Életünk ABC-i (O/Ó/Ö/Ő)

Köszönhetően a WizzTours legújabb akciójának ez a péntek is jól indult. Folytassuk hát a napunkat a következő fejezettel a szerkesztők életéből.

Márk

Ö – Önkifejezés

Gondolom nem meglepő, hogy ezzel kapcsolatosan írok, hiszen most már lassan három éve indult el ez a blog. És folyamatosan igyekeztem megtenni mindent annak érdekében, hogy a tartalom mennyisége nagyobb és nagyobb legyen, megőrizve mindemellett a minőséget, amit megköveteltem saját magamtól, és most már azt hiszem joggal mondhatom a szerkesztőimtől is.

Az életem során próbálkoztam az önkifejezés különböző formáival, írtam oldalakon keresztül tartó verseket, rövidebb cikkeket, és egyéb tartalmakat. A Budapest – Dunaújváros – Budapest úton pedig neki kezdtem a saját könyvemnek, mellyel (lekopogom) szerencsére jól haladok, és szép lassan kezdhetek elgondolkozni azon, hogy mik legyenek a további lépések ezzel kapcsolatban.

Addig is azonban itt az ideje, hogy továbbra is arra koncentráljak ami mostanában az időm nagy részét kiteszi. Ez pedig, mint azt gondolom sejthetitek nem más, mint ennek a weblapnak a sikere.


György

Ö – Önkontroll

Mindenki rendelkezik valamennyi önkontrollal, viszont fontos, hogy megtanuljuk az indulatainkat kezelni, és néha inkább csöndbe maradni. Persze ez nem csak erre vonatkozik, azonban a dolgok lényeges részét ez képezi. Szeretném azt állítani, hogy én is képes vagyok rá, de sajnos még van hova fejlődnöm, hiszen azért néha-néha nekem is elgurul a gyógyszerem, ha felidegesítenek.

László

O – Olvasás

Mindig szerettem olvasni.  Most is szeretek. Egyszer az egyik ismerősöm azt mondta, hogy a választékos szókincs az intelligenciára utal. Sosem gondoltam arra, hogy lesz valami hasznom abból, hogy olvasok amellett, hogy tetszik az adott könyv.

Utáltam a kötelezőket. Aztán évekkel később mikor újraolvastam egy kettőt, rájöttem, hogy mekkorát tévedtem. A kis herceggel és A Pál utcai fiúkkal voltam így. Valaki a rajzolásban és különböző kreatív tevékenységekben tudja a fantáziáját szélesíteni, jómagam a könyvekkel vagyok így. Mostanában sajnos nincs sok időm rá, le is vagyok maradva pár könyvvel, J. R.dos Santos-tól például.

Az olvasásban az a szép, hogy az ember a saját képzelőerejét használja. Mikor kijön egy könyvadaptáció a mozikban, akkor annak két hatása lehet az emberekre. Nagyon jó lett és a fantáziánknak hellyel közzel megfelelő , vagy a tűzre vele típusút tekinthettük meg a filmvásznon. Többnyire az utolsó.

Ezért megyek félve mindig könyvadaptációkat megnézni, de sajnos nem bírok ellenállni a kíváncsiságnak, hiszen ki tudja, egyszer lehet olyan filmet fognak készíteni, ami olyan karaktereket vonultat fel amilyeneket olvasás közben képzeltem el.

Ha tetszett ez a rövid betekintés az életünkből, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról, akciós ajánlatainkról, és heti hírösszefoglalóinkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, avagy kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/samuka942
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu.gyorgy@mndsblog.com

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Szutor Márk
© Samu György
© Téglás László
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.