CodeLobster PHP Edition

Azt hiszem, mint tanuló programozó elmondhatom, hogy elég nagy megtiszteltetésben részesültünk az elmúlt hónapban. Ugyanis felkereste a szerkesztőségünket a CodeLobster csapata, hogy nem-e írnánk egy cikket a CodeLobster PHP Edition fejlesztői IDE-ről.

Mikor először eldöntjük, hogy PHP-val akarunk dolgozni, már ekkor számos akadályba ütközünk, hiszen ki kell választanunk egy felületet is hozzá, ami számunkra tökéletesen megfelel, és elősegíti a további munkánkat.

Igaz, hogy vannak ingyenes IDE-k is, én is használtam párat, de ezeknek megvannak a határaik, a legtöbb fizetős felület pedig $100-$500 között mozog, ami elég drága.

A CodeLobsternél három variációban érhető el a PHP Edition, mint programozói környezet:

  • Ingyenes
    • Alap HTML szerkesztő
    • HTML kód ellenőrző
    • CSS készítő
    • JavaScript szerkesztő
    • PHP szerkesztő
    • PHP hibakereső(debugger)
  • Lite($39.95)
    • FTP/SFTP támogatás
    • SQL manager
    • Verziókövető rendszer
    • Code validator
    • Code snippets
    • Kód formázás
    • SASS és LESS
    • Megosztott ablak
    • Node.js támogatás
    • Rendezés, konvertálás
  • Professional($99.95)
    • AngularJS plug-in
    • BackboneJS plug-in
    • CakePHP plug-in
    • CodeIgniter plug-in
    • Drupal plug-in
    • JQuery plug-in
    • Joomla plug-in
    • Laravel plug-in
    • Magento plug-in
    • MeteorJS plug-in
    • Phalcon plug-in
    • Smarty plug-in
    • Symfony+Twig plig-ins
    • WordPress plug-in
    • Yii plug-in

Ahogy a különböző csomagok leírásából is látni lehet, elég sok mindent támogat, amik kellenek is a PHP megfelelő működtetéséhez, illetve egy adott feladat elkészítéséhez is a megfelelő keretrendszer alatt, továbbá támogatja a Front-end és a Back-end munkálatokat is.

Mivel a CodeLobster munkatársai a rendelkezésünkre bocsájtottak egy Professional verzió-kulcsot, – amit utólag is nagyon szépen köszönünk – így ezt a felületet fogjuk most bemutatni.

A megnyitáskor ehhez hasonló kép fogad majd minket:

code_1.jpg

A bal oldali ablaksávban öt különböző “oldalt” tudunk kiválasztani:

  • Fájl

code_2

  • Osztály nézet

code_3

  • Drupal

code_4

  • Fájl böngésző

code_5

  • SQL

code_6

  • Projekt

code_7

A középső “main” résznek is háromféle nézete van

  • Kód

code_8

  • Előnézet

code_9

  • Ellenőrzés

code_10

A jobb oldalt három lehetőség közül választhatunk:

  • Dinamikus segítség

code_11

  • Beállítások

code_12

  • Térkép

code_13

A pár hetes tesztelés után azt mondhatom, hogy nekem nagyon megkönnyítette a munkámat, a függvények leírását is könnyebben megkapom, az “ajánlati lista” is egyszerűbben kezelhető. Egy kicsit a NetBeans után annyit hiányolok hogy a kapcsos zárójeleket nem túl kivehetően jelzi, mikor a nyitó- vagy éppen a záró részüket keresem. Ezen kívül más kivetnivalót nem találtam benne, a verziókövetésnél én GIT-et alkalmaztam, és semmi gondja nem volt vele, az alapbeállításokkal is tökéletesen működik.

Összegezve egy “látványos”, sokoldalú, könnyen kezelhető fejlesztői felületet kapunk a pénzünkért. Csak ajánlani tudom, hiszen engem az első pillanattól kezdve “kilóra megvett”. Megadja azokat a dolgokat amiket eddig kerestem másik IDE-kben, és még számomra is könnyen kezelhető.


Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, illetve osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor pedig iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok bármelyikén.

Mégegyszer köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/samuka942
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu.gyorgy@mndsblog.com

© Szutor Márk
© Samu György
© Téglás László
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Reklámok

Mert a család az első!

Ez alkalommal a Libri a Harmat Kiadó könyvajánlatai közül válogathatunk ahol akár féláron is megvásárolhatjuk a kiszemelt könyvet.

Legyen szó gyereknevelésről, párkapcsolatokról vagy akár gyermekirodalomról, az eheti Libri Kedd akció igyekszik a lehető legváltozatosabb könyvekkel szolgálni az olvasóknak.

Jöjjenek a további részletek!

Az akció megnevezése: Libri Kedd – Családtervezés mesterfokon, aminek a keretein belül május 22-től 24-ig a Libri online könyváruházban 20 – 50 % kedvezménnyel vásárolhatóak meg az akciós listán szereplő könyvek, amit ide kattintva lehet megtekinteni.

Fontos, hogy az online vásárlás 5 %-os kedvezménye nem vonható össze az akcióval. Továbbá törzsvásárlói pontokat sem írnak jóvá a vásárlás után.

Azonban a megvásárolt könyvek átvételi módja nem meghatározott, lehetőség van a Libri könyvesboltokban személyesen átvenni, házhozszállítást kérni a rendelés során vagy pedig egy közelben levő Pick Pack ponthoz kiszállíttatni a könyvet.

Amennyiben sikerült segíteni, illetve tetszett ez a tartalom, akkor kérlek, nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez eljusson. Ha nem szeretnétek lemaradni a további akciókról, illetve tájékoztatásokról sem, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessétek a M&D Blog további bejegyzéseit az alábbi közösségi média platformokon.

Mégegyszer köszönjük a figyelmeteket!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

205218

© Téglás László
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

2017. év, 20-ik Heti Hírösszefoglaló

Sziasztok! Eléggé le vagyunk maradva a szokásos tartalmainkkal is, illetve sok minden mással is, de eléggé nehézkes időszakban vagyunk. De akkor lássuk is, hogy mik is kerültek be a híreink közé:

Hírek a nagyvilágból

Belföld

Lovak az úton

Lovak miatt zárták le az M6-os autópálya egy részét hétfő délelőtt. A rendőrség tájékoztatása szerint több állat elszabadult a Budapest felé vezető oldalon és a forgalommal szemben vágtázik sztrádán.

Az egyenruhások emiatt a forgalmat a szedresi, valamint a tengelici csomópontnál lezárták, valamint az érintett szakaszon közlekedők forgalomkorlátozásra számíthatnak. A rendőrség fokozott óvatosságra kéri az autósokat.

A rendőrség múlt héten javasolt vádemelést egy elszabadult ló kapcsán. Az állatot gyerekek vezették, de kitépte a kezükből a vezetőszárat, elszaladt és nekirohant egy személyvonatnak. Abban az ügyben egy férfi ellen folyt eljárás.

Samu György


Külföld

Még ez se jött össze

Vannak azok az emberek, akiknek soha, semmi sem sikerül, és van, aki még náluk is szerencsétlenebb. Mint az a férfi, aki megpróbált öngyilkos lenni a kínai Sendong tartomány egyik városában.

A helyi hírek szerint, az összetört szívű férfi először alaposan leitta magát, aztán a folyóhoz ment, aminek hídján hatalmas tábla figyelmeztet: „Veszély! Nem menjen bele a mély vízbe!” Hősünk azonban meg akart halni, ezért a folyóba vetette magát. Rá kellett azonban jönnie, hogy a veszélyesen mély víz alig ér a mellkasáig.

Szerencsétlen férfi megpróbált néhányszor alámerülni, de mindannyiszor feljött a víz felszínére. Az öngyilkosjelöltet végül két rendőr rángatta partra. Nagyon reméljük, hogy már sokkal jobban szegényke.

Samu György


Programajánló

Belföld

XII. Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivál, Hungarikumok kiállítása és vására

ujszilvas2017.jpg

Pünkösd hétvégéjén, június 3-4-én kerül megrendezésre, az ingyenesen látogatható ágyaspálinka fesztiválunk. Újdonság idén, hogy mindkét napon már délelőtt gyerekműsorral várjuk a családokat.

Programok:

  1. június 03. (szombat):
  • 10:00 Vidámpark, kézműves és kirakodó vásár, Hungarikum sátor nyitása
  • 10:30 Bóbita Zenekar gyerekműsor
  • 11:45 Újszilvási Kerekerdő Óvoda
  • 12:00 Újszilvási Református Általános Iskola
  • 12:15 Újszilvási Dalma Dance Club S.E.
  • 12:30 Rozmaring Nyugdíjas Klub
  • 13:00 Geri – Betli Gábor
  • 14:00 Hevesi Tamás
  • 15:00 Ünnepélyes megnyitó
  • A Magyar Pálinka Lovagrend és az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend színpompás felvonulása
  • Pálinka Nemzeti Tanács bemutatása
  • 15:30 Csepregi Éva
  • 16:30 Soulwave élő koncert
  • 18:30 Kállay Saunders Band élő koncert
  • 21:00 Republic élő koncert
  • 22:30-2:00 Dj. Yoko és Dj. Ócsai
  1. június 04. (vasárnap):
  • 10:00 Vidámpark, kézműves és kirakodó vásár, Hungarikum sátor nyitása
  • 10:00 -12:00 RépaRetekMogyoró gyerekműsor
  • 13:00-14:00 Ismerkedés a tűzoltóautóval
  • 14:00- 14:30 Három Anikó és hastáncosai Szolnokról
  • 14:30- 15:30 Slivník testvértelepülés fellépése
  • 16:30- 02:00 Alma Együttes
  • New Level Empire élő koncert
  • Rúzsa Magdolna élő koncert
  • Korda György és Balázs Klári
  • Peat Jr.&Fernando feat SHEELA
  • Stereo Palma
  • Bricklake

Mindenkit szeretettel várunk!

További részleteket ITT olvashatnak!

Samu György


Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, illetve osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor pedig iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok bármelyikén.

Mégegyszer köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/samuka942
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu.gyorgy@mndsblog.com

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Szutor Márk
© Samu György
© Téglás László
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Egy új korszak kezdete

Sziasztok! Nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyet mondok majd, de elköltöztem Newcaslte-ből.

Na, jó, ez talán enyhe túlzás. Főleg úgy, hogy alig pár órája szálltam csak le a repülőről.

Ellenben fájó szívvel, és még mindig vegyes érzésekkel indultam neki egy olyan útnak, ami még nem tudom hova vezet majd.

Az elmúlt nagyjából 8 és fél órát folyamatos utazással töltöttem, és gyakorlatilag a saját „legjeim” közül a legtöbbet ezen a héten sikerül majd túlszárnyalnom.

Minden hétfőn kezdődött, amikor is a Newquay Cornwall repteréről hazafele igyekeztem, és az utazásaim során ez vált a legkisebb reptérré ahonnan valaha is elindultam. Azonban már akkor és ott motoszkált egy gondolat a fejemben, mivel a látogatásom után úgy éreztem, hogy itt az ideje váltanom, és itt az ideje annak, hogy valahogy leköltözzek Anglia Déli részére.

Teltek a napok, és csütörtökön túl voltam életem leggyorsabb állásinterview-ján. Mindössze 30 perc, és gyakorlatilag inkább egy kötetlen beszélgetésnek nevezném mindazt, ami lezajlott a Skype felületén keresztül, de ezen is túl estem.

Majd eljött a mai (május 14-e) nap, (bár ez erősen attól függ, hogy melyik időzónából olvassátok a cikket, na meg attól is, hogy én mikor kezdtem [19:45 UK Local Time]). És a BMI Regional 1107-es járatán történő utazással egy újabb „leg” lépett be az életembe. Ami a járatot üzemeltető Embraer 145-ösnek köszönhetően ez volt a legkisebb kereskedelmi repülőgép, amin valaha is ültem. Ezt a címet a 17:05-ös indulásig a Flybe tartotta, akikkel a hét elején repültem.

De mi ez a rengeteg repülés, és hova is költöztem? Nos miután a BMI Regional járatával megérkeztem Brüsszelbe, ott még korántsem volt lezárva a történet. Miután a határőrök 15 percen keresztül néztek rám, mint örömlány az üdülési-csekkre. Hogy én mégis mi a francot csinálok az adott reptéren, egy Angliából érkező járaton, magyar útlevéllel, és átszálló jeggyel, úgy hogy nincs visszaúti foglalásom. És bár nem akarom trianont, illetve egyéb múltbéli szörnyeket felhozni, de az, hogy egy határőr nincs tisztában azzal, hogy melyik ország az EU tagja és melyik nem az azért egy kicsit szánalmas. De akkor haladjunk is tovább. Szóval miután sikerült a terminál épületbe megérkeznem anélkül, hogy letartóztattak volna, már nem maradt túl sok időm arra, hogy bármit is csináljak. Beszéltem a családdal, majd mivel a brüsszeli reptér nem nevezhető éppen kicsinek, így igyekeztem olyan hamar a kapuhoz indulni amilyen hamar tudtam.

Persze útközben muszáj voltam megejteni egy Starbuck’s-ot, és egy Chai Latte-t bedobni, mert máskülönben nem vagyok benne biztos, hogy most nem küzdenék-e a fáradtsággal. Főleg mivel időm sem volt arra, hogy Belgium helyi idejéhez igazodjam, már megyek is tovább, és érkezés már két-három óra lemaradásban leszek saját magamhoz képest.

Mondjuk szó se róla az Aegean Airlines elkényeztetett a fedélzeten az egyszer biztos. Utoljára ilyen mennyiségű ételt a British Airways Club Europe osztályán kaptam, ami éppen jó pont a brit légitársaság számára, hiszen a görögöktől ezt a kiszolgálást mindössze Economy-n biztosították.

És megmondom őszintén nem maradtam éhes, nem volt az az érzésem, hogy ami ma a tálcámon van, azt tegnap még kutyakajaként címkézte a Tesco. Abszolút meg vagyok elégedve a szolgáltatással, és bár fáj kimondanom. Főleg miután most már lassan két évet szenteltem a légitársaságnak, de hasonlóan azokhoz a szavakhoz, amiket felszállás után mondtam. Most csak arra tudok gondolni „Good-bye my Friend, Good-bye British Airways”. Na, és akkor térjünk rá arra, hogy miért is mondom ezt?!

A pénteki (2017. május 12-e) nap során elfogadtam egy állásajánlatot Athénban. Ennek megfelelően pedig gépre kellett ülnöm, ugyanis annyira gyors volt az átmenet, hogy május 15-én 08:30-kor athéni helyi idő szerint munkába kell állnom.

És bár sejtem milyen gondolatok forognak most a fejetekben velem kapcsolatban, mert hát ki ne akarna Görögországba költözni?! Ellenben kérlek titeket, hogy ne legyenek negatív gondolataitok velem szemben. Hiszen nem tettem mást, mint megragadtam egy olyan lehetőséget, ami elérhető volt számomra, és elhihetitek nektek is el fog jönni majd az a nap, amikor egy hasonló válaszút elé állít titeket az élet.

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy az elkövetkezendő pár hét nem lesz egyszerű, és ez úton szeretnék nem csak tőletek, de a szerkesztőimtől is elnézést kérni, amiért az utóbbi időben ennyire el voltam tűnve, és nem voltam annyira elérhető, mint azt megszokhattátok. Március óta rengeteg minden történt velem, amit még felsorolni is hosszú lenne. Most pedig a költözés úgy szintén nem könnyíti meg a dolgomat. De igyekszem a környezettel, és a lakhelyemmel együtt én is változni, és ismét a tőlem megszokott 110%-ot nyújtani minden egyes nap.

Illetve bár nem sokan vannak, azok a helyiek, akik értenék majd, hogy mit is jelent ez a bekezdés, de köszönöm mindenkinek az Egyesült Királyság Észak-Keleti részén, hogy megismerhettelek titeket, hogy közöttetek élhettem. Köszönöm, hogy mindig érdeklődéssel, és nem megvetéssel kérdeztétek, hogy vajon honnan származom. Hálás vagyok azért, hogy befogadtatok, hogy többetekre igaz barátként tekinthetek, és úgy általánosságban köszönöm, hogy vagytok! Hiányozni fogtok mindannyian!

És most, hogy kibőgtem magam az Aegean Airlines 623-as járatának fedélzetén, így már csak egy valamiben vagyok biztos. Ez pedig nem más, minthogy, az M&D’s Blog, 7 kontinens, 1 ország, 1 város 2017-es évada jóval másképp fog kinézni, mint azt eredetileg elképzeltem volna. Remélem nem bánjátok, ha ez egy Görög „különkiadás” lesz majd?!

Ha igen, ha nem remélem, hogy tetszett ez a cikk, és örülök neki, hogy ha mást nem, akkor így velem tartottatok ezen az úton. Ha élveztétek ezt a tartalmat, és szeretnétek, hogy folyamatos beszámolókkal jelentkezzek a görög életről, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, kommenteljetek, és osszátok meg ezt a tartalmat, hogy minél több emberhez eljusson.

Ha nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén. Illetve kommentben kérlek írjátok meg, hogy mit gondoltatok az adott cikkünkről.

400.000 férőhely €19-tól az Aegean és Olympic Airlines kínálatában!

Na akkor ez valószínűleg a sors iróniája!

Hiszen alig egy órával azután, hogy megérkeztem Athénba máris akciózik az Aegean és az Olympic Airlines.

Lássuk is a részleteket!

Aegean May 15

A promóció csak és kizárólag a közvetlen belföldi járatokon érvényes. Az akció a 2017. május 17-én 23:59 EEST-ig (Kelet-Európai Nyári Idő) megkötött, új foglalásokra érvényesek. Amennyiben az utazási időszak 2017. szeptember 4-e, és 2018. március 24-e, közé esik, és csak az Olympic Air által üzelemtetett járatokon érvényesek. A feltűntetett árak egy irányú utazásra értendőek, és minden illetéket, és adót tartalmaznak, azonban csak az olypmicair.com weboldalon keresztül történt foglalásra érvényesek. A legalacsonyabb elérhető ár a GoLight kategóriában Athénba €19 míg Athénból €41. Amennyiben a foglalás törlésére kerül sor, akkor a minden esetben a foglalási osztályra érvényess visszatérítési feltételek érvényesek. A foglalások módosítása engedélyezett – azonban a foglalási osztálytól függően költségekhez kötött. A betéti vagy hitelkártyás foglalásokért kártyahasználati díjat nem számolunk fel. Egy darab maximum 8kg-os kézipoggyász engedélyezett a GoLight foglalásokkal.

A tájékoztatás nem teljeskörű. További részletekért keressétek fel az aegeanair.com, vagy az olympicair.com weboldalakat.

Amennyiben pedig bármi kérdésetek van, akár a foglalást, akár az Olympic Airlines-t, vagy bármely más Star Alliance légitársaságot, illetően, akkor ne habozzatok megkeresni minket. Akár a kommentek között, akár az elérhetőségeinken.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, illetve osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor pedig iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok bármelyikén.

Mégegyszer köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

olympic_airways_logo1280px-aegean_airlines_logo-svg

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

2017. év, 19-ik Heti Hírösszefoglaló

Sziasztok! Egy héttel megint közelebb kerültünk a nyárhoz, és a strandszezonhoz, viszont az élet sajnos nem áll meg, így hát mi  is összeszedtünk pár érdekes hírt a számotokra. Akkor nézzük is:

Hírek a nagyvilágból

Belföld

Összefogással megmenekült a Mályi Madármentő Állomás

Ennyi volt, nem bírjuk tovább!

– közölte csütörtökön délután Facebook-oldalán a Mályi Madármentő Állomás. A posztban leírták, hogy az elmúlt évek során soha nem voltak ilyen mélyponton, a tavalyi évhez képest pontosan háromszor annyi beteg állat érkezett hozzájuk idén és elfogyott a pénz.

A poszt hihetetlen gyorsasággall terjedt, a madármentők oldalára egyre-másra érkeztek a kommentek a felajánlott 1 százalékokról (amit azonban csak később kapnak meg), illetve az adományokról. Hétfői bejelentésük szerint a vészhelyzet elmúltt, elképesztő összefogással megmenekültek a bezárástól.

Soha nem gondoltuk volna, hogy ily mértékű támogatást, szeretetet, gondoskodást kapunk.
Kevesebb, mint 3 nap alatt annyi támogatást kaptunk, ami biztosítja a zavartalan működést, a betegek mindennapi ellátását, illetve a további madarak mentését

-írták. A madármentők hétvégére sem zártak be és egyetlen bajbakerült kismadarat sem kellett visszautasítaniuk. Volt, aki pénzbeli adománnyal, más tárgyi segítséggel járult hozzá munkájukhoz. A rendkívül aranyos posztot itt olvashatja el.

Samu György


Külföld

Újabb “friss” múmialelet Egyiptomban

Új nekropoliszt fedeztek fel a Nílus parti Minja város, el-Minja tartomány székhelye közelében, a temetkezési hely legalább 18 múmiát rejtett, jelentette be az egyiptomi régészeti miniszter.

A felfedezést a nyugati sivatag szélén, Tuna al-Gabal falu kiterjedt ásatási területén tette egy egyiptomi régészeti misszió. A hatalmas nekropoliszból a sírokon és a temetkezési épületen kívül több ezer íbisz, pávián és más állatok múmiái is előkerültek.

“Ez az a nekropolisz, amit Tuna al-Gabalban találtunk” – közölte a Khaled al-Anani miniszter a Kairótól mintegy 220 kilométerre délre lévő ásatáson.

A múmiákat nagy gonddal készítették elő, ami arra utal, hogy hivatalnokok és papok nyughelyéül szolgált a nekropolisz. Feltártak hat szarkofágot, két agyagkoporsót, két démotikus írást tartalmazó papiruszt és több edényt is.

A talaj alatt nyolc méterrel fekvő nekropolisz az ókori Egyiptom történetének Késői korára (Kr.e 1085-332), valamint a görög-római időszakra nyúlik vissza. A miniszter szerint sokkal több lelet várhat még feltárásra, hiszen egyelőre a munkálatok elején tartanak.

Samu György


Technológia

Autó – motor

Pénzügy

Légiközlekedés

A hét applikációja

Android

google-play-icon_2x

Téglás László


iOS

app-store-icon_2x

Szutor Márk


Windows Phone

windows-phone-icon_2x

Samu György


Film és média

Sport

Gasztronómia

Most talán egy kicsit másfele kalandozunk el a főzés világában, ugyanis sütni fogunk. Az e-heti receptünk pedig a Kozák sapka lesz.

Kozák sapka:

Hozzávalók:

  • 8 tojás
  • 40 dkg porcukor
  • 8 evőkanál langyos víz
  • 2 evőkanál kakaó
  • 25 dkg liszt
  • fél csomag sütőpor
  • A krémhez:
  • 5 dl tej
  • 5 evőkanál liszt
  • 20 dkg vaj
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • Valamint:
  • kókuszreszelék
  • csokimáz

Elkészítés:

A tojások sárgáját a cukorral, a langyos vízzel és a kakaóval összekeverjük, majd beleforgatjuk a tojások felvert habját, végül a sütőporos lisztet is hozzáadjuk és megsütjük.

A krémhez a tejet a liszttel sűrűre főzzük. A vajat kikeverjük a vaníliás cukorral, majd amikor a tejpép kihűlt, habosra keverjük a cukros vajjal.

Amikor a tészta kihűlt, pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, kettévágjuk a korongokat, megkenjük a krémmel, összeragasztjuk, körben is bekenjük, majd kókuszreszelékbe forgatjuk. A tetejére csokimázat tehetünk.

Samu György


Programajánló

Belföld

22. Múzeumok Majálisa

MÚZEUMOK A KERTBEN – kertek és múzeumok. Helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum és Múzeumkert. Megnyitó: 2017. május 20. 10 óra.

Az Év múzeuma- és az Év kiállítása-díj átadása: 2017. május 20. 13 óra.

Nyitva tartás:

  • május 20. 9:00–22:00 (Múzeumkert), 10:00–22:00 (MNM)
  • május 21. 9:00–22:00 (Múzeumkert), 10:00–18:00 (MNM)

Május 20–21-én a Múzeumkertben a Magyar Nemzeti Múzeum 22. alkalommal rendezi meg a Múzeumok Majálisát. Ezen a 40 ezer látogatót vonzó, egyedülálló kulturális fesztiválon több mint 120 hazai múzeum mutatja meg, milyen változatos és tarka az a tudás, tárgyi anyag, amelyet őriznek. Sátraik és programjaik behálózzák a Múzeumkertet, a kincseikből készült Műtársétány az MNM épületét, a Tudássétányon pedig a művészetek, az irodalom és a természet jegyében bárki tesztelheti saját tudását.

Közben felnőtt és gyerekprogramok, előadások, koncertek, meglepetés produkciók színesítik a programkínálatot. Május 20-án, a Múzeumok Európai Éjszakájának napján az MNM este 10 óráig várja az érdeklődőket.

Az idén velünk majálisozik a KEREKES BAND, a VODKU, a Lóci Játszik, a Group’n’Swing, a Makám és még sokan mások.

Szombaton itt osztják ki a múzeumi szakma rangos elismeréseit, az Év múzeuma- és az Év kiállítása-díjakat.

2017-ben a Magyar Nemzeti Múzeum a természet védelmét, a környezetvédelmet, a zöld területek megóvását, gondozását, az újrahasznosítás kérdését és a környezettudatos életet helyezi a Majális középpontjába, kapcsolódva a Múzeumkert rekonstrukciójához. A múzeumok munkája ugyanis sosem volt független a természeti környezettől, a természettől. A természettudományos kutatásokon, gyűjtéseken, tematikus programokon túl számos múzeum élen jár a természeti örökség megismertetésében, védelmében, illetve a környezettudatos szemlélet elmélyítésében.

A Majális idén is kapcsolódik az ICOM Múzeumi Világnapjához, melynek 2017-ben a központi témája: “A múzeumok és az elhallgatott történelem – Kimondható-e a kimondhatatlan?” Ezúttal azonban a magyar múzeumi világ a táj és az emberiség olykor nehéz, máskor önfeledt kapcsolatát vizsgálja. Az elhallgatott történelem jegyében megemlékezhetünk arról, mi mindenről hallgathatnak a fölöttünk magasodó fák.

Samu György


Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, illetve osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor pedig iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok bármelyikén.

Mégegyszer köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/samuka942
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu.gyorgy@mndsblog.com

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Szutor Márk
© Samu György
© Téglás László
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Alakítsuk együtt a légiközlekedés jövőjét!

Ezen a gyönyörű South Shields-i délutánon nem is dobhatta volna már fel más a napomat mint az alábbiak.

Az IATA azaz International Air Transport Association lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményében jelentette be az idei, mostanra már mondhatni szokásos kérdőívét.

Melyre ezúton mi is szeretnénk felhívni a figyelmet!

És erre nem egy nyomós okunk van, hiszen ha erre a weboldalra tévedtél, akkor elég valószínű, hogy már a légiutasok népes táborába tartozol, vagy hamarosan oda fogsz. És ennek megfelelően a Nemzetközi Szervezetek kíváncsiak az utasok véleményére, hiszen végsősoron ők azok, akik nem csak a légitársaságokat, de magát a szervezetet is életben tartják.

A kérdőív kitöltése nagyjából 15-20 percet vesz igénybe, és az IATA munkatársai minden válaszadót automatikusan beneveznek az éves nyereményjátékukba. Melynek pontos leírását ugyan nem juttatták el hozzánk, de az előző évek tapasztalatai alapján páros, valamint egyéni utazásokat, IATA irodalátogatást, illetve különböző légiközlekedéssel kapcsolatos ajándékokat nyerhettek. Miközben velünk együtt formáljátok át szeretett üzemágunk jövőképét.

Amennyiben érdekeltek lennétek a kérdőív kitöltésében, azt az alábbi linkre kattintva tudjátok megtenni.

http://go.updates.iata.org/e/123902/004873-id–qbanner-3-qshared-0/7p25v6/784333917

Mi pedig köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok, reméljük, hogy kellemesen telik majd a délutánotok.

A holnapi nap során ismét jelentkezünk, mivel a szerkesztőség legtöbb tagja a mai nap során a szabadságát tölti, a magam részéről pedig lassan kezdődik a munkaidőm, így nekem is el kell köszönnöm!

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

 

iata-logo-1

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

A Hét Appja Bővebben (Android): easyJet

Akárcsak a Flybe, az EasyJet légitársaság is elkészítette a saját bejáratú alkalmazását, mely könnyebbé teszi az utazásunkat.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az alkalmazás egyike a legjobbaknak a kategóriájában, hiszen 5-ös értékelési skálán 4,4-et kapott, továbbá a letöltések száma meghaladja az 5 milliót a Play Áruházban.

Felmerül a kérdés, hogy miben más, mint a többi hasonló applikáció? A következő sorokból világossá válik, hogy miben.

Bár jómagam még nem utaztam külföldre, ha beleképzelem magam egy olyan személy helyébe, aki gyakran utazik repülőgéppel akkor minimálisan alábbiakat várnám el az easyJet alkalmazásától: legyen gyors, megbízható, felhasználóbarát és a legfrissebb információkkal rendelkezzen a nap 24 órájában.

Amennyiben az EasyJet légitársasággal utazunk, akkor nincs szükség arra, hogy kinyomtassuk a járatunkra vonatkozó információkat, hanem elég csak letölteni a mobiltelefonunkra az alkalmazásuk segítségével és így megússzuk a sorban állást. Az egészben az a nagyszerű, hogy amint ez megtörtént, nem is lesz szükség további internetkapcsolatra, hiszen offline elérhetjük a letöltött adatokat. Sőt, amennyiben további információkat szeretnénk eltárolni a telefonunkon a könnyebb kezelhetőségünk érdekében akkor erre is lehetőségünk van, hiszen a mobiltelefonunk kamerájának segítségével beszkennelhetjük az útlevelünket is.

Viszont mint a legtöbb hasonló alkalmazás, ahhoz, hogy az összes funkció elérjük, szükség van regisztrálásra, amely nem igényel több időt, mint 1 perc. Az alapvető adatokra van szüksége a rendszernek, mint a név, email cím, lakhely, telefonszám.

Screenshot_20170503-130004Az easyJet felhasználó felületére nem lehet panasz, törekedtek az egyszerűre. Az alkalmazás színeit tekintve egyértelmű a kapcsolat a légitársasággal, hiszen az EasyJet narancssárga színe jellemzi az applikációt. A menüpontok, vagyis inkább csempék fölé stílusosan elhelyeztek egy órát, mely a mobiltelefon idejét használja információforrásként.

A főképernyőn 6 csempe áll rendelkezésünkre, amik különböző funkciókat látnak el. Van, amelyik az easyJet alkalmazást használja továbbra is, viszont van olyan, amelyik átirányít minket egy külső oldalra.

A Book Flight, avagy a repülőjegy foglalás több lépcsőben történik, hiszen az induló és a célállomás valamint a dátum és az utas(ok) kiválasztása után keres rá az aktuális járatokra. Ezt követően, ha kiválasztottuk a megfelelőt, akkor lehetőségünk van a poggyászok mennyiségét beállítani, valamint további extra beállításokkal meghatározni, hogy hol szeretnénk ülni. Meg kell még említenem a FLEXI jegy foglalását a hagyományos jegy mellett. Micsoda az a FLEXI? A FLEXI díjszabású jegy lényege az, hogy az utazást az utolsóScreenshot_20170503-143138 pillanatban is tudjuk módosítani, legfeljebb 2 órával a járat indulását megelőzően. Nem is beszélve a további szolgáltatásokról, ami az árban benne van: útvonalat tudunk változtatni, kivéve, ha magasabb az ára a jegynek, 5 fontért ételt és italt rendelhetünk, amennyiben felmutatjuk a FLEXI beszállókártyát. Mindezt csak nyomtatott beszállókártya mellett érvényesíthetjük csak. A fizetéskor nincs szükség az információk begépeléséhez, elég itt is beszkennelni a kártya információit, amit eltárol az alkalmazás és legközelebb nem kell megismételni a procedúrát. A kártyatípusokat tekintve elég változatos, hiszen Visa Debit, Visa Electron és Visa bankkártyák mellett MasterCard, American Express, Debit MasterCard és Diners Club kártyával is kiegyenlíthetjük a repülőjegy árát.

A My Flights-al hozzá tudunk adni foglalást az alkalmazáshoz, amit nem mi csináltunk, hanem egy másik felhasználó, aki az ő foglalánál megjelölt minket, mint utas. Ehhez nincs semmi másra szükségünk, mint egy foglalási számram és az utas vezetéknevére.

Screenshot_20170503-161442Flight Tracker. Itt a repülőjáratot követhetjük az alkalmazás segítségével, ami az indulási és érkezési idő mellett a késést is jelzi. Mind ezt két féleképpen  kérdezhetjük le, vagy az útvonal megadásával, vagy pedig a járat számával. Érdemes az utóbbit használni, hiszen értelemszerűen egy járathoz csak egy szám tartozik. Az információt pedig közvetlenül az EasyJet műveletekért felelős irányító központból frissíti az applikáció.

A Boarding Passes felelős a beszállókártyák listázásáért, ahol 5 féle beszállókártyát listázhatunk egyszerre. Korábban említettem a My Flights-nál, hogy mások foglalhatnak több névre, na itt fog megjelenni, ha te is ugyanígy teszel.

A Book Hotel és a Book Car csempékre koppintva átirányít minket az alkalmazás egy külső oldalra, ahol az előbbivel szobát tudunk foglalni arra az időszakra, míg külföldön, vagyunk. Az utóbbi pedig autóbérlést teszi lehetővé.

Az alkalmazás jobb felső sarkában két ikont találhatunk. A csavarkulcs a Beállításokat, míg a mellette levő i az Screenshot_20170503-161715információkat jeleníti meg. A Beállítások között a kijelentkezés, a regionális beállítások, az értesítések és az alkalmazás verziószáma szerepel. Igazán készíthettek volna magyar nyelvű felületet, ha már a Forintot ki lehet választani, mint pénznemet. Nos, a további információkra rákattintva egy sor kérdésre választ kaphatunk. Súgó, felhasználási feltételek, díjszabások, gyakran ismételt kérdéseket olvashatunk.

Az easyJet alkalmazás már Android 2.3.3-as verziójú mobiltelefonokon elfut, és ha egy mondattal össze kéne foglalnom az eddigieket, akkor mindenképpen az lenne, hogy ez egy olyan alkalmazás, amelynek mindenképp helyet kell adni a telefonon azoknak, akik az EasyJet légitársaságot választják az utazásaik során.

google-play-icon_2x

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Téglás László
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014