Három hónap Görögországban, vajon hova tovább?

El sem hiszem, hogy ezt a tartalmat írom jelenleg, főleg egy ilyen címmel. Angliába való költözésemkor nem gondoltam volna, hogy esetlegesen elköltözöm majd az országból.

Azonban, mint azt már a címből, illetve legutóbbi cikkemből “Egy új korszak kezdete” kitalálhattátok a saját elképzeléseimre is rácáfoltam.

Most pedig annak örömére, hogy elérkezett a harmadik hónapja annak, hogy itt vagyok, úgy gondoltam, hogy írok nektek egy keveset arról, hogy milyen is az élet Athénban.

Megmondom őszintén nem voltak aggályaim mielőtt felültem volna a BMI Regional 1107-es járatára 2017. május 14-én (vasárnap). Igaz nem is volt időm végig gondolni, hogy mi történik velem, hiszen csak azon kaptam magamat, hogy ugyanazon a héten csütörtökön közölték velem, hogy hétfőn munkába kéne állnom. Péntek délutánra már megvolt a repülőjegyem, és így már csak annyi maradt, hogy bepakoljam a dolgaimat, és vasárnap beüljek a taxiba, és kivitessem magamat remélhetőleg nem utoljára a Newcastle International Airport-ra.

Azóta persze nem egy olyan gondolat megfordult a fejemben, azzal kapcsolatosan, hogy mit is tettem, és, hogy valóban jó ötlet volt-e ismét egy másik országba, különösen annak a fővárosába költözni?

Így visszagondolva mindenképpen azt kell mondanom, hogy: igen! Abszolút nem bántam meg azt a döntésemet amit azon a csütörtök délutánon hoztam, amikor is elfogadtam az állásajánlatot, és ezzel együtt a költözést. És mostanra már talán azok az aggályaim is elmúltak, amiket a tudatalattim támasztott felém. Bár nem mondom, hogy egy ennyire nagy és történelmi városba nem lehet beleszeretni, és azt sem, hogy nincs meg annak a varázsa, hogy itt élek. Azonban az eddigi utazásaim alapján azt kell, hogy mondjam, hogy abszolút nincs meg az a hangulat ami mondjuk Rómában, vagy a legtöbb olasz városban fogadná az embert.

Nincs minden sarkon egy emlékmű, vagy egy szobor. A külvárosban nem nagyon találni ókori romokat, ha a kikötőt nem vesszük annak. És az a klasszikus értelemben vett kertváros, lakótelep, irodaházak átmeneti övezet sincs meg, mivel nagyjából mindent ugyanazok stílusú és egyáltalán nem mediterrán jellegű házak tarkítanak. És bár nem jártam be az egész várost, nem voltam még itt eleget ahhoz, hogy megnézzek minden kerületet, és minden utcát, de a déli részről mindenképpen ezt a képet tudom festeni.

A belváros persze teljes mértékben más, hiszen ott amennyire lehetett próbálták megtartani, és megőrizni azt a fajta építészetet ami jellemző volt a 3-4 ezer évvel ezelőtti normákra, és persze az összes múzeum, illetve egyéb kiállítások is javarészt itt találhatóak. És bár megvan annak is az előnye, hiszen nem futunk mindenhol turistákba. Ennek megfelelően a külvárosi részeken a tömegközlekedés sem annyira zsúfolt mint más városokban, melyek hasonlóan nagy múlttal és felépített kultúrával rendelkeznek.

És itt jön be a főváros aspektusa is. Az ittlétem során már sikerült megélni egy három napos tömegközlekedési dolgozók sztrájkját, egy több mint kettő hetes kukás sztrájkot, és egyéb különböző felhívásokat a munkabeszűntetésekre. Ami nem meglepő, hiszen mégiscsak itt van az ország politikai központja, ennek megfelelően hol máshol próbálnának példát statuálni a dolgozók azoknak, akik a véleményük szerint megnehezítik az ő életüket.

Jön mindezek mellé a görög felfogás, és egy olyan mértékű önző, és egy kicsit fafejű életvitel amit a legtöbbjük tanusít, amivel meg kell tanulni együtt élni, és bár nekem még ilyen téren szerencsém van, hiszen call centre-es dolgozóként pillanatról-pillanatra kell adaptálódnom különböző típusú emberekhez, és az ő felfogásukhoz, de ez nem feltétlenül lesz egyszerű mindenki számára. Főleg nem azoknak, akik először kerülnének egy nemzetközi környezetbe, és akik a nyelvet sem beszélik.

Az angol nyelvet bár a hivatalokban, bankokban, illetve üzletekben úgy-ahogy beszélik, azoknak ez nem persze fog gondot jelenteni, akik nem terveznek letelepedni, hiszen ők bőven el lesznek anélkül, hogy ettől el tudnak majd tekinteni. Viszont akárhogy is nézem, nagyon el kell kezdenem görögül tanulni, mivel egyrészt nem lenne rossz egy harmadik, illetve majd a némettel a negyedik nyelvemet is elsajátítani. Nem csak azért, hogy egyrészt megértsem, hogy mit beszélnek a hátam mögött, hanem azért is, hogy ha már csak a jövőmre gondolok, akkor ez még hasznos lehet.

Próbálok persze elvonatkoztatni mindettől és egy relatíve objektív véleményt alkotni, azonban úgy éreztem a fentebbi sorokat mindenképpen le kellett írnom ahhoz, hogy egy teljes képet tudjak adni Athén-ról.

Ami az itt élést illeti, és a mindennapjaimat, arra abszolút nem lehetne panaszom, Kallithea egyik jobb részén élek, és minden kényelmesen elérhető közelségben van. A lakással kapcsolatosan vannak persze olyan dolgok amiket szívesen megváltoztatnék, mondjuk kiindulópontnak tökéletes volt ez is. Azonban, amennyiben sikerül úgy beszélnem a tulajjal, akkor akár hosszútávon is megfelelhet majd a céljaimnak, és az elképzeléseimnek.

Az időjárásra az első pár hétben mondjuk volt aztán panasz de rendesen, egész héten gyönyörű napsütéses idő, abszolút kellemes hőmérsékletekkel, majd természetesen szombat-vasárnap (ami természetesen a szabadnapjaimat teszi ki) leszakadt az ég allja, és emiatt majdhogynem szó szerint sehova sem lehetett menni.

Azóta ez mondjuk hála az égnek megszűnt, június vége óta nem nagyon láttam esőfelhőt, és a cikk írásának időpontjában (2017. július 28, péntek) már meg volt az esély arra, hogy egy délutáni zuhanyt kapjon az egész város még ez sem történt meg.

És még ennél a pontnál maradva egy ideig akárhogy is nézem nagyon is kellett már az, hogy a napsütéses órák számát már megemeljem. Hiszen az elmúlt két és fél (közel) három évben erre nem sok lehetőségem volt. Ennek megfelelően a hangulatom is jobb, és bár aludni kevésbé alszom jókat, mint a “kicsit” hűvösebb nappalok után Angliában. Hiszen egész nap meleg van, és mindezek után az, hogy 25 C van a lakásban, az azért nem nyújtja ugyanazt a komfortérzetet, mint mondjuk a 11-16 C-s külső hőmérséklet után.

Mondjuk ennek is meg van a maga előnye, hiszen közel van a tengerpart (csak úgy mint anno South Shields-ben) és ez mondjuk elég egyértelmű, de itt legalább a víz is olyan hőmérsékletű, hogy az úszás kifejezetten kellemes érzés. Na nem mondom, az Északi-Tenger sem volt rossz néha-néha egy-egy melegebbnek számító napon, de kár is energiát fektetnem abba, hogy megpróbáljam összehasonlítani a kettőt, ez azért mégiscsak két külön világ.

Ami a munkát illeti, azt igazából nem is tudnám másképp jellemezni, minthogy “same-old, same-old” gyakorlatilag nem sok változás van az eddigiekhez képest. A társaság nyilván sokkal multi-kulturálisabb, és ennek megfelelően nem telik el nap anélkül, hogy ne hallanék legalább három különböző arab dialektust, egy-egy magyar szót, tört angolt, és még hosszasan lehetne sorolni mindezt. Viszont ennek megfelelően abszolút másképp működöm én is, és sokkal könnyebben adaptálódom ehhez a környezethez, mivel végre úgy érzem, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki feladta az addig megszokott életét azért, hogy a későbbiekben azt egy kicsit esetleg jobbá tegye.

Az elmúlt három hónap mindenképpen egy különleges, és azt mondanám egyedülálló élmény volt, melyet nem cserélnék el semmi másért. Az viszont biztos, hogy mindenkinek, akinek van lehetősége arra, hogy egy hasonló lehetőséget megragadjon azt csak bíztatni tudnám, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a változáshoz, ugyanis egy olyan dolognak lehet majd részese amiről lehetséges, hogy nem is álmodott.

Ez a cikk pedig méltán jelzi majd, hogy az elmúlt pár hónap felfordulása után, ismét teljes gőzre kapcsoltunk, és hamarosan jelentkezünk a már megszokott mennyiségű, és minőségű tartalmainkkal. Addig is, ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a tovább tartalmainkról sem, akkor pedig kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média profilok mindegyikén.

Köszönjük, hogy ismét velünk tarottatok! Sziasztok!