Utazás az adventi hétvégéken – Négy, autó nélkül is könnyen megközelíthető karácsonyi vásár

Az első karácsonyi piacok már november közepén megnyitják kapuikat.

Azoknak, akik szeretnék megtapasztalni, milyen az ünnepi hangulat külföldön, a FlixBus összegyűjtötte a legérdekesebb adventi vásárokat.

A listán szereplő négy város autó nélkül is könnyen megközelíthető egy rövid hétvégi program során, így a forralt borról sem kell lemondani a téli kirándulás alatt.

A klasszikus: Bécs, Ausztria

06_192738_39_advent_u_becu2

Karácsonyi vásárokról nem készülhet olyan összeállítás, amiben nem szerepel Bécs. Az osztrák főváros számtalan lehetőséget kínál azoknak, akik szeretnék kihasználni az adventi időszakot. A “Bécsi karácsonyi álom” a Rathausplatzon a klasszikus élményt biztosítja körhintákkal, jégpályával, idén pedig az okostelefonnal érkezők a kiterjesztett valóságban is kalandozhatnak egy ajándék kereső játék keretében. A Belvedere környéke elegánsabb, barokk ünnepi hangulatot áraszt, míg a karácsonyi falu a korábbi AKH kórház területén a szomszédos egyetemi kampusz diákjainak köszönhetően fiatalosabb, itt a curlinget is kipróbálhatják a téli sportok iránt érdeklődők.

A feltörekvő: Zágráb, Horvátország

ledeni-park2-duval

A zágrábi adventi forgatag különösen népszerűvé vált, mióta 2016-ban a European Best Destinations a horvát fővárosnak ítélte a kontinens legjobb karácsonyi vásárának járó címet. Amellett, hogy a nagyobb tereken biztosítja a klasszikus karácsonyi környezetet, Zágráb szokatlan helyszíneket is kialakít az ünnepi hetek során. Jó példa erre a Grič alagútban létrehozott látványosság, ahol 3D installációkkal, különleges fényfestéssel és bámulatos akkusztikával változtatják hangulatos karácsonyi csodavilággá a kopár átjárót.

A meghitt: Maribor, Szlovénia

advent-maribor-slovenic3ab-81820823

A szlovén városka egész évben barátságos, de karácsony környékén mesés helyszínné alakul át művészek, kézművesek és régiségkereskedők standjaival az utcákon. Az olyan kötelező elemek mellett, mint a jégpálya és a forró italok, Maribor azoknak is tud alternatívát kínálni, akik új nézőpontból tekintenének az ünnepi fénybe öltöztetett közterekre. A Slavija Business Center 11. emeletén a Luft 360 bár teraszán gyermekkori víziók elevenednek meg: a „Zimska Luftarca” millió apró izzóval, kandallóval, havas fákkal és lenyűgöző kilátással várja az ünnep szerelmeseit.

Az ismerős: Pozsony, Szlovákia

03_234331_99_advent_u_bratislavi_2

Azoknak, akik kedvelik a klasszikus hazai vásári falatokat, de mégis vágynak egy rövid adventi kiruccanásra, megfizethető áraival Pozsony jó megoldást nyújthat, akár egy egy napos látogatás alkalmával is. Káposztaleves, kürtőskalács, cigánypecsenye és zsíros kenyér szinte minden ételpulton van. A városban több helyszínen is találhatók karácsonyi piacok, a Főtér, a régi vásárcsarnok és a helyi Ferenciek tere a legnépszerűbb ezek közül. Az elmúlt évben a Várban is ünnepi programok szervezésébe kezdtek. Ez kétségkívül különleges helyszín, de drágább, mint a többi belvárosi vásár.

Menetrend szerinti buszjáratok az adventi desztinációk irányába:

Screen Shot 2017-11-15 at 08.51.23 

A FlixBus egy európai mobilitási szolgáltató, amely 2013 óta kínál alternatív, kényelmes, megfizethető és környezetbarát utazási lehetőséget. A intelligens hálózatfejlesztésnek és legkorszerűbb technológiai háttérnek köszönhetően a FlixBus Európa legkiterjedtebb távolsági buszhálózatát alakította ki napi 200.000 járattal, amelyek 1.200 célállomást és 26 országot kötnek össze.

A Németországban alapított startup helyi kis- és középvállalkozásokkal együttműködve ötvözi a minőséget és a tapasztalatot. A berlini, müncheni, párizsi, zágrábi, milánói és koppenhágai irodákban dolgozó FlixBus csapat a következőkért felel: hálózatfejlesztés, ügyfélszolgálat, minőségellenőrzés, marketing, sales, jegyárusítás, árazás, üzletfejlesztés és technológiai fejlesztés.

Regionális buszpartnereink – amelyek sokszor családi vállalkozások több generációnyi sikerrel hátuk mögött – felelősek a mindennapi járatok és a FlixBus járművek üzemeltetéséért, a legmagasabb kényelmi és biztonsági követelményeknek megfelelően. Így tehát az innováció, a vállalkozási szellem és az erős, nemzetközi mobilitási márka egységet alkot a hagyományos kkv-szektor tapasztalatával. A FlixBus nemzetközileg is egyedülálló üzleti modellt használva szállít több millió utast Európa-szerte és kínál több ezer munkahelyet az iparágban.

Amennyiben Ti is kihasználnátok az olcsó, megbízható, és minőségi utazási lehetőséget a FlixBus segítségével, akkor kérlek nyomjatok a cikkre egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, valamint kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

flixbus-logo

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.