Szeretnél velünk dolgozni? Itt a kiváló lehetőség!

Mint azt a születésnapunkra készült cikkben is megírtuk.

Ezúttal ismét szeretnénk felkínálni a lehetőséget mindazon olvasóink számára.

Akik szeretnének aktívabb szerepet be tölteni a weblap életében.

Mivel a következő év során olyan projekteket indítunk majd el, ami a legtöbb időnket felemészti majd, így a jelentkezők mindenképpen a folyamatos napi tartalmak szerkesztéséért lesznek felelősek.

Azonban ennyire még ne szaladjunk előre, mindenek előtt nézzük, hogy Mi mit tudunk nyújtani nektek!

Környezet

Nos ez mindenféleképpen egy olyan eleme lesz a mindennapoknak, ami teljesen másképp fog kinézni a Ti, illetve a Mi szempontunkból. Folyamatosan egy olyan helyet keresünk ahol együtt dologzhatunk, illetve ahol megvalósíthatjuk a legtöbb kreatív elképzelésünket. Azonban ebben a pillanatban ezt a financiális lehetőségeink sajnos nem teszik lehetővé, a munkaidőbeosztásról, és egyebekről már nem is beszélve.

20180622_114606

Ennek megfelelően ez egy teljes mértékben “dolgozz otthonról” pozíció. Bár ez sem teljes mértékben igaz, hiszen egészen addig, amíg rendelkezel internet kapcsolattal, vagy képes vagy offline tartalmakat kreálni, amiket később feltöltenél a szerverre, úgy a munkakörnyezeted az akár így,

vagy így nézhet ki.

OWLV6069

Természetesen szeretnénk a lehető legnagyobb szabadságot adni nektek, miközben továbbra is elérnénk azt, hogy a lehető legegyszerűbben, és a legjobb körülmények között folytathassuk azt az utat amelyet már a többiekkel együtt elkezdtünk kitaposni.

Tréning,- és Minőségellenőrzés

A folyamatos fejlődés ugyanolyan fontos nekünk is, mint bárki másnak az élete, vagy a munkája során. Ha, és amennyiben csatlakozol hozzánk, akkor természetesen egy előzetes képzés, valamint folyamatos coachingok várnak majd rád. Nem csak azért, hogy megismerd azokat az eszközöket, amiket használunk, de azért is, hogy megismerd mindazokat a vállalatokat, illetve partnereket akik listáját mostanra egy igen magas szintre emeltük. És reméljük, hogy a segítségeddel ezt még tovább tudjuk majd bővíteni.

Mindez azonban nem lett volna lehetséges a folyamatos minőségellenőrzés megléte nélkül.

Az elmúlt évek során kidolgoztuk a saját módszereinket, valamint a saját rendszereinket, hogy biztosítsuk a tartalmaink helyét, és minőségét. Mely a legtöbb esetben a szerkesztőség által diktált normák szerint épül fel, azonban nem egyszer a klienseinkhez igazodva is alakítjuk ezeket az elvárásokat.

Melyről még később beszélünk.

Videó, illetve Írott Tartalmak Készítése.

Ahogy folyamatosan haladunk a céljaink megvalósítása felé, úgy természetesen dolgozunk újabb, és újabb tartalmakon, melyeket a szerkesztőségi tagok, a követőink, és az ügyfeleink véleményei alapján igyekszünk alakítani.

És talán ez a legjobb alakalom arra, hogy megemlítsük, amennyiben velünk dolgoznál, úgy akármelyik ötleted, akármelyik terved a közös sikerünk részét képezheti.

Szeretnél, egy hetente megjelenő YouTube videót kreálni, ahol megmutathatod a világnak a képességeidet a legjobb FPS videójátékokban? Szeretnél esetleg filmkritikákat írni a legújabb, vagy éppenséggel a már elfeledett alkotásokról? Szeretnél bármi olyat csinálni, amire eddig még nem volt lehetőséged? Miért ne?!

Csak beszélgess velünk egy kicsit az ötleteidről, és mi biztosítjuk a megfelelő eszközöket, illetve tanácsokat ahhoz, hogy mindezt meg tudd valósítani!

Túl jól hangzik mindez?

Nos ebben az esetben nincs is más dolgod, minthogy hátradőlj, kikapcsolj, mivel az M&D’s Blog-nál eltöltött időd pontosan így fog kinézni.

A teljes csapat nevében szeretnék sok sikert kívánni! És remélem, hogy mihamarabb köszönthetünk a szerkesztőségi tagok között.

Üdvözlettel:
Szutor Márk
Főszerkesztő és Műsorvezető
M&D’s Blog Szerkesztőség
Athén, Görögország


A jelentkezéshez pedig nincs is más dolgod, mint az alább található Google Űrlapot kitölteni, mely alig vesz majd igénybe több időt, mint a cikk elolvasása. És amennyiben megadod az adataidat, úgy 24-48 órán belül felvesszük veled a kapcsolatot.

És, hogy ezen felül van-e még bármi, amit fel tudunk ajánlani? Nos, mint azt a kérdésből gondolom már sejted, természetesen van! Azonban ezt itt, és most még nem szeretnénk leírni!

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Ha tetszett ez a tartalom, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további bejegyzéseinkről sem, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, avagy kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén!


icon-facebook-50x50

twitter_Color_Icon

instagram-logo-homepage-50x50

tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.