Sziasztok!
A mai nap során egy évfordulót ünnepelhetünk!
A BA CityFlyer ugyanis ma tíz éve üzemelteti a járatait, és ennek megfelelően a cég lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményét hozzuk most nektek!
A BA CityFlyer egy teljes mértékben az anyacég tulajdonában lévő vállalat, melynek központja Manchester-ben található a mai nap során jó okkal ünneply a tizedik születésnapját. Az elmúlt egy évtized során a szolgáltatásokat használók száma megnégyszereződött, és ennek megfelelően a flotta mérete is duplájára növekedett az indulás óta.
A légitársaság, biztos pozíciót foglal el a London City repülőtéren, ahol a vállalat a legnagyobb útvonal üzemeltető, illetve, ahol ők szolgálják ki a legtöbb utast.
Adam Carson, a BA CityFlyer Ügyvezető Igazgatója elmondta.
A tizedik évforduló egy hatalmas mérföldők számunkra. Az eredetileg üzleti utasokra fókuszált légitársaság hallgatott az utazóközönségére, és ennek megfelelően szabadidős útvonalakat is megnyitottunk. Mely számunkra egy teljesen új piac volt, de ezzel nem csak saját magunk, hanem a komplett British Airways útvonalhálózatát is növelhettük.
A sikerünk kulcsa a menetrendünkben rejlik, mivel jól időzített, és jó áron elérhető desztinációkat kínálunk az ügyfeleinknek. Mind London City, mind Edinburgh repterei hatalmas szerepet töltöttek be a mindennapjainkban. Hiszen mindkét reptéren állomásoztatunk repülőgépeket, illetve személyzeteket. Azonban a legnagyobb eredmény mindenképpen Stansted repülőterének hozzáadása volt az útvonalhálózatunkhoz, melyet még azelőtt sikerült megtennünk, hogy Manchester, Birmingham, és Bristol reptereiről idén májusban elindítanánk a regionális járatainkat.
A British Airways 2003-ban kezdte meg az üzemelést a Docklands-ben található repülőtérről, amikor is négy regionális légitársaság összevonásából megszületett a BA CityExpress. Az új arculat, illetve a BA CityFlyer márkanév 2007. március 5-én került elindításra.
Heti 144 járattal, melyet egy hónap alatt heti 250-re tornásztak fel, mind az Egyesült Királyságon belüli, mind az Európai úticélokon. Idén nyáron már összesen 54 desztináció közül választhatnak azok, akik úgy döntenek, hogy a BA CityFlyer-t választják majd az utazásukhoz. A kiinduló repterek pedig igen csak kedvezőek, hiszen Manchester, Birmingham, Bristol, Stansted, Edinburgh, Dublin, valamint természetesen London City repülőterekről biztosít a légitársaság gyors és kényelmes összeköttetést a népszerű túrista célpontokkal.
Declan Collier a London City Airport vezérigazgatója hozzátette.
Az elmúlt egy évtized alatt a BA CityFlyer jelentősen megnövelte flottájának méretét, és a legnagyobb ügyfelünkké nőtte ki magát, melyet annak köszönhet, hogy kiváló szolgáltatásokat, és folyamatosan növekvő útvonalhálózatot nyújt az utasainknak.
Innen is szeretnénk gratulálni a BA CityFlyer minden munkatársának, az eddig elért sikerekért. Illetve kívánjuk, hogy a jövőben hasonló, ha nem nagyobb eredményeket tudhassanak majd magukénak.
Akiknek az olvasottak láttán megjött a kedve ahhoz, hogy esetlegesen lefoglaljon valamilyen útvonalat a BA CityFlyer-el, azoknak jó hírekkel tudunk szolgálni, hiszen Milánó már £45-tól, Alicante, Ibiza, Nizza, és Palma de Mallorca már £49-tól elérhető! A fentebb említett árak egy főre egy útra történő utazásra értendőek, a tájékoztatás nem teljeskörű, további részletekért, és feltételekért keressétek fel a ba.com weboldalt!
Ha bármi kérdésetek van akár a BA CityFlyer-el, az British Airways-el, vagy bármely más OneWorld Alliance, illetve egyéb légitársasággal kapcsolatban, akkor nyugodtan keressetek meg minket az alábbi elérhetőségeink bármelyikén.
Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül. Illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com
© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©