Üdvözlök mindenkit ismét! Megint eltelt egy hét, és szakadatlanul robogunk az ABC-n tovább.
Az e-heti betűnk a ‘P’ lesz, így hát lássuk is, hogy kinek mi jut róla eszébe:
Márk:
P – PremiAir Simulation
Nos nem ez az első alkalom, hogy az adott vállalatról írok. Hiszen egy még jóval előbbi cikkemben már elmeséltem, hogy mi is történt, és, hogy is kerültem oda, még 2014 nyarán.
Azonban most mindenképpen szerettem volna írni erről, mivel egyre közelebb kerülök ahhoz a naphoz, amikor az ennél a égnél tapasztaltakat már nem csak szimulátoron, hanem a valóságban is kipróbálhatom.
György:
P – Pihenés
Na ehhez kétségtelenül jól értek. Nagy alvó vagyok, szinte bárhol képes vagyok elaludni, és mindennél többre tartom a pihenést. Hiszen senki sem halt még bele abba, hogy lazított. A megfelelő kikapcsolódás és feltöltődés fontos része az életnek, így élvezem az életet, és kiélvezem a pihentető pillanatokat.
László:
P – Palacsinta
Ha azt mondják p, akkor az én válaszom a palacsinta. Bármilyen formában képes vagyok megenni belőle legalább 2 tucatot. Azonban az elkészítésével akadnak problémáim. Sajnos nem tudom olyan jól megfordítani mint az édesapám, de sebaj. Igyekszik az ember. Ráadásul az alapja sem lesz mindig ugyanolyan jó. Éppen ezért soha nem csinálok palacsintát másoknak, csak magam számára. Tudom kicsit önzőnek hangzik, de elég ha én megeszem azt, amit megfőztem. Komolyan. Azonban mindig szívesen látom a vállalkozó szelleműeket akik mégis bevállalják, hogy megkóstolják az általam készített palit. Spoiler: nem mindig koronázza siker a projektet.
Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, illetve osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor pedig iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok bármelyikén.
Mégegyszer köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!
Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: szutor.mark@mndsblog.com
Facebook: https://www.facebook.com/samuka942
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu.gyorgy@mndsblog.com
Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com
© Szutor Márk
© Samu György
© Téglás László
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©