A Hét Appja Bővebben (iOS): WizzAir

Sziasztok! Ismét itt vagyunk a Hét Appja Bővebben sorozatunk heti kiadásával. És mint azt a Heti hírösszefoglalónkban is megírtuk, nem véletlenül esett a választás a WizzAir mobil alkalmazására!

Az elmúlt hetekben, hónapokban gondolom észre vettétek, hogy elég erőteljesen megnőtt azon tartalmainknak a száma, amik a low-cost légitársaságról szólnak. Ami már csak olyan téren is hatalmas változást jelentett, hogy régebben gyakorlatilag ez a vállalat volt az, melyen a nyelvemet köszörültem.

Majd ez megváltozott arra, hogy egyenesen kijelentettem, hogy a British Airways után, mindenképpen őket választanám, mint egy alternatív légitársaság, ha bárhova is utazni szeretnék!

Nos ez a kijelentésem, valamint felfogásom vezetett oda, hogy a flightdiary.net profilomon, egyre többször jelenik meg a low-cost légitársaság neve. És szépen lassan annak is elérkezik a napja, hogy az a profil újabb járatokkal frissül majd.

Na, de akkor most már térjünk rá magára az appra!

Alapvetően ismét nem választottam egyszerű témát, hiszen a WizzAir, illetve a legtöbb légitársaság egyre inkább azon van, hogy minél kényelmesebbé, és minél hatékonyabbá tegyék a foglalási folyamatot. Ennek megfelelően már gyönyörűen kivitelezett, és nagyon jól használható felületet kapunk, akár az alkalmazásokról, akár az adott vállalat weblapjáról beszélünk.

1

Ez természetesen a WizzAir esetében sincs másképp, hiszen gyakorlatilag három lépésből eljuthatunk a kereséstől, egészen addig, hogy már csak az utazásunk időpontját kell megvárnunk. Majd ugyanígy az appot (illetve iOS felhasználók esetében) a Wallet alkalmazást használva felmutatni a beszállókártyánkat, majd hátradőlni, és élvezni az utazást.

Persze voltak, illetve továbbra is vannak olyan dolgok, amikkel azért akadnak problémák. Igaz ezek az átlag felhasználót annyira nem fogják zavarni, de azok, akik akár folyamatosan, akár évente többször országok között ingáznak, ők talán egyet értenek majd velem abban, hogy funkcionalitás terén még lenne mit javítani.

De nézzük az alapokat!wizz-air-android_7

A képeket, melyek a megjelenés óta szerves részét képezik az alkalmazásnak, sajnos továbbra sem sikerült lecserélni.Amivel alapvetően nem lenne probléma, hiszen szinte senki sem foglalkozik ezekkel. Azonban a légitársaság image-t rontja, hogy mondhatni kiöregedett képeket használ, még a régi színsémájuk szerint. Melyek annak a felfogásnak a “hírnökei” amik miatt régebben próbáltam olyan távol maradni tőlük amennyire csak lehetett.

Ezen kívül azonban nem igazán mondhatok már rosszat arról, ami fogad minket, hiszen az alap opciók, mint az egy kattintással elérhető járatkeresés, járatmódosítás, valamint utasfelvétel mindenképpen megkönnyítik a dolgomat.

4

Járatkeresés

Nos ez az az aspektus, amivel ismét meglovagolták azokat a hullámokat a fejlesztők, amiket az alkalmazás elé állítottam. Ugyanis nagyon kevés légitársaság fordított akkora figyelemt egy naptáras keresésre, valamint egy külön elérhető menetrend implementálására.

És sokan most gondolhatják, hogy tényleg ezzel vissza tudott kapaszkodni egy relatíve mély pontról egy alkalmazás, hogy beépítettek egy naptárat? Amennyi légitársasággal kapcsolatos cikket írunk, nincs még a fejemben a teljes menetrend? Na, hát erre a válaszom az annyi lenne, hogy igen, és nem!

Tegyük fel, hogy éppen egy hazautat tervezek, és a WizzAir-el szeretnék repülni.

Nos ez esetben a Luton – Budapest – Luton viszonlyaton saját kútfőből felsorolom a járatszámokat, illetve az érkezési és indulási idejüket. Azonban Luton-ra eljutni Newcastle-ből nem éppen egyszerű. Ellenben a low-cost légitársaság Glasgow-ból is üzemeltet járatokat Budapestre, ezeket viszont nem ismerem, és hirtelenjében nem tudhatom, hogy mikor indulnak, vagy milyen menetrend szerint közlekednek. A körülbeli árazásról már nem is beszélve.

Ebben nagyon nagy segítség lehet a naptáras keresés, hiszen nem csak egy komplett havi bontásban láthatom azt, hogy melyik napokon tudnék Glasgow-n keresztül hazajutni, hanem mindezek mellett még azt is meg tudom nézni, hogy az adott hónapban melyik napokon tudom kifogni a legjobb árakat. És bár a WizzAir-nél (csak úgy mint a legtöbb “fapados” modellben működő légitársaságnál) teljesen mindegy, hogy egy útra, vagy oda-vissza foglalok, mert nem változnak a jegyárak.

A a semi-full, illetve a full-service légitársaságok esetében ez azonban nem így van, és az ő sémájukhoz már valamivel jobban hozzá szoktam.

Na, de erről még tudnék kisregényeket írni, és ezzel az alkalmazással is haladni kéne, úgyhogy lássuk, hogy mi az amiről még beszélni kéne!

2

Foglalások kezelése

Ez megint csak egy jó pont az alkalmazáson belül. Hiszen egy oldalon láthatok minden lényeges adatot. Adhatok hozzá, vagy éppenséggel vehetem ki a foglalásomból a feladott poggyászt. Választhatom ki az ülőhelyemet, adhatom meg a kötelező személyes adataimat, és így tovább.

És itt jön a következő probléma, ez azonban egy kicsit komplexebb annál, hogy egyszerűen az app rovására írjam fel.

Ugyanis itt már inkább a WizzAir és a velük együtt működő cégek, illetve leányvállalatok kapcsolata az ami bezavar a képbe. Nem tudom, hogy foglaltatok-e már magatoknak reptéri transzfert a WizzAir rendszerén keresztül, de amennyiben igen, akkor tudhatjátok, hogy ezt egy másik vállalat a P-Air Kft. intézi.

Amivel nem is lenne gond egészen addig, amíg mondjuk az utasfelvételnél kapott .pkpass formátumú beszállókártya tartalmazná a transzfer jegyet is. Hiszen sokkal egyszerűbb dolga lenne bárkinek is, ha nem kéne végig lapozgatnia a külöböző “kártyák” között a Wallet-ban (előző nevén Passbook).

Avagy, ha túl sokat kérek, hogy egy beszállókártyán legyen a két jegy, akkor legalább az alkalmazáson belülről el tudjam érni azt a foglalást is, és Victoria Coach Station-ön csak felmutassam a National Express munkatársainak, és mehessek is tovább.

És tudom, tudom a P-Air Kft. biztosít letölthető Wallet kompatibilis jegyeket, ezeknek a kinézete azonban eléggé primitív, és nem mutatnak jól egy kis kijelzőn, nem is beszélve arról, hogy eddig egyszer próbálkoztam azzal, hogy ezeket felhasználjam. De udvariasan meg lettem kérve, hogy ha lehet, akkor inkább mutassam meg a pdf dokumentumot a transzfer foglalásról.

Úgyhogy itt lehetne még mit javítani, és esetlegesen integrálni vagy a céget, vagy ha mást nem, akkor az ő boarding pass rendszerüket a légitársaság mobil alkalmazásába.

3

Ezzel pedig el is érkeztünk a legutolsó funkcióhoz, ami nem más, mint az járatok valós időben történő követése.

Bár azoknak, akik éppen a gép fedélzetén vannak ez nem lesz annyira hasznos, hiszen egészen addig, amíg a fedélzeti wi-fi nem lesz annyira olcsó, hogy az európai low-cost légitársaságok is be tudják majd vezetni ezt a szolgáltatást, addig menet közben még nem fogjuk tudni megnézni, hogy mennyit is késünk.

A ránk váró ismerőseiknek azonban mindenképpen hasznos lehet az alkalmazásnak ezen része. Hiszen már a gép indulásakor láthatjuk, hogy pontosan indult-e, majd azokból a háttéradatokból, amiket az app használ, kaphatunk egy képet a késésnek, vagy éppenséggel az előbb történt indulásnak köszönhető érkezési időpontokról, és ennek megfelelően indulhatunk a reptérre ismerőseink, barátaink elé.

Funkcionalitás terén ez már nem sokat ad hozzá a teljes élményhez, azonban mindenképpen egy olyan apró figyelmesség, amit több más légitársaság továbbra sem tart nyilvánvalónak.

Ezzel pedig el is érkeztünk az eheti “A Hét Appja Bővebben (iOS):” cikkünk végéhez. Bár tudom, hogy sokaknak valószínűleg már fent van a telefonján az app, azonban, ha mégsem, és esetleg tervbe van véve egy elkövetkezendő utazásotok. Akkor mindenképpen ajánlanám, hogy töltsétek le a WizzAir mobil alkalmazását, melyet természetesen az alábbi App Store ikonra kattintva tehettek meg.

app-store-icon_2x

Amennyiben pedig bármi kérdésetek van, akár az alkalmazást, a foglalást, vagy a WizzAir-t, illetően, akkor ne habozzatok megkeresni minket. Akár a kommentek között, akár az elérhetőségeinken.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50 gmail

Szutor Márk

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
English Blog: http://www.markszutor.wordpress.com/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: youtube.szutormark@outlook.com

wizz_header_2015

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.