Minden kedves olvasónknak Boldog Új Évet Kívánunk!

Ahogy ezt már megszokhattátok tőlünk.

Az ünnepnapok, illetve egyéb események során egy pár sorral készülünk nektek!

Ez természetesen most sem lehet másképp.

Bár az idei év során nem sikerült sajnálatos módon annyi tartalommal jelentkeznünk, mint 2017-ben, vagy éppenséggel az előtte lévő években. Azonban akárhogy is nézem egy tökéletes évet zártunk.

Többek között, újabb vállalatokat, és újabb partnereket szereztünk, és olyan közreműködést sikerült kialakítanunk velük, ami mind a weboldal számára, mind számotokra is előnyös lehet.

A booking.com, a skyscanner.net, a RentalCars Connect, valamint a NordVPN immár velünk dolgozik. És a különböző ajánlatok segítségével, természetesen Ti is lefoglalhatjátok az utazásaitokat, szállásotokat, autóbérléseteket, és ezzel együtt az adataitokat is megvédhetitek!

Azonban, hogy ne csak erről beszéljünk, így engedjétek meg, hogy egy pár jó szóval köszöntsek mindenkit az Új Évben az esős Athénból. Ezzel együtt pedig egy fogadalmat is szeretnék tenni nektek a teljes szerkesztőség nevében.

Ez pedig nem is lenne más, mint a weboldal folyamatos fejlesztése. A tartalmak folyamatos, és szünetmentes megjelenítése. Illetve a további ötleteink, és terveink világra hozása!

Amennyiben pedig ennek az útnak szeretnétek Ti is részesei lenni, úgy nem is kell mást tennetek, mint az alábbi űrlapot kitöltve jelentkezni a szerkesztőségbe!

Mégegyszer szeretnénk Sikerekben, és Boldogságban Gazdag Új Évet Kívánni!

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Ha tetszett ez a tartalom, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további bejegyzéseinkről sem, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, avagy kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén!


Üdvözlettel
M&D’s Blog Szerkesztőség:

© Szutor Márk
© Samu György
© Metzler Virág
© Téglás László
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.