A Hét Appja Bővebben (iOS): TuneIn

Nos egy online rádió szolgáltatásról úgy gondolom nem sok mindent lehet írni, hiszen gyakorlatilag ennek a bevezető mondatnak a harmadik, és negyedik szava tökéletesen be mutatja, hogy miről is beszélünk.

Ennek megfelelően kérdezhetnétek nyilván, hogy akkor mégis miért ez lett a hét appja iOS részen?

Nos ezt főleg az elkövetkezendő az Apple és a fejlesztők által készített promóciós képek tudják majd a leginkább megválaszolni!

Természetesen ezzel nem azt mondom, hogy mi sem fogunk róla többet írni, de azért lássuk be sok mindent nem lehet. A TuneIn alkalmazást, még Android-on fedeztem fel, ha jól emlékszem akkor 2011-ben, amikor egy első generációs Samsung Galaxy Tab P-1000-el rohangáltam mindenhova, és használtam azt az elsődleges eszközömként.

És bár akkoriban az adatforgalmam, és ennek megfelelően a lehetőségeim eléggé limitáltak voltak, a havi 500MB internettel, ettől függetlenül wi-fi-n keresztül tökéletesen helyettesítette részemről a TuneIn a normális FM rádiót.

Mindezekután váltottam, és egy Samsung Galaxy S Advanced készülék lett a mindennapos használatra szánt eszközöm, és ezekben az években a mai alkalmazásunk nem volt feltelepítve egy percre sem a készülékre köszönhetően a beépített FM Tuner-nek. Eddigre persze már bőven a főiskolai éveimet tapostam, és reggelente a MÁV, Budapest – Pusztaszabolcs – Dunaújváros, majd később valamelyik Volán társaság Budapest – Dunaújváros vonalán reggelente a Morning Show-val indítottam a napomat.

Természetesen minden megváltozott amikor végül úgy hozta az élet, hogy Angliában leszálltam a repülőről, és elkezdtem az új életemet. Na innentől kezdve az app ismét nagy szerepet játszott az életemben, hiszen ennek köszönhetően tudtam friss maradni az otthoni hírekkel kapcsolatban. Eddigre azonban már iOS-en.

2Majd nem sokkal azután, hogy ez a weblap elindult úgy már mindennapossá vált az, hogy reggelente továbbra is a Morning Show-t hallgatva hagyjam el a lakást, és érjek be dolgozni, köszönhetően 4G LTE hálózatnak, valamint annak, hogy eddigre már az adatcsomagom is a havi 6-8GB-t rúgdosta.

De persze ezek az idők is véget értek. És egy valamiben lettem már csak nagyon érdekelt. A kép mondjuk nem a legjobb illusztráció, de megtalálható rajta az az egyetlen sport amit követek, ez pedig nem más mint az NBA.

És persze, most felmerülhet bennetek a kérdés, hogy nem tudnám-e valahogy végig nézni a játékokat, ahelyett, hogy rádión hallgatom végig őket, de a TuneIn az egyetlen olyan lehetőség, mellyel fizetés nélkül tudom élvezni amikor a New York Knicks játszik. És éppen ezért gondoltam arra, hogy ezen a héten ezt az appot mutatom be.

Alapvetően a legjobb választás mindenkinek, aki azon gondolkozik, hogy esetlegesen az adatforgalmát használva hallgasson rádiót, hiszen iOS esetében talán ez az az app, ami a legjobb hangminőséget biztosítja, miközben a lehető legkevesebb adatforgalmat használja. És bár hosszúra nyúlt teszteket ezzel kapcsolatban nem végeztem, de azt hiszen bátran állíthatom azt, hogy amennyiben szeretnétek egy megbízható, és könnyen használható, globális rádió alkalamzást, akkor a TuneIn ki tudja majd elégíteni minden igényeteket.

app-store-icon_2x

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50 gmail

Szutor Márk

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
English Blog: http://www.markszutor.wordpress.com/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: youtube.szutormark@outlook.com

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.