Úgy tűnik, hogy elkezdődött egy újabb akciósorozat Európa légterében. És bár a spekulációink a WizzAir-el kapcsolatban még bizonyításra várnak. Most azonban ennél is lényegesebb, hogy a Brit low-cost légitársaság jelentette be az egy napos akcióját.
És bár tudom, ez nem mindenki számára lesz majd kecsegtető ajánlat, hiszen a Flybe nem rendelkezik magyarországi úticélokkal. Azonban azoknak akik az Egyesült Királyságon belül, vagy a szigetországból, esetleg oda szeretnének utazni, azoknak miindenképpen jó hírekkel szolgálhatunk! Hiszen a légitársaság £24.99-től kínál egy útra szóló jegyeket.
Lássuk akkor az elég hosszúra nyúlt részleteket!
Az akciós ajánlat csak és kizárólag a hétvégén, valamint a csúcsidőn kívül üzemeltetett járatokon érvényes, amennyiben az utazási időszak 2017. január 4-e, és 2017. március 22-e közé esik.
A fentebb említett ár már tartalmazza a viteldíjat, a repülőtéri illetékeket, és adókat, valamint az üzemanyagfelárat, illetve egy darab kis méretű kézipoggyász fedélzetre vitelét. Az ajánlat csak és kizárólag a flybe.com weboldalon keresztül lefoglalt jegyekre érvényes, a légitársaság által kiválasztott útvonalakon, járatokon, és napokon, és csak a Flybe és a Stobart Air által üzemeltetett járatokon. a Blue Islands és a Loganair által üzemeltetett járatok nem képezik az akciós ajánlat részét.
Az ajánlat a 2016. december 20-án 23:59 UTC-ig elkészített új foglalásokra érvényes. Amennyiben az utazási időszak, 2017. január 4-e, és 2017. március 22-e közé esik. Az akcióban részt vevő desztinációk a következőek:
- Birmingham
- Manchester
- Edinburgh
- East Midlands
- Glasgow
- Leeds Bradford
- Southampton
- Aberdeen
- Amszterdam
- Belfast
- Hannover
- Isle of Man
- Rotterdam
- Inverness
- Berlin Tegel
- Párizs Charles de Gaulle
- Párizs Orly
- Nantes
- Faro
- Dublin
- Cardiff
- Dusseldorf
- Liverpool
- Knock
- Jersey
- Guersney
- Exeter
- Newquay
- Luxembourg
- Lyon
- London City
- London Gatwick
- Milánó Malpensa
- München
- Malaga
- Doncaster
- Alicante
- Bergerac
- Norwich
- Toulouse
A flybe.com weboldalon keresztül elkészített foglalások esetén a légitársaság a betéti kártyás fizetések esetén nem számít fel extra költséget. A hitelkártyákkal végzett tranzakciók esetén a foglalás összegének 3%-a kerül felszámításra, melynek minimum összege £5.00.
A tájékoztatás nem teljeskörű. További részletekért keressétek fel a flybe.com weboldalt.
Amennyiben pedig bármi kérdésetek van, akár a foglalást, akár a Flybe-t, illetően, akkor ne habozzatok megkeresni minket. Akár a kommentek között, akár az elérhetőségeinken.
Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.
Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!
Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
English Blog: http://www.markszutor.wordpress.com/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: youtube.szutormark@outlook.com