Újabb hat útvonalat jelentett be a WizzAir

A légitársaság hivatalos közleményében számolt be az új desztinációkról, melyek a Tulza-i bázisukról üzemelnek majd.

Egy kivételével mindegyik úticéljukra 2017. március 27-ei héten indul meg a forgalom.

Itt vannak azonban a pontos részletek.

Úticél Napok Indulás napja
Luton Szerda, vasárnap 2016. október 30-tól
Pozsony Hétfő, szerda, péntek 2017. március 27
Friedrichshaven Hétfő, szerda, péntek 2017. március 27
Nürnberg Kedd, szombat 2017. március 28
Vaxjö Kedd, szombat 2017. március 28
Cologne Hétfő, péntek 2017. március 27

A légitársaság közleményéből az is kiderült, hogy a már erről a bázisról üzemelő járataikat is sűrítik.

Így a Malmő-be utazók most heti 4 helyett 5, az Gotheburga-ba utazók heti 3 helyett 4, míg az Eindhovenbe, és Frankfurtba utazók heti 2 helyett 3 alkalommal vehetik igénybe a WizzAir szolgáltatásait.

A sajtókonferencián a WizzAir vezérigazgatója Váradi József elmondta

2013-ban nyitottuk meg a Tulza-i bázisunkat, azzal a céllal, hogy Bosznia-Hercegovina-i ügyfeleink számára is lehetővé tegyük az elérhető árú légiutazást. Azóta kinőttünk ebből a szerepből, hiszen több mint fél millió utast szállítottunk. És ez indokolta a döntésünket amögött, hogy egy második repülőgépet állomásoztassunk Tulza-ban. Ezzel a lépésünkkel pedig reméljük, hogy újabb és újabb munkalehetőségeket teremthetünk, valamint, hogy fel lendíthetjük a turizmust, és ezzel még több alacsony árú repülőjegyeket biztosíthatunk leendő utasaink, és már meglévő ügyfeleink számára. Illetve elszántan törekszünk majd megőrizni a jó kapcsolatainkat Boszniával, és a további bővítési lehetőségeket velünk együtt számba venni.

És igazából ennyi lenne, bár tudom ezen útvonalak többsége Budapestről is elérhető, és nem is kell a megnyitásukra várni. Azonban úgy gondoltuk, hogy erről a lépésről is beszámolunk nektek. Hiszen ki tudja, hogy éppen mikor fordultok majd meg Luton-on, és mikor adjátok arra a fejeteket, hogy meglátogatjátok Boszniát.

Amit egyébként szívből tudnék javasolni. Addig is köszönjük, hogy ma is velünk tartottatok, hamarosan ismét jelentkezünk, ezúttal egy filmkritikával, illetve egy újabb termékbemutatóval. Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek, hogy nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha bármi kérdésetek lenne, ne habozzatok írni az alábbi elérhetőségeink bármelyikén. Még egyszer köszönjük a figyelmeteket! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

2

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.