Movie Night: Star Wars: Episode VII – The Force Awakens

Egy vallomással tartozom nektek. Csillagok Háborúja rajongó vagyok. Na, de a viccet félretéve végre alkalmam nyílt arra, hogy el menjek a Star Wars: The Force Awakens vetítésére. És szeretném veletek megosztani a gondolataimat a filmről.

Nos mindenek előtt szeretném kijelenteni, hogy mivel ezeken a filmeken nőttem fel, és a gyerekkorom részét képezték, és nagyban befolyásolták azt, így a többi filmkritikus véleményére nem akarok mit mondani, amikor az előzménytrilógiát boncolgatják már egy felnőtt fejjel.

Kövezzetek meg érte nyugodtan, mikor azt mondom, hogy nincs bajom azzal a három résszel, amit George Lucas megírt, rendezett, és létrehozott. Szerettem a filmeket, és akármikor újra meg tudnám nézni őket, mert még mindig megfog az, amit ez az univerzum nyújtani tud.

*Alább a film cselekményével, és a szereplők háttértörténetével kapcsolatos információk találhatóak. Amennyiben a spoilermentes változatot szeretnéd elolvasni, kérlek kattints ide.

Na, de térjünk át egy kicsit az aktuális témára. Alapvetően már jóval az Ébredő Erő megjelenése előtt volt egy hatalmasnak mondható félelmem, ez pedig nem volt más, mint maga a rendező J. J. Abrams.

J.J. ugyanis hiába zseniális rendező, egy számomra úgy szintén kedves galaxist már megváltoztatott, és tette mindezt úgy, hogy a különleges effektekre, és a folyamatos akcióra épített, mintsem arra, amire a Star Trek világában kellett volna.

Ennek megfelelően úgy érzem, hogy jogos volt, minden egyes fenntartásom azzal kapcsolatosan, hogy ő került a rendezői székbe, azonban most alig 1 órával azután, hogy kiléptem a moziból, azt kell mondjam. Csillagok Háborúja filmet láttam!

Tudom ez nyilvánvaló, hiszen arra ültem be, de had fejtsem ki ezt egy kicsit jobban.

Abban a pillanatban ahogy megjelent az „A long time ago, in a galaxy far far away…” felirat a vásznon, elfogott egy kicsit valami különleges érzés, mintha újra éltem volna a gyerekkoromat akkor és ott, abban székben. Felcsendült John Williams már oly jól ismert zenéje, és a bevezető elkezdett pörögni, úgy lettem egyre izgatottabb. Na, de haladjunk, mert az életben nem lesz kész ez a review, ha percről perce írom meg a beszámolómat.

A látvány és a zene

Úgy érzem, hogy ez az amit a legkevésbé tudok kritizálni, a látvány egyszerűen elképesztő, a 3D változat szinte kötelező mind moziban, mind esetleges későbbi DVD / Blu-ray vásárláskor. Mivel a film körülbelül 90%-ában jelen van valamilyen effekt, ami az egészet csak még élethűbbé teszi.

John Williams ismét nagyot alkotott, és azt mondanám, (főleg a többi kritikusnak), hogy a zenével nincsen abszolút semmi probléma. Ugyanolyan könnyen érthető, és emészthető mint bármelyik másik műve az eddigi filmekben. Tény azonban, hogy a képi világ, és a vásznon történtek korlátozták valamilyen szinten Williams munkásságát, hiszen a film kicsit a hullámvasút effektust mutatja. Egyszer gyors, egyszer lelassul, majd ismét tele van akcióval, és ismét egy kicsit lelassul.

Ennek megfelelően a zeneszerző sem tudott annyira maradandót alkotni, mint mondjuk a Baljós Árnyakból jól ismert „Duel of the Fates”, vagy mint az Új Reményben a kocsma jelenet aláfestő zenéje, és itt még lehetne jó pár példát hozni. Ezzel nem azt mondom, hogy a film zenéje nem lett jó, vagy nem élvezhető. Pont ellenkezőleg, minden jelenet jól el van találva, és mindig a lehető legjobbkor csendül fel egy-egy már ismerős, és berögzült dallam.

A szereplők és a karaktereik.

Ez lesz amivel viszont nem lesz egyszerű dolgom.

Megpróbálom tehát úgy leírni ezeket a sorokat, hogy a következő héten már ne az legyen a hírekben, hogy „javában dúl a polgárháború”. (Kíváncsi vagyok, hogy erre vajon ki emlékszik majd). Kezdjük hát azokkal, akikben az eredeti három részben nem kellett csalódnunk.

Kezdjük hát a már jól bevált szereplőgárdával, és a háttértörténettel. Mint az már a bevezető szövegből kiderül, a fél galaxis Luke Skywalker-t keresi, aki eltűnt, miután a tanítványai közül egy, ellene fordult, és lemészárolta az új Jedi rend majdnem mindegyik tagját. Ennek megfelelően Mark Hamill-t, azaz Luke Skywalkert a teljes film alatt összesen körülbelül 30-45 másodpercre látjuk, és számomra ez egy kicsit kiábrándító volt. Ahogy az is, hogy J.J. Abrams milyen sorsot szánt Harrison Ford-nak, azaz Han Solo-nak.

A pillanat, amikor Rey, és Finn, a Millenium Falcon két új pilótája csapdába esik az űrben, majd a légzsilipen dörömbölés hallatszik, és mindezek után belép a képbe a két legnagyobb „badass” az egész univerzumban, akkor egy pillanatra azért minden megáll. Han a már tőle megszokott stílusban egy rövid, de ütős monológgal közli, hogy végre haza értek, és pörög is tovább a film. Ezután a belépő után megkapunk mindent, amit ettől a párostól láttunk már az eredeti trilógia során. Kezdve azzal a „komikus” jelenettel, amikor Han és Chewie ismét két tűz közé kerülnek, mert van valamilyen adósságuk. Folytatva egészen addig, hogy rohamosztagosok kísérik ki őket a felszínre, és veszik őrizetbe a párost. Gyakorlatilag az eredeti három film klasszikusait élhetjük át ezek alatt a jelenetek alatt.

Viszont térjünk rá arra, amit még az előző bekezdés végén említettem. Kylo Ren, mint kiderül Kylo Ren, Han Solo, és Leia Organa fia. Akit Luke tanított, egészen addig, amíg az ellene nem fordult, és fel nem esküdött arra, hogy véghezviszi azt, amit Darth Vader elkezdett. Ennek az útnak a végén pedig csak sötétséget látok.

Ami végül sajnálatos módon be is következik, és Han a saját fia keze által egyesül újra az erővel. És bár a film szempontjából kellett bele egy ilyen csavar, hiszen ez volt az, amire a legkevésbé sem számított volna az átlag néző. Azonban végig gondolva, miért pont Han Solo? Miért pont neki kellett meghalnia? Kicsit olyan érzésem volt, mikor ezt a jelenetet láttam a vásznon, mint amikor már felnőtt fejjel néztem újra mind a 6 filmet, gyors egymásutánban, és mondtam azt magamnak, hogy Boba Fett, aki talán a leghíresebb fejvadász mind közül. Azért esik bele a szörny szájába, mert Han eltalálja a hátán lévő hajtóműveket, és ettől azok zárlatosak lesznek. Majd elrepítik a fejvadászt, akárhogy is nézem, ez azért nem vall rá.

Na, de igyekszem rövidre zárni, mert messze van még a vége. Szóval úgy érzem, és ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül, hogy Han a karakteréhez nem megfelelő módon távozott az élők sorából. Ha viszont a filmhez megfelelő módot nézem, és az érzelmi töltetet, amit ezzel hozzá adtak a moziélményhez. Akkor azt kell mondjam, hogy Abrams, nem egy rúd dinamitot, hanem gyakorlatilag atombombát robbantott.

Ami pedig a többieket illeti. Finn, egy rohamosztagos, aki nem akar gyilkolni, és ez jól is van így. Sokan mondták, hogy a Star Wars-ban nem lehet ilyen, hogy abban nincs helye ennyi érzelemnek, ennyi változásnak, és főleg nem egy árulónak.

Viszont, ha ezek a cselekmények nem történnek pontosan, úgy, ahogy a vásznon láthattuk, akkor nem beszélhetnénk semmilyen karakterfejlődésről, és nem lehetett volna túl jó forgatókönyvet írni, ha nincsenek ezek az elemek. Igenis szükség volt arra, hogy Finn feladja azt, amire kiképezték, amire egész élete során próbálták „nevelni”. És ezzel egy olyan tagjává válik a lázadók maroknyi csapatának, aki hasonlóan bárki máshoz az eredeti trilógiában felbecsülhetetlen. Finn karaktere nagyon is szerethető, és a moziszékben ülve folyamatosan vártam, hogy vajon mi lesz a következő lépés, vajon eljön-e az a pillanat, amikor valami újabb fordulat következik be az ő életében?

És igen, nagyon sokszor ennek a vágyakozásnak eleget is tett a rendező, és maga a film is. Erre mi sem jobb példa, mint BB-8. (Tudom, tudom, ő csak egy droid, DE!) BB-8 gyakorlatilag ugyanolyan összetett személyiség, mint R2-D2, vagy bármely más élőlény / droid a galaxisban.

Emlékezzünk csak vissza, amikor R2 annyira ragaszkodott Obi-Wan-hoz, hogy képes volt elszökni az éjszaka közepén, csak azért, hogy megkeresse a Jedi mestert. BB-8 is ilyen, az ő karakterfejlődéséről persze nem sokat lehet elmondani, hiszen egy szavát (vagy mondjam inkább, hogy füttyét) se értjük. De ott van a háttérben minden, a bizalmatlansága Finn iránt, ami szép lassan hasonló kapcsolattá alakul át, mint R2 és Anakin, majd később Obi-Wan kapcsolata.

Térjünk át Rey-re, hiszen ő az akiről még nem szóltam egy szót sem, holott nő lévén talán vele kellett volna kezdenem, már csak az illendőség végett is. Szóval essünk neki (mármint nem Daisy Ridley-nek, bár erről lennének elképzeléseim… 😛 😀 ), de lássuk, hogy mit adott Rey a filmhez.

Sokaknak feltűnhet majd a hasonlóság Anakin és Rey között. Mindketten egy olyan bolygón élnek, ahol nincs más csak sivatag, hőség, csempészek, és gyakorlatilag a galaxis söpredéke. Ő is hasonlóképpen ért mindenhez, amihez kell egy plazmakulcs, és bármiben lemerem fogadni, hogy egy polarizálódott negatív energiacsatolást is gond nélkül ki tudna cserélni.

Na, de ki is ő, és mit ad hozzá a filmélményhez? Hát először megfordult az a furcsa gondolat a fejemben, hogy talán ő az a szereplő, akiről majd folyamatosan megy a találgatás, és kiderül, hogy ő Han és Leia lánya. Erre azonban egyértelmű választ nem igazán kapunk, és ha végig gondoljuk, akkor Leia biztosan nem hagyná magára a saját lányát. Szóval ezt az opciót ki is lőhetjük.

Rey először nekem egy kicsit különcnek tűnt, és azon kívül, hogy már nagyon kellett egy olyan női szereplő a film sorozatba, aki fiatal, és nem élt túlságosan kényelmes körülmények között, nem sok mindent tudtam volna róla mondani. Azonban végig gondolva, és végig ülve a történéseket, sokkal több mindent ad hozzá a történethez, mint amennyit mondjuk Padmé.

Mi is ez a sokkal több?

Egy érzelmekkel teli fiatal nő, aki attól függetlenül, hogy mi az eredeti célja, képes, és akar is segíteni másokon. Nem mellékesen ő az első olyan női főszereplő a szériában, akinek több jellemvonását, mondhatni több arcát ismerjük meg. Hiszen a kezdetekben nem más mint egy „kincsvadász” és itt a kincset természetesen alkatrészekként kell érteni. Nem sokkal Finn érkezése után kiderül, hogy ahhoz is van érzéke, hogy egy szállító hajót minden gond nélkül elkormányozzon a Jakku-n lezuhant csillagrombolók roncsai között, miközben TIE vadászok üldözik. Mindezek után Anakin eredeti fénykardját megérintve jön rá arra, hogy tud bánni az erővel, és bár először nem hajlandó elfogadni, hogy neki ezt az utat szánta a sors, de miután látja az új köztársaság pusztulását, már csak azért is használni próbálja a képességét, hogy segíteni tudjon másokon.

Rey szerepével, és a karaktert játszó színésznő válogatással sokan nem értettek egyet, de kérdem én, mikor volt olyan, hogy egy női főszereplő választással egyet értett volna bármelyik kritikus is? Carrie Fisher esetében talán, hiszen neki sok oldalát láttuk, a királyi kezdetektől, egészen addig, hogy minden gond nélkül lövi le a rohamosztagosokat az Endor-on. Ez pedig sokat segíthetett az ő elbírálásában. Natalie Portman-t a legtöbben gyűlölték, mint Padmé Amidala, és ezt nem igazán értem, hogy miért. Mármint való igaz, hogy nem az a három film volt a munkásságának legjobbja, de jól játszotta az a szerepet, amit rá osztottak.

Végül pedig.

Kylo Ren

A sötét oldal valahogy nem sikerült annyira ütősre mint vártam. Kylo Ren karaktertörténete persze nem mondom, hogy nem volt meglepő. Azonban emberünknek a maszkot én kötelezővé tettem volna, majdnem mindegyik jelenetében. És megcsináltam volna azt a trükköt, amit anno Darth Vader-el is, hogy a hangját utószinkronizáltam volna, mivel egyáltalán nem kelt félelmet, és nem sejteti azt, hogy legbelül a gonosszal magával van dolgunk.

Ami a Kylo Ren-t játszó színészt illeti, nos véleményem szerint túlságosan is gyerek feje van, és emiatt nem annyira hiteles az alakítása, mint amennyire lehetne. Hogy emlékezetes főgonosz-e, ettől függetlenül? Igen, a cselekedetei, az elkötelezettsége, hogy leszámoljon a Jedi renddel, egyszer, s mindörökre. A gyűlölete a köztársaság ellen, mind mind sokat nyomnak a latban, és ezzel egy olyan szereplővé teszik, aki Vader nyomdokaiba kíván lépni, és ezt azért inkább több, mint kevesebb részben meg is teszi.

Végső ítélet

Ha még nem láttad a filmet, akkor mindenképpen nézd meg, a 3D-s változat kötelező, mert sokat ad a filmhez, amikor minden apró részletet a csillagrombolókon szinte az orrod előtt látsz. A film nézése közben többször jegyeztem meg magamnak, hogy igen, úgy érzem, Csillagok Háborúját nézek, és ez sok mindent elmond. A karakterek szerethetők, és jól kidolgozottak, és a film hullámvasút effektusa is inkább fokozza, mintsem elrontja annak az összhatását. Rengeteg mindent adott J.J. Abrams ezzel a filmmel a Star Wars univerzumhoz. És sikerült maradandót alkotnia.

(És bár tudom, hogy sok mindenről nem beszéltem, és sok szereplőt, vagy éppenséggel jelenetet kihagytam ebből a review-ból, de ebből is látszik, hogy mennyire komplex, és összetett film lett az Ébredő Erő. [Arról már nem is beszélve, hogy a spoileres review-k YouTube-n, körülbelül 45-50 percesek, és azt mind cikkbe foglalni nem lett volna érdemes] )

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!