Márk:
D – Dunaújváros
Azt hiszem, hogy nem kell sokaknak bemutatnom ezt a várost, és a múltam ezen részét. Hiszen az itteni főiskolai tanulmányaimon keresztül juthattam el Angliába, és ennek köszönhetem, hogy ez a blog is megszületett.
György:
D – Dalok
Nem túlzás azt mondanom, hogy ha átlagosságban is beszélek, akkor a zene sok ember életében igen fontos. Elég sokfajta zenét hallgattam már meg, de a hangulatom változtatja a műfajt.
László:
D – Dózs György Gimnázium
2000-től 2006-ig a fentebb említett oktatási intézmény tanulója voltam. Hát úgy van ahogy mondják – legalábbis többnyire – csak a jó dolgokra emlékszem. A testnevelés órai állandó focik, mert úgy volt elosztva, hogy az A és B hatévfolyamos osztályok testnevelés órán szét voltak szedve úgy, hogy külön a lányok és a fiúk. A tanárunk Mester Attila volt aki úgy tartotta az órákat emlékeim szerint – majd valaki csak kijavít ha nem – hogy az előző órai teljesítmény és viselkedés alapján döntötte el, hogy hogyan alakul a következő tesi óra. Általában mi voltunk “rendesebbek ” ezért nagyon sokszor végig fociztuk az órát. Akár 10 centi vastag hóban amelynek az alja jeges volt, vagy pedig szakadó esőben i ugyanolyan kedvvel fociztunk mindig. Szinte mindegyik osztálykirándulás tartott valami meglepetést és a tánc órák – persze én voltam az egyetlen falábú – nagyon fel tudtak dobni egy igazán unalmas napot. A kémia órák Andrikovics tanárnővel, ő volt az egyik kedvenc tanárom hiszen ő mindig azt kereste amit a diák tud nem pedig azt amit nem.
Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül. Illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.
Még egyszer köszönjük a figyelmeteket!
Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
English Blog: http://www.markszutor.wordpress.com/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: youtube.szutormark@outlook.com
Facebook: https://www.facebook.com/samuka942
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu942@gmail.com
Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglaslaszlo@gmail.com
© Szutor Márk
© Samu György
© Téglás László
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©