Utazzatok kedvezményesen Ciprusra az Aegean Airlines-al.

A görög légitársaság legutóbb bejelentett akciójának keretein belül, már akár €49-tól utazhattok Ciprusra.

Ez pedig mindenképpen jó lehetőséget biztosít mindazoknak, akik szeretnék meglátogatni a szigetországot.

Lássuk is a részleteket!

offerEN-2

Az ajánlat csak és kizárólag az Athénból Larnakára közlekedő közvetlen járatokra érvényes, mind egy irányú, mind oda-vissza történő utazási viszonlyaton. Itt jegyeznénk meg, hogy az Aegean és az Olympic között code-share szerződés van érvényben, ennek megfelelően, ha a foglalásaitokat csak és kizárólag az egyik légitársaság weblapján intézitek el, akkor kérlek vegyétek figyelembe, hogy a nemzetközi üzemeltető minden esetben az Aegean Air, míg a belföldi üzemeltető a legtöbb esetben az Olympic Air lesz. A jegyek már €49-tól elérhetőek egyirányú, és €39-tól a retúr foglalások esetén. A foglalási időszak ezen akció bejelentésétől számítva egészen 2017. október 31-én 23:59 EET-ig (Eastern European Time) tart. Míg az utazási időszaknak 2017. október 31-e, és 2018. március 22-e közé kell esnie.  A betéti,- és hitelkártyákkal végzett tranzakciókra, amennyiben azokat az aegeanair.com vagy az olympicair.com weboldalon készítitek a légitársaság extra költséget nem számol fel.

A tájékoztatás nem teljeskörű. További részletekért keressétek fel az aegeanair.com, vagy az olympicair.com weboldalakat.

Amennyiben pedig bármi kérdésetek van, akár a foglalást, akár az Olympic Airlines-t, vagy bármely más Star Alliance légitársaságot, illetően, akkor ne habozzatok megkeresni minket. Akár a kommentek között, akár az elérhetőségeinken.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, illetve osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor pedig iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok bármelyikén.

Mégegyszer köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

olympic_airways_logo1280px-aegean_airlines_logo-svg

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.