Netflix & Chill: Taboo #1.8 (Season 1, Episode 8)

Sziasztok!

Befejeződött Tom Hardy misztikus dráma sorozatának, a Taboo-nak az első évada.  A két hónappal ezelőtt kezdődő tv műsor, ami a viktoriánus korban játszódik, nem veszített a tempójából a fináléra.

A véleményem szerint nagyot alkottak az rendezők és az írók a Taboo-val. Kiváló színészek, korszakhoz hű díszlet, jelmezek, és kellékek. Ahogy haladt előre a sorozat, olyan türelmetlenül vártam a következő heti epizódot. Ebben az egy részben több akciót láthattunk, mint a többit együtt véve. Az elejétől a végéig.

Miután végigment a stáblista, arra gondoltam először, hogy lesz e második évad, hiszen közel sem mondhatjuk azt, hogy minden, amit vártunk megtörtént. Az igazság az, hogy még a készítők sem tudják mi lesz.  Ezzel ráérünk egy kicsit később foglalkozni, inkább foglalkozzunk azzal, hogy mi történt az utolsó részben.

Spoiler-Alert

Az előző rész James Delaney bebörtönzésével ért véget, és mindent elviselt annak érdekében, hogy Sir Stuart Strangedzsel (Jonathan Pryce) találkozhasson. El is érte a célját, hiszen kész volt egyezséget kötni azokkal, akik az életére törtek, a Kelet India Társasággal. Vallomások és egyezségek során kénytelenek kiengedni őt a londoni Tower börtönéből, és amint ez megtörtént mozgásba lendült a terve, ami a brit partoktól elhajózás volt. Természetesen az elkészült lőporral a hajóraktérben.

vlcsnap-2017-02-27-18h42m05s105

Ám előbb összegyűjtött egy barátokból és különcökből álló legénységet, akiket James fia, Robert, levél útján értesített.  Mindenki, aki számított kapott egy jegyet az Új Világba. Mr. Cholomondeley (Tom Hollander), Lorna Bow (Jessie Buckley) , Godfrey (Edward Hogg) még Atticus (Stephen Graham) is. Mivel az amerikaiak mellett a briteket is átverte főhősünk, a régens hercegnek elege lesz belőle és parancsba adja Delaney megölését.

vlcsnap-2017-02-27-18h43m14s152

Az egész epizódban, úgy hullnak a szereplők akár a legyek.  Jók is és rosszak is. Főleg az utolsó 10 percben mikor James Delaney és kompániája egy teljesen új hajó felé veszi az irányt, amit a megzsarolt Sir Stuart biztosított.  A halottak száma fokozatosan nőtt. Először Zilpha (Oona Chaplin) a rész elején a folyóba vetette magát, hisz ez által szabadult meg a korlátaitól és valószínűleg nem utoljára láttuk, hiszen továbbra is kapcsolatban maradt a fivérével.A bordélyt vezető Helga halála mellett Sir Stuart segítőit,  Petifert (Richard Dixon) és Wiltont(Leo Bill) lelövik majd később a főnökük is meg kapta, ami járt neki, egy valószínűleg Mr. Cholomondeley készített bomba robbant fel közvetlenül előtte továbbá James felakasztotta az amerikaiaknak dolgozó doktort, aki valójában kettős ügynök volt.Akadt, aki kicsit szerencsésebb volt, Mr. Cholomondeley egy robbanás után a földön maradt és Jamesnek meg Atticusnak kellett becipelnie a hajóba.

vlcsnap-2017-02-27-18h42m56s35

Az egyik nagy kérdés az, hogy eléri e valaha James a Nootka-szorost. Előbb utóbb igen. Azonban  már nem tart igényt rá, több mint valószínű, hogy csak el akar menni oda ahonnan az édesanyja származik. Ott van még a kizárólagos monopólium is a Kína felé irányuló kereskedelemre. Arról már letett vagy továbbra is a tervei között van? Mi hajtja előre Tom Hardy karakterét?  A bűntudat. Az a sok rabszolga, akiket hagyott meghalni Afrikánál, a beteg édesanyjával kapcsolatos emlékei. Bár segített George Chicesternek (Lucian Msamanti) a Cornwallis hajóval kapcsolatos nyomozásában, tiszta lappal szeretne nekivágni az új életének. Tehát nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem zártak le mindent.

Az évadzáró epizód vége alapján egy következő évadot remél az ember, viszont a BBC még nem döntötte el, hogy megújítja e a sorozatot. Steven Knight 3 évadosra tervezte a Taboo-t, viszont a nézettségi mutatók elég hullámzóak voltak, amit a Tv Series Finale adatai is bizonyítanak. Amennyiben megtörténik a 2. évad berendelése akkor csak remélhetjük hogy több szerepet fognak kapni az olyan karakterek mint Atticus és Mr. Cholomondeley.

Köszönöm, hogy velem tartottatok 8 héten keresztül!

Amennyiben tetszett a tartalom, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Ha nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül. Valamint kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

Mégegyszer köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Téglás László
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Netflix & Chill: Taboo #1.8 (Season 1, Episode 8)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.