Netflix & Chill: Taken – Mattie G (Season 1, Episode 4)

Nos, a Taken továbbra is ragaszkodik ahhoz, amihez ért, Bryan Mills-nek ismét meg kell mentenie valakit, aki ezúttal egy tinédzser korú lány.

Aki Bryan csapattársához, Riley-hoz került közel, valamint fontos szerepet játszik még a lány édesapja, akinek a segítségével meg szeretnének buktatni egy halálos gyógyszert gyártó  céget.

Amit a katonaságnak adnak el, véralvadás segítő címszó alatt. Azonban nem várt mellékhatásai voltak. Szívinfarktust okozott, ami halálhoz vezetett. Ráadásul a kormányt nem is érdekelte.

Azt hiszem ennyi elég is bevezetésnek, további részletek a spoiler felirat után.

Spoiler-Alert

Az epizód mindenféle felvezetés nélkül az események közepébe vág, ami Bryan (Clive Standen) egyik csapattársát érinti, Riley-t (Jennifer Marsala-Homeland). Végre kaphatunk egy kis háttér információt más szereplőről is, nem csak Bryan-ről és Christina Hart-ról (Jennifer Beals), az akciócsoport vezetőjéről.

2017-03-27 (1)

Szóval, a rész első jelenetei Riley és Dan (Gord Rand) között zajlanak egy telefonhívás keretében. A férfi aggódik, hogy le fog lepleződni azzal, hogy átadja a lap topot, amin olyan információk találhatóak, amivel le tudják buktatni a munkaadóját, az Ingersoll Gyógyszer Vállalatot, . Az aggódás oka pofon egyszerű, Dan egyedül neveli kislányát, Mattie-t.

Azonban mikor Dan Riley-nak adja a lap topot egy erdőben, két idegen férfő lő rájuk. Szerencsére a nő nem egyedül jött, erősítésnek ott voltak a többiek is, akik megvédték őket és kimenekítették Dan-t. Volt egy beszélgetés Dan és Bryan között az irodában, amivel Bryan Dan-nek elmondta, hogy ő is érintett az ügyben, hiszen 3 bajtársa hunyt el a Sangranam mellékhatása miatt.

Tehát a gyógyszer vállalat tudomást szerzett arról, hogy Dan kapcsolatban áll Christina-val és a csapattal, éppen ezért elrabolták Mattie-t, hogy később a lap topért elcseréljék őt egy áruházban. Ami tulajdonképpen egy csapda volt a csapatnak, de szerencsére mindenki túlélte, viszont a lányt nem sikerült megmenteni. Természetesen Bryan ismét nem követte a parancsot és magánakcióba fogott.

2017-03-27 (7).png

Időközben Asha (Brooklyn Sudano) megismeri az új szomszédját Elena-t (Layla Alizada) aki most költözött a környékre. Nekem valahogy kicsit gyanús volt a nő, hiszen túlságosan hasonlított Asha-ra. Mindketten vonzó fiatal nők, valamint a külsejük alapján testvérek is lehetnének.

Miután az áruházban nem jött össze a csere, és Bryan megölte Mattie elrablójának az öccsét, a férfi már nem Dan-t, hanem Bryan-t akarta a csere helyszínén látni. A helyszínt sikeresen lenyomozták az elhunyt testvér telefonjának segítségével, egy elhagyatott építési terület.

2017-03-27 (4)

A korábbi részeket alapul véve Asha egyre több szerepet fog kapni, így is lett. Mikor hazaért, egy kukkoló rohant ki a lakásából. Teljesen véletlenül ott termett Elena és felajánlotta a segítségét mikor a helyszínelő rendőrök megkérdezték, hogy van e valami biztonságos hely ahol meghúzhatja magát. Az újdonsült szomszédja egyből szívesen látta volna. Nálam ebben a pillanatban esett le, hogy nem stimmel biztosan valami evvel a nővel. Természetesen a biztonságos hely Bryan lakását jelentette.

Az elhagyatott építésre két férfi vitte volna egy terepjáróval, azonban Bryan úgy gondolta, hogy ő vezet inkább oda, a sofőrt lelőtte, míg a társát életben hagyta, hiszen kellett valaki aki segít neki bejutni feltűnés nélkül. Egy darabig.

Amikor elfogynak a trükkjei, kénytelen közelharcba bocsátkozni. Volt egy jelenet, ami valószerű volt számomra, nem pedig a szuperhős ügynök képét mutatta. Ami pedig az volt, hogy mikor Mattie megmenekül az üldözője előle mindenféle parkour mozdulatokkal, Bryan előugrik a sarok mögül és lelőni Mattie követőjét, de kifogy a lőszere. Egy Rambo filmben persze ilyen sosem fordulna elő, de itt megtörtént. Zseniális.

A lány megmenekül, és mikor az apja a karjaiba zárja akkor a lány a bátorságát említi meg, Dan visszakérdezett, hogy ki volt, Mattie Bryan-re néz és csak annyit mondott, hogy Ő. Ezzel a tettével nemcsak azt érte el, hogy Mattie szemében továbbra is az az apa marad Dan, akire fel tud nézni, hanem az önzetlenségét megmutatta számunkra.

2017-03-27 (5)

Christina mindezek után egy tanács elé viszi a gyógyszercéggel kapcsolatos információkat, és a szer hatásait is elmondja bizonyítékokkal alátámasztva, hogy a védelmi minisztérium igyekezte eltussolni az egészet. Végül sikerült leleplezni az Ingersoll Gyógyszer Vállalatot, a bűnrészeseket letartóztatták a sajtó jelenléte előtt.

A következő jelenet Riley és az édesapja között zajlik le, amikor is megdicséri a lányt, hogy az édesanyja büszke lenne rá. Még az epizód elején meg tudjuk, hogy Riley azt mondta Dan-nek, hogy az édesanyja elhunyt. A gyógyszer miatt, amit a lekapcsolt cég gyártott, hiszen láthatunk egy képet róla amint egyenruhában van. Tulajdonképpen az, hogy sikerült lebuktatni az Ingersollt, az édesapjának egyfajta megnyugvást is adhatott.

2017-03-27 (9).png

Arra ugye emlékszünk, hogy Asha Bryan apartmanjában volt egész idő alatt. A férfit vacsora várta mikor belépett az ajtón,  miután a 4 zárat kinyitotta és elfelejtette, hogy az ajtót Asha kiékelte, ahogy korábban javasolta neki, miután megtörtént a kukkolós incidens, hiszen az ék segítségével pár másodpercet nyerhet. Na, mindegy. Nos, 4 részt kellett várni arra, hogy eljussanak arra a pontra, hogy nyíltan beismerjék egymás előtt, hogy meg van közöttük a szikra. A vacsora feledésbe merült, helyette elcsattan az első csók közöttük.

Habár el volt húzva a függöny, tisztán kivehető volt, hogy mi történik. Egy kocsiból egy férfi figyelte őket, majd egy pillanattal később az anyósülésen ülő Elena-ra vált a kamera. Na ugye, hogy megmondtam, hogy nem stimmel vele valami. Mindketten a szigorúan titkos börtönben ülő Carlos Mejia emberei. Tehát közel sincs vége a drog kartell és Bryan közötti harcnak. Úgy néz ki, hogy Mejia keze messzebbre ér el mint hinnénk.

Végre ennél a résznél egyszer sem néztem a telefonomra, hogy mennyi van még hátra, az egész epizód abszolút lekötötte a figyelmem. Nem rugaszkodott el túlságosan a valóságtól. Sikerült új információkat megtudni Riley-ról. Remélem, hogy a többi csapattagról Scott-ról és Rem-ről is előbb utóbb többet is megtudunk. mindent összevetve, számomra eddig ez a rész tetszett a legjobban.

Találkozunk a következő héten az újabb résszel!

Amennyiben tetszett a tartalom, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Ha nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül. Valamint kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

Mégegyszer köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Téglás László
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Netflix & Chill: Taken – Mattie G (Season 1, Episode 4)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.