Termékbemutató: Lenovo Ideapad 100-15IBD (Negyedik rész)

Elérkeztünk a tesztelésünk utolsó hetéhez.

És úgy érzem, hogy elég vegyes érzelmekkel ülök neki annak, hogy megírjam az utolsó epizódot.

Bár nem mondom, hogy nem voltam megelégedve a laptoppal, és azt sem, hogy nincs kívánnivalóm.

De összességében nehéz döntés, és cikk megírása előtt állok, amikor ezeket a sorokat gépelem.

Kezdjünk bele hát abba az elemzésbe, aminek a legtöbb készüléket természetesen alávetjük. Lássuk tehát az elvárásainkat, és mindazt, amit nem vártunk volna az eszköztől, azonban valamilyen oknál fogva megkaptunk.

Kényelem

Ezen a területen voltak talán a legnagyobb elvárásaim, hiszen hozzászoktam már a Lenovo kitűnő laptopjaihoz, és azokhoz a billentyűzetekhez, melyeket a cég gyárt, és rak minden laptopjába.

Nos alapvetően nem mondanám azt, hogy itt nem sikerült meglepniük, a beépített billentyűzet bár kényelmes, azonban a Lenovo-hoz mérten nem a legjobban sikerült alkotás.

A legtöbb esetben a gépelés kényelmes volt, azonban továbbra is úgy érzem, hogy túl sok erő kell ahhoz, hogy egy-egy billentyűt lenyomjak, és ez hosszú távon egy kicsit zavaróvá vált. Azonban még mindig nem volt annyira zavaró, mint a numerikus billentyűzet kiosztása, melyhez mind a mai napig nem tudtam hozzászokni.

A másik dolog amivel kapcsolatosan nagyon szívesen elbeszélgetnék a tervezővel, az nem más mint a trackpad.

A legnagyobb problémám nem a pontosságával, vagy éppenséggel a felület kidolgozásával van. Csak és kizárólag a mérete az, ami nagyon is zavaró. És bár értem, hogy az IdeaPad 100-as szériája a Lenovo belépőszintű modelljei közé tartozik. Azonban ettől függetlenül igazán nem a trackpad volt az, amin spórolni kellett volna.

Azonban nem csak ez volt az, amin természetesen spóroltak a Lenovónál.

Hardware Konfiguráció

Itt nem igazán lehetnek rossz szavaim, hiába beszélünk kifejezetten laptop hardware-ről. Az Intel Core i3-5005U, az nVidia GeForce GT920M, valamint a 4GB DDR3 RAM nem számít erősnek 2019 közepén. Azonban köszönhetően az olyan összeválogatásnak melyet a gyártó választott a gép nem teljesít rosszul.

Bár természetesen a különböző, szinte már a paksi atomerőmű számítási, illetve energia felhasználási kapacitását igénylő játékokat, és egyéb programokat nem futtattam az eszközön, hiszen erre nem lenne alkalmas.

Azonban az olyan címeket, mint a Stellaris (a Star Trek New Horizons moddal), Sins of a Solar Empire (a Star Trek Armada 3: Uprising moddal), mind a 40-45 fps tartományban képesek futni. Ami nem is hangzik rosszul egy 4X RTS esetén.

Ezen felül úgyszintén kipróbáltam kevésbé optimalizált programokat, mint a Transport Fever, illetve a Cities in Motion 2, melyek még jóval erősebb konfigurációk esetén is képesek lelassulni, és szaggatni. Azonban a stabil, és erősen mozi élménynek mondható 24 fps-es minimum, és 38 fps maximum megint csak nem számított rossznak, legalábbis ezen programok esetén.

Ez többek között annak is köszönhető, hogy a beépített monitor felbontása mindössze 1366 x 768 pixel, mely egy gyengébb konfigurációval párosítva tökéletes megoldás lehet.

Problémák

Nos itt megesett néhány, ami bár könnyedén orvosolható volt, azonban akáhonnan nézve is kényelmetlenségeket okozott. Kezdjük talán a Windows 10 frissítéseivel, ahol köszönhetően a Microsoft kiváló metódusának a Windows fő verziófrissítései egészen 2017 óta nem kerültek telepítésre az eszközön.

Mely a beállításokon keresztül úgyszintén nem voltak elérhetőek, így ezt teljes mértékben manuálisan kellett megoldani, mely három óra várakozással, és a körülbelül 30 perces telepítéssel együtt a vasárnapi napot igencsak meghosszabbította.

Hasonló dolgok úgyszintén az nVidia driverekkel is voltak, hiszen az eredeti 278.10-es nVidia Game Ready illesztőprogram volt az amivel az eszköz futott, és a frissítésre nem volt lehetőség, legalábbis anélkül nem, hogy a komplett nVidia GeForce Experience, nVidia Physics, illetve nVidia Control Panel szoftvereket ne kellett volna eltávolítani, és újratelepíteni.

Teljesítmény

Nincs túlságosan sok okom panaszra ezzel az aspektussal kapcsolatban. Legalábbis már nincs, a Windows 10 frissítés előtt a hidegindítás utáni percek szinte elviselhetetlenül lassúak voltak. Így a legtöbb esetben a bekapcsolás után a legtöbb esetben elvonultam a konyhába kávét főzni.

Jó pár alkalmazás eltávolítása, illetve a fentebb említett frissítések telepítése után ez azonban már úgy tűnik, hogy megoldódott. Mivel a laptop érezhető mértékben felgyorsult, ami persze sok mindennek betudható.

Többek között a friss telepítés töredezetlenségének, illetve az egyéb körülményeknek, és így ismét egy használható élményt kaptam.

Összegzés

Most már nem ajánlanám senkinek ezt a készüléket, legalábbis ha újonnan még meg kaphatja valahol, akkor biztosan nem. Ha használtan, és relatíve normális áron találtok rá, akkor természetesen nyugodtan vegyétek meg.

Azonban szeretném felhívni mindenki figyelmét arra, hogy a RAM bővítésével nem biztos, hogy sikeres lesz, ugyanis nekem a 8GB-s 1600 MHz-s DDR3 modult nem fogadta el az alaplap.

És mivel nem volt lehetőségem arra, hogy kipróbáljam egy 8GB-s 1333 MHz-s “kártyával” így nem vagyok teljesen biztos abban, hogy lehetőségetek van-e arra, hogy ezt esetleg a későbbiekben bővítsétek.

Sajnos m.2 slot sem adott, így SSD-t csak úgy tudtok majd az eszközbe rakni, ha azt a SATA csatlakozón keresztül kötitek az alaplapra. Mely egyébként hatalmas ugrást tud majd adni a teljesítménynek.

A Lenovo IdeaPad 100-15IBD készüléke nem rossz választás, illetve sokak számára bőven megfelelő lehet majd mindennapos használatra. Nekem a billentyűzet háttérvilágítása, valamint a kicsi trackpad volt az ami miatt mindenképpen rossz pontokat szeretnék adni a készüléknek.

Minden más aspektusával azonban teljes mértékben meg voltam elégedve.

A termékbemutató sorozatunkkal egy hétre most szünetelünk, azonban összességében két hét múlva visszatérünk egy kicsit komplexebb négy résszel.

Addig is azonban, ha már van egy meglévő számítógépetek, telefonotok, tabletetek, vagy akármilyen más eszközötök, úgy a legfontosabb dolgotok nem lehetne más, mint az adataitok védelme.

Erre nyújt kiváló megoldást a NordVPN kiváló szolgáltatása, mely a beépített killswitch-nek köszönhetően bármilyen probléma esetén automatikusan megszakítja a fennálló veszélyt tartalmazó kapcsolatot.

Amennyiben szeretnétek Ti is kihasználni egy nagyszerű, és olcsó VPN minden szolgáltatását, úgy nincs is más dolgotok, mint az M&D’s Blog és a NordVPN közös ajánlatán keresztül feliratkozni a szolgáltatásra, melyet az alábbi logóra kattintva érhettek el.

kHJkenhg

Addig is köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Amennyiben tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Ha nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, valamint kövessetek bennünket az alábbi közösségi média oldalak mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.