Fiatal vagy és kell egy autó? Ez a Te cikked lesz!

Sok tizenéves, akár huszonéves fiatal fejében megfogan a gondolat, hogy kellene valami olcsóbb autó, amivel kicsit komfortosabbra tudjuk venni a hétköznapokat, hétvégéket.

Milyen jó is lenne kocsival érkezni az iskola elé, ami odavonzza az álmodozó tekinteteket, a mi kis gépsárkányunkra, vagy csak úgy „krúzingolni” a városban a csajokat nézegetve, esetleg megjelenni vele egy szórakozóhely előtt lehúzott ablakkal, nagy zenével.

Sokan beleesnek abba csapdába, és rögtön a presztízsmárkák között kezdenek el válogatni, hogy hú, jó lenne egy BMW-ben, vagy egy Audi-ban feszíteni, és nézni az irigykedő arcokat, hogy mi milyen sokra vittük az életben már tizenévesen.

Álmokat kergetve nézegetjük a használt autó hirdetéseket, válogatunk a különböző presztízsmárkák között, és akár már pár százezres autók között is akadhat valami szemrevaló.

Legtöbben annyi pénzből szeretnének első autót vásárolni, mint amennyi a malacperselyben összegyűlt az évek alatt. Megoldható ez is, ha heti tízezer forintokkal tömik meg a zsebünket a szüleink, de a legtöbb esetben nem ez a helyzet. Tegyük fel, hogy kinéztünk magunknak egy elég jó állapotban lévő 316i-t, mégis csak jó áron van, mégis csak BMW, gyerünk, gyorsan ugorjunk el megnézni.bmw_31i_compact_1995

Csodálkozva nézünk, hogy a hosszú évek alatt összekuporgatott pénzünk már elég egy ilyen autóhoz. Azonban a fiatalok nem számolnak a sok egyéb felmerülő költséggel a vásárlás hevében. Csak legyen meg az autó, azt ’jóvan…

Legtöbbször ez a helyzet, nincs, aki felvilágosítsa őket, és ezt nem a kereskedő vagy az értékesítő személy fogja megtenni, hanem majd maga az élet.

Nézzük is meg, hogy mivel kell számolni annak, aki vásárláson töri a fejét: Az autó lesz a legnagyobb tétel, de a sok kis apróság miatt el lehet költeni még egyszer az autóra szánt pénzt, ha nem vagyunk elég körültekintőek, figyelmesek. Az átíratás… Attól függően milyen a gépjármű, lehet 40 ezer Ft-tól akár 100 ezer Ft is. Ha nem a megfelelő gumi, vagy minőségű gumi van rajta, az is több tízezer Ft-ra rúghat.

Egy olajcserére mindenképp érdemes benevezni, még akkor is, ha 2-3 ezer km-rel ezelőtt lett benne cserélve. Kopó alkatrészeket szintén érdemes cserélni, mert ha ezeket nem vesszük észre időben, sokkal drágább, akár maradandó károsodást is szenvedhet az autónk. Ezt is megúszhatjuk pár tízezer Ft-ból jobb esetben. És ami még nem elhanyagolható, hogy azokon a hibákon kívül (ha esetleg vannak ilyenek, és tudunk róluk) előfordulhatnak olyanok is, amiket nem vettünk észre. Azok később fejfájást okozhatnak.

Érdemes egy megbízható ismerős szerelővel érkezni, és egy diagnosztikát, állapotfelmérést készíteni az autóról tízezer Ft-ért, plusz ugyanennyit adni a szerelőnek is, aki átnézi az autónkat, ha már raboljuk az idejét, vagy szabadidejét. Ha ezeket összeszámoljuk, akkor is jobb esetben az autó értékének a felét elköltöttük arra, hogy egy olyan autót válasszunk, ami nem fog lerohadni a következő 10 km-en, és még a papírjai is rendben vannak. Az üzemeltetésről még nem esett szó, de nélkülözhetetlen beszélni róla. Úgy nézelődjünk, és költekezzünk, hogy a benzinre/ gázolajra szánt összeg mellé félre kell tenni, mert bármikor adódhat olyan helyzet, amikor bele kell nyúlni a zsebbe egy váratlan meghibásodás esetén.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül. Illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


Facebook: http://www.facebook.com/daniel.balogh.7121
Instagram: http://www.instagram.com/daniieellb/
YouTube: http://www.youtube.com/channel/UCq0gqRFDLeC_cXW_QOMT46g
Email: bdani51@citromail.hu

Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.