A Hét Appja Bővebben (iOS): Flybe

Mint azt a Heti Hírösszefoglalóban is említettük elindult a Flybe budapesti járatindításának köszönhetően.

A mai nap során a low-cost légitársaság mobil applikációját vesszük górcső alá.

És megvizsgáljuk, hogy vajon megkönnyíti majd mindazok életét, akik a vállalat járataival repülnének. Vagy inkább csak hozzáad a problémákhoz?

Az légitársaságról

A flybe nem volt az elsők között sem a mobilalkalmazások piacára történő belépéssel, sem a szezonális Budapest – “London” járatüzemeltetéssel. Azonban van valami a légitársasággal kapcsolatban ami az első alkalommmal megfogott amikor velük utaztam. És most, hogy ezt a review-t írom már csak egy nap maradt hátra addig, hogy a következő utazásomra megnyissák a check-int.

Bár a cég a low-cost piacon kezdte meg az üzemelést, ne a Ryanair féle látszólag is olcsó szolgáltatásokat képzeljétek el amikor azon gondolkoztok, hogy vajon milyen is lenne velük repülni. Alapvetően kiváló teljesítményt, és kiváló utazási élményt biztosítanak minden utasuknak. Köszönhetően egyebek mellett annak is, hogy a légitársaság az Avios törzsutasprogram tagja. Így természetesen meg kell felelniük különböző minőségi követelményeknek.

Kár, hogy mindaz amit eddig elmondtam, valahogy nem került át az applikációba!

Kezdjük talán az alapokkal. Mi az amit manapság elvárhat az ember egy légitársaság alkalmazásától? Kezdésképp egyszerű használatot, a készülékemmel való teljes kompatibilitást, gyors és hatékony megoldást a böngészőn keresztül történt foglalások kezelésére. Illetve manapság úgy gondolom az is elvárt lehet (ha és amennyiben a légitársaság nem biztosít csatlakozó járat szolgáltatást), akkor csak és kizárólag azon repterek listáját jelenítse meg a foglalási rendszer ahova közvetlenül lehetőségem van eljutni.

És akkor lássuk ezek után mit is kapunk.

Flybe app 4Köszönhetően a minimum rendszerkövetelményeknek az alkalmazás képes az iOS 7, vagy annál nagyobb verziószámú mobil operációs rendszerekkel működni. Így kompatibilitás terén nem okozhat túl nagy problémát senkinek sem az app letöltése. Ellenben ez jól mutatja azt is, hogy fejlesztések terén a cég inkább csak a különböző bug-ok foltozására koncentrál, mintsem újabb és újabb funkciókkal bővítené a szoftvert.

Igaz, amennyiben az alapkoncepció jó, akkor miért is változtassunk rajta túlságosan sokat a jövőben, nem? Nos azt kell, hogy mondjam talán az eddigi legátláthatóbb alkalmazással találkoztam. A főoldalról gyakorlatilag nem kell semmilyen almenüben bogarásznunk ahhoz, hogy az alapvető funkciókat elérjük. Mint azt a kép is jól mutatja a főoldalról gyakorlatilag elérjük az összes lehetőséget. A felület mindezek mellett valamilyen szinten interaktív, hiszen amikor nincs aktív foglalás a rendszerben, akkor a jelenlegi akciókat jeleníti meg az alkalmazás. Míg amennyiben már véglegesítettük az utazásunkat, akkor természetesen a legkorábbi járatunk információit jeleníti meg a főmenü fölső sávja.

JáratkeresésFlybe app 1

Mint azt fentebb is említettem, sok alkalmazástól elvárom manapság, hogy csak azokat az opciókat jelenítse meg, amik az adott reptérről valóban elérhetőek egy közvetlen járattal. És bár számomra abszolút nem jelent problémát az, hogy átszállással jussak el bármely úticélra. Tudom sok utazónak abszolút feltétel az, hogy egy járattal letudhassa az utazását. A flybe keresője ebben mindenképpen segítséget nyújt. Például amennyiben Stansted-ről tervezünk járatokat keresni, akkor az úticélok között csak és kizárólag Dundee, és Newquay repterei jelennek meg, hiszen a légitársaság valóban csak ide üzemeltet járatokat. És bár megvan a funkcionalitás arra, hogy felülírjuk a kereső alapértelmezett beállításait. Mely esetben természetesen mindazon úticélokat, és járatokat megjeleníti melyre a légitársaság vállal csatlakozási szolgáltatást.

További funckiók

Flybe app 5A beszállókártyáinkat, illetve alapvető személyes adatainkat, jövő,- és múltbeli foglalásainkat egyaránt kezelni tudja az alkalmazás. Azonban itt már némi kompatibilitási hiba csúszik a történetbe. Hiába van ugyanis egy mobil alkalmazásunk ami képes a régebbi iOS eszközökön is működni, ha egyszerűen az alap Apple termékekkel nem képes együtt működni. Mit is értek ez alatt? Nem mást, mintsem azt, hogy a beszállókártyáinkat az Apple Wallet-ba nem tudjuk importálni, így tehát semmi esélyünk sincs arra, hogy a beszállókártyánkat folyamatosan az értesítési kijelzőn tároljuk. Arról már nem is beszélve, hogy mivel az alkalmazás nem kínál Apple Watch miniappot, így azon felhasználók, akik rendelkeznek az almás cég bármelyik generációs órájával nem tudják majd élvezni ezt a funkciót. Mondjuk ezek után kíváncsi leszek, hogy a Pebble órám miként állja majd a sarat ebben a kategóriában.

Összegzés

Nos alapvetően az kell mondjam, hogy az alkalmazás ott vérzik el, ahol egyébként a legnagyobb előnyt is szerezte. Ez pedig nem más, mint a kompatibilitás csatatere. Alapvetően megértem a döntéseket az app ilyen jellegű fejlesztésében, hiszen egy low-cost légitársaság utasai nem feltétlenül rendelkeznek majd a legújabb zászlóshajókkal a telefonok terén. Bár igaz mindettől függetlenül ráférne, ha mást nem egy iOS 8, vagy iOS 9 frissítés az alkalmazásra, így már a fentebb említett hiányzó funkciók is elérhetővé válnának a felhasználóknak.

Ami a személyes tapasztalataimat illeti, eddig igencsak vegyesnek mondanám mindezt, köszönhetően annak, hogy eddig csak a gyors foglalás érdekében telepítettem az alkalmazást, és ebben mindenképpen sokat segített. Azonban sem a check-in, sem a boarding funkcionalitást nem teszteltem még élőben. Ez azonban szombaton megváltozik. Szóval lehet akkor még visszatérünk némi frissítéssel a felhasználói élményre vonatkozóan.

Addig is, ha a nyár folyamán esetleg Londonban járnátok, és úgy döntötök, hogy a Flybe a legjobb megoldás az utazástok teljesítésére akkor kattintsatok az alábbi linkre az alkalmazás letöltéséhez.

app-store-icon_2x

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.