Könyvmolyoknak: Suzanne Collins – Az Éhezők Viadala: A Kiválasztott

Nos, miként is indulhatna jobban a szombat reggel, ha nem azzal, ha egy újabb könyvet ajánlunk olvasóink figyelmébe, melyet a hétvége során esetleg ki is olvashatnak?!

Minthogy az előző hetekben úgy szintén ezzel a trilógiával foglalkoztunk, így most a befejező részt hoztuk el nektek.

Nem is húzom tovább az időt, ugorjunk is a dolgok közepébe!

Rövid bevezetés

A 13. kerület létezik! (Angyalföld polgármestere, és lakosai mennyire nem lesznek oda ezért a mondatomért! 😀 ) Az előző két műben a szerző mondhatni belénk súlykolta, hogy ez teljes mértékben lehetetlen. Hiszen a 75 évvel ezelőtt történt lázadás során a Kapitólium porig bombázta a területet, és semmit sem hagyott belőle. Azonban kiderül, hogy ebből semmi sem volt igaz. Az elmúlt 75 évben Panem ezen része folytatta azt az életet, amit addig megszoktak. Egy különbséggel, hogy mindezt nem a felszínen, hanem a föld alatt tették!

Mostanra azonban már jóval több minden folyik a háttérben mint azt eddig sejthettük. A szemünk láttára fordulnak a kerületek a Kapitólium ellen, hogy megdöntsék a gyűlölt “kerület” uralmát a nép fölött. Azonban mit sem sejtenek arról, hogy egy új gonosz van felemelkedőben!

Néhány gondolat

Bár meg kell mondjam őszintén nehezen találom a szavakat magyarul, mivel a három regényt nem a magyar fordításban olvastam el. Így nem tudhatom biztosan, hogy helyesen írom-e meg ezt a részt.

Hasonlóan az első két könyvhöz, ezt is nagyjából 6 óra alatt végeztem ki egy csendes, esős, hideg téli éjszakán, miközben az ágyamban ültem, és a szekrényemen egy forró Earl Grey gőzölgött.

De azt hiszem mire idáig eljutottatok, addigra valószínűleg Ti is rájöhettetek arra, hogy egyszerűen nem tudjátok letenni a könyvet, ha belekezdtetek! Alapvetően talán ez volt az első olyan rész, ahol viszont már megvoltak a kétségeim a befejezést illetően.

Főleg már csak az olyan elemek miatt is, amik, ha felmerülnek egy-egy műben, akkor már előre sejthető, hogy bizonyos karaktereknek milyen sorsot is szánt az író. Szóval spoiler alert, már pontosan tudjuk a könyv közepén, hogy ki az aki biztosan elpatkol, mire elérkezik a történet lezárása.

Ez pedig nagyon is ellentétes volt azzal, amit eddig megszoktam. Hiszen Suzanna Collins eddig igyekezett minden részletet gondosan elrejteni előlünk, és úgy felépíteni mindent, hogy ne tudjuk, hogy mire számíthatunk ötven oldal múlva.

És bár ez talán nem fog mindenkinek problémát okozni, akik alapvetően csak az élvezeti érték miatt fognák a kezükbe a könyvet, illetve akik még nem ismerik fel bizonyos elemek előjeli értékét. Ettől függetlenül számomra ezek egy kicsit talán túlságosan is egyszerűvé tették az események láncolatát. Egészen addig, amíg nem érkezünk meg a Kapitóliumba, és President Snow rózsakertjébe.

Kiknek ajánlom

Nos, ha olvastad az első két részt, akkor mindenképpen olvasd el a befejezést is, hiszen ez mondhatni magától értetődő. A komplett trilógiát mindazoknak ajánlanám figyelmébe, akik szeretnének elmerülni egy kicsit egy olyan poszt-apokaliptikus világban, és egy olyan történetben, ahol úgy érezhetik, hogy ők is folyamatosan ott vannak a karakterekkel. Illetve mindazoknak, akik a filmet már látták, de a könyvhöz még nem volt szerencséjük.

Reméljük, hogy tetszett ez a tartalmunk is!

Amennyiben igen, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Ha nem szeretnétek lemaradni a további cikkeinkről sem, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül. Illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.