Négy évesek lettünk!

Elérkezett hát ez a nap is, és ismét egy mérföldkőhöz érkeztünk!

Eltelt egy újabb év, és bár akárhogy is nézem az elmúlt 365 nap a publikáció szempontjából nem volt a legeredményesebb, és a legjobb.

Azonban próbálunk mindannyian visszatérni a kezdetekhez, illetve azokhoz a régi szép időkhöz, amikor a napi több cikket jelenítettünk meg, különböző témákban.

Illetve amikor a sorozatainkkal folyamatosan ellátunk titeket újabb és újabb tartalmakkal. Ezekhez próbálunk, és ezzel együtt megünnepelni a születésnapunkat.

Ennek megfelelően kutatásba kezdtünk, és mindenek előtt szeretnénk veletek megosztani, a szerkesztőink legolvasottabb munkáit.

Samu György

2018

Nos Gyuri esetében ez nem lett más az idei év során mint a méltán népszerű Termékbemutató: tracer Expert Red Headset tartalom. Mely kiválóan összefoglalta egy budget headset minden elemét.

“Maga a fejhallgató összesen 4000 Ft-omba került, így igazán jó vételnek mondhatom… Természetesen nem olyan, mint egy csúcskategóriás társa, viszont ha ár-érték arányt nézem bőven megállta a helyét, és mindenkinek csak ajánlani tudom”


2017

A 2017-es év Gyuri számára egy érdekes fordulatot hozott, hiszen ez volt az első olyan alkalom, hogy a Heti Hírösszefoglalókon kívül már más tartalmakkal is elkezdett foglalkozni a Helyettes Főszerkesztőnk.

Valószínűleg ennek köszönhetően lett a legolvasottabb cikke a: WizzAir Debrecen – Airport Run 2017.

“A Budapest Airporthoz hasonló kezdeményezést indított a debreceni repülőtér: 2017. április 22-én, szombaton megrendezik az első DEB Runway Run jótékonysági futást…

Minden vendég részesülhet abból a feelingből, hogy milyen a Debreceni Repülőtér belső területein mozogni és eltölteni egy fantasztikus napot, ahol máskor azt a repülőgépek teszik meg. A futás mellett számos kísérőprogrammal is készülnek a rendezők”

2016

Hát megmondom őszintén itt semmiféleképpen sem ezt vártam. Bár mindig is, és még most is közel áll a szívünkhöz a technológia. Azonban a legnagyobb erőfeszítés, és a legtöbb munka az adott évben a 2016-os nyári Olimpiáról készült cikkek voltak. Melyeket  az alábbi linkekre kattintva tudtok elolvasni. (Szólunk előre hosszú lesz)

https://mndsblog.com/2016/08/16/olimpia-2016/

https://mndsblog.com/2016/08/23/olimpia-2016-2-resz/

Azonban 2016-os év úgy tűnik, hogy ismét a már fentebb említett technológia rovására ment. És itt ismét egy a Gyuri által megvásárolt kellékek egyike került bemutatásra. Ez nem is volt más, mint a Trust GXT 280 Billentyűzet.

“Akár adminisztrációs tevékenységekre, vagy esetemben programozási célokra is megfelelően lehet alkalmazni a terméket…… Összegezve, ár/érték arányban szerintem tökéletes”


Téglás László

2018

Az idei év Laci számára is meghozta a már régóta megérdemelt, és kijáró sikert. Legtöbbet olvasott cikke nem is lehetett volna más ennek megfelelően, mint a bemutatója a Selmecbányán tett kirándulásról.

“Selmecbánya Budapesttől körülbelül 140 kilométerre található. És bár távolsági közlekedéssel nem éppen egyszerűen megközelíthető városról beszélünk. Ettől függetlenül mindenképpen javasolnánk azt, hogy ide ellátogassatok!”


2017

Laci már a kezdetektől fogva sorozat orientált volt, és ennek megfelelően nem is vártam volna mást, minthogy a tavalyi év legolvasottabb cikke a Netflix & Chill cikkeink a Taboo c. sorozat bemutatójának évadzáró része lett valamiért a nyertes.

“A véleményem szerint nagyot alkottak az rendezők és az írók a Taboo-val. Kiváló színészek, korszakhoz hű díszlet, jelmezek, és kellékek.”


Metzler Virág

2017/18

Nos Virág esetén úgy érzem, hogy nem kell túl sokat írnom, hiszen szerintem Ti is sejthetitek, hogy melyik munkája lett a legnépszerűbb mind a 2017-es, mind a 2018-as év folyamán?! Ez nem volt más, mint a Túléltem! c. cikke.

Melyen különböző képeken keresztül mutattja meg nekünk, Németország, azon belül is Mittweida szépségeit.


Szutor Márk

2016 – 2018

A saját magam részéről egy kicsit tovább kell vissza mennem az évek során, azonban úgy tűnik, hogy a legnépszerűbb cikkem, a kreálása óta nem más, mint az eddigi évek folyamatos bajnoka.

Random chat oldalak. Ismerkedjünk névtelenül.

“szinte esélyed sincs arra, hogy tartalmas beszélgetést folytass bárkivel, hiszen a többi pasi egyből a következő random partnert kéri, amint meglátja, hogy a nemek közti harcban a barikádnak ugyanazon az oldalán vagytok. A nők/lányok pedig szintén, hiszen a “bunkó parasztok” miatt inkább próbálnak ők is másik nőt / lányt találni.”


2015

A weboldal működésének második évében némiképp szerencsére fordult a helyzet. Itt az M&D’s Blog Utazási Kisokos sorzatának egyik része a “Hogyan válasszunk repülőjegyet?” bejegyzés nyerte el a legolvasottabb tartalomnak járó helyet.

“Én pusztán a repülőjegy vásárlásban, majd az azzal kapcsolatos különböző választásokban próbálok segítséget nyújtani”

Mint ahogy azt a cikkünk elején is említettük, szeretnénk vissza térni jó szokásainkhoz, illetve ahhoz, hogy minél több tartalommal jelentkezzünk.

Ennek megfelelően egy másik szokásunkhoz is visszatérnénk, ez pedig nem lenne más, mint egy lehetőség a számotokra, hogy belőletek is szerkesztő / közreműködő váljon!

Ehhez nem is kell mást tennetek, mint kitölteni az alábbi Google Űrlapot. Mely kitöltése után 24-48 órával felvesszük veletek a kapcsolatot!

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Ha tetszett ez a tartalom, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további bejegyzéseinkről sem, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, avagy kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

© Szutor Márk
© Samu György
© Metzler Virág
© Téglás László
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.