M&D’s Blog Utazási Kisokos: Légiutasok jogai

Sziasztok! Mint azt a Tripit weblapot bemutató cikk végén is a jeleztem a mai nap folyamán egy olyan cikkel készültünk nektek, ami egy elég régóta fennálló sorozat következő része.

Az előző három alkalommal amikor az M&D’s Blog Utazási Kisokos: cikkeinkkel foglalkoztunk, akkor szép lassan számba vettük, hogy, hogyan tudjátok megtalálni az adott útvonalon a lehető legjobb ajánlatot,

Szót ejtettünk egy kicsit a félelmekről, és a leggyakoribb kérdésekről, majd mindezek után egy kérdezz-felelek következett, egy apró betekintéssel abba, hogy mi történne akkor, ha…?

Most pedig elérkeztünk oda, hogy milyen jogaitok vannak utasként, és szerencsére itt nem a már jól ismert „jogában áll hallgatni” kezdetű mondat következik.

Elöljáróban csak annyit szeretnék elmondani, hogy ez lesz az a cikk, aminek a tartalma csak és kizárólag a megjelenés időpontjában lesz érvényes, és amennyiben bármi változás történik az illetékes jogszabályokat illetően, akkor arról vagy külön hozzászólásban, vagy egy újabb cikkben fogunk értesíteni titeket.

Kezdjük talán azzal, hogy ezek a jogok akkor illetik meg az utast, amennyiben a járat az Európai Unió területén található repterek bármelyikéről indul, és nemzetközi, vagy belföldi forgalomban, menetrend szerint repül. Avagy amennyiben a járat az Európai Unió területén található repterek bármelyikére érkezik, az EU határain kívülről.

És mivel még itt is különböző feltételeknek kell majd megfelelni, így szeretném ezt a cikket felosztani különböző kategóriákra

Más utazási lehetőség, vagy visszatérítés

Abban az esetben, ha a légitársaság megtagadja a beszállításunkat, vagy a járattörlés, esetlegesen túlfoglalás miatt nem utazhatunk az eredeti terveink szerint, akkor az alábbi két lehetőség közül áll jogunkban választani.

  • A légitársaság más módon, az eredetihez hasonló útvonalon juttat miket célba.
  • A légitársaság visszatéríti a jegy árát, és amennyiben szükséges, akkor díjmentesen visszajuttat minket a kiinduló repülőtérre.

Jelentős késések

Amennyiben a járatunk öt órát, vagy annál többet késik, akkor jogosultak vagyunk jegyár-visszatérítésre. Fontos azonban megemlíteni, hogy abban az esetben, ha a jegyünk árát a légitársaság megtéríti, akkor onnantól kezdve a társaság nem köteles sem a továbbutazásunkat, sem bármilyen egyéb nemű segítséget nyújtani számunkra.

Azonban a légitársaságnak kötelessége,, hogy tájékoztasson minket a jogainkról, valamint azokról az okokról, amik miatt az adott eseteben megtagadták a beszállításunkat, illetve a jelentős késés okáról is tájékoztatást kell adnia.

Jelentős késésnek a több, mint két óra számít, azonban a 3.500 kilométernél hosszabb útvonalak esetében ez akár 4 óra is lehet.

Élelem és szállás

A légitársaság bizonyos esetekben, (az útvonal hosszától, és a késés mértékétől függően) köteles frissítőket, ételt, kommunikációs lehetőséget, például ingyenes telefonhívást biztosítani számunkra. Illetve mint Heathrow esetében, ahol a komplett reptér a Terminal 5B illetve Terminal 5C transzfer zónáinak kivételével 23:00-kor befejezi a működést az adott napra részünkre szállást biztosítani.

Pénzbeli kártérítés

Pénzbeli kártérítésre vagyunk jogosultak akkor, ha az Európai Unión belül a légitársaság, megtagadja a beszállásunkat, vagy törli a járatot, illetve, ha a járat több mint 3 órás késéssel érkezik meg a jegyen feltüntetett cél repülőtérre.

A kártérítés mértéke azonban az útvonal hosszától függően változik

  • Amennyiben a járat EU-n belül közlekedik
    • A maximum 1.500 kilométeres útvonalak esetén a kártérítés mértéke €250
    • 500 kilométer felett €400
  • Amennyiben a járat EU-s repteret köt össze nem EU-s reptérrel
    • Maximum 1.500 km esetén – €250
    • 500 és 3.500 km között – €400
    • 500 km felett – €400

Fontos azonban megemlítenünk, hogy ezek az összegek, csak és kizárólag akkor érvényesek, ha a légitársaság nem ajánlott fel semmilyen helyettesítő járatot.

Amennyiben azonban a helyettesítő járatot felajánlották (akár késés esetén is) és ez utóbbi járat indulási és érkezési időpontja nem tért el számottevően az eredeti elképzelésünktől az utazást illetően, akkor a kártérítések összege a felére csökkenhet.

Mi történik akkor, ha a járatot törlik? (Ez pedig egy olyan eset ami már előfordult velem)

Ebben az esetben kártérítésre nem vagyunk jogosultak, amennyiben a légitársaság a járatot rendkívüli körülmények, például rossz időjárási viszonyok miatt törölte.

Vagy amennyiben a társaság legalább két héttel az indulás előtt értesített minket a járat törléséről, illetve amennyiben a légitársaság helyettesítő járatot ajánlott fel, amire természetesen ismételten igaz a fentebbi kijelentés. Azzal a különbséggel, hogy itt a kártérítés nem a felére, hanem nullára csökken.

Amennyiben rendkívüli okokból törölték a járatot, akkor ugyan kártérítésre nem vagyunk jogosultak, de a légitársaságnak mindenképpen fel kell ajánlania legalább egyet a következők közül.

  • A jegy árának teljes mértékű (vagy kombinált foglalások például. Budapest – London Heathrow – Newcastle esetén) a fel nem használt szegmens költségének megtérítése
  • A légitársaság alternatív járattal, az úti céljához eljuttat minket.
  • A légitársaság átfoglal minket egy későbbi járatra, egy általunk választott időpontban (feltéve, hogy van szabad ülőhely a járaton)

A légitársaságok kötelezettsége rendkívüli esetekben történt járattörlések esetén is, hogy segítséget nyújtson mindenkinek, akit a járattörlés, vagy késés érintett.

Mi történik akkor, ha a járatunk pontos volt, azonban a poggyászunk elveszett, vagy megrongálódott az utazás során?

Feladott poggyász

Ha, és amennyiben a poggyászunk elveszett, megrongálódott, vagy késve érkezett meg, akkor úgy szintén kaphatunk kártérítést az adott légitársaságtól. Melynek összege legfeljebb €1.220 lehet.

Kivételt képez ez alól a szabály alól, ha a kár abból adódott, hogy a poggyász a feladás időpontjában már alapból sérült volt.

Kézipoggyász elvesztése esetén (amennyiben a kézipoggyász a személyes tárgyakkal együtt veszett el)

A légitársaság ez esetben csak akkor tartozik felelősséggel, ha a kár az ő hibájukból ered. Amennyiben a csomagunkat nem kapjuk vissza, akkor a kártérítési kérelmet a poggyász átvételétől számított 7 napon belül kell benyújtanunk a társaság felé.

Amennyiben a poggyászkiadás késve, de megtörténik, akkor 21 napon belül kell benyújtanunk a kérelmünket.

Amennyiben más jogi úton szeretnénk a foglalkozni a helyzettel, akkor az a csomag megérkezésétől számított két éven belül tehetjük meg.

Amennyiben a poggyászunk értéke meghaladja a maximális kártérítési összeg mértékét, azaz az €1.220-t, akkor legkésőbb a poggyász feladásakor, kiegészítő díj fizetésével, és egyéni nyilatkozat tételével tudjuk ezt bizonyítani. Azonban ezekben az esetekben jobb, és olcsóbb megoldásnak bizonyulhat az egyéni utasbiztosítás megkötése.

Fontos megemlíteni, hogy az egyéni nyilatkozattételhez nem áll rendelkezésre semmilyen IATA, vagy FAA formanyomtatvány. A légitársaságok maguk rendelkeznek arról, hogy milyen típusú nyomtatványt használnak a csomag értékvédelmének, és biztosításának céljára.

Végül pedig a jegyárak

Bár ilyen esetről nem hallottam még, de itt szeretném megjegyezni, hogy semelyik légitársaság sem számíthat fel magasabb díjat a jegyeinek eladása során, ha a jegyünket nem az indulási országból vásároljuk meg, illetve, ha nem az indulási ország állampolgárai vagyunk.

Ezen felül a légitársaságok honlapjai, illetve az egyéb repülőjegyeket árusító weblapoknak a teljes jegyárat fel kell tüntetniük. Így tehát a megjelenített jegyáraknak minden esetben tartalmazniuk kell az adókat, a reptéri illetékeket. Ezzel is megkönnyítve a leendő légiutasok döntését a légitársaságokat illetően.

A végleges ár mellett pedig egyértelműen fel kell tüntetni a következő adatokat

  • Viteldíj
  • Adók
  • Repülőtéri és más illetékek
  • Felárak, és egyéb díjak
    • Például légiközlekedés-védelmi díj, vagy üzemanyag felár
    • Illetve az Angliában használatos Air Passenger Duty

Ezen felül minden olyan felárat, ami nem kötelező jellegű, a légitársaságok kötelező jelleggel fel kell, hogy tüntessenek a foglalás folyamán. Ide tartoznak a „fapados” légitársaságok, nagy méretű kézipoggyász feladási, normál poggyászfeladási, és ülőhely választási költségei. Illetve ezekben az esetekben mindenképpen az utasok tudtára kell adniuk, hogy ezek választható extrák, és nem kötelezően kiválasztandó lehetőségek.

Amennyiben panaszt szeretnétek tenni az esetleges késést, vagy járattörlést illetően akkor azt az alábbi linken található formanyomtatvány kitöltéséveuel tehetitek meg

http://www.ec.europa.eu/transport/themes/passengers/air/doc/complain_form/eu_complaint_form_hu.pdf

Amennyiben panaszotokra nem kaptok választ, illetve amennyiben nem vagytok elégedettek a válasszal, akkor panaszt emelhettek, az adott uniós ország, illetékes nemzetközi légiközlekedést felügyelő szervénél. Amelyek listáját itt találjátok.

Ez a lista akkor is fontos lehet, hogyha az eset, ami miatt panaszt emeltetek az EU határain kívül történt, de EU-s légitársasággal repültetek, ebben az esetben ismételten az adott ország illetékes nemzetközi légiközlekedést felügyelő szervét kell megkeresnetek a panaszotokkal.

http://www.ec.europa.eu/transport/themes/passengers/air/doc/2004_261_national_enforcement_bodies.pdf

Remélhetőleg tudtam segíteni a mai nap során azoknak, akikkel már megtörtént a jelentős mennyiségű késés, vagy éppenséggel a járat törlés. Illetve azoknak is, akik jelenleg az utazásukat tervezik, és tartanak attól, hogy egy ilyen jelenség bekövetkezik. Mint azt a cikk elején is említettem, amennyiben a jogszabályok változnak, azokról igyekszünk a lehető leghamarabb értesítést adni. Addig is hamarosan egy interview-val jelentkezünk, ami egy újabb sorozatunk első cikke, illetve videója lesz.

Egyik volt kollégámmal beszélgetek majd arról, hogy Brit állampolgárként mi a véleménye az alig pár nap múlva esedékes EU Referendumról. Illetve egy kicsit arról is, hogy milyen tippeket tudna adni azoknak, akik jelenleg EU-s állampolgárként tervezik az Angliába költözésüket. Ehhez egy komplett tájékoztató jellegű sorozatot állítottunk nektek össze. Amivel hamarosan jelentkezünk.

Addig is jó böngészést, és köszönjük, hogy ma is velünk voltatok. Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek, hogy nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg másokkal is, hogy minél több embernek tudjunk segíteni. Valamint like-ljátok Facebook oldalunkat. És, ha bármi kérdésetek, van,  vagy esetlegesen panaszt szeretnétek tenni egy-egy légitársaság felé, akkor írjatok nekünk az alábbi elérhetőségeink bármelyikén. És segítünk nektek amiben csak tudunk. Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

© Szutor Márk
© by M&D’s Blog Since 2014

M&D’s Blog Utazási Kisokos: Légiutasok jogai” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.