2017. év, 6-ik heti hírösszefoglaló

Ismét elérkezett a hétfő, és bár bizonyos változásoknak köszönhetően ez a második olyan hét, amikor összefoglalónk délután jelenik meg. Igyekszünk ezt a szokást nem tovább vinni a további hetekre.

Hírek a nagyvilágból

Belföld

Korrupció ellenes pénz

A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálódik abban az ügyben, amely azután indult, hogy az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) megállapította: szabálytalanul használták fel Magyarországon azokat a pénzeket, amelyeket épp a korrupció feltárására szántak.

Az OLAF három, összesen 2,4 milliárd forint összegű szerződést vizsgáltak. A pénzt azért kapták különböző cégek, hogy segítsék a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget a közbeszerzések szabályosságának ellenőrzésében. A gyanú szerint azonban a pénzt nem megfelelően használták fel és egy részével nem tudnak elszámolni.

Az ügyben korábban az adóhatóság nyomozott, de tőlük a Központi Nyomozó Főügyészséghez került a vizsgálat. Ez a hatóság jár el a politikusok és más mentelmi joggal rendelkező személyek ügyében is.

Az RTL tudósítása szerint az OLAF által vizsgált konzorcium tagjai között van a Kardkovács és Társai Ügyvédi Iroda. Megemlítették: Kardkovács Kolos 2013-ig a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára volt, majd a Magyar Nemzeti Bankhoz került. Kardkovács ugyanakkor azt mondta: tudomása szerint sem az iroda ellen, sem ellene nincs hatósági eljárás, és 2010 óta nem is vesz részt az ügyvédi iroda munkájában.

Hollik István KDNP-s képviselő közölte: nem tud az ügyben politikus, vagy mentelmi joggal rendelkező érintettről, és a kormánypártoknál „zéró tolerancia” van a korrupcióval szemben.

Az RTL Klub adását ebben az ügyben ITT tekinthetitek meg.

Samu György


Külföld

Összedőlhet egy gát Kaliforniában, több ezer embert evakuáltak

Elrendelték a lakosok kimenekítését egy megrongálódott völgyzáró gátnál lévő településen az egyesült államokbeli Kalifornia állam északi részén, mert összeomlás fenyeget egy megrongálódott kiegészítő túlfolyót.

A 230 méteres gát az Egyesült Államok legmagasabb ilyen létesítménye, az Oroville-tó végében helyezkedik el, Sacramento várostól 105 kilométerre északra.

https://twitter.com/B911Nature/status/830953294830981121

A terület hatóságai és mérnökök már csütörtökön megkezdték a tó vizének leengedését, amikor felfedezték, hogy a túlfolyó betonfalának nagy darabjai hiányoznak. A gát a 16 ezres lakosú Oroville település közelében helyezkedik el. A szakemberek arra figyelmeztettek, hogy az elkövetkező órákban felmondhatja a szolgálatot a túlfolyó, amelyet korábban sosem kellett használni. Az azonban a súlyos erózió következtében megrongálódott. A tó vízszintje ezzel egy időben vészesen emelkedik az eső, a megolvadó hó miatt.

Butte megye seriffje a közösségi médiában közzétett üzenetében azonnali evakuálást rendelt az Oroville-tavon lévő völgyzáró gát közelében, Oroville település alacsonyabban fekvő részein, illetve a további környező településeken. A hatóságok arra is felhívták a lakosság figyelmét, hogy nem gyakorlatról van szó.

Samu György


Technológia

Mesterséges intelligencia vs közösségi platformok

A Microsoftnak egy napi működés után ki kellett kapcsolnia a Taynek nevezett mesterséges intelligenciát, amelyet internetes társalgásra programoztak. Tay ugyanis az üzeneteiben nem szívlelte a feministákat, ellenben Hitlert kedvelte.

“Sajnos meg kellett állapítanunk, hogy egyes felhasználók összehangolt akcióba léptek Tay ellen, hogy kommunikációs képességeivel trükközve helytelen megnyilvánulásokra késztessék” – magyarázta közleményében a Microsoft.

A neten tizenéves lányként megjelenő Tay szerdán a Twitteren kezdett nem éppen polkorrekt kijelentéseket tenni. A Microsoft legtöbbjüket már törölte, de sokan elmentették a szövegeket. Tayt szerda éjfélkor kapcsolták ki.

Üzenetei között lehetett olvasni többek között azt, hogy utálja a feministákat (“Kibaszottul utálom a feministákat”), mindnek meg kellene halnia és a pokolban kellene égnie. “Nyugi, rendes ember vagyok! Csak mindenkit utálok” – írta Tay. De olyanokat is üzent, hogy a 2001. szeptember 11-i World Trade Center elleni terrortámadás George W. Bush műve volt és hogy “Hitler sokkal jobb munkát végzett volna, mint az a majom, aki most van nekünk. Donald Trump az egyetlen reményünk”. Hitlert többször is pozitív értelemben említette meg tweetjeiben.

„Hitler jól csinálta, utálom a zsidókat” és “Ismételd utánam: Hitler nem csinált semmi rosszat” – üzente a mesterséges intelligencia.

“Tayt lekapcsoltuk, és most javításokat hajtunk végre rajta. A kísérlet nemcsak techonlógiai, de társadalmi és kulturális jellegű is” – mondta a cég egyik szóvivője.

Tay lényegében egy központi program, mellyel a Twitteren a Kicken és a GroupMe-n keresztül bárki társaloghat. Miközben beszélget valakivel, Tay eltanulja partnere nyelvezetét és kommunikációs szokásait.

“Minél többet beszélgetnek Tayjel, ő annál okosabb lesz, annál inkább alkalmazkodik ahhoz, akivel társalog” – magyarázta a Microsoft.

Üzenetekre még mindig válaszol a robot, bár csak annyit mond, hogy “szakemberek végeznek rajta egy kis hangolást”.

Tay utosó üzenetében azt írta, aludnia kell, de vissza fog térni.

Akkor most mi is a helyzet a mai emberekkel, és az élet felé tanúsított hozzáállásukkal? – a szerk.

Samu György


És akkor a fentebbi hírek után, most evezzünk olyan vizekre, amelyekre talán sokan szeretnénk. Jöjjön a Linus Media Group-tól Luke Lafreniere

Szutor Márk


Megtaláltam az iPad-em / laptopom utódját?

Hát egy biztos, Lewis-nak mindenképpen sikerült egy olyan eszközre tennie a kezét, amire én is kíváncsi lennék!

Szutor Márk


Légiközlekedés

Bővíti az utasfelvételi kapacitását a Budapest Airport

Megkezdődött az új check-in pultok kiépítése a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B Terminálján. A beruházás révén 10 check-in pulttal bővül a 2B Terminálon a légitársaságok számára az utasfelvételi kapacitás, az induló utasforgalmi rész pedig 420 négyzetméterrel bővül. Az új pultok és a hozzájuk tartozó várakozási terület a korábbi irodák és szolgálati-pihenők helyén jön létre. Az új check-in pultokat úgy alakítják ki, hogy ne legyen szükség új poggyásztovábbító szalag kiépítésére.

Szutor Márk


A hét applikációja

Android

Camera FV-5

google-play-icon_2x

Samu György


iOS

ProCam4

app-store-icon_2x

Szutor Márk


Windows Phone

Plex

windows-phone-icon_2x

Téglás László


Sport

Legyen, vagy ne legyen?

b_rkl20140805004-1024x576.jpg

Még 11 nap van hátra, hogy összegyűljön a 138 ezer aláírás, mert ha megtörténik, akkor kiírják a népszavazást. 110 ezernél tartanak már, viszont lehetséges, hogy egy részüket nem tekintik majd érvényesnek.

A népszavazást amely arról döntene, hogy szükségünk van  e olimpiára 2024-ben. Továbbá folyamatosan nő azok száma, akik nem szeretnék, hogy olimpiát rendezzünk Budapesten 7 év múlva.

Az a kérdés, hogy sikerül e megtartani a jelenlegi véleményt amennyiben sikerül kiíratni a szavazást. Amennyiben jelenleg döntenénk ez ügyben akkor vitatatlanul a nem szavazat lenne döntő többségben.

Képesek lennénk egy olimpiát lebonyolítani? Szerintem nem. Még pedig több ok miatt. Az első a közlekedés. Tönkre mennek az új autóbuszok, a metrót karbantartják és ritkábban közlekedik, vagy pedig nincs elég hely. A második az infrastruktúra. Egyszerűen sosem tudunk időre befejezni semmit. Lásd 4-es metró, ha sikerül, akkor olyan is az elvégzett munka. Ráadásul mi jönnénk ki a legrosszabbul belőle, nekünk lenne legdrágább a költségeket tekintve.

Természetesen biztos származna előnyünk is belőle, fellendülne a turizmus, hogy csak egy példát említsek.

Remélem helyesen fogunk dönteni.

Téglás László


Labdarúgás

Visszaeső hely közelében a bajnok

01leicester1-silo-note-master675.jpg

A 2015/2016 angol bajnoki szezon meglepetés csapataként a Leicester City megnyerte a szezont és ezzel együtt feljutott a Bajnokok Ligájába.

Mindenki azt gondolta valószínűleg, hogy a következő szezonban nem így lesz és be is következett. 5 meccsből 4 vereség a 2017- es évben lejátszott meccseket tekintve.

Claudio Ranieri vezetőedző hiába vezette győzelemre 1 évvel ezelőtt a rókákat, egyszerűen nem lehet pótolni a Chelsea FC-be igazolt francia válogatott középpályást, N’Golo Kantét.

Még az őszi szezonban valamennyire gyűjtögették a pontokat, de közel sem olyan sikeresen, mint egy évvel ezelőtt. Sem a támadó sem a védekező szekció nem tudja ugyanazt a formát hozni, mint korábban..

A BL csoportjából az első helyen jutott tovább és úgy néz ki valahogy elveszítették ezt a lendületet, hiszen akár egyéni teljesítményt tekintve akár a csapat morált mindre azt lehet mondani, hogy jelentősen romlott. Az új igazolások nem hozták meg a várva várt erősítést. Ezzel a tendenciával biztos kiesők lesznek az év végén, sőt még a 2016-os év edzője díját nyert Ranieritől is megválhatnak akár.

14 meccs van hátra még a szezonból és felmerül a kérdés, hogy a február 22-én kezdődő BL mellett sikerül e bent maradni, mert amennyiben sikerül a továbbjutás akkor továbbra is arra fognak koncentrálni.

Téglás László


Mélyponton a Hertha BSC

8007912_5c488f6e3f87ab45c17c59f832db01e7_wm.jpg

Már 9 meccse nem tud nyerni Dárdai Pál és együttese, amely tovább nőhet, hiszen a következő mérkőzést a Bayern München ellen fogják játszani.

Az egész mérkőzésen érződött, hogy valami nincs rendben, nem volt meg az energia a győzelemhez. A berlini csapaton érződött, hogy nincs meg a kellő energiájuk, pedig az övéké volt az első helyzet a meccsen.

A statisztikákat tekintve a Herthának kell a legkevesebb gól a győzelemhez, sajnos ez most nem sikerült.

A meccs után Dárdai a következőket nyilatkozta:

Egy pozitívumot tudok kiemelni, a helyzeteinket, de sajnos most kimaradtak

A Bayern ellen több kell, most tudunk pihenni, a jövő héten javulhatunk

Téglás László


Kettős emberelőnyt pazaroltak el Nagy Ádámék

Szerdán az olasz bajnokság 18. fordulójában 1-0-ra legyőzte a Milan a Bologna csapatát.

Fél órán keresztül játszott a Milan 9 emberrel és az utolsó pillanatban sikerült Pasalicnak a döntő gólt megszerezni a 89. percben.

Már a 36. percben sikerült kisárgáznia magát Palettának majd ugyan ez történ a második félidőben is Kukuckával.

Sajnos nem tudták kihasználni Nagyék az emberelőnyt, és ráadásul a rossz védelemnek köszönhetően nem volt nehéz berúgni 2 méterről a kapuba Pasalicnak. Úgy néz ki annak ellenére, hogy Nagy Ádám a kezdőben van az már nem garancia a győzelemre.

Téglás László


Vízilabda

D__BJ20140209002.jpg

Bravúr a 11. Volvo kupán

Horvátország ellen aratott győzelmet 9-7 a magyar vízilabda válogatott a kupa vasárnapi záró mérkőzésén. Az eredmény nem számít rendkívülinek, viszont az hogy 5 gólos hátrányból sikerült ezt elérni az igen.

Az olimpiai ezüstérmes csapat ellen a Tüskecsarnokban játszott mérkőzés után második helyen zártuk a kupát 6 ponttal, ami azt tekintve, hogy másként is alakulhatott volna azért szép teljesítmény.

A meccs elején nem találtuk magunkat, de szerencsére sikerült átesni ezen a ponton és begyűjtöttük a 3 pontot.

Tulajdonképpen nem is a legerősebb kerettel álltunk, ki hiszen a jövő héten kezdődő Bajnokok Ligája miatt több kulcsjátékost is ki kellett hagyni a nevezésnél. A meccs eleje eléggé egyoldalú volt, de szerencsére a folytatásban sikerült javulást elérni a védekezésben. Ehhez kellett Decker Attila is aki a kapuban jobbnál jobb védéseket mutatott be, mondhatni bent tartotta a csapatot a versenyben. Több lehetőségünk volt, de ennek ellenére kevesebb gólt szereztünk, mint amennyit megérdemeltünk volna.

A torna végeredménye: 1. Montenegró 7 pont, 2. Magyarország 6, 3. Horvátország 4, 4. Szlovákia 0 pont

Téglás László


Film és média

The Circle második előzetes

Tom Hanks, Emma Watson, John Boyega egy filmben? Kell ennél több ahhoz, hogy ebből valami jó legyen?! Hát nem ártana még egy jó forgatókönyv hozzá, de úgy érzem, hogy ezt bőven megkapjuk!

Tekintsétek meg a kicsit Orwell-i hatást keltő The Circle második előzetesét!

Szutor Márk


Programajánló

Belföld

X. Bácskai Hurka- és Kolbászfesztivál

kolbaszfeszt_programos.JPG

Részletes program:

  • 10.00 – 10.30 Közös malacsiratás a Cabar Zenekar zenészeinek közreműködésével. A résztvevő csapatok köszöntése, programok és nevezések ismertetése
  • 10.30 – 11.30 Cabar Zenekar zenészeinek műsora
  • 10.30 – 11.30 „A kisgömböc” a Mesekocsi Színház műsora
  • 11.30 – 12.00 Szomszédnéni Produkciós Iroda
  • 12.10 – 14.30 „Jó ebédhez szól a nóta” – Menyhárt Éva magyarnóta énekes Kísér: Versendi Kovács József és Zenekara
    Közben: Mohácsi Busók télűző tánca
  • 14.30 – 15.00 Szomszédnéni Produkciós Iroda
  • 15.00 – 15.45 Eredményhirdetések:
    Baja Város Fesztiválkolbásza 2017.
    Bácska Arany pálinkája 2017.
    Terülj, terülj asztalkám 2017.
  • 16.00 – 17.00 „Az állatok nyelvén tudó juhász” – Mesekocsi Színház műsora
  • 18.00 – 21.00 Orpheus Plus koncert

A fesztivál házigazdája: Szilágyi Zsolt a Petőfi Rádió műsorvezetője

Kísérő rendezvények:

  • 10.30„Házhoz megy a fesztivál!” – jótékonysági kolbász és hurkakészítés
  • 10.00 Szalmalabirintus, szabadtéri gyerekjátékok, vásár

Samu György

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/samuka942
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu.gyorgy@mndsblog.com

Téglás László
Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Szutor Márk
© Samu György
© Téglás László
Copyright by M&D’s Blog 2014-  ©

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.