Termékbemutató: Cornerstone (Harmadik rész)

Sziasztok! Ismét itt a kedd, és ezzel ismét elérkeztünk a Cornerstone cikkeink következő részéhez.

A mai nap során, a cég elvárásainak megfelelően, azt fogjuk megnézni, hogy a jelenleg használt borotvámhoz, és termékeimhez képest, milyen teljesítményt nyújtanak a Cornerstone megoldásai.

Úgyhogy lássuk, hogyan is sikerült a mai tesztünk.

Nos, alapvetően egy Gilette ProFusion 5 pengés borotvát használtam ezidáig, a hozzá tartozó zselével.

img_7575

Majd belépett az életembe a Cornerstone, és onnantól kezdve ez a csomag tartozott már bele abba a körülbelül 3-5 naponként esedékes riuáléba.

img_7577

És, akkor lássuk az alapvető különbségeket, hiszen abból aztán van bőven. Hiszen a Gilette borotvalzseléje, akármennyire is jó illatú, és akármennyire is jól siklik rajta a saját pengéjük, (illetve bármely más gyártóé is) egy nagy gond van vele. Hiszen miután felkentük, azután már elég nehéz észrevenni, hogy hol is van mondjuk egy seb az arcunkon, vagy, hogy melyik helyen nem kéne borotválkozni.

Ezzel szemben pedig a Cornerstone megoldása nem csak, hogy hasonlóan jó eredményt ér el az illat, és a sikosítás terén. Illetve olyan téren is hatalmas változást hoz, hogy csak nagyon minimális mértékű felhabozódás látható az ember arcán. Olyannyira, hogy a képek elkészültéig nem is voltam biztos abban, hogy ez majd látszódni fog.

És, akkor szép lassan kezdjük el mozogni afelé, amiért ez a harmadik rész megszületett. Ez pedig az összehasonlítás.

Gilette

img_7586

Nos, mint azt a kép is jól mutatja, néhol egy kicsit elvágtam az arcomat, illetve maguktól a nagyon apró, és rövid borostáktól sem éppenséggel mentes az arcom. Holott ugyanazt a módszert alkalmaztam itt is, mint a másik oldalon. Illetve mint gyakorlatilag minden egyes borotválkozáskor

Cornerstone

img_7590

És bár elismerem itt is van egy-két apróbb folt, ahol sikerült felsértenem a bőrömet, de az elmúlt időszakban ez sajnos elég soksozr megesik. Köszönhetően annak, hogy egy kicsit elvékonyodott az arcbőröm. (Na igen, kicsit sokat égett a pofám mostanság az alkalmazottaim miatt… 😀 )

Azonban az eredmények, még ha nem is látványosan, de jól megmutatják a különbséget arról, hogy mennyivel hatásosabb, illetve köszönhetően a kevesebb piros pöttynek mennyivel kímélőbb a Cornerstone borotvája.

Ezzel pedig szép lassan el is érkeztünk a mai Cornerstone cikkünk végéhez. Ha esetleg lemaradtatok az első részről, akkor az ide kattintva tudjátok elolvasni. Vagy lejjebb görgetve a kapcsolódó cikkek között megtaláljátok majd.

Amennyiben Ti is csatlakozni a Cornerstone használók táborához, akkor nincs más dolgotok, mint az alábbi linken keresztül regisztrálni, és megrendelni az első csomagotokat.

https://www.cornerstone.co.uk/7mar4821

És a legjobb az egészben, hogy a Cornerstone a Magyarországra történő postázást, és a folyamatos szállítási szolgáltatást díjemntesen vállalja. Úgyhogy ez a cikk minden követőnk számára hasznos lehet.

Mint azt már fentebb említettük ez a sorozatunk 4 héten keresztül tart majd, és minden kedden 13:00 CET-kor jelentkezünk majd vele.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50 gmail

Szutor Márk

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
English Blog: http://www.markszutor.wordpress.com/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: youtube.szutormark@outlook.com

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.