Arról szeretnélek téged kérdezni, hogy mikor fogalmazódott meg benned az, hogy Te a fotózással szeretnél foglalkozni?
Hát fotózással, mármint nagyjából profi szinten, vagy ahonnan már tudtam volna fejlődni a következő szintig, akkor talán 12 lehettem. Egyébként, ha jól emlékszem akkor 2003 óta forgattam igazából, analóg kamerákkal mindenfélét. De akkoriban még a fényképezőgépektől tartottam egy kicsit, mivel nem akartam elrontani a felvételeket. Utána valahogy állandóan a kezemben volt a gép, és mindent fotóztam, és igazából érdekelt is.
Aztán amikor jobban belekezdtem, akkor egy ideig stúdióban voltam, riportokat, eseményfotózásokat, illetve esküvőket csináltam.
Mondhatjuk akkor, hogy 4-5 évvel ezelőtt már nagyon gondolkoztál azon, hogy Te a fotózással szeretnél foglalkozni? De már jóval előbb is voltak terveid ezen a vonalon?
Röviden, igen. Egyéb jellegű képalkotás, mint a festészet nem érdekelt annyira. Ennek megfelelően pedig inkább a fotózás lett az életem. A videózás pedig az előzőekhez képest háttérbe szorult, részben azért mert a mostani gépem nem alkalmas ilyen célokra. Részben pedig azért, mert egyre kevésbé érdekel a mozgókép.
Milyen terveid vannak a jövőben? Leginkább diploma után?
Mindenek előtt át kéne menni a vizsgákon, és nem halasztani! 😀
Illetve már most el kellene kezdeni gondolkozni azon, hogy mi legyen a diplomamunka. Mindenképpen valami nagyszabású projektet kéne fotózni, és azt diplomamunkaként átadni.
És ezzel talán már arra is megvan a lehetőségem, hogy mindezek után úgy szintén ilyen vonalon helyezkedjek el.
Találtál már olyan projektet, ami vonzó, és esetleg elvállalnád?
Hosszútávú projekt az az “utcai zenész”, és bár neked ezt már említettem külön, az olvasók még nem tudnak erről. Ezt most egy filmes géppel csinálom, mert úgy szeretném megcsinálni, hogy mindenképpen elérjek vele valamit.
És az ő életének pillanatait fotózom most.
Ezen felül igazából most amíg még suli van, addig nem igazán tudok mással foglalkozni.
Egy utolsó kérdésem lenne még! Mi a véleményed azokról az ‘új generációs’ fotósokról, akik az elmúlt egy-két-három évben végeztek főiskolán / egyetemen? Szerinted mennyire lesznek sikeresek az életben?
Igazából ez nagyon függ attól, hogy ki hol tanult, de azt mondanám, hogy van esély arra, hogy ők el tudnak majd helyezkedni. Azonban azt is figyelembe kell venni, hogy ők messze vannak a riport fotózástól, hiszen az csak kettő éve indult. Én pont a második évbe csöppentem bele, és emiatt nehéz bármit is mondanom azzal kapcsolatban, hogy vajon mennyire lesznek sikeresek.
Köszönöm az interview-t, sok sikert kívánok neked a továbbiakban!
Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül. Illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.
Facebook: http://www.facebook.com/daniel.balogh.7121
Instagram: http://www.instagram.com/daniieellb/
YouTube: http://www.youtube.com/channel/UCq0gqRFDLeC_cXW_QOMT46g
Email: bdani51@citomail.hu
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©