Sziasztok!
Személy szerint nagyon vártam ezt a részt, hiszen az előző részben is látthattunk meglepetéseket és nem okoztak csalódát ezzel a résszel sem. Legalábbis számomra.
Az már eddig is világos volt, hogy nem fogják békén hagyni James Delaney-t és igyekszenek minden lépését megnehezíteni ez főleg a Nutka – szorossal kapcsolatos terveire vonatkozik illetve, hogy egyáltalán miért is van még egyáltalán életben.
Szó esik a továbbiakban az ” Elátkozottak Ligájáról” ,új és régi karakterek valamint konfliktusok amelyekre számíthattnuk már az elejétől kezdve.
Továbbra is szemtanúja lehetünk James Delaney vég nélküli játékának ésszövetségeseinek toborzásának, hiszen nem árt ha van valaki az oldaladon egy ilyen méretű terv során.
Ezeket a szövetségeseket hívja Lorna Bow az Elátkozottak Ligájának és ő maga is csatlakozik, hiszen gyakorlatilag részesedése van mindenből aiből James-nek haszna van. Érdekes, hogy hogyan képes megváltoztatni az ember a döntését, ha úgy érzi nincs más választása – miután börtönbe dugták Ms Bow-t, választás elé állították a megalázó helyzetben és éppen csak megmenekült a Kelet India Társaság embereinek köszönhetően – gyorsan átértékeli az ember a lehetőségeit.
Az ellenfelei számára Delaney továbbra is úgy játszik velük mint a kisgyerek aki a nagyító segítségével a napfényt befogva égeti meg a hangyákat. Ahol a Nutka-szoros a nagyító és a napvény pedig a keeskedelmi monopólium. A Keleti IndiaTársaságnak érdeke már, hogy életben maradjon míg az amerikaiak viszont igyekszenek elteni láb alól.
Újabb dolgokat írhatunk fel a Taboo listájára:mágikus rituálénak köszönhető orgazmust nem éppen a szomszédból, állatokkal való kapcsolatot, valamint nyílvánosságra kerül a testvérek közötti nem rendhagyó kapcsolat.
Minden egyes részben legalább egy olyan sérülés van ami nem éppen normális, úgy fejbekólintják főhősünket, hogy gyakorlatilag maradandó sérüléssel egy öt éves szintjére kellett volna süllyednie, de ennek ellenére ő csak úgy szimplán kifilézte az amerikaiak által küldött embert, hogy elintézze őt.
Ezen a héten egy új karaktert köszönthetünk a Ligában, egy vegyészt aki segíteni fog Delaney-nek, hiszen a lőpor már nem elérhető számára mint kereskedelmi árucikk épp ezért valahogy elő kell állítania. Ebben Cholmondeley (Tom Hollander) fog segíteni, aki a bűvészkedéseivel nőket csábít el valamint a tudás amit birtokol mennyire hasznára fogg válni minkét félnek. Az új vegyész karakter egyfajta humorosságot hoz a drámai jelenetek közé. Nem csak botrányos hanem szemtelenül merész is.
Fény derül Carsbad kilétére is, aki nem meglepő, hogy egy olyan nő aki elég befolyással rendelkezik valamint egyre többet szeretne szerezni és a tetőpont pedig a párbaj kihívás a féltestvér férjével.
A résszel kapcsolatos gondolataim:
Ezt a rész nevezném az eddigi legerőszakosabbnak. Börtön, rablás, verekedés, gyilkosság.
Viszont továbbra is képes meglepetést okozni nekünk Tom Hardy a karakterével kapcsolatban: bálba megy ami a sorozat egyik legfontosabb jelenetéhez vezethet, egy párbajhoz.
Tetszett,a kibelezett “óriás” az ahogy a belsőségek el voltak rendezve nevetségessé tette. Egyszerűen zseniális.
Néha felnevettem a vegyésszel való párbeszédek során annyira valószerűtlen volt az egész. Nem tudom, hogy valóban meg állná a helyét az elmondottak vagy csak valami okosat szerettek volna mondatni a színészekkel.
Egyre bonyolodnak a dolgok, de vajon a kövekező rész tud legalább annyit nyújtani mint elődei, vagy egyszerűen kifogynak az ötletekből és követhetetlenné válik majd.
Ezzel pedig a mai Netflix & Chill epizódunk végéhez értünk. Találkozunk jövő héten!
Amennyiben igen, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Ha nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül. Valamint kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.
Mégegyszer köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!
Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com
© Téglás László
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014