Megduplázta magyarországi utasforgalmát idén nyáron a FlixBus!

A vállalat lapunkhoz eljuttatott sajtózközleményében jelentette be legújabb sikereit!

A FlixBus idén június és augusztus között megduplázta utasainak számát Magyarországon az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A mobilitási cég utasforgalmi adatai alapján Európa-szerte 50 százalékkal többen utaztak zöld busszal.

A Magyarországról közvetlenül elérhető 17 célországból a legnépszerűbb Ausztria, Horvátország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia volt az induló utasok körében.

„Célunk, hogy mindenkinek elérhető mobilitási lehetőséget biztosítsunk a világ felfedezéséhez, örömmel látjuk, hogy egyre több embernek a busz az elsődleges választása hosszabb útvonalakon is.”

– mondta el André Schwämmlein a FlixBus alapítója és ügyvezető igazgatója.

A Magyarországról induló és ide érkező utasok számának megkétszereződésében is szerepe van a bővülő kínálatnak. A tavalyi nyár után a FlixBus az idei főszezonra ismét jelentős fejlesztést végzett hálózatán.

Bécs irányába a tavalyi 16 helyett idén már 28, Zágrábba 6 távolsági busz indult a forgalmasabb nyári napokon, a horvát tengerpartra naponta közlekedtek közvetlen buszok Budapestről.

A Magyarországra látogatók 7 településre utazhattak FlixBus-szal, Budapest és olyan nagyvárosok mellett mint Győr vagy Szeged, a Balaton-part is 7 ország utasainak volt elérhető közvetlenül zöld busszal.

A járatbővítésekkel párhuzamosan a FlixBus kényelmi szolgáltatásait is fejlesztette a nyáron: a WC, ingyenes WiFi, nagy lábtér és konnektorok mellett a buszokon való ülőhelyfoglalási lehetőség is elérhetővé vált. A busz típusától függően az utasok klasszikus, panoráma és asztal melletti ülések közül választhatnak a jegyvásárlás során.

A busszal utazók száma a FlixBus teljes európai hálózatában nőtt

Átlagosan 50 százalékkal emelkedett a FlixBus utasainak száma Európa-szerte, a vállalat minden piacán növelni tudta az utasmennyiséget az előző évhez viszonyítva.

Magyarország mellett Belgiumban, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban, Csehországban és Spanyolországban is megduplázódott az utasforgalom.

Luxemburgban, Norvégiában és Svédországban megháromszorozódott az utasszám, Portugáliában pedig ötször többen utaztak FlixBus-szal, mint 2017 nyarán. 2013-mas alapítása óta 100 millió ember használta a vállalat szolgáltatását.

A FlixBus és a FlixTrain hálózatában 300.000 napi csatlakozás 2000 célállomást köt össze, nemcsak forgalmas utazási csomópontok, hanem vidéki térségek is jelen vannak a kínálatban. A FlixBus megállóinak megközelítőleg 40 százaléka olyan település, aminek népessége nem haladja meg a 20.000 főt.

„Amellett, hogy a buszos utazás általános megítélése egyre javul, növekedésünkhöz hozzájárul az európai belföldi piacok megnyílása, illetve az is, hogy egyre több kisebb régiót és települést kapcsolunk a hálózatunkba.”

– tette hozzá André Schwämmlein a FlixBus alapítója és ügyvezető igazgatója.

A magunk részéről szeretnénk gratulálni a FlixBus minden munkatársának az újabb elért sikerekhez!

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok, és amennyiben Ti is kihasználnátok az olcsó, megbízható, és minőségi utazási lehetőséget a FlixBus segítségével, akkor kérlek nyomjatok a cikkre egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, valamint kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

flixbus-logo

© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.