National Express akciók

Sziasztok! Nagy valószínűséggel a Ryanair és az Air France ajánlatai után, többetekben felébreszthettem az utazási kedvet, most pedig azoknak szeretnék kedvezni, akik az Egyesült Királyság területén élnek, és blogunkat olvassák, illetve azoknak is, akik az utazásukat az elkövetkezendő pár napban tervezik az országba.

Május 31-e, és június 2-a között ugyanis messzebbre utazhatsz, kevesebbért. Köszönhetően a National Express megismételt ajánlatának.

Azonban most azzal a kivétellel, hogy nem csak az Egyesült Királyságon belüli, hanem a nemzetközi járataikra is 20%-al olcsóbb jegyeket kínálnak.

További részletekért látogassatok el a következő weboldalra: http://www.nationalexpress.com/promotions/may-flash-sale.aspx?utm_source=crm&utm_medium=email&utm_campaign=20160531_springflashsale_launchactive

Majd keressetek egy számotokra megfelelő kiindulási, és érkezési pontot, majd válasszátok ki a dátumokat. És foglaljátok le a jegyeteket, ameddig az akciós ajánlat tart.

Remélem, hogy segíthettem abban, hogy a nyaralásotok költségeit egy kicsit lejjebb vigyem. Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül. Illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Reklámok

Air France, WOW! Hatalmas akciók több úticélon!

Sziasztok! A Ryanair tegnapi akciói után a mai nap során az Air France nyolc napos szuper leárazásáról szeretnélek tájékoztatni titeket.

Az akció több desztinációra is elérhető, Budapestről, Párizsból, vagy az Egyesült Királyság területéről induló járatokkal.

A meghirdetett úti célok, és a hozzájuk tartozó költségek a következők.

  • Észak Amerika
    • New York 134.100 Forinttól
    • Boston 144.500 Forinttól
    • Minneapolis 171.900 Forinttól
    • Miami 178.500 Forinttól
    • Orlando 181.900 Forinttól
    • Tampa 185.900 Forinttól
    • Las Vegas 189.900 Forinttól
    • Los Angeles 189.900 Forinttól
    • San Francisco 189.900 Forinttól
    • Mexico 208.900 Forinttól
    • Edmonton 210.900 Forinttól
    • Calgary 210.900 Forinttól
  • Ázsia
    • Beijing 136.900 Forinttól
    • Hong Kong 154.900 Forinttól
  • Karib-tenger, és Indiai Óceán térsége
    • Havana 165.900 Forinttól
    • Punta Cana 211.900 Forinttól
    • Santo Domingo 211.900 Forinttól
  • Közel Kelet
    • Amman 130.900 Forinttól
    • Dubai 142.900 Forinttól

Az akció időtartama 2016. Június 7-e, kivéve Boston, Miami és New York, az ezekre a városokra vonatkozó befejező dátum 2016. Június 15-e. További információkért, valamint feltételekért, kérlek látogassátok meg a következő weboldalt:
http://www.airfrance.hu/HU/hu/local/resainfovol/meilleuresoffres/wow.htm

 

Köszönjük, hogy ma is velünk tartottatok. Remélhetőleg, hamarosan még több akciós ajánlatról tudunk majd nektek beszámolni. Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül. Illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Ryanair akciók

Sziasztok! A nyaralási szezon közeledtével ismét újabb ajánlatokról igyekszünk majd tájékoztatni titeket. A mai nap során a Ryanair, Magyarországról induló járataival kezdünk.

Ki, ne szeretne eltölteni egy pár napot Velencében? Én semmiképpen sem bánnám, de ez most más kérdés. Viszont képzeljétek el, ahogy kávéztok a Szent Márk téren. Ahogy gondolában ülve fedezitek fel a város megannyi „utcáját” és nevezetességeit. Hogy a kiváló olasz borokat, és a napsütést már ne is említsem.

És, ha meguntátok a várost, de maradnátok még Olaszországban, akkor sincs gond, busszal nagyjából 1 óra, és személyenként 4 Euró fejében, átjuthattok Jesoloba, vagy a környező városok többségébe.

A RyanAir legjobb jegyárat június 8-ai indulással, és június 15-ei hazaúttal kapjátok, ez esetben 17.284 Forintért utazhattok fejenként. Amennyiben pedig ez túl korai nyaralásnak bizonyulna, akkor a július 22-ei indulás, és a július 29-ei visszaút lehet a legjobb ajánlat. Ez alkalommal 19.793 Forintért.

Az árak természetesen per fő értendőek, és nem tartalmazzák a hozzáadott extra szolgáltatásokat, vagy a feladott poggyászt.

Nem szeretnétek Olaszországba menni a nyáron? De mégis a homokos tengerpart, és a mediterrán hangulat az ami vonzó számotokra. Akkor sincs semmi gond, a Ryanair Korfura vonatkozó ajánlatai sem minősülnek rossz választásnak.

Július majdnem teljes egészében ugyanis az oda-vissza utat 41.058 Forintból úszhatjátok meg, kivéve abban az esetben, amennyiben a vissza utat július 28-ára tervezitek. Ez esetben ugyanis 51.512 Forintból repülhettek fejenként.

Inkább több helyre mennétek egy-egy hosszú hétvégére? Nos ez esetben javasolnám, hogy keressétek fel a Ryanair honlapját, és válasszatok a nektek megfelelő ajánlatokból. Ha a foglalással, vagy szállással kapcsolatosan kérdésetek van. Esetlegesen szeretnétek megosztani a tapasztalataitokat a fentebb említett úti célokkal, akkor írjatok nekünk alábbi elérhetőségeinken. Vagy a Facebook oldalunkon.

Ne felejtsétek el like-olni a cikkünket, és kérlek, hogy osszátok meg, hogy minél több emberhez eljussanak ezek az ajánlatok. Valamint iratkozzatok fel a WordPress felületén keresztül, hogy egyetlen cikkről se maradjatok le, ugyanezt megtehetitek regisztráció nélkül is, amennyiben a Facebook oldalunkat like-oljátok.

Köszönjük, hogy ma is velünk voltatok. Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül. Illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Termékbemutató: Lenovo Ideapad MIIX 300 Windows kettő az egyben.

A mai nap folyamán egy olyan termék bemutatásával jövünk, amiről igazából eddig már megvolt a saját véleményem.

Mert nem egy Windows-os tablet volt már a kezemben. És eddig mindegyikkel meg voltam elégedve, amelyiken a Windows 8.1-es operációs rendszer futott.

Azonban az az árkategória amit ezek az eszközök képviseltek, azok mindig egy kicsit eltántorítottak attól, hogy bármi hasonlót vásároljak magamnak. Hiszen a nagyjából £65-£90 árfekvésben sok jóra nem számít az ember.

Azonban jött a Lenovo, és úgy verte szét az elképzeléseimet arról, hogy ennyire olcsón nem lehet normális teljesítményt elérni, hogy azóta se tudtam összeszedni az ötlet magjának minden darabkáját.

Lássuk tehát, hogy mit is tud a MIIX 300?!

Nos mindenek előtt szeretném megemlíteni, hogy a MIIX 300 esetében több változatról találtam leírásokat, és bemutató videókat. Néhol megemlítve egy 1920×1200 pixel felbontású kijelzőt, illetve 4GB RAM-ot.

Azonban inkább a saját tapasztalataimat, és a hivatalos weboldalon lévő adatokkal egészítem ki a cikket, így tehát lehetnek eltérések, amennyiben Ti is rendelkeztek egy ilyen eszközzel, vagy a cikk olvasása után vesztek magatoknak egyet.

Hardver:

Nos hardver terén a MIIX 300 egy Intel Atom Z3735F négy magos 1.33 GHz-n pörgő CPU-t kapott, 2MB Level 1 gyorsítótárral. Ezen felül még 2GB DDR3 RAM van a gépben, szintén 1.33 GHz-n. Ezen felül 32 GB eMMC típusú tárhelyet, és egy 10.1 inch átmérőjű 1280 x 800 pixel felbontású 5 ujjas multi-touch kijelzőt kapott.

Ezen felül megtaláljuk a szokásos vezetéknélküli kommunikációhoz szükséges elemeket, mint például a b, g, n hálózatokat támogató Wi-Fi antennát. Illetve Bluetooth 4.0-t. Portok terén egy miniUSB bemenetet, egy mini HDMI kimenetet, egy microSD kártyaolvasót, illetve egy 3.5”-es jack dugót kapott. Legalábbis a kijelzőn. A billentyűzeten találunk még 2 USB 2.0 bemenetet.

Mindezek mellett még találunk két kamerát is az eszközön, az előlapon egy 2 megapixeles, míg a hátlapon egy 5 megapixeles egységet kapunk.

Ami pedig az akkumulátort illeti, ott sincs semmi szégyenkezni valója a MIIX-nek, ugyanis egy két cellás, 25.9 watt órás akkumulátort kapott, melynek segítségével simán felveszi a versenyt bármelyik iPad, vagy MacBook üzemidejével aktív használat mellett.

Természetesen ezeken felül a legfontosabb eleme a készüléknek az nem más mint a fizikai billentyűzet. Alapvetően kényelmesen használható utazás közben, és az elmúlt pár napban csak és kizárólag ezen az eszközön gépeltem a cikkeimet, és azt kell mondjam, hogy tökéletesen meg vagyok vele elégedve.

A billentyűk elég hosszú utat tesznek meg minden egyes lenyomáskor, ami különösen meglepő, hiszen maga a billentyűzet nem vastagabb, mint 7.5 mm a legvastagabb, és körülbelül 4 mm a legvékonyabb pontján.

Szoftver:

Szoftver terén nem találunk semmi meglepőt. A készülék gyárilag Windows 10-el érkezik, ezen felül a Word, Excel, PowerPoint, illetve Sway appok mobil verzióját kapjuk meg. Természetesen a Microsoft Edge, illetve Cortana is rendelkezésünkre áll.

Ezen felül pedig végre értelmét is látom az ’Action Centre’-be beépített tablet módnak. Aminek a használata nagyon is kényelmes, amennyiben csak érintőképernyős üzemmódban használom az eszközt.

Milyen élni a MIIX 300-al?

Nos alapvetően nagyon is kényelmes, legalábbis az elmúlt nagyjából egy hét tapasztalatai alapján azt kell, hogy mondjam meg vagyok elégedve vele. Ugyanis már most elérte a célját, és már most teljesítette azt, amit elvártam tőle, amikor rákattintottam az Order gombra.

Alapvetően egy dolog járt a fejemben, mégpedig az, hogy az elmúlt pár hónapban most már nem egyszer tettem meg a Newcastle – London – Newcastle utat, és amennyiben a konnektor nem működött a buszon, akkor a másik Windows-os laptopom. Egy Lenovo Y580-as nagyjából három – három és fél óra alatt elhasznált minden energiát az akkumulátorából. Ami egy olyan laptoptól, amiben az akkumulátor 2012 óta működik, és nem mellékesen egy Intel i5-3210M CPU-t, egy nVidia 660M GPU-t, 16GB Kingston DDR3 1.6 GHz-s RAM-ot, valamint egy adata m.2 SSD-t, illetve egy másik Samsung EVO sorozatú 500 GB-s SSD-t kell meghajtania.

Azonban lássuk be, hogy három és fél óra alatt még sehol sem vagyunk az úton. Annyi idő alatt, jó esetben sikerült eljutni Sheffield-ig, és addigra az egyetlen olyan eszköz ami a legutóbbi utamon működött az az iPhone-m volt. Az is csak azért, mert éppenséggel volt nálam egy power bank.

És bár igen ott van az iPad-em is, és imádom a laptopomat is, viszont arra, hogy menet közben cikkeket írjak egy kicsit túl nagy a teljesítmény, és a súly.

Jó, jó, de ha ott az iPad, akkor miért rendeltél magadnak egy másik Windows-os eszközt? Merülhetne fel bennetek a kérdés, de igazából emögött nagyon sok indokot fel tudnék hozni. Mindenek előtt azt, hogy egy billentyűzet az iPad-hez nagyjából fele annyiba került volna, mint a MIIX. Na már most, ha valaki felkínálja a lehetőséget, hogy nagyjából £50-£60 környékén vehetek magamnak egy billentyűzetet. Vagy £99.99-ért a leértékelésnek hála egy komplett 10.1”-es „laptopot” akkor hülye lennék az első opciót választani. Természetesen nem azt mondom, hogy az iPad-hez való billentyűzet kidobott pénz. De akárhogy is nézem jobban jártam ezzel a megoldással.

Hiszen eddig mindig is az volt a probléma, hogy miközben cikkeket szerkesztettem, vagy éppen a könyvemmel foglalkoztam akkor nem tudtam túl sok mindent csinálni egyszerre. Persze az iPad-en éppen YouTube-ztam, de néha ebbe bele csúszott egy-egy FaceTime hívás, vagy éppenséggel csak Viber-es beszélgetés. És ez limitálta a lehetőségeimet. Vehettem volna egy monitort, meg egy másfél méteres HDMI kábelt, és hozzá köthettem volna a laptopomat, de az nem oldotta volna meg az akkumulátor problémát.

És sorolhatnám még az érveket, és az ellenérveket a termék mellett, de minden esetben az lenne a válaszom, hogy igen megérte megvenni a Lenovo MIIX 300-at. Nem csak a termék ára, és használhatósága miatt, hanem mert a jelenlegi helyzetben, számomra mindenképpen ez volt a lehető legideálisabb megoldás.

Tartalom fogyasztásra kifejezetten alkalmas az eszköz, hiszen eddig csak munkáról beszéltünk. A beépített Wi-Fi antenna jónak mondható. Akármilyen felbontásban stream-eltem videókat YouTube-ról a pufferelés mindig megtörtént. Az már más kérdés, hogy 4K felbontású videókhoz ez a hardver egy kicsit kevés.

De arra, hogy teljes értékű Windows-t futtatva, a kanapén ücsörögve egy pohár vörösborral relaxálva olvassuk a kedvenc blogunkat. Vagy csak a BBC élő adását nézzük arra kiváló. Arról már nem is beszélve, hogy ha esetlegesen arra adnánk a fejünket menet közben, hogy beszélgetni is szeretnénk, akkor egy mozdulattal csatlakoztatható a billentyűzet, és rögtön visszakapunk minden kényelmi funkciót.

Az egyetlen negatívum amit a készülék ellen fel tudok hozni az egészen biztosan a Windows 10 érintőképernyőre szánt billentyűzete. Azt kell mondanom, hogy borzalmas. Ha valamit, akkor azt még nem sikerült megszeretnem rajta. És azt kell, hogy mondjam, hogy valószínűleg nem is fogom. Ezt a pár mondatot megpróbáltam a kijelzőn lévő billentyűzet használatával legépelni, de már a gondolat is kínzó, hogy ezt esetlegesen meg kell majd ismételnem, ha leszek annyira őrült, hogy ne adj isten otthon felejtsem a fizikai billentyűzetet, ha legközelebb elutazom valahova.

Javasolnám-e a készüléket bárkinek?

Mindenféleképpen. Az érintőképernyő, a kis méret, a kiváló akkumulátor üzemidő, és a kényelmesen használható billentyűzet, mind mind olyan elemek, amik egyetemi / főiskolai használatra kiválóak. Arról már nem is beszélve, hogy a készülék súlya alig haladja meg az egy kilót, ennek megfelelően könnyen hordozható.

És bár tudom, hogy a bevezetőben említett hardver specifikációk nem tűnnek éppenséggel acélosnak. Azonban még nem sikerült megakasztanom a gépet. Igaz nincs is túlságosan hardver intenzív feladatokra használva. Azonban ebből is látszik, hogy jegyzetelésre, vagy éppenséggel cikkek írására bőven elég egy ilyen számítógép.

Remélem, hogy tetszett ez a bemutató. Amennyiben igen, akkor kérlek, hogy nyomjatok rá egy like-t iratkozzatok fel, és osszátok meg ismerőseitekkel. Ha bármi kérdésetek, vagy véleményetek lenne, akkor írjatok nekünk az alábbi elérhetőségeinken, vagy hagyjátok Facebook oldalunkon a komment szekcióban.

Hamarosan újabb cikkel jövünk, addig is jó böngészést.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©