba folyik át, mintsem a valós rendfenntartásba. Hogy Érden, hogy lehetne visszaszorítani a bűncselekmények számát, vagy, hogy lehetne azt megoldani azt, hogy a rendőrség valóban kivizsgáljon minden esetet, azt mindenképpen úgy lehetne elérni, hogy az Érden jelenlévő rendőrök számát meg kéne növelni. Hiszen a megnövelt rendőri jelenlét egy városban biztosan növeli a közbiztonságot, hiszen minél több mondhatni reprezentatív van jelen, akár csak úgy, hogy párban sétálnak az utcákon, és nem csinálnak ezen kívül semmit, szimplán csak ott vannak. És megmutatják a kívülállóknak, hogy bizony a rendőrség jelen van az adott településen, az már egy olyan erő tud lenni, ami a bűncselekmények elkövetőit lehet, hogy arra sarkallná, hogy inkább ne csináljanak semmit. Ami a kivizsgálást illeti ez igazából egy nehéz dió, hiszen majdnem mindegyik rendőr főkapitányság azt mondja, hogy próbálnak kivizsgálni minden esetet, de ezt már nagyjából tudjuk, hogy hogy működik. Hiszen a legtöbb esetben megnyitnak egy ügyet ismeretlen tettes ellen, elkezdik nézni a térfigyelő kamerákat. Ha vannak a helyszínen, vagy ha egyáltalán elkezdik nézni, és ha azon látnak valakit / valamit akkor utána indulnak tovább. Ami a rendőrséget illeti, alapvetően azt tudnám mondani, hogy nincsen semmi probléma. A magasabb tehát tiszti pozícióban lévő rendőrökkel már inkább, hiszen ők azok, akik még mindig a régi „átkos” rendszer felfogásai alapján próbálják meg vezetni a közigazgatásnak ezt a részét, és én úgy érzem, hogy emiatt van az, hogy „Á”-t hallunk, és a valóság az valahol az „Y” környékén kullog.

 Mit tanácsolnál egy olyan embernek, aki nem igazán gondolkozott még az önvédelem valamely formáján?

A különböző önvédelmi eszközökre esetlegesen érdemes beruházni, ha nem is feltétlenül egy gáz-riasztó pisztolyra, de egy paprika spray, gáz spray, akár még csak egy kéznél lévő dezodor is tökéletes lehet, ha az ember a támadó szemébe tudja juttatni azt. De továbbra is a prevenció híve vagyok, tehát inkább próbáljuk meg elkerülni az ilyen helyzeteket, ha van valamiért bennünk egy rossz érzés az adott útvonallal, vagy térrel kapcsolatban, akkor kerüljük el ezt mindenképpen.

Dani YouTube csatornája.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.