JobCentre Plus

Mint tudjuk az a döntés, miszerint Angliába költözik az ember nem egyszerű. Mármint felülni a repülőre, egy bepakolt bőrönddel, meg két kézipoggyásszal az igen, de mindezek után lakást és munkát találni az már egy kicsit nehezebb.

Azonban mi történik akkor, ha elveszítjük az állásunkat, és esetlegesen arra adjuk a fejünket, hogy amíg nem találunk újabbat, addig igénybe vesszük a segélyeket. Erre alapvetően két megoldás létezik, amennyiben már több mint három hónapja az országban vagyunk, de még nem tartózkodtunk itt két évet, akkor a Jobseeker’s Allowance az egyik járható út, amennyiben pedig az itt tartózkodásunk meghaladta a két évet, akkor a Universal Credit az amit igényelhetünk.

Universal_Credit.svgletter3

Függetlenül attól, hogy melyiket igényeltétek meg, egy dolog nem változik, ez pedig az a kötelezettség, hogy két hetente a JobCentre-be kell járni, egy külön számunkra kijelölt úgynevezett ’work coach’-hoz, aki átnézi velünk, hogy mit tettünk azért, hogy minél hamarabb a munkavállalók sorába tartozzunk.

Természetesen ezek a helyek nem a valós segítség nyújtásról szólnak. És félre értés ne essék akadhatnak kivételek, de személyes tapasztalatom, és a legtöbb ember elmondása alapján a JobCentre lenne a legutolsó hely, ahova önként mennének be. Mindezt azért, mert az ügyfélfogadás minősége az gyakorlatilag a béka azon bizonyos testrésze alatt van egy pár mérfölddel. Arról már nem is beszélve, hogy az időpontok amiket kap az ember, azok inkább tájékoztató jellegűek, tehát biztos ami biztos elven érkezzetek mindig húsz perccel előbb, de általában egy körülbelül egy órás tortúra lesz az itt eltöltött idő.

Na, de egész pontosan mi is ez a JobCentre?

A hivatalos megfogalmazás szerint a JobCentre Plus egy a kormány által kontrollált, és finanszírozott ügynökség, és társadalombiztosítási iroda, amely majdnem minden városban megtalálható. A célja, hogy a munkaképes korban lévő emberek munkavállalását segítse az Egyesült Királyság területén. És a Department for Work and Pensions (DWP) azaz a nyugdíj és munkahivatal részét képezi.

A Jobcentre Plus lehetőségeket kínál a leendő munkavállalóknak ahhoz, hogy elhelyezkedjenek, magyarán szólva elérhető számítógépeket, internethez való hozzáférést, illetve telefonos szolgáltatásokat is biztosítanak. Ezen felül folyamatos képzési lehetőségekkel igyekeznek segíteni a „krónikus munkanélkülieken”. Illetve felügyelik, és ellenőrzik a különböző segély kérelmeket, mint például a munkanélküli támogatás (Jobseeker’s Allowance).

Hát azzal egyet tudok érteni, hogy ez egy szép megfogalmazás, és jó lenne, ha ezt csinálnák. De mint már mondtam Jobcentre, és Jobcentre között is van különbség. Azonban a legtöbb esetben mindehhez a szolgáltatáshoz még csak közel sem érnek.

Darálónak tudnám nevezni azt, amit szolgáltatás néven kap az ember ezeken a helyeken, mivel a legtöbb ’work coach’ csak abban érdekelt, hogy minél hamarabb el tudjon küldeni téged az asztaltól. Tisztelet persze a kivételnek, hiszen ilyenek is vannak, akik valóban azért vannak ott, hogy téged munkához segítsenek, és ezek azok az emberek, akik egy kicsit emelik a színvonalat, és akik folyamatosan tájékoztatnak a számodra elérhető, vagy optimális munkalehetőségekről. Illetve a két hetes személyes beszélgetések között is néha-néha írnak egy emailt, hogy tájékozódjanak arról, hogy egyébként minden rendben van-e veled?

Bár Magyarországon soha sem jártam a munkaügyi hivatalban, és soha sem igényeltem meg munkanélküli segélyt, itt az EDF Energy-től való viharos elválásom után szükségessé vált, mivel jó darabig nem derült fény arra, hogy a referencia amit küldtek, az hamis (illetve inkább úgy mondanám, hogy megtévesztő)
És bár az első két alkalommal igazából semmilyen negatívumot nem tapasztaltam, a harmadik alkalommal azonban egy három napos „interview túráról” tértem vissza. Gyakorlatilag hasonlókról, mint amikről az elmúlt pár alkalommal olvashattatok még márciusban. És bár ezen cikkek nagy valószínűséggel már a feledés homályába merültek. Ezeket megtaláljátok majd a bejegyzés végén.

Na, de vissza az eredeti történethez. Szóval a túráról visszatérve, 72-74 óra ébrenlét után, reggeli, és kávé nélkül érkeztem meg a Newcastle nyugati végén lévő irodába, ahol mint kiderült a saját tanácsadóm nem volt ben. Ennek megfelelően, természetesen egy másikhoz kellett mennem. És alapvetően nem szeretek káromkodni a cikkeimben, mégis azt kell mondanom, hogy ilyen utálatos egy kurvát, se addig, se azóta nem láttam, mint ezen a bizonyos szerda reggelen.

Megnézte a Universal Jobmatch fiókomat, majd közölte, hogy az elmúlt négy napban, gyakorlatilag semmilyen aktivitást nem mutat az adott felhasználónév, és ahelyett, hogy az „Activity History-ra” át kattintott volna, ahogy azt (ekkor még finoman) tanácsoltam. Csak a szavamba vágott, és közölte, hogy mindez amit csináltam, és az a viselkedés amit mutatok, az nem lesz elég ahhoz, hogy munkát találjak, ahhoz meg pláne nem, hogy a két heti (akkoriban [2014. május a szerk.]) £122.50-t kifizessék. Ekkor még egyszer közöltem, hogy kattintson a másik „ablakra” és láthatja majd, hogy igenis foglalkoztam a Universal Jobmatch fiókommal. (Ha lemaradtatok az előző cikkünkről, melyben a Universal Jobmatch weboldalt mutattuk be, akkor kattintsatok ide, további tudnivalókért)

Az egyetlen ok, amiért nincsenek rajta jegyzetek, az-az, hogy nem voltam internet közelben az elmúlt három napban. Két interview-n vagyok túl, meg 16 órányi buszozáson. Úgyhogy ne csodálkozzon, hogy nincs ott semmi, hiszen magához az internethez nem volt hozzáférésem, nemhogy a weboldalhoz.

Na itt valami beakadt az ügyintézőnél, mert csak elkezdte nézni az adószámomat, meg az útlevelemet. Itt már sejtettem, hogy ebből valami gyönyörűt fog kihozni, de eddigre már elszakadt bennem a cérna. Két órát vártam csak azért, hogy sorra kerüljek. Majd mindezek után először le vagyok baszva, majd mindezek után ignorálják amit mondok, ezt követően pedig engem is?!

Felálltam, hogy távozzak, majd ekkor rám nézett a nő, és közölte, hogy üljek le, mert még nem végeztünk, mindezt egy olyan hangnemben, ahogy (ha lenne kutyám, még ahhoz sem szólnék úgy, ahogy ez a nő tette). Itt egy rövid szeminárium következett részemről, amiben kifejeztem, hogy véleményem szerint mi az ügyintéző édesanyjának a foglalkozása, illetve azt, hogy ha ennyire tetszik neki az adószámomat tartalmazó papírom, akkor tekerje össze, és helyezze el egy bizonyos testnyílásában.

Ezt természetesen fenyegetésnek vette, majd a két G4S Security alkalmazott megkért, hogy távozzak.

Nem telt bele tíz percbe, hogy a DWP-nél panaszt tegyek, és két hét múlva, mondhatni semmilyen igényem, elvárásom nem volt az ott dolgozókkal kapcsolatban. Minden esetre jót röhögtem, mikor leültem az asztalhoz, és immár a negyedik ügyintézővel elkezdtünk beszélgetni.

Kiderült, hogy senki sem szerette a kolléganőt, akit a panasztételem után elbocsájtottak, mivel én voltam a 10-ik ember, akinek problémája volt az illetővel az adott hónapban. A dolog krémje ráadásul az, hogy az elbocsájtott ügyintéző, onnantól kezdve ugyanabban a JobCentre-ben írt alá, minden két héten, ahonnan kirúgták.

Na, hát a rövidnek ismét nem nevezhető történet után akkor jöjjön az összefoglaló. A JobCentre egészen addig egy teljesen jó intézmény, amíg az embernek nem kell betennie oda a lábát. Ha meg tudtok lenni segély, amíg újra munkába nem álltok (ha ne adj isten elveszítenétek az állásotokat) akkor inkább tegyétek azt. Ha úgy érzitek, hogy az nem a legjobb megoldás, akkor próbáljatok meg körbe kérdezni egy pár ismerős, volt kolléga, vagy akár csak a szomszédok között, hogy ők az adott város melyik JobCentre-ét javasolják.
Hiszen, mint mondtam, JobCentre és JobCentre között is van különbség.

Köszönjük, hogy ma is velünk voltatok. Hamarosan újabb cikkel jelentkezünk. Ha tetszett ez a tartalom, akkor nyomjatok rá egy like-t, és iratkozzatok fel. Ne felejtsétek el like-olni a Facebook oldalunkat. Ha bármi kérdésetek, esetleg tapasztalatotok van, akkor írjatok nekünk az alábbi elérhetőségeinken.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.