A hét Appja Bővebben: SoloLearn

A SoloLearn egy programozáshoz tartozó applikáció, ami segít az adott programnyelv alapjainak, érdekes részeinek elsajátításában, illetve segítséget nyújthat az elinduláshoz.

A cég 2014-ben alapult meg, azzal a mottóval, hogy “Haladó programozás bármikor, bárhol ingyen”. Maguk az alkalmazások ingyenesek és a tanulást, gyakorlást és a “játékot” szolgálják.

A jelenleg kiszemelt “kurzus” a Learn HTML nevet viseli, és a HiperText Markup Language rövidítése, szó szerinti fordítása: hiperszöveg jelölőnyelv. Ez elsőre nem sokat mond sokat egyeseknek, de ezen “programozási” nyelv segítségével készítjük el a weboldalainkat.

Miután elindítottuk az appot ez a kép fogad minket, ami egy “főmenünek ” felel meg az esetünkben, és minden rész teljesítése után ide térünk vissza. Ezen a “kurzuson” 4 fő témakört érintünk.

Minden főfejezet tartalmaz tetszőleges számú alfejezetet, amiknek a teljesítésével haladhatunk lépésről lépésre, hogy elsajátítsuk az alapokat, illetve egyéb kisebb trükköket is tud mutatni nekünk.

screenshot_2016-11-16-10-54-53

A “tananyag” felépítése általában ugyanaz szokott lenni. A fűmodulon belül az almodulok, az almodulokon belül tetszőleges számú “dia” és feladat vár ránk. A “diák” felépítése viszont mindig azonos. Egy elméleti rész és ahhoz kapcsolódóan egy egyszerű feladat, természetesen ahogy haladunk előre, nehezednek a feladatok is. Összesen 3 féle típussal találkoztam:

  1. behelyettesítéses
  1. kiválasztós
  1. sorbarendezős

screenshot_2016-11-16-10-55-46

Ha sikerrel teljesítettünk elég sokáig akkor különböző Achivement-eket kapunk. Sajnos nem sikerült mindent megmutatnom, mert nem sikerült hibátlanul teljesítenem a végéig.

A fűmodulok végén egy összefoglaló kérdőívet kapunk, aminek a kitöltésével tudunk a következőbe belekezdeni. Igazából ha sikeresen megoldottuk az eddig felmerülő problémákat, akkor ez sem okozhat nekünk gondot.

screenshot_2016-11-16-12-10-30

Lehetséges, hogy egy-egy kérdésre nem tudjuk a választ. Ez esetben van pár lehetőségünk, ugyanis vissza tudunk menni a hozzá kapcsolódó elmélethez, VAGY tudunk a többiektől kérdezni.

screenshot_2016-11-16-12-09-12

Vagy esetleg, mivel a válaszadások közben “xp”-t gyűjtünk, Unlockolni is tudjuk a helyes megoldást, vagy esetlegesen Hintet is tudunk kérni, ami ad egy kis segítséget a válaszhoz.

A későbbiek során, ahogy haladunk szépen előre, lesz lehetőségünk az adott kódot futtatni is, amibe persze mi is bele tudunk “kontárkodni”, hogy megnézzük, hogy mi mit csinál, és tesztelgetni is tudjuk a tudásunkat.

Mivel minden segítséget megkaptunk így természetesnek vehetjük, hogy a végére értünk, viszont ezzel még nem végeztünk, hiszen van még egy teszt, amivel összegezhetjük az eddig megszerzett tudásunkat. Mikor ezzel is megvagyunk igazából végeztünk, és mindenki örülhet, hogy “Jújj, vége. És most mi van?”, hát erről is gondoskodtak a fejlesztők, mert kapunk tőlük egy oklevelet, amivel igazoljuk, hogy teljesítettük a “kurzust”, és még e-mailben is értesítenek minket.

Ha összegeznem kellene, akkor csak annyit tudok mondani negatívumnak, hogy teljesen angol az applikáció, de ezen felül semmit nem tudok mondani ellene. Az alapok elsajátításához tökéletes, sőt még mutat olyanokat is amikkel nem sűrűn találkozhatunk az iskolapadban. Az angol meg hát na, a “szaknyelv” az angol ilyen téren szóval megszoksz, vagy megszöksz. Én csak ajánlani tudom mindenkinek.

google-play-icon_2x

Köszönöm szépen, hogy végigolvastátok, remélem tetszett a tartalom és hasznos lesz a tanulmányaitok során. Az elkövetkezendő hetekben a SoloLearn “termékeket” fogom bemutatni, szóval ha kíváncsiak vagytok rájuk akkor:

Kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50 gmail

 

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100003020191199
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu942@gmail.com

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.