Sziasztok!
Egy váratlan meglepetéssel indított ez a rész valamint egy kicsit vissza is vett a tempóból. Viszont nem tudom ki hogy van vele de szerintem hétről hétre folyamatosan egyre jobban hasonlít James Delaney karaktere Clint Eastwoodéra A névtelen emberben.
A múlt heti rész után azt hinné az ember már nem tudnak igazi meglepetést okozni és mégis, de most komolyan ki számított arra ami a párbaj végén történt? Senki.
Ahogy, haladunk előre egyre jobban biztossá válik, hogy James Delaney nem az a fajta ember akit könnyen át lehet verni. Erről meg is bizonyosodtunk ebben a részben, nem csak sejtette hanem tudta ki szeretne keresztbe tenni neki.
Túl vagyunk az Taboo első évadának felén és egyértelműen a kedvenceim közé tartozik jelenleg a sorozat. Ahhoz képest, hogy nem volt annyira pörgős mint az eddigi részek, szórakoztató volt számomra.
A visszavett a tempóból annyit jelentett végülis, hogy gyilkosság, ördögűzés és egy életre-halálra folyó párbaj volt a részben. Nem olyan sok minden.
Az előző rész végén Thorne Geary kihívta párbajra Jamest amit a jelek szerint el is fogadott mivel az e heti rész azzal indított, hogy a párbaj résztvevői egy kis szigetre eveztek ami egy cigányasszony birtokában van.
A párbajnak a lehető legváratlanabb végkimetenele van: mindkét fél túlélte. Habár Thorne előbb lőtt és szíven találta Jamest, nem esett komolyabb baja mivel nem volt megtöltve a fegyver. Sőt volt képe megdícsérni ellenfelét. Még szívességből fejbe is lövi a szekundánsát, mivel a Kelet Indiai Társaság embere volt. Amennyiben elhunyt volna James a párbajban akkor a Nutka-szoros automatikusan az amerikaiak kezére jutott volna ezt pedig nem engedhették meg.
Sir Stuart is kezdi elveszíteni a hidegvérét, annyira, hogy nyomdafestéket nem tűrő szavakkal igyekszik valamennyire lehiggadni. Mindenestre elég szokatlan Janthan Pryce-tól az ilyesfajta beszéd.
A Társaság továbbra is két tűz között van, az egyik a rablás miatt van amit Delanyék elkövettek a másik ok pedig egy új szereplőnek köszönhető akinek James Delaney múltjához köze lehet. Még pedig akkor mikor az elsüllyedt rabszolgahajón volt. Az úriember neve George Chichester (Lucian Msamati) aki az Afrika gyermekeit képviseli. A továbbiakban még sok bonyodalmat okozhat éppen ezért jogos is, hogy Sir Stuart fél tőle.
James Delaney az amerikaik szemében továbbra is megbízhatatlan, hiszen annak kialakulásához idő kell, ami pedig egyre kevesebb van. Valahogy tudomást szereznek a sorozat üde színfoltjáról a Tom Hollander által alakított vegyészről, Cholmondeleyről. Éppen ezért megzsarolják, hogy 8 nap alatt szállítsa le az a puskaport amiről még nem tudnak. Le lehetne, de az veszélyes lenne a vegyészünk szerint. Továbbá sürgetik, hogy még azelőtt írja alá a Nutkával kapcsolatos szerződést, hogy elhagyná Londont a védelmük alatt.
Cholmondeley a sorozat egyik legjobb része. Kemény és őszinte, nem is beszélve arról, hogy nem kertel ha nőkről van szó. Ebben a részben Lorna Bowot szemelte ki magának és szemrebbenés nélkül el is mondja Jamesnek aki nem nézi jó szemmel. Habár kevesebb időt is tölthetett volna el a salétromos üstök mellett. Mivel egyedül nem bírta volna épp ezért segédjének szegődött James fia akiről nincs tudomása senkinek. Családi üzlet.
Apropó, család. James féltestvérével továbbra is elég erős kapcsolatban van, olyannyira, hogy a párbaj után hazaérkező Thorne Geary (Jefferson Hall) egyszerűen megveri mivel álmában a féltestvére nevét kimondta. Még elég kevés információnk van arról hogy hogyan lehetséges ez a kapocs közöttük, amire remélhetőleg idővel fény derül. Szóval kimondta a nevét és a verés után egy kényelmes ördögűzést is ajándékoz szerencsétlen asszonynak. Nem volt a lehető legjobb jelenet szerintem, a pap aki az ördögűzést “végezte” inkább egy kéjsóvár öregember képét mutatta aki kihasználja a helyzetet. Ami igazából nem is vezetett eredményre hiszen Zilpha nem tűnt megkönnyebbültnek inkább átszellemült. Mintha James befolyása alatt lenne.
Elég erős részen vagyunk túl. A Lorna Bowval való kapcsolata folyamatosan változik és ez jó. Ki tudja mi lehet még belőle, viszont még ott van a testére is. El tudok képzelni egy Zilpha-James-Lorna konfliktust is valamint Cholmondeleynek több szerepet szavazok a jövőben, hiszen az ő szövegei között vannak azok amik mosolyra késztetik az embert. Legalábbis engem igen.
Ezzel pedig a mai Netflix & Chill epizódunk végéhez értünk. Találkozunk jövő héten!
Amennyiben igen, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Ha nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül. Valamint kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.
Mégegyszer köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!
Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com
© Téglás László
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014