Nos nem is várattak magukra sokat a sorozat készítői, és szinte azonnal vissza ugrottunk a cselekmények közepébe.
Azonban már a rész első jelenetei során elég világossá válik, hogy nem feltétlenül a U.S.S. Discovery mindennapjait követhetjük majd.
Hiszen a bevezető sorok Klingon narrációja akárhogy is nézem nem megszokott, és a teljes Star Trek univerzumot nézve az első alkalom, hogy ez megtörténik.
Nem is húzom azonban tovább az időt, lássuk, hogy mit tartogat a második évad, harmadik epizódja?
Az első jelenetek során Michael a Discovery egyik laborjában igyekszik rájönni arra, hogy vajon milyen összefüggést láthatott Spock a galaxisban megjelent hét jel között. Azonban nem tudja meghatározni azok forrását, illetve azok eredetét. Hogy ezzel akár egy kicsit is segítse a Discovery misszióját
Miután feladja az erre a napra végzett kutatást, úgy Burnham elindul a saját dolgára, azonban a folyosóra lépve a lámpák egyszer csak elsötétülnek, és a Csillagflotta training programjába elfogadott tisztek fél-maratonja szakítja meg Michael gondolatait.
Azonban nem csak Michael az akit különböző gondolatok bántanak, hiszen Tilly az előző részben tapasztaltak óta, egy látomással, avagy hallucinációval küzd, és kezdi elveszíteni a józan eszét. Ezen természetesen az sem segít, hogy az általa látott illető már nincs életben.
A nő persze a lehető legváratlanabb pillanatokban kerül elő, ezzel némi nemű kényelmetlenséget okozva a fiatal tisztnek. Akinek kisebb gondja is nagyobb annál, mintsem, hogy ezzel foglalkozzon.
A hídra érve a hajó teljes riadókészültségben van, hiszen egy ismeretlen jármű tűnt elő a semmiből, és egyelőre nem hajlandó kommunikálni a U.S.S. Discoveryvel. A személyzet természetesen igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy elkerüljenek egy fegyveres összetűzést.
Azonban a klingon háború tapasztalatai rengeteg személyzetben ébresztenek még mindig olyan érzelmeket, és reflexeket melyek könnyen ahhoz vezethetnek, hogy valaki meghúzza az elsütőbillentyűt.
Hamar kiderül azonban, hogy a hajó diplomáciai regisztrációval rendelkezik, és így már valamilyen szinten enyhülnek a hídon lévő érzelmek. Azonban kérdések merülnek fel a teljes személyzetben, amikor sikerül azonosítani a közeledő hajót.
Hiszen nemcsak, hogy egy vulkáni diplomáciai kompról van szó, de nem máshoz tartozik az adott jármű, mintsem Sarek-hez, Michael és Spock közös nevelőapjához. Burnham természetesen meg is ragadja az alkalmat, hogy megossza a hajó legénységével azokat a híreket, melyek Sarek terveivel kapcsolatosak.
Hiszen a nagykövet egy komplett flottát állított össze annak érdekében, hogy a hét jel eredetére magyarázatot találjanak. És a legnagyobb valószínűség szerint a nagykövetnek olyan hírei vannak, melyet személyesen szeretett volna megosztani a Discovery legénységével.
Azonban a transzporterszobában, egyáltalán nem az a személy tűnik fel, akire Michael számít. Sarek helyett, Amanda jelenik meg, és egy olyan üzenetet hoz, amit nem tudott volna átadni a megszokott csatornákon keresztül. És a nő mindenféleképpen személyesen jött el azért, hogy Burnhamet tájékoztassa Spock egészségügyi és mentális állapotáról.
Mindezek, és az Intro után Qu’nos-on találjuk magunkat. Ahol L’Rell, a klingon házakat tájékoztatja arról, hogy a házak egyesítésének köszönhetően egy teljesen új jövőt láthatnak majd maguk előtt.
És ezzel együtt úgyszintén elkezdődnek majd olyan folyamatok a birodalomban, melyek minden ellenfelüknek, és minden egyes olyan egyéb fajnak megmutatják majd, hogy mit is jelent Klingonnak maradni.
Tyler / Voq elmondja, hogy a birodalom egy teljesen új csatacirkáló tervezésébe, és építésébe kezd. Mely a méltán híres D7 nevet kapja majd. És ez a hajó már nem egy különálló ház emblémáját, hanem az egyesített Klingon Birodalom címerét viseli majd.
És ez végre választ adott nem egy olyan kérdésre, illetve olyan problémára melyet a Star Trek Discovery első évada kreált. Hiszen az első 15 részben nagyban megváltozott a Klingon hajó dizájn. És amennyiben a rendezők, valamint a forgatókönyvírók az eredeti terveket átvitték volna a következő évadra, úgy elég nehéz dolguk lett volna azzal, hogy fenntartsák a Discovery helyét a Star Trek Univerzumban.
A D7 bevezetésével / említésével azonban egy nagyon is jó irányt mutat minden, hiszen így az eredeti Star Trek sorozat, mely időben alig 10 évvel játszódik Kirk kapitány öt éves missziója előtt.
És ezzel a két sorozatot, valamint az eredeti idővonalat, ha mást nem egy részről megőrizték. Bár kérdéses, hogy ezt mennyire fogják tudni tovább vinni, de a sorozat készítői valószínűleg mindent megtesznek majd azért, hogy minél inkább integrálják majd a Discoveryt az ennek megfelelő érába.
A klingonok között azonban hatalmas ellentét alakult ki eddigre, és nem mindenki veszi könnyű szívvel, hogy L’Rell, és Voq / Tyler vezeti a birodalmat. Az az ellentét oka pedig nem is lehetne más, mint a férfi kettős mivolta.
Hiába ér fel minden cselekedete a Klingon eszmékkel, és hiába tudja róla mindenki azt, hogy legbelül Voq lakozik. A kinézete, továbbra is emberi, és ezzel a házak vezetői nem értenek egyet.
Hiszen nem hagyhatják hogy egy P’takh legyen felelős mindenért, és L’Rell egyre kevésbé tudja uralni a belső ellentéteket.
Itt kanyarodunk vissza a Discovery-n történtekhez, ahol Burhnam, és Amanda próbálnak fényt deríteni arra, hogy milyen összefüggés lehet a hét jel, és Spock között. A két nő közötti beszélgetés azonban elég furcsa irányba mutat.
Hiszen Amanda az 5-ös Csillagbázisról érkezett a Discovery-re, ahol az eddigi információk szerint Spock-ot kezelik. Azonban az orvosok nem mondták el neki, hogy pontosan hol is tartózkodik a fia, ahogy azt sem, hogy milyen kezeléseken megy keresztül.
Mégcsak a személyes holmijaihoz sem engedtek hozzáférést, így Amanda nem tehetett mást, mintsem ellopta Spock orvosi rekordját, és Burnham segítségét kéri abban, hogy fényt derítsenek azokra a titkokra amit a Csillagflotta kreált.
Burnham azonban ahelyett, hogy ismét elkövetne egy hatalmas hibát, inkább Pike kapitányhoz fordul. Aki természetesen elutasítja a nő segítségkérését. Azonban hajlandó annyiban segíteni, hogy felveszi a kapcsolatot a bázis parancsnokával, hogy az első tisztjének éleéről némi információt szerezzen.
Azonban a parancsnok tájékoztatása szerint semmilyen adatot nem adhat ki Pike számára, hiszen Spock teljes fájlja titkosítás alá került, és bár itt a kapitány megpróbál minden tőle telhetőt, hogy valahogy mégis hozzáférést kaphasson.
Kiderül, hogy Spock-ot gyilkossággal vádolják, és ennek megfelelően körözést adtak ki rá. Az azonban már furcsa, hogy ez nem a hivatalos csatornákon keresztül történt, hiszen a Discovery, avagy a vulkáni nagykövet sem kapott erről tájékoztatást.
A beszélgetés után megismerhetjük Pike azon arcát, amire bár láttunk már példát más kapitányoktól, hiszen minden lehetséges logikus lépés ellenére is parancsba adja Burnham-nek, hogy törje fel Spock orvosi fájlját.
A kutatás közben azonban Amandának feltűnik, hogy Spock folyamatosan újabb, és újabb változatait rajzolta le a Vörös Angyalnak. Amit a férfi már gyerekkora óta látott, és amiről a nevelőanjának minden meggyőződése volt, hogy ezek már csak a múlt részei.
Mostanra azonban mindketten joggal gondolhatják, hogy a jelenség nem tűnt el, sőt egyre erősebben él Spock tudatában ez a kép. Ami már rég megváltoztatta a férfi gondolkodásmódját.
A kutatásukat azonban félbe kell szakítaniuk, mivel Michael-t egy hívás várja. És nem is lehetne más a hívó fél mint Ash Tyler. Aki teljes mértékben beszámol arról, hogy mi is történik a birodalomban.
Elmondja azt is, hogy bár L’Rell még mindig hatalmon van, azonban ez pusztán idő kérdése, és a Föderációnak fel kell készülnie arra, hogy amennyiben L’Rell távozik a birodalom éléről, azzal együtt valószínűleg a két faj közti béke minden reménye, és minden morzsája úgyszintén eltűnik majd.
Bár a beszélgetésük során próbálnak annyira diszkrétek maradni, amennyire csak lehet. Azonban jól látható, hogy az érzelmeik egymás iránt nem múltak el teljesen. És bár nem tudni, hogy ez egy barátság, vagy akár bármi más előfutára lehet majd. Viszont nagyon is egy olyan élménynek lehetűnk tanúi, mintha ez lenne az utolsó beszélgetésük.
Mindezek után Tilly-t követhetjük a vásznon, ahogy a képzésének egy következő szakaszába ér. Azonban a hallucinációi egyre elviselhetetlenebbé válnak, és ez most már jóval több embernek tűnik fel, mint az Tilly szeretné.
A képmás, mely folyamatosan követi a fiatal nőt, egyre inkább sietteti a cselekmények előrevitelét, és bár a kapitány ott áll előtte. Ettől függetelnül az elmondásai alapján egyáltalán nem ő az akire szüksége van.
Ismét Qu’nos-on találjuk magunkat. Ahol Tyler összetűzésbe keveredik egy pár Klingonnal, akik az egyik ház vezetői. Tyler termsézetesen kémkedéssel vádolja meg az illetőt.
Aki azonban elárulja, hogy nem ő az, akitől tartania kell, és nem ő az, aki bármit is eltitkol előle. És ezzel együtt ahelyett, hogy továbbra is megőrizné a rá bízott feladatot. Megmutatja Tylernek azt, hogy L’Rell mit rejteget előle, és mi az ami miatt nem követik őket a Klingon házak vezetői azzal a lelkesedéssel, és azzal a hittel, mint eddig.
Az ok pedig nem is lehetne más, mint az, hogy L’Rell és Voq közös gyermeke világra jött. A klingon császárnő természetesen nem is tehetne mást mindezek után, minthogy elárulja Tylernek, hogy még azelőtt terhes volt, hogy Voq átalakítása megtörtént volna.
Azonban az is kiderül, hogy a terhességel járó fizikai jelek hiánya annak volt köszönhető, hogy a gyermeket teljes mértékben méhen kívül mesterséges úton történő segítséggel nevelték. Ennek köszönhető az, hogy a mérete, és a kinézete abszolút nem egyeztethető a klingon normákkal.
Tyler zokon veszi, hogy L’Rell nem tájékoztatta a fejleményekről, arról már nem is beszélve, hogy még ahhoz sem volt szíve a nőnek, hogy a gyermeküknek nevet adjon. Mindkettejüknek megvan azonban a maga oka arra, hogy másképp gondolkodjanak a gyerekről.
L’Rell azért titkolta el a csecsemő létezését, mert úgy gondolta, hogy Tylernek nem mindig lesz helye a birodalomban, és egyszer majd visszatér az emberi mivoltához. Amikor pedig ez megtörténik, akkor nem szerette volna, ha tud bármilyen kötöttségről, ami megnehezítette volna a férfi dolgát.
Ismét a Discovery fedélzetén találjuk magunkat Amanda és Michael társaságában. Akik továbbra is igyekeznek rájönni a Vörös Angyal titkára.
Amanda elmondja, hogy Spock először aznap éjjel látta a jelenséget, amikor Michael elszökött otthonról. Itt Burnham nevelőanja elárulja azt is, hogy nem Sarek talált rá. Hanem Spock volt az, aki pontosan meghatározta azt, hogy hol találhatnak majd rá a nőre.
Nem sokkal azelőtt, hogy a keresést hivatalos úton is kérvényezte volna a család, Spock besétált a nappaliba, és elmondta a család tagjainak, hogy a Vörös Angyal meglátogatta, és elmondta neki, hogy hol találhatják majd meg Burhnamet.
A szülők természetesen azt hitték, hogy Spock mindössze a logikájára támaszkodik, és annak segítségével határozta meg Michael helyzetét. Azonban továbbra is azt állította, hogy Vörös Angyal létezik. Melyet természetesen sehogy sem tudott bizonyítani. És melyet még minidg elég nagy szkepticizmus övez.
Burhnam elárulja, hogy ő is látta a jelenséget, még az aszteroidán. Amikor is az első jelet igyekeztek kivizsgálni. És kifejezetten annak köszönhetően, hogy ő volt az egyedüli akinek megjelent ez a látomás, vagy lény. Ezért egy komplett illúziónak fogta fel az egészet, és próbálta azóta is elfelejteni a dolgokat.
Amanda azonban próbálja meggyőzni a nőt, hogy az angyal valódi, hiszen ami megmentette Burnham-et, az Spock életében hatalmas változásokat hozott. És onnantól kezdve nem volt már önmaga. Elkezdte jóval kritikusabb szemmel nézni az embereket, bezárkózott.
Azonban Michael elmondja, hogy ezt a változást nem a víziók okozták. Burnham teljes mértékben elárulja, hogy ő volt az aki Spock változásaiért felelős. És Amanda könnyedén kikövetkezteti a nő szótlanságából, hogy itt valószínűleg olyan lépésekről beszélhetünk, amiket semmilyen módszerrel nem lehet majd gyógyítani, vagy javítani.
Mindeközben Tilly problémájára is fény derül, és az első ránézésre hallucinációnak tűnő dolgok a logika alapján már egyre kevésbé tűnnek annak. Hiszen Michael elmondja, hogy amennyiben a nő képét Tilly memóriája generálta, úgy pontosan tudnia kéne mindent amit ő is.
Azonban a lény nem ismeri fel az olyan alapvető érzelmi reakciókat, mint a könnyeket. Így könnyen kiderül, hogy egy spóra alapú interdimenzionális lény, parazitaként szállta meg Tillyt, ami miatt akárhonnan nézve sem a gyenkéldekőn van a nő helye, hanem a gépházban. Hiszen Stamets az egyetlen aki ilyen esetekben valószínűleg a legnagyobb segítség lesz majd.
Visszatérve a Klingon Birodalomba, jó pár esemény zajlik le Voq, L’Rell, és a többi klingon között. Mivel majdnem mindenki tudja, hogy Voq / Tyler a Föderációval kommunikált, és olyan információkat osztott meg velük, ami gyengének mutatta a birodalmat.
Azonban egy apró csavarral L’Rell, mind Tyler, mind a halott gyermekének fejét mutatja be a házak vezetőinek!
Az epizód végén természetesen nem is várhattunk volna mást, mintsem azt, hogy Georgiou elárulja Tyler-nek, hogy a Section 31-al dolgozik együtt. És akárhogy is nézem a szervezet életébe eddig nem sok betekintést kaphattunk.
Bár mind a Star Trek Enterprise, mind a Star Trek Deep Space 9 próbálkozott a Föderáció ezen elemének integrálásával a sorozat normál életébe. És ezt több-kevesebb sikerrel el is érték. Azonban mindazok, akik nem olvasták el a különböző novellákat, most talán fellélegezhetnek.
Hiszen várhatóan ezt a vonalat a komplett évadon keresztül tovább viszik majd, és bár ezt még nem tudjuk, de minden valószínűség szerint Lorcáról, és a U.S.S. Discoveryről is kiderülhetnek majd olyan részletek, melyben a rejtett részlegnek valamilyen téren benne volt a keze.
Addig is természetesen a jövő hét folyamán jelentkezünk a negyedik epizóddal. És ha már a Star Trek novellákat említettük, akkor valamikor azokkal is jelentkezünk a hamarosan visszatérő Könymolyoknak sorozatunk részeként.
Ha tetszett ez a tartalom, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további bejegyzéseinkről sem, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, avagy kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén!
Szutor Márk
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com
© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014
“Netflix & Chill: Star Trek Discovery – Point of Light (Season 2, Episode 3)” bejegyzéshez egy hozzászólás