Nos nem is kezdődhetne jobban ez a nap, mint a Ryanair következő akciójával.
Melynek keretében főleg a Valentin-nap alkalmából utazóknak igyekeznek a kedvében járni.
Lássuk is a részleteket!
Az adott leárazás a Ryanair teljes útvonalhálózatán elérhető, és egy felnőtt fő részére egy irányba történő utazásra értendőek. Az árak már magukban tartalmazzák a viteldíjat, az a adminisztációs díjakat, valamint egy kis méretű kézipoggyász fedélzetre vitelének díját. Azonban nem tartalmazza az egyéb szolgáltatások árait. Az akció csak és kizárólag az akció meghirdetésétől számolva, a 2017. február 14-jén, 23:59 UTC-ig elkészített új foglalásokra érvényes, amennyiben az utazás időtartama, 2017. feburár 7-e, és 2017. október 28-a közé esik.
Ezen felül pedig a low-cost légitársaság még egy akciót elérhetővé tett, ez pedig nem más, mint az újabb ajándékutalványok vásárlási lehetősége.
Melyeket az alábbi feltételekkel vásárolhattok meg
- Az akció során vásárolt ajándékutalványok csak és kizárólag a www.ryanair.com-on felhasználhatóak.
- Amennyiben az ajándékutalványokat nem sikerül az érvényességi idejükön belül felhasználni, akkor a tuladjonos újakat kap.*
- €2/£2 (vagy a fent megnevezett összegnek megfelelő nemzeti valuta) mint adminisztrációs díj kerül felszámításra a foglalás esetén.
- Az utalványok a vásárlás napjától számított 12 hónapig (365 nap) érvényesek, és a www.ryanair.com weboldalon keresztül használhatóak fel.
- A kuponok €25, €50, €75, €100, €150, és €200 címletekben vagy a fentebb említett összegnek megfelelő nemzeti valutában érhetőek el.
- A kuponok csak és kizárólag az ajándékutalványon szereplő valutában válthatóak be.
- Az utalványt csak és kizárólag az az utas válthatja be, akinek a nevére a kupont kiállították.
- Az utalvány csak 16 éven felüli személyek részére állítható ki.
- Csoportos foglalások esetén maximum 4 utalvány használható fel, ha és amennyiben a teljes viteldíj meghaladja az kuponok teljes összegét, akkor a különbözetet, betéti,- és hitelkártyával, vagy PayPal-al van lehetőség kiegyenlíteni.
- Az utalványokat nem csak a járatokra, hanem utazás biztosításra, illetve az azzal kapcsolatos adók, díjak, és egyéb felárak fizetésére is felhasználható (autóbérlésre, vagy szállodafoglalásra azonban nem)
- Az utasok, vagy a kedvezményezettek nevének módosítása nem engedélyezett, amennyiben a foglalás az ajándékutalvány felhasználásával készült.
A tájékoztatás nem teljeskörű, további részletekért, és feltételekért látogassátok meg a https://www.ryanair.com/gb/en/useful-info/help-centre/faq-overview/gift-vouchers/terms-and-conditions weboldalt.
A hitelkártyával történt foglalások esetén a Ryanair 2%-os kezelési költésget számíthat fel. Az ajálnat csak és kizárólag a ryanair.com weboldalon, valamint a Ryanair alkalmazáson keresztül törttént foglalásokra érvényes.
A tájékoztatás nem teljeskörű, további részletekért, és feltételekért látogassátok el a ryanair.com weboldalra.
Amennyiben pedig bármi kérdésetek van akár a foglalást, akár a Ryanair-t, vagy bármely más légitársaságot illetően, akkor ne habozzatok megkeresni minket, a minden cikkünk allján megtalálható elérhetőségeinken!
Ha tetszett ez a cikk, vagy hasznosnak találtátok, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.
Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Hamarosan ismét jelentkezünk! Sziasztok!
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com
© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014- ©