Termékbemutató: Lenovo Yoga 300-11IBY (Ötödik rész)

Azt hiszem, hogy ez a cikk talán egy kicsit megkésett, bár inkább úgy mondanám, hogy nem várt fordulat eredménye lett.

Bár általában az egy hónapos teszt időszakot pont a 4 cikkel, és a 4 heti tartalommal tudjuk elérni. Azonban jelenleg az utoolsó részt ismét elolvasva úgy éreztük, hogy ezt a tartalmunkat egy valóban utolsó résszel frissítenünk kellene.

Ez nem másnak köszönhető, minthogy hosszú szenvedés után sikerült végre a Windows 10 Creators Update-t a gépre erőszakolni, és ennek megfelelően nagyon megváltozott az együttélésem az eszközzel.

Értékeljük akkor újra, hogy vajon mik is lettek a tapasztalatok a frissítés, és egy huzamosabb folyamatos használati periódus után. Melyet a Y580-m távozása okozott.

A felhasználói élmény

Software

Nos ez sokat javult mióta a Windows 10 Creators Update fut a gépen, mely nem csak a könnyebben és logikusabban használható gesztusokat hozta magával, de az összes virtuális aszisztens közül a kedvencemet: Cortana-t is. Ami rengeteg frissítésen ment keresztül az elmúlt pár hónapban, és melynek köszönhetően most már bármilyen a telefonomon (Samsung Galaxy J3 2016 [melyről hamarosan érkezik a hasonló cikksorozatunk]) kapott értesítésre regaálni tudok a Windows rendszeréből nagyban megkönnyíti a dolgomat, és elősegíti, hogy kevésbé hiányoljam az iOS és macOS Continuity és Handoff funkcióit.

Az Office 365 előfizetésnek köszönhetően most már úgy szintén nem kell azzal bajlódnom, hogy esetlegesen ne érjem el bárhonnan a dokumentumatimat, és a OneDrive-ba történő mentésnek köszönhetően akár valóban az egyik eszközön elkezdhetem, és egy másikon minden probléma nélkül fejezhetem be a cikkeim szerkesztését.

Hardware 

Ez mondjuk egy olyan pont ami nem változott, legalábbis a laptop felszereltségét ahogy már azt említettük az előbbiekben is, a felhasználó nem tudja megváltoztatni, ennek megfelelően továbbra is az Intel Celeron N2480-as CPU, 2GB LPDDR3 RAM, valamint egy 32GB-s PCI-e SSD, illetve egy 1366×768 pixel felbontású 11”-es TN-LCD panel teszi ki a hardware konfigurációt. Ehhez jön még a 45 wH-s akkumulátor, valamint egy full size 10 keyless billentyűzet. (Melyre az utóbbi cikkekben panaszkodtam már, és szerintem érezhető, hogy erről változhatott meg a véleményem.)

És ez mondjuk teljesen jogos, miután az elmúlt pár hétben gyakorlatilag azért dolgoztam folyamatosan, hogy a weblapot, és annak működését vissza tudjuk állítani a tőlünk megszokott szintre. Illetve mivel Y580-m “elhalálozott” így nem volt más lehetőségem az új laptopom megérkezéséig (a telefon bemutatója után nyilván erről kerülnek majd ki a tapasztalatok) mintsem a 11”-es készüléken gyártani a tartalmakat. És azt kell, hogy mondjam abszolút nem vártam más eredményeket, mint amit a negyedik hét végén tapasztaltam.

Azonban kellemesen csalódnom kellett, mivel bár a billentyűk által megtett út továbbra sem a leghosszabb a világon, ettől függetlenül a megváltozott életmódom sokat segített azon, hogy ne fáradjanak el a kezeim ennyire hamar, és így a huzamosabb ideig tartó gépelés nem okozott problémát a Yoga 300-on.

Így tehát elnézést szeretnék kérni minden Lenovo felhasználótól és mérnöktől, amiért a múltkor kényelmetlennek nyilvánítottam ezt a beviteli eszközt. Ilyen téren ezt szeretném is visszavonni.

Üzemidő

Ez egy olyan aspektus ahol már jóval több mindent kell figyelembe vennünk, hiszen nem elég, hogy egy új operációs rendszert kaptunk, ami bizonyos téren sokkal jobb tulajdonságokkal rendelkezik erőforrás-optimalizáció terén, mint az előző. Azonban azt sem árt figyelembe vennünk, ami a mai készülékek egyik legnagyobb problémája.

Ez pedig nem más, mint az akkumulátor folyamatos öregedése. Minden egyes töltési ciklussal, mely nem megfelelő módon történik károsítjuk az aksi teljesítményét, mely egy idő után ahhoz vezet majd, hogy nem ugyanazt az üzemidőt érjük majd el, mint amit akkor tudtunk amikor az eszköz hozzánk került.

Figyelembe véve ezeket a tényeket jutottunk el oda, ahol most is állunk, nem vártuk már el a 9 órás üzemidőt, és megmondom őszintén még a 6 órával kapcsolatosan is voltak kétségeim. Azonban legnagyobb meglepetésemre egy-egy munkanapot folyamatos wi-fi használat, maximális fényerő, és körülbelül 6 órányi gépelés mellett kibírt a készülék.

Amennyiben nem az irodai feladatokra koncentráltunk, hanem multimédia tartalmak fogyasztására, úgy már egy teljesen más értéket kaptunk. 1080p-ben történő Netflix streamelés esetén kettő filmet tudtunk végig nézni az eszközön, melyek összességében 5 órát, és 45 percet emésztettek fel. És a laptop ekkor jelenítette meg az üzenetet, miszerint a töltöttség 20% alá esett.

Bár mostanában nem volt lehetőségem arra, hogy az abszolút kímélő üzemmódot is kipróbáljam, ami az Airplane Mode, Battery Saver, illetve alacsony teljesítményű Windows profilt teszi ki. A tapasztalatok alapján ezzel a beállítással nagyjából tíz – tíz és fél órát jósolnánk a készüléknek.

Windows 10 Benchmark

Bár a hardware konfiguráció nem változott, ettől függetlenül bizonyos tesztek, és bizonyos programok teljesen másképp kerülhettek optimalizálásra az adott software verzióval, ennek megfelelően ismét neki mentünk az AIDA64, Cinebench, Geekbench, Speedtest, illetve PCMark 10, CrystalDiskMark hatos fogatának.

Úgyhogy nem is húznám tovább az időt ezzel, lássuk az eredményeket.

AIDA64 stressz teszt

Nos alapvetően az eredményeken jól látszik az, hogy mennyire stabil hőmérsékletekkel üzemel a Lenovo Yoga 300-11IBY. Abban a nagyjából fél órában amíg a teszt futott a CPU hőmérséklete egyszer sem lépte át a 60°C-os határt.

AIDA64 teszt

És az úgynevezett ‘Thermal Throttling”-nek jelét sem láttuk, így a tesztünket nem is ismételtük meg a hűtőpadon.

Cinebench

Nos megmondom őszintén ezen az eredményen egy kicsit meglepődtem, mivel nem gondoltam volna, hogy ennyit esik majd a pontszám az előző futtatáshoz képest, még a Windows 8.1 64-bites környezetében.

Cinebench

Bár az 53 ponttal senki sem dicsekedhet, hiszen még az olyan eszközök is, mint a MacBook 12″ Late 2015 is túlszárnyalják ezt az értéket. Azonban azt kell, hogy mondjam, hogy egy ennyire alacsony kapacitású hardware-től ez még mindig nem rossz eredmény.

Geekbench

Hasonló eltérések voltak megfigyelhetőek a Geekbench esetén is. Az egy magra eső érték leesett, míg a több magra vonatkozó érték valamilyen szinten javított az előző futtatás eredményein.

Geekbench

És bár az ilyen anomáliákat be lehet tudni akár készenléti időben eltelt különbségeknek, akár a háttérben futtatott alkalmazások számának, mégis főleg a Multi-Core teljesítmény esetében ez már egy kevésbé hihető magyarázat.

PCMark 10 (Standard Workload)

A PCMark10 egy teljesen új szoftver abban az értelemben, hogy eddig még nem teszteltünk az adott csomaggal, és még nem volt alkalom arra, hogy egy ennyire átfogó összesítést csináljunk egy-egy eszközön.

A benchmark gyakorlatilag a mindennapos felhasználástól kezdve, egészen az idő, – és erőforrásigényesebb feladatokig mindent végig néz, és végig próbál az eszközön, mintegy alávetve a hardware és software elemeket olyan feladatoknak is, amire az nem alkalmas / illetve nem ajánlott az ilyen célú használata.

PCMark10

Az overall 730-as pontszám mint az a mellette lévő állapotjelzőn is látszik nem számít éppen magas értéknek. Azonban, ha figyelembevesszük mindazt, hogy ez miként is jött össze az már egy teljesen más történet.

Az alapvető feladatok elvégzésére, mint alkalmazások közötti váltás, videókonferencia-beszélgetések, illetve webes böngészés igencsak magas pontszámokkal végeztek, nem is beszélve a szövegszerkesztési, és a táblázatkezelési értékekről. Ahol a Yoga 300-11IBY megbukik az természetesen a jóval erőforrásigényesebb tartalom készítési feladatok ellátása.

Speedtest

Ezt sajnálatos módon nem a saját hálózaton sikerült tesztelni, ennek megfelelően pedig az eredmények nem éppen magukért szólnak. Egyik ismerősöm ADSL kapcsolatán futtattam le a tesztet, mivel a cikk írásakor nem tartózkodtam a lakásomban, így a látott eredmények nem tükrözik a teljes potenciálját az Intel Wi-Fi + MIMO chipjének.

Speedtest

Bár a 9 miliszekundumos ping érték abszolút nem számít rossznak, ahogy egy ADSL kapcsolaton keresztül a 14,86 Mbps letöltési sebesség sem. A feltöltés viszont abszolút nem várt, és mondhatni sokkoló eredményt hozott.

CrystalDiskMark

Itt abszolút nem ért el rossz eredményeket a készülék, a maximum 173,7 MB/s olvasási, illetve a maximum 78,01 MB/s írási sebességek igencsak jónak számítanak, egy ennyire olcsó készüléktől.

És bár elismerem, hogy egy NVMe, vagy akár csak egy PCI-e SSD sebességével az alaplapra forrasztott tároló, azonban ahhoz, hogy az irodai feladatainkat elvégezzük, vagy relatíve rövid idő alatt másoljunk fájlokat a meghajtóról egy USB 3.0-s eszközre, ahhoz bőven tökéletes.

Mindennapos használat

Ez nem sokban változott, talán csak annyiban, hogy egy iroda váltásnak köszönhetően most már nem él az a veszély, hogy a Macbook Air-eket cserélné a cég egy másik eszközre. Így tehát mostanra teljes mértékben átlagos felhasználói feladatokra módosult. Böngészés, filmnézés, néhai dokumentum-szerkesztés, illetve bizonyos mértékben videó és kép szerkesztés lett a feladtköre a készüléknek.

Ennek megfelelően nagyjából ehhez mértek voltak az elvárásaim is, és bár tudtam nagyon jól, hogy bizonyos feladatokhoz nem lesz elegendő ez a hardware konfiguráció. De a teljes értékű Photoshop, és PremierePro szoftverek USB 3.0-n keresztül történő futtatása bőven elegendő volt ahhoz, hogy egy 1920×1080@30fps, 16 kbit/s adatátviteli sebességű felvételeket, ha nem is gond nélkül, de használhatóan tudjak vágni. Illetve a szokásos 3000×3000@300 dpi méretű grafikákkal történő munka megfelelő renderelési sebességgel tudta a különböző objektumokat kezelni. Azonban mint azt már az előbbiekben is elismertem, ez abszolút nem az a felhasználási mód volt, amit az eszköz potenciális végfelhasználói elvárnának majd.

És pont emiatt szeretnék visszatérni erre a vonalra, a Yoga 300 már többször bizonyította, hogy utazáshoz, illetve arra, hogy egy-egy hiba esetén elsődleges készülékként funkcionáljon egy olyan környezetben ami nem tartozott volna az erősségei közé, bőven megállja a helyét. Így, ahogy azt már az előbbiekben is megírtuk mindenképpen ajánlani tudjuk a terméket mindazoknak akik egy könnyen hordozható, megbízható, és kényelmesen használható kompakt gépet szeretnének magunknak. Mely kiváló üzemidővel, és kellő gyorsasággal rendelkezik az egyszerűbb irodai feladatok ellátásához, illetve a különböző multimédiás tartalmak fogyasztásához.

Ahogy azt már említettük a cikk elején is a következő héten ugyanekkor a Samsung Galaxy J3 2016 készülék első bemutató cikkével jelentkezünk majd. Majd miután azzal a sorozattal végeztünk, a Y580-m utódjának bemutatása kerül napirendre. Így szép lassan visszatérünk a normális kerékvágásba, és ismét minőségi tartalmakkal jelentkezünk majd nektek, ahogy azt már tőlünk megszokhattátok.

Addig is köszönjük, hogy velünk tartottatok. Amennyiben tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Ha nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, valamint kövessetek bennünket az alábbi közösségi média oldalak mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.