flightdiary.net

Szeretnéd nyomon követni az eddigi utazásaidat? Netalántán légi utaskísérő, vagy pilóta vagy, és jól jönne az óraelszámolásodhoz egy külön weblap?! Azt hiszem, tudjuk a választ!

A flightdiary.net honlapra még valamikor 2014. december – 2015. január környékén bukkantam rá, hogy miképpen arról mondjuk már fogalmam sincs, de lévén, hogy a flightradar24.com-al szoros összeköttetésben vannak, így elég nagy valószínűséggel az egyik helyről kattintottam át a másikra.

Mire is jó?

Hasonlóan a TripIt-hez egy nyilvántartás vezetésére mindenképpen. Ha szeretitek feleleveníteni azokat a dolgokat, amik a közelmúltban, vagy a régmúltban történtek, akkor ez egy kiváló lehetőség arra, hogy ezt megtegyétek.

Persze sokatoknak ez nem feltétlenül lehet hasznos, de lássuk a funkciókat.

1

Mindenek előtt az alap profilunk ezzel a nyitó oldallal fogad, a bejelentkezés után. Jól látszik, hogy honnan-hova, repültünk, illetve, hogy az általunk megadott adatok alapján, mennyi időt töltöttük eddig összesen a levegőben.

Ezek után, egy kicsit lejjebb görgetve, a fenti statisztikának egy részletesebb elemzését láthatjuk. Foglalási osztályra, az ülés helyére, az utazás okára, és a kontinensekre vetítve. Legalábbis ez a legfelső sor.

Mindezek után az IATA repülőtér kódokkal ellátott, grafikont kapjuk meg, ami megmutatja, hogy az összes repülőút során, honnan repültünk a legtöbbet. Ezek mellett jobbra, ugyanezt az összeállítást kapjuk, itt azonban már légitársaságokra bontva.

2

Ezek után, pedig a repülőgépek típusainak összegzése, és a legtöbbször repült útvonalak bontását láthatjuk, amennyiben egy útvonal, ugyanolyan mértékben szerepel, mint például az én esetemben, Budapest – Luton / Heathrow – Newcastle, akkor a számozásnál mindig azt veszi előre az oldal, ami a legutoljára frissült.

Még lejjebb görgetve, további adat elemzéseket kapunk, a leghosszabb repült úttal kapcsolatban, illetve, hogy egy adott légitársasággal mennyit repültünk.

3

Valamint a kevésbé hasznos, számokat, mint például a hét napjára vonatkozó adatokat kapjuk meg, életemben nem gondolam volna mondjuk, hogy hétfőnként, és keddenként repültem a legtöbbet. De ezekkel az eredményekkel a péntek hamarosan felzárkózik, nem is beszélve arról, hogy a vasárnapi nap folyamán is végre lesz valami a grafikonon. A havi bontás gyakorlatilag ugyanaz pepitában. A legutolsó grafikon pedig az éves bontásunk, ami, ha jól emlékszem nem korlátozott 10 évnyi adatmegjelenítésre, de ezt bármikor letesztelhetitek Ti is.

4

Használat

Gyakorlatilag a weblap nem más, mint egy “útinapló”. Jól látható a dátum, illetve a járatszám együttesével kezdjük az “adminisztrációt”.

5

Azonban innentől kezdve nem sok dolgunk van, lévén, hogy a weblap a dátum, és a járatszám alapján automatikusan kitölti majd a következő mezőket.6

Mint az a képen is jól látszik, a 2016. október 6-ai, British Airways 1325-ös járata, Newcastle-ből indul, és Heathrow-ra érkezik, valóban azokban az időpontokban, amikor azt a weblap írja. Visszamenőlegesen persze módosításra kerülnek ezek az értékek, amennyiben a járatot törlik, illetve amennyiben a menetrendhez képest bármilyen eltérés van.

Ezzel nem kell foglalkoznotok, azonban visszamenőlegesen ezeket az értékeket nem sokáig tárolja a flightradar24.com ingyenes szervere, így a hét napon túl hozzáadott utazásokat már nem feltétlenül fogja ellátni pontos érkezési, és indulási időpontokkal a szoftver.

Mindezek után már nincs semmi dolgunk, a járat megérkezése után, írhatunk egy rövid értékelést a repterekről, a légitársaságról, és a géptípusról. Ezzel segítve a flightradar24.com statisztikáinak pontosságát, illetve akár az egyik, akár mindkét oldal felhasználóinak könnyebb tájékozódását, mivel a flightdiary-n írt vélemények, össze vannak kapcsolva a flightradar rendszereivel.

Amennyiben előre elterveztek egy-egy útvonalat, és még nem repültetek ezen a viszonylaton, akkor a weblap ezt egy szolid fehér vonallal jelzi a két város között. Amennyiben az adott útvonal valamilyen szinten listavezető (a már lerepültek közül) akkor azokat lilás színnel jeleníti majd meg. Minden egyéb pedig abban a piros színben kerül megjelenítésre, amit a cikk első, illetve utolsó képén láthattok.

Reméljük, hogy tetszett a mai tartalmunk. Hamarosan visszatérünk, addig is, kérlek nyomjatok erre a cikkre egy like-t, és osszátok meg az ismerőseitekkel. Ha nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról, akkor iratkozzatok fel itt a WordPress felületén, vagy like-oljátok a Facebook oldalunkat. Kérdéseitekkel nyugodtan forduljatok hozzánk az alábbi elérhetőségeink bármelyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.