Netflix & Chill: Star Trek Discovery – The Wolf Inside (Season 1, Episode 11)

Túl vagyunk az évad kétharmadán.

És a történtekből következtetve továbbra sem értek véget a kihívások melyeket a U.S.S. Discovery legénysége átél.

Hiszen azzal, hogy ebbe a párhuzamos univerzumba kerültek újabb problémák szakadtak a nyakukba

Felmerül a kérdés, sikerül e időben befejezni a küldetést, ami a hazajutáshoz szükséges? Ha igen, akkor milyen áron?

Spoiler-Alert

Az epizód kezdőjelenetei egy megviselt U.S.S. Discoveryt tárnak a néző elé, ahol szikrák pattognak a folyosóra és a lámpák ütemtelenül pislákolnak. Ebben a helyzetben járja a fedélzetet egy mérnök, aki feltehetően a hajó állapotán akar javítani. Miközben felméri a károkat, beleütközik a katatón állapotban levő Paul Stametsbe (Antony Rapp). A férfi amellett, hogy összefüggéstelen dolgokról beszél, karjai között tartja Dr Culbert (Wilson Cruz) élettelen testét.

Ezt követően a terráni I.S.S. Shenzhoun levő Michael Burnham (Sonequa Martin-Green) igyekszik a küldetését végrehajtani, azaz megszerezni a hazajutáshoz szükséges titkosított adatokat. Azonban ehhez a terráni alteregójaként kell viselkednie, ami sorozatos kihívást jelent számára. Mind érzelmileg, mind fizikailag is.  Nem mondhat nemet valamire, mert ellenkezik az elveivel. kénytelen így tenni mikor találkozik Saru (Doug Jones) hasonmásával, aki rabszolga a terrán, csillaghajón, nem pedig a felettese.

vlcsnap-2019-01-14-23h23m37s637

A megpróbáltatások bemutatása nem ér véget itt, nem sokkal később egy kivégzésen kell részt vennie, ahol a birodalom elleni lázadókat az űrbe sugározzák. Szerencse, hogy vele van Ash Tyler hadnagy (Shazad Latif), aki miatt nem veszíti el önmagát. A férfi hasonlóképp érez, s mielőtt megszakítaná a meghitt pillanatot Saru hasonmása, Ash egy metaforával vallja be, hogy mennyire számít a nő jelenléte számára. Mivel így tartják egymásban a lelket, ezért az esély, hogy lelepleződnek mindig fenn áll. Mikor a terráni kelpien “felettese” reggelit hoz Michaelnek, ő véletlenül Sarunak nevezni. Gyorsan sikerül a hibáját orvosolnia, azonban ez a jelenet mutatja meg, hogy mennyire nehéz az új környezethez alkalmazkodnia.

Pár pillanattal később Silvia Tilly “kapitány” (Mary Wiseman)  veszi fel vele a kapcsolatot egy titkosított csatornán keresztül, majd átadja a szót Burnham felettesének, Sarunak. Az első tiszt érdeklődik a küldetés állapota iránt,  hogy a nőnek sikerült-e hozzáférnie a kívánt információhoz?

Sajnos csak fél sikerrel járt, hiszen az adatokat sikerült megszereznie, azonban a Terrán titkosítás olyan erős, hogy se a Discoveryn, se a Shenzhoun nem lehet dekódolni azt. A beszélgetésükből Michael arra következtet, hogy Stamets állapota továbbra sem javult, ezért valami megoldást kell találnia a fennálló helyzetre. Mindezek után, Saru megkérdi Burnhamet, hogy találkozott e kelpienekkel, a nő viszont nem akart belemenni a részletekbe, ezért inkább nemleges választ adott.

vlcsnap-2019-01-14-23h23m09s614

Az adás végeztével Tilly megkérdezte Sarutól, hogy miért nem mondta el a teljes igazságot, hogy Dr. Culbertet megölték. Az első tiszt szerint Burnhamnek most pont erre a fajta figyelemelterelésre nincs szüksége. A kadét a választ követően felhívja Saru figyelmét arra, hogy Stamets állapota folyamatosan rosszabbodni fog, amennyiben nem tesznek semmit. Tilly ahelyett, hogy orvosok kezeljék Stametset, meggyőzi Sarut, hogy az ő módszerével gyógyítsák meg a főgépészt.

Eközben az I.S.S. Shenzhoun Burnham parancsot kap közvetetten a császártól, hogy menjen a Harlak bolygóhoz és iktassa ki az idegen lázadó csoport klingon vezetőjét, a Tűzfarkast. Annak ellenére, hogy azonnali hatállyal kellene megölnie a vezetőt, ő úgy dönt, hogy leszáll a bolygóra és személyesen szerez információt az ellenállókról.

Mielőtt belekezdett volna a küldetésbe, meglátogatta a kínzókamrában raboskodó Lorcát (Jason Isaacs), akit a beszélgetésük idejére kiengedett az sokkoló kabinból. Lorca szerint a cél szentesíti az eszközt, még ha a tett megbocsáthatatlan is. Azonban Michael továbbra sem szeretné feladni azt aki, még ha ezzel a lebukást is megkockáztatja.

Burnham elmondja a tervét a fájdalommal küszködő kapitányának, hogy minél többet szeretne megtudni arról, hogy hogyan képes egy klingon egy ilyen szövetséget vezetni. Talán ezzel az információval a saját univerzumuk megmenekül a véres háborútól. Lorca beleegyezik, azonban csak a nő és Tyler vehetnek részt a küldetésen, ezzel is csökkentve a valódi céljuk lelepleződését.

vlcsnap-2019-01-14-23h24m17s284

Időközben Tilly a spórakamrába helyeztette Stametset, és elmondja Sarunak, hogy Stamets által korábban mondottakat először nem igazán értette, azonban mikor megérkeztek ebbe az univerzumba, a kép összeállt. Stamets villanásnyi képeket kapott erről a világegyetemről és emiatt tűnt úgy, mintha kezdene elmenni az esze.

Valamint azt is megosztja felettesével, hogy a főgépész agyi aktivitása hasonló ahhoz, amilyen a Tardigrade lényé volt, miközben a spórahajtóművet működtette.

Ergo, Stamets agya még mindig a spórahálózatban utazna.

Ez a fajta idegi kapcsolat szép lassan tönkreteszi a belső szerveit, ha nem kezelik. Ezt a legjobban a spórákkal tehetik meg, hiszen mikor a Tardigrade rosszabbul lett akkor a spórákkal javult az állapota.

Miután Burnhamet és Tylert lesugározzák Harlakra, egy rövid lőgyakorlat után az álcázott lázadó bázisra vezetik őket. Ahol szemtől szembe találkoznak a Tűzfarkassal. miután bemutatkozik, hogy ő Voq, senki fia (szintén Shazad Latif alakítja), Tylerben valami furcsa érzés merül fel. Burnhamnek szerencsére sikerül meggyőznie Voqot, hogy ő segíteni szeretne nekik és cserébe csak egy apró kérdése van. Mivel Voq a terráni Burnhamet látja, a nőben ezért odahívja a prófétát, hogy győződjön meg Michael szándékainak valódiságáról.

A próféta személye nem más, mint vulcani nevelőapja, Sarek (James Frain). A nőt megrázza a találkozás, ennek ellenére szó nélkül megmutatja neki, amire kíváncsi. Sőt még többet is megoszt az emlékeinek segítségével az elmeegyesítés során. Egy olyan világot, amelyről ők csak álmodoznak. Ironikus, hogy minkét félnek van valami a birtokában, amire vágyik, éppen ezért lehetnek egymás segítségére.

Ezek után Sarek biztosítja Voqot, hogy nem ártó szándékkal jött Burnham a bolygóra. Nem is kellett a klingon vezetőnek ennél több, elrendeli a kiürítést. Azonban Burnham gyorsan félbeszakítja őt, hogy a szívesség, amit kért az annyi lenne, hogy hogyan volt képes elérni ő azt, hogy ennyi különböző faj felsorakozzon mögötte.

Ő csak annyit mond, hogy Kahless – az egyik klingon isten – segíti őt. Amint meghallja ezt a nevet Tyler, újabb emlékek jutnak eszébe, hogy ki is ő valójában. Egy klingon, akit emberré operáltak, ráadásul az a klingon nem más, mint aki vele szemben áll. Voq. Az emlékei hatására Tyler megtámadja Voqot, azonban a harcot gyorsan lezárják azzal, hogy leütik Asht. Burnham egy órát biztosít a lázadók számára, azonban szüksége van bizonyítékra, hogy sikeres volt a küldetés.

Erre reagálva egy andoriai átnyújt egy adattárt, amin lázadó tevékenységet bizonyító információk vannak. Ennél többre nem is volt szüksége Michaelnek, és pillanatokkal később már fel is sugározták őket a Shenzhou transzportszobájába, ahol átnyújtja az adatokat elemzésre az első tisztjének, majd Tylert magához hívatja.

vlcsnap-2019-01-14-23h24m48s386

Miközben Tilly spórákkal igyekszik visszahozni katatón állapotból Stametset,  a folyamat megöli őt.

Burnham a kapitányi szobájában számon kéri Tyleren, hogy mi történt a bolygón, azonban a férfi nem akar válaszolni rá egyből. Azonban Michael a férfi metaforáját felhasználva kikényszeríti belőle az igazságot. Most már tisztán emlékszik, hogy ő maga Voq. Azt is, hogy a szemtől szembeni találkozás a Tűzfarkassal váltotta ki belőle a megerősítést.

A nő azonban nem hisz neki, mire a férfi elmond neki egy olyan szituációt, amire csak Voq és Burnham emlékezhetett, hiszen csak ők voltak akkor jelen. Emellett azt is bevallja neki, hogy megölte Dr. Culbertet, mikor kezdett rájönni az orvos, hogy mi történt valójában Tylerrel. Mivel a nő fegyvert szegezett neki, miután elhitte, hogy ő az, akinek mondja magát, Tyler megtámadja őt.

Azonban a terrán univerzumbeli Saru megmenti Burnhamet a szoros helyzetből. Ezt követően Tylert elvezetik a transzporter terembe kivégzésre.

Tilly a könnyekkel küszködve búcsúzik el az elhunyt Stametstől, aki azonban hirtelen életjeleket kezd adni magáról. Ezek az életjelek azok az agyi aktivitások, amiket addig érzékeltek. Ez idő alatt Stamets elméje a spórahálózaton belül volt, ahol összefut a terrán univerzumbeli énjével.

Tylert Burnham személyesen sugározza az űrbe, majd feszültséglevezetés gyanánt meglátogatja Lorcát. Ash pechjére a U.S.S. Discoverynek sikerül ráállni az életjelére, és a fedélzetre sugározzák őt, ahol  Sarufegyveres őrök kíséretében várta az árulót. Azonban nemcsak a férfit sugározták fel, vele együtt elküldte Michael a titkosított információkat is.

vlcsnap-2019-01-14-23h25m04s787

Lorca és Burnham ismét megbeszélik a továbbiakat, azonban hirtelen a hangosbeszélőn értesítik Michaelt, hogy egy másik hajó is célba vette a Harlakot, és a porig bombázta nő  szeme láttára mikor a hídra ért. A hajót nem más utasította erre, mint a császárnő, aki nem lehetett más, mint Burnham korábbi kapitánya, Philippa Georgiou (Michelle Yeoh). Miután a császárnő lebombázta a lázadók bolygóját, az engedetlenség miatt leszidja Burnhamet. Ezzel a baljós jelenettel, valamint Michael Burnham tekintetével zárul le a Despite Yourself.

Összegezve mit is kaphattunk ettől a résztől? Egyre bonyolódó érzelmi töltetet, igen. Hiszen Michael és Ash közötti kapcsolat a feje tetejére állt az igazság miatt. Állandó konfliktus a két univerzumbeli gondolkodásmód miatt, ez is pipa, mert Michael folyamatosan megkérdőjelezi magát, hogy képes e arra, amire vállalkozott. Ráadásul a spórameghajtó működésével kapcsolatban is informáltabbak lettünk.

Ezektől függetlenül még mindig maradt számos dolog, amin el lehet elmélkedni. Érezhető az egyre fokozódó feszültség. Vajon ugyanilyen tendenciával fokozódik a következő részben is? A továbbiakért tartsatok a következő alkalommal is velünk.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Téglás László
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.