Hát ez a csütörtök este is itt van, és ezzel elérkeztünk Steven Soderbergh három részes klasszikusának utolsó epizódjához.
Így tehát természetesen mi sem tettünk mást, mintsem leültünk kényelmesen elfoglaltuk a helyünket a kanapén. Elindítottuk a DVD-t, és már a jó ég tudja, hogy hanyadik alkalommal végig néztük az Ocean’s Thirteen c. filmet.
Lássuk tehát, hogy mit is várhatunk a harmadik és egyben utolsó részben?!
A történet kezdetén Rusty-t láthatjuk, ahogy éppen egy nagykereskedelmi áruház széfjét próbálja meg egy pár másik emberrel kirámolni, azonban egy telefonhívás félbeszakítja mindezt, és ezzel főhősünk távozik is a tett színhelyéről.
Mint az később kiderül Rueben szívrohamot kapott, és éppen ezért az egész banda természetesen Las Vegas-ba utazik, ahol mint később kiderül Willy Bank (Al Pacino) eltávolította Rueben-t, a közös kaszinójuk tulajdoni lapjáról. Ezzel pedig választás elé állította a csapatot, eltegyék-e láb alól? Rabolják ki? Vagy csak szimplán okozannak neki hasonló problémákat, mint amilyet ő okozott Rueben-nek?
Végül természetesen megszületik a döntés, és úgy döntenek, hogy minden trükköt ami csak a nagykönyven létezik bevetnek annak érdekében, hogy Willy Bank lekerüljön a saját szállodájának a vezetői székéből. És mindezt az első résszel ellentétben nem úgy próbálják meg elérni, hogy kirámolják a páncéltermet, hanem úgy, hogy mindenki nyerjen, és csak a kaszinó veszítsen. Ezzel peidg el is érkeztünk a következő pontunkhoz.
Térjünk rá a színészi munkára
Daniel Ocean (George Clooney)
Daniel Ocean karakterének most már megismerhetjük egy másik oldalát is. Végre megtudjuk, hogy miért Rueben volt az, akit az első részben megekerestek azzal az ajánlattal, ami Terry Benedict életét tönkretehette volna. És azt is, hogy milyen kapcsolat is van kettejük között.
Ezen felül azonban nem sok mindent lehetett már kihozni abból a karakterből amit Danny képviselt. Ez pedig George Clooney teljesítményén is meglátszott. Mondom ezt a szónak a lehető legjobb értelmében. A harmadik filmre teljesen összenőtt Daniel Ocean-el, és mostanra képes volt úgy alakítani ezt a szerepet, mintha ez valóban ő maga lenne.
Rusty Ryan (Brad Pitt)
Rusty, mostanra egy kicsit talán tényleg berozsdásodott. Már nem kap akkora szerepet a filmben, bár való igaz, hogy ismerjük a karakterét, és tudjuk, hogy mire képes.
Ennek megfelelően jó döntésnek számított Steven Soderbergh részéről, hogy háttérbe szorította egy kicsit az ő szerepét. És bár ettől függetlenül láthatjuk őt eleget a vásznon, annyit azonban nem, hogy a színészi alakítást különösebben értékelni lehessen.
Linus Caldwell / Lenny Pepperidge (Matt Damon)
Ebben a filmben talán Matt Damon-nek jutott a legnehezebb szerep az összes közül. Nem csak azért, mert egyszerre két karaktert kellett alakítania. Hanem azért is, mert mindezek mellett még Linus Caldwell karakterét abszolút úgy alakították ki az adott filmre, hogy a mimikája, a mondandója, a mozdulatai mind-mind Rusty Ryan (pontosabban Brad Pitt) tükörképei legyenek.
És, hogy ehhez mennyire tudott felnőnni a színész? Nos erre csak azt tudom mondani, hogy nézzétek meg egymás után az összes filmet eredeti nyelven, és vonjátok le magatoknak a következtetést. Elöljáróban csak annyit tudnék mondani, hogy nem fogtok csalódni a végeredményben.
Terry Benedict (Andy Garcia)
Bár Terry Benedict szerepe a harmadik filmben várható volt, még talán azok számára is, akik elsőre nézték végig az adott sorozatot. Arra nem lehetett számítani, hogy így jelenik majd meg a vásznon.
Mint egy utolsó lehetőség? Mint az az ember, akikhez a fiúk végső elkeseredésükben fordulnak, amikor elfogynak azok az ötletek, és ezzel együtt a pénz is, amikkel meg akarják dönteni Willy Bank hatalmát.
És ennek megfelelően Andy Garcia is egy sokkal lazább személyiséget kellett, hogy a karakteréhez adjon. Még mindig kegyetlen, ha az üzletről van szó. Ellenben mindezt egy olyan szarkazmussal, és kárörvendő humorral fűszerezve, amit nehezen tudnánk elképzelni bármelyik valós ügyvezető-igazgatótól.
Most is az elfogultságom beszél belőlem amikor azt mondom, hogy Andy Garcia jól hozza Mr. Benedict szerepét, azonban a teljesítményt beárnyékolta következő színészünk.
Will Bank (Al Pacino)
Nos Al Pacino tehetségét talán nem kell bemutatnom?! A színész több mára már kultikussá vált filmben megfordult. És mindegyikben már-már kegyetlen töretlenséggel hozott olyan alakítást a vásznon, amitől nagyon sokaknak leesett az álla.
És az első részben azt mondtam, hogy Andy Garcia volt az a kaszinótulajdonos, akire az adott szerepet nem is szabhatták volna rá jobban. Ezt a mostani film láttán úgy érzem vissza kell, hogy vonjam.
A mindenkit kizsákmányoló, megvesztegető, megvásárló, könyörtelen szállodamogul szerepét olyan jól játszotta el Al Pacino, hogy abban ismételten nehezen lehetne bármilyen problémát felfedezni.
Látvány,- és zenei világ
Las Vegas, és a már eddig is meglévő zeneszerző, kell ennél több? Hát meg kell mondjam őszintén, nem! Gyakorlatilag ezt a filmet nagyon eltalálták! A tökéletes szállodát válaszották forgatási helyszínként. A lehető legjobban válogatták össze a színeket, a hatásokat. Ezzel pedig ismét sikerült azt a varázslatos világot a néző elé tárni amilyennek az ember elképzeli a kaszinók városát.
Értékelés
Nos az előző filmekhez képest, talán azt kell, hogy mondjam talán ez sikerült a legjobban a három közül. Ez talán annak is az eredménye, hogy Al Pacino is csatlakozott a szereplőgárdába, illetve az is, hogy mostanra már sikerült azon a szinten összeszoknia a szereplőknek, amit az első két filmben még nem láthattunk. Ennek megfelelően tőlünk az alábbi értékelést érdemelte ez az alkotás.
Összefoglalás
Nos, csak azt tudom mondani, hogy mint az előző filmek esetében is, hogy amennyiben még nem láttátok ezt a trilógiát, (amit mondjuk kétlek), akkor mindenképpen érdemes megnéznetek. Ha mást nem már a kiváló színészi teljesítmények miatt is. Amennyiben pedig ebben nem vagytok annyira érdekeltek, akkor ha mást nem a megoldások miatt amiket Danny Ocean csapata választot minden egyes rablás elvégzéséhez.
Ezzel pedig el is érkeztünk, ezen cikkünk végéhez. Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok, erre a Movie Night epizódra is.
Ha teszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.
Mégegyszer köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com
© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©