Nos a mai nap elérkeztünk oda, amire úgy szintén szükségetek lesz majd, mint mindenkinek, hiszen mobiltelefon, otthon is nehéz meglenni telefonszám nélkül. Lássuk tehát, hogy mit is tartogat számotokra ez a kategória?!
Kezdjük talán azzal, hogy hasonlóan az energia szolgáltatókhoz, itt is egy hatalmas körből kell kiválasztani egyetlen szolgáltatót. És a legrosszabb az egészben, hogy sokszor nem feltétlenül egyértelmű, hogy melyik szolgáltató mit is kínál, illetve melyik nagy vállalat hálózatát használja egy-egy adott cég.
Vonatkoztassunk el azonban ezektől, és kezdjünk el foglalkozni a tényekkel. Az öt legnagyobb szolgáltató az Egyesült Királyság területén jelen pillanatban az
- O2
- EE
- Three
- Vodafone
- BT Mobile
Gyakorlatilag nem sokban különbözik az otthoni kínálattól. Ezek közül mindenki rendelkezik a saját adótornyaival, és hálózati lefedettség terén mindegyikőjük jónak mondható. Mindegyik szolgáltatónál természetesen lehetőségek vannak a havidíjas előfizetési (PAYM) illetve a feltöltőkártyás (PAYG) csomagokra. Azonban a legtöbb esetben az előfizetésre nem lesztek jogosultak, legalábbis az EE, illetve az O2 biztosan egy úgynevezett credit check lefuttatása után dönti majd el, hogy megadja-e számotokra az előfizetés lehetőségét. Ezekről az ellenőrzésekről hamarosan beszámolunk nektek. Elöljáróban egyelőre annyit, hogy amennyiben újonnan érkeztetek az országba, akkor természetesen ez az ellenőrzés semmit sem fog visszaadni, és ez esetben ez problémát jelent.
Nézzük tehát a jelenleg elérhető legjobb feltöltőkártyás csomagokat a fent említett szolgáltatóktól, amennyiben már rendelkeztek egy kártyafüggetlen készülékkel. A havi díjakra maximum £15-t szántunk ebben az esetben, ami nagyjából átlagosnak mondható.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|
Számlázási ciklus | N/A * | 30 nap | 30 nap | 30 nap | 30 nap |
Mobil internet mennyisége | N/A * | 2 GB | 1 GB | 2GB | 1GB |
Lebeszélhető percek | N/A * | 500 perc | 100 perc | 750 perc | 250 perc |
SMS-ek | N/A * | Korlátlan | 3000 | 2000 | Korlátlan |
Ár | N/A * | £15.00 | £10.00 | £15.00 | £15.00 |
* A BT Mobile azonban egy olyan társaság, akiknél sajnálatos módon minden SIM kártya egy 12 hónapos szerződéssel együtt jön, így tehát ők ki is esnek a mezőnyből.
Azonban csak úgy, mint az energiaszolgáltatók esetében, itt sem feltétlenül a piacot uraló nagy vállalatok lesznek majd azok, akik a legjobb ajánlatokkal állnak elő. Módosítsuk hát az előző táblázatunkat egy kicsit, és nézzünk meg egy alternatív lehetőséget. Ez pedig nem lesz más, mint a giffgaff.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|
Számlázási ciklus | 30 nap | 30 nap | 30 nap | 30 nap | 30 nap |
Mobil internet mennyisége | 4 GB | 2 GB | 1 GB | 2GB | 1GB |
Lebeszélhető percek | 1000 perc | 500 perc | 100 perc | 750 perc | 250 perc |
SMS-ek | Korlátlan | Korlátlan | 3000 | 2000 | Korlátlan |
Ár | £15.00 | £15.00 | £10.00 | £15.00 | £15.00 |
Mint azt a fenti ábra is jól mutatja, csak úgy mint anno a FreedomPop cikkeinkben. Melyeket ide kattintva érhettek el. Most is egy olyan társaság bizonyul a legjobb megoldásnak, ami nem több, mint egy start-up. Akik az O2-val állnak szerződésben, és az ő hálózatukat használva biztosítanak mobil hozzáférést.
A SIM kártyák rendelése is igen egyszerű, az alábbi linkre kattintva elérhetitek azt a weboldalt, amin keresztül megrendelhetitek a SIM kártyátokat, minden extra költség nélkül. Mindezt úgy, hogy csak kitöltitek a rövid űrlapot, majd mindezek után rákattintotok az „Order your free SIM” gombra, és egy pár munkanapon belül a postaládátokban lesz az üdvözlő csomag.
https://www.giffgaff.com/orders/affiliate/szutormark
És gyakorlatilag mára ennyi lenne, az alapok a mobil szolgáltatók esetében szinte semmiben nem különböznek az otthoni viszonyoktól. Így tehát ezt a témát nehéz lenne ennél részletesebben bemutatni. Remélem, hogy segíthettünk abban, hogy a költözéseteket, vagy a tervezést ilyen téren is megkönnyítsük.
Hamarosan visszatérünk, és ezúttal az angliai internet szolgáltatókat vesszük majd górcső alá. Addig is köszönjük, hogy ma is velünk tartottatok! Ha tetszett ez a tartalom kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez eljusson. Ha nem szeretnétek lemaradni a további cikkeinkről sem, akkor iratkozzatok fel a WordPress felületén keresztül, vagy like-oljátok a Facebook oldalunkat. Amennyiben kérdésetek lenne, akkor írjatok nekünk az alábbi elérhetőségeink bármelyikén.
Sziasztok!
Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
English Blog: http://www.markszutor.wordpress.com/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: youtube.szutormark@outlook.com
“Mobiltelefon szolgáltatók az Egyesült Királyságban” bejegyzéshez egy hozzászólás