2016. év, 26-ik heti hírösszefoglaló

Sziasztok!

A mai nap során egy újabb sorozatot indítottunk el, hogy ezzel is fokozzuk a hasznos tartalmakat. Az adott összefoglalónkban minden szerkesztőnk segédkezett, és ez az elkövetkezendő alkalmak során is folyamatosan így lesz majd. Cikkeink az elmúlt hét legfontosabb eseményeit dolgozzák majd fel. De vágjunk is bele

Hírek a nagyvilágból

Belföld

Budapest Airport fejlesztések

2016. június 30-án a Budapest Airport közleményében bejelentette, hogy a BUD 2020 program keretében megépül többek között az új utasmóló a B terminálon. Ezen felül a tervek között szerepel egy repülőtéri hotel felépítése, valamint a logisztikai központ, és a biztonsági területek fejlesztése is.

Az új utasmóló kiemelet fontosságú a reptér fejlesztésében, mivel az idei év első öt hónapjában 12,5%-al több utas fordult meg a reptéren, mint egy évvel korábban. Az új épületrész munkálatai ez év végén kezdődnek, és körülbelül másfél évig tartanak majd.

A Budapest Airport vezérigazgatója azt is elmondta, hogy készülnek a tervek a repülőtér Kőbánya-Kispesttel történő közvetlen összeköttetésére is. Valamint ezzel együtt egy újabb utasforgalmi épület tervei is fontolóra vették, mivel az előrejelzések szerint az elkövetkezendő öt évben 15-18 millió utas veheti majd igénybe a repteret.

A fejlesztésekről készült látványterveket az alábbi linken érhetitek el:

http://index.hu/gazdasag/2016/06/30/otvenmilliardos_fejlesztes_kezdodik_ferihegyen/

Szutor Márk

Külföld

Rövid időre lezárták az Andrews légibázist

A bázis Twitter fiókján jelent meg a frissítés 2016. június 30-án, helyi idő szerint reggel 9:16-kor, miszerint “A bázis teljes lezárás alatt van, egy a közelben történt lövöldözés miatt. Minden a bázison tartózkodó személy az kijelölt óvóhelyeken tartózkodik. További információk később.”

Mint azt a bázis vezetősége, illetve később a sajtó is megerősítette, a bázis lezárása egy félreértés következménye volt. Ugyanis a fent említett napon éleslövészeti gyakorlat kezdődött volna reggel 9-kor, ami kifejezetten azt szimulálta volna, hogy a bázis közvetlen környezetében lövöldözés történik.

Mint az nagyjából egy órával később kiderült, a szituáció csak vaklárma volt, és nem sokkal később a bázis visszatért a normál üzemre.

BRExit utóhatások

Mint az várható volt nem csak az Egyesült Királyság politikai, és gazdasági életében okozott zavart a június 23-ai népszavazás eredménye. A hidfo.ru beszámolói szerint Németország és Franciaország egy egységes Európai szuperállamot szeretne létrehozni, ezzel is meggátolva Európa további széthullását. Míg az origon megjelent hírek szerint a Cseh Köztársaság fontolgatja a kilépését nem csak az Európai Unióból, de a NATO-ból is. Illetve úgy tűnik, hogy nyugati szomszédaink, vagy mondhatni sógoraink sem annyira biztosak már az EU-ban, mint a Brit választások előtt.

Aki eddig nem hitt abban, hogy a történelmet mi írjuk, hát annak ez talán elég bizonyíték lehet. A fent említett hírekre vonatkozó forrásokat az alábbi linken érhetitek el.

Európai szuperállam: http://www.hidfo.ru/2016/07/hivatalos-fel-akarjak-szamolni-magyarorszagot/

Osztrák közvéleménykutatás: http://www.origo.hu/nagyvilag/20160629-az-osztrakok-49-szazaleka-kilepne-az-eu-bol.html

Cseh népszavazás: http://www.origo.hu/nagyvilag/20160701-nepszavazast-tartana-az-elnok-csehorszag-eu-es-nato-tagsagarol.html

 

Technológia

A YouTube is beszáll a mobilos livestreaming versenybe

Az eredeti cikk: http://www.hwsw.hu/hirek/55796/youtube-livestreaming- elo-kozvetites- mobil-okostelefon-periscope.html

Hétfőn, a www.hwsw.hu honlapon megjelenő cikkben olvashatunk róla, hogy a Google is „beszáll” a mobilos livestreaming támogatásába. Igaz, eddig is elérhető volt a YouTube-on a stream funkció, de a telefonról való élő közvetítést nem támogatta. Az erre való első törekvést a Twitter tette meg, habár első próbálkozása nem sikerült, de a Periscope nevű applikációja már sikeres vállalkozásnak bizonyult. Később a Facebook is felismerte az ebben rejlő potenciált, és készített egy saját implementációt, amit alkalmazni tudott először csak a hírességek körében, de mára már a „közemberek” számára is elérhető. A YouTube frissített mobilalkalmazásában azonban már elérhető a funkció, és a cég ígérete szerint, „gyorsabb és megbízhatóbb lesz, mint versenytársaié”.

 Szerintem kicsit lemaradva ugyan, de elért ide is a YouTube, és azért ez elég sok videósnak nagy segítség lehet. A nevesebb eseményeken a Facebook élő közvetítését sokszor láttam már, de azért a legnagyobb videómegosztó portálon talán nagyobb célközönséghez elérhet, és eléggé népszerű lesz a funkció használata, amennyiben az tényleg használhatóan meg tudják oldani.

Samu György

Légiközlekedés

Véget ért a Solar Impulse 2 világkörüli útja

2016 június 23-án 71 óra és 8 perc repülés után megérkezett New York-ból,  Sevilla-ba a Solar Impulse 2 napelemes repülőgép. Az összesen körülbelül 35.000 kilométeres világkörüli túra ezzel lezárult. Ami figyelemreméltó, hiszen a Solar Impulse 2 eredetileg 2015. március 9-én szállt fel Abu Dhabi-ból, és ugyanezen év május 30/31-re (attól függ melyik időzónát nézzük), már Nagoyában volt. Itt azonban egy hosszabb kényszerpihenő következett, lévén, hogy a Csendes Óceán térségében uralkodó időjárási körülmények egészen 2015. június 28-ig nem tették lehetővé  a felszállást. A gép mindezek után sikeresen megérkezett Hawaii-ra 4 nap, 21 óra, és 52 perc repülés után. Majd itt egy újabb pihenő következett egészen 2016. április 21-ig, amikor is a Solar Impulse 2 ismét útrakelt, és átrepülve az Észak-Amerikai kontinenst, majd később az Atlanti-óceánt sikeresen megérkezett Sevilla-ba.

Solar Impulse
A Spanyol légierő üdvözlőrepülése a Solar Impulse 2-nek

Kényszerleszállás Szingapúrban

2016. június 27-én, budapesti idő szerint reggel 9:04-kor a Singapore Airlines 9V-SWB lajstromjelű Boeing 777-300 típusú gépe az SQ-368 as Szingapúrból, Milánó Malpensa reptérre tartó járata 222 utassal, és 19 fős személyzettel 30.000 láb (~9.144 méter) magasságban repült, valahol az Andamán-tenger felett. És körülbelül két órája volt a levegőben a nagyjából kilenc órás úton. A személyzet a jobb oldali (2-es) hajtóműben olajszivárgást észlelt, és először 17.000 lábra ereszkedett majd visszafordult Szingapúrba. A gép sikeresen földet ért, és az egyik gurulóútra fordult, amikor szikrák pattantak el a hajtóműben, ezzel lángbaborítva a jobb oldali hajtóművet és a szárnyat. A helyszínen készült felvételek alapján a reptéri egységek hamar úrrá tudtak lenni a helyzeten, ennek is köszönhető, hogy az utasok, és a személyzet közül senki sem sérült meg. Ellenben a gép súlyos károkat szenvedett.

A Ryanair újabb szolgáltatásokat vezet be

A Ryanair 2016. június 28-án bejelentette, hogy a már meglévő normál, illetve Business Plus lehetőségek közé, egy újabb szolgáltatást is bevezet Leisure Plus néven. Ami nem más, mint pár alapvetően extraként kiválasztható opció kombinálása. Azok akik innentől kezdve a Leisure Plus lehetőséget választják elsőbbségi beszállásra lesznek jogosultak, illetve a fedélzetre magukkal vihetnek, egy darab maximum 10kg-s kézipoggyászt, valamint egy laptoptáskát. Továbbá ingyenesen válaszhatják ki az ülőhelyeiket, és jogosulttá válnak egy maximum 20kg-s poggyász feladására, minden extra költség nélkül.

Ezen felül a Business Plus sémát is módosították, itt ugyanis a jegy módosítások határidejét 1 napról, két napra emelték, és a Business Plus utasok továbbra is élvezhetik majd az ezzel az “osztállyal” járó extra szolgáltatásokat.

Szutor Márk

A hét applikációja

DayOne Journal

Nos a Day One Journal nem más, mint egy újságíró, vagy inkább úgy mondanám, hogy a kreatív társadalom egyik legjobb barátja. Igaz nem a mai nap során találkoztam először az alkalmazással, hanem még valamikor 2015. februrájában, és azóta bármelyik Apple eszközöm egyik kötelező kelléke volt, nem csak az iCloud-on keresztül történő szinkronizálás miatt, hanem azért is, mert funkcióiban, és a teljesítményben simán kenterbe verte a WordPress saját applikációját, és Day One-ban írt cikkeket egy mozdulattal tudtam publikálni a WordPress felületen, minden egyéb formázás nélkül.

Itt kell sajnos megjegyeznem, hogy az app csak és kizárólag iOS, illetve macOS rendszerű készülékeken érhető el, iOS rendszeren £3.99-ért, míg macOS-en £22.99-ért. És tudom ezek elég borsos árak egy olyan alkalmazásért, ami gyakorlatilag nem több, mint egy szépen feldíszített, és extra funkciókkal ellátott jegyzettömb, vagy éppen Microsoft Word. Azonban az iOS-re kiadott verzió sokszor ingyenesen is elérhető az App Store-ból. És ezen alkalmakkor a macOS-re kiadott verzió is leértékelésre kerül.

Az applikáció hivatalos weboldalát ide kattintva érhetitek el.app-store-icon_2x

Szutor Márk

Film és média

Sully

2016. június 30-án a Warner Brothers Studio bemutatta a legújabb projektjének trailerét. Clint Eastwood rendezésében, és Tom Hanks-el a főszerepben, átélhetjük majd a nemzeti hősként ünnepelt Captain Chesley “Sully” Sullenberger legnehezebb repülését. Illetve az azzal kapcsolatos vizsgálat legtöbb momentumát. Meg kell, hogy mondjam, alig várom már szeptember 9-ét!

Szutor Márk

HA-LCI

2016. június 30-án a Filmservice Kft. is nyilvánosságra hozott egy trailer-t, mondjuk ez enyhe túlzás, ugyanis sajnálatos módon, sem beágyazni, sem megosztani nem tudom úgy a linket, hogy azt itt a weblapon meg tudjátok nézni.

A HA-LCI bár nem tűnik egy túlságosan ötletes címnek, a repülés szerelmesei tudhatják, hogy nem más ez mint egy Tu-154B2 lajstromjele, amely a Malév 240-es Budapest – Bejrút járatának teljesítése közben 1975. szeptember 30-án a Földközi-tengerbe zuhant, és a tragédia oka a mai napig is hivatalosan ismeretlen.

A trailer-t az alábbi linkre kattintva érhetitek el, és azt kell, hogy mondjam, amikor ez a film a magyar mozikba kerül, egészen biztosan repülőre ülök, hogy a premiert megtekintsem.

https://www.youtube.com/watch?v=EbJzQLUhTA8&feature=youtu.be

Szutor Márk

Senkit sem érdekel a Függetlenség Napja – Feltámadás c. film

Mint arról beszámoltunk nektek, 20 évvel az eredeti történet után, Roland Emmerich úgy döntött, hogy ismét veszélybe sodorja a bolygónkat, ezúttal azonban egy jóval nagyobb méretű támadást sikerült összehoznia.

Azonban úgy tűnik ez nem túl sok embert érdekelt, legalábbis amerikában semmiképpen sem, mint ahogy arról filmezzunk.hu weboldal beszámolt.

Bár Magyarországon a mozibevételek a bemutatást követő héten elérték a 73 millió forintot, addig az Amerikai mozikban a Szenilla nyomában c. film magasan túlszárnyalta az “új” sci-fit. Amennyiben lemaradtatok előző cikkünkről, azt az alábbi linkre kattintva érhetitek el.

Filmkritika: A Függetlenség Napja – Feltámadás

Szutor Márk

Programajánló

Belföld

Paramount Tetőmozi

A Paramount Channel jóvoltából 2016. július 5-től, egészen 2016. szeptember 6-ig keddenként 21:00-tól várja az érdeklődőket a Budapest Rooftop Cinema, Corvin Clubban. (1085, Blaha Lujza tér 1-2, Budapest)

A programokat, illetve a jegyvásárlási lehetőségeket az alábbi linkre kattintva érhetitek el.

http://www.paramountchannel.hu/film/hirek/julius-5en-nyit-a-paramount-tetomozi

Szutor Márk

Balaton Sound

Újra Balaton Sound, 2016. július 6-a, és 2016. július 10-e között Balatonzamárdi ismét várja az érdeklődőket, akik szeretnének egy jót bulizni a Balaton parton.

A fellépők listáját itt érhetitek el: http://sziget.hu/balatonsound/programok

Jegyek az alábbi linken tudtok vásárolni:

http://sziget.hu/balatonsound/jegy/category/entry-ticket

Az idei Sound “himnuszát” pedig alább tudjátok meghallgatni!

Szutor Márk

Bajai Halfőző Fesztivál

Ha július akkor Baja. Ha Baja akkor halászlé. Idén 21. alkalommal kerül megrendezésre Baján a Halfőző Fesztivál. Július 07-étől egészen 10-éig tartó fesztiválra a belépés ingyenes, viszont a halfőző versenyen való részvétel díjköteles amit az alábbi linken tekinthetnek meg:

http://bajaihalfozofesztival.hu/index.php/hu/tudnivalok/fozohelyek-regisztracioja

A programok szervezését tekintve mindenki találhat magának megfelelőt, sőt a gyerekekre is gondoltak, így lesz kifejezetten nekik való program is.

Részletesebben az esemény hivatalos honlapján találhattok:

http://bajaihalfozofesztival.hu/index.php/hu/

Samu György

Egri Bikavér Ünnep

Jó hír az egri borok rajongóinak, idén is megrendezésre kerül az Egri Bikavér Ünnep, ami idén ünnepli húszadik évfordulóját. A programok 2016. július 7-e és 2016 július 10-e között várják az érdeklődőket különböző programokkal. A belépés bárki számára ingyenes. További információkat pedig az alábbi weboldalon találtok.

http://www.bikaverunnep.hu/hu

Szutor Márk

RockMaraton

A rockzene kedvelőinek egy kiváló alkalom a Dunaújvárosban a Szalki Szigeten 2016. 07.08-17. megrendezésre kerülő RockMaraton. A helyszínen 4 színpad működik majd és 17:00-tól hajnalig tartó fellépéssorozatok veszik majd kezdetüket, bár pénteken csak 2 színpadon lesznek aktív programok.

További információkat, mint például a közlekedési kapcsolatokat, fellépőket, illetve a jegyvásárlási lehetőségeket a hivatalos oldalon érhetitek el:

http://www.rockmaraton.hu/index.php/hu

Samu György

Külföld

Farnborough Nemzetközi Légiparádé

2016. július 11, és 2016 július 17 között ismét megrendezésre kerül a Farnborough-i Nemzetközi légiparádé. Mint minden második évben, most is két részletben kerül megrendezésre az esemény. Július 11 és 15 között a kereskedőknek, és a potenciális vásárlónkak, valamint a médiának nyitják meg a kapukat. Azonban visitor jegyek vásárlására is van lehetőség. Július 16 és 17 között pedig a nagyközönségnek is lehetősége nyílik arra, hogy ott lehessenek a neves eseményen.

További információkat az árakról, jegyekről, és a programok időpontjáról az alábbi linken találtok

http://www.farnborough.com/

Szutor Márk

 

És igazából ennyi lenne, amit fontosnak találtunk az elmúlt egy hétből. Köszönjük, hogy ma is velünk tartottatok! Hamarosan egy újabb cikkel jövünk, ismét azoknak, akik fontolgatják az Egyesült Királyságba költözést. Ha tetszett ez a cikk kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg másokkal. Ha nem szeretnétek lemaradni a tartalmainkról iratkozzatok fel, vagy like-oljátok Facebook oldalunkat.

Sziasztok!

Szutor Márk

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
English Blog: http://www.markszutor.wordpress.com/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: youtube.szutormark@outlook.com

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100003020191199
Email: samu942@gmail.com

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.