Túléltem! (Első hetem egy németországi egyetemen…)

Erasmus ösztöndíjra pályáztam a Dunaújvárosi Egyetemen és sikeresen elnyertem, ezáltal fél évre áttehettem székhelyemet Németországba azon belül Mittweida-ba.

Hétköznap nem volt túl szép idő, de ez szerencsére megváltozott a hétvégére és ezer ágra sütött a nap. Ennek köszönhetően sikerült elmennem egy kicsit fényképezni és pár különleges képet készíteni.

A fák elkezdtek rügyezni, már tavaszias időnek mondanám a mostanit.

Remélem nem romlik el és folytatódik, mert már szeretnék kirándulni és fényképezni (minél többet), hogy megoszthassam veletek élményeimet. Az ausztriai képek után jöjjön most egy kis újdonság, melyekről később valószínűleg hosszabban is mesélek majd.

IMG_0224IMG_0303

Remélem tetszettek a képek, amennyiben igen like-oljátok és osszátok meg, hogy tudjam a későbbiekben milyen képeket szeretnétek látni.

Abban az esetben pedig, ha nem szeretnétek lemaradni a további bejegyzéseinkről sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Metzler Virág

Facebook: https://facebook.com/virag.metzler
Email: metzler.virag@mndsblog.com

© Metzler Virág
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Reklámok

2 évesek lettünk

Sziasztok!
A mai nap során két éves lett az oldalunk, és ezzel elérkeztünk egy olyan ponthoz, a blog életében, amikor egy kicsit talán másképp nézünk a dolgokra.

Nem akarok hosszasan bele menni az érzelgésbe, hiszen túl voltunk már elég sok mindenen, mire ide sikerült megérkezni.

Egy jó pár be nem tartott határidő, nem egy baki, amit elkövetett valamelyikünk, és még sok minden más.

Görgessetek lejjebb a továbbiakért.

Kezdjük hát talán azzal, hogy hogy is alakult az elmúlt két év a bejegyzések terén. Ha a két weboldalt együtt nézzük, akkor összesen közel kétszázötven bejegyzést szerkesztettünk meg, és publikáltunk. Ami persze egy ilyen mondhatni hosszú távon nem sok, azonban azt is szeretném hozzátenni, hogy ennek a nagy részét, körülbelül 60%-át az idei év során tudhattuk magunkénak.

Ezekhez a számokhoz nagyban hozzájárultak a heti hírösszefoglalóink, valamint a “Tippek és Trükkök” sorozatunk, amelyre azóta is büszkék vagyunk. Nem is beszélve a nagy sikernek örvendő Egy város az én szememmel YouTube szériáról.

Lássuk tehát, hogy mit adtatok nekünk Ti!

Bár olvasottsági statisztikákat, illetve nyers adatokat nem igazán szoktak közzétenni a “kollégák” azonban nagyjából tisztában lehettek azzal, hogy körülbelül hányan kattintanak a weboldalra, hogy nagyjából hányan nézik meg a Facebook oldalunkat, stb. stb.

Azt mondjuk biztosan állíthatjuk, hogy 2014 nem volt a legjobb évünk!

img_0061

És bár 2015 már valamivel jobban sikerült…

img_0062

Mégis az idei év hozta el az igazi áttörést!

img_0060

És bár ez a hónap sem volt rossz!

img_0063

Mégis az alábbi adatokra vagyunk a legbüszkébbek!

img_0064

És lássuk nekünk, hogy telt el az elmúlt két év.

Nos eleinte nem igazán voltunk érdekeltek a statisztikákban, sőt eleinte igazából nem is gondoltam volna, hogy bárki is olvasni fogja majd a bejegyzéseimet. Már csak azért sem, mert amikor elindítottam a weboldalt, akkor egyetlen célom volt vele. Mégpedig az, hogy feldolgozzam egy Erasmus hallgató mindennapjait.

Azonban már ott történtek olyan változások az életemben, név szerint elkezdtem dolgozni, ami elég sok időmet elvitte, így a 2014-es évben összesen 4. Majd a 2015-ös év első negyedévében még 12 cikkel bővítettem a tartalmakat.

Ez ugye nyilván nem sok, illetve továbbra sem éppen egy olyan siker, amit magaménak szerettem volna tudni. Itt azonban ismét visszaesett a forgalom, legalábbis ami a publikálásokat illeti. 2015 áprilisa, és 2016 januárja között összesen 6 cikket hoztam nyilvánosságra. És bár nem is nagyon volt tervbe véve több, mégis ez év januárjában megtört a jég. És 15 cikkel, köztük egy több részes ingyenes mobilszolgáltatást bemutató tartalommal jelentkeztem.

Eddigre azonban már egész más volt a szemléletem a bloggal, és a közösségi médiával, illetve az ott megjelenő tartalmakkal kapcsolatban. Elkezdtem egyre tudatosabban, és egyre aktívabban keresni az olyan témákat, lehetőségeket, amikről írni szeretnék. Amik nem csak engem mint alkotót, hanem az olvasót is lekötik.

Így született meg a Repülési segédlet sorozat is. Mely ugyan nem látott újabb részt a késő tavasz, kora nyár óta. Ehhez is szép lassan visszatérünk majd. Még minimum két cikk erejéig, hiszen ahogy változik körülöttünk minden, úgy változik folyamatosan a repülés világa is. Ahogy folyamatosan teltek a hónapok, úgy vált a blog egyre inkább az életem részévé, úgy került át szimpla információ átadásból, egy olyan világgá, amivel a szabadidőmben foglalkozni szeretek, és amivel el tudom terelni a figyelmemet az esetlegesen felmerülő problémákról, és az életnek minden olyan kellemetlen aspektusáról, amivel akkor, és ott nincs kedvem foglalkozni.

Folyamatosan töröm a fejemet újabb tartalmakon, és újabb olyan alkalmakon,  amiket kiaknázhatunk. Pontosan azért, hogy nektek is egy sokkal színesebb, sokkal érdekesebb weblapot rakjunk össze. Így született meg a Heti hírösszefoglalónk, illetve a Tippek és Trükkök sorozatunk is, valamint ezen felbuzdulva kezdtünk el folyamatosan a légitársaságok akcióiról is tudatni mindnyájótokat.

De ezek mind csak tények, és egy kevés szöveg, aminek számotokra, vagyis az olvasók számára nincs akkora jelentősége, mint nekem. Hiszen kitalálni a struktúrát, megírni egy-egy szövegkönyvet. A metrón ülve cikkeket szerkeszteni, és amikor még volt türelmem hozzá, akkor magyarról angolra fordítani az mindig is egy olyan dolgot jelentett számomra, amit élveztem csinálni, és amit kikapcsolódást jelentett munkába menet, vagy épp munka után.

És mikor ezeket a sorokat gépelem, ez akkor sincs másképp. Éppen egy frissen főtt kávé fölé görnyedve ülök az irodában, és azon gondolkozom, hogy vajon milyen változásokat hoz majd az elkövetkezendő naptári év?!

Az elmúlt két év, bár egy hullámvasútra emlékeztetett, nem csak a blog, de a saját életem vonalán is. Ettől függetlenül kíváncsian várom (és remélem, hogy Ti is), hogy mit hoz még a holnap?!

Szutor Márk


Szerintem az lesz a legjobb, ha azzal kezdem, hogy kb 2013-14 környékén ismertem meg Márkot Dunaújvárosban a Főiskolán. Igazából mivel eléggé azonos volt az érdeklődési körünk, és a humorunk is, így nem kellett sok idő, hogy összebarátkozzunk. Mikor kiment Erasmussal Angliába tanulni, továbbra is beszéltünk és amikor haza-haza látogatott és volt ideje akkor összefutottunk, beszélgettünk. Egy ilyen beszélgetés alatt említette meg, hogy keres egy szerkesztőtársat maga mellé a blogjában. Gondoltam beugrok pár cikk erejéig, besegítek. Ez volt 2016 Júliusában, azóta, mint azt ti is láthatjátok aktív szerkesztő lettem én is.

Igazából olyan sok mindent én nem tudok írni, mint a Márk, hiszen én nem olyan régóta csinálom, de az itt eltöltött idő alatt elég sok minden történt. A csatlakozásom után lett elindítva a Heti hírösszefoglalónk, a nyáron az olimpiáról is “közvetítettünk”, bár igaz dolgoztam máshol is abban a hónapban, így nem nagyon voltam aktív.

Utána azért igyekeztünk mindig rendszeres tartalmat készíteni, illetve kerestük mindig a Hét Applikációja rovatba, és a tech rovatba azokat a dolgokat, amik szerintünk nektek hasznosak lehetnek, és igaz sajnos volt egy pár halálesetről is cikkünk, de a kicsit humorosabb, vagy esetleg a komolyabb cikkeinkkel is reméljük, hogy azonosulni tudtatok.

Azt hiszem nagy tapasztalat volt ide “jelentkezni”, és bekerülni szerkesztőnek, hiszen azért – bár “arc” nélkül – de informálni lehet az embereket hírekről, egy-egy újításról, vicces termékekről, és mostanában a Movie Nightokkal pedig filmbemutatókkal igyekszünk a kedvetekben járni. Persze azért az Egy város az én szememmel sorozat is eléggé hasznos az utazásokhoz, meg hát azért, mint azt az utóbbi időben kiderült, a repülést és az utazást igyekszünk számotokra megkönnyíteni, és a futó, megjelent akciókról is tájékoztatunk benneteket.

Amit még érdemes megemlíteni, hogy a háttérben folyamatosan megy a szervezkedés – néha jó néha nem 🙂 -, de mindig igyekszünk mi is új dolgokba belevágni, és kipróbálni egyes dolgokat. Számomra megérte idejönni, és ameddig tudom addig csinálom, szóval majd még a Hét Appja bővebben Andorid és a Heti hírösszefoglalókban biztos hogy megtalálhatjátok amiket írok, de ki tudja, lehet hogy kitalálok egy témát amivel csak én fogok foglalkozni?! Ki tudja, mit hoz a holnap.

De, hogy egy számunkra kedves embertől idézzek: “Ha Mari néni szarul főz, és adsz neki Zepter edénykészletet, akkor finomabb lesz benne az a szar?”. Ezen utalásom arra irányul, hogy mindig a minőségre törekedtünk/törekedünk/törekedni fogunk.

Samu György

Az emlékeken felül azonban van még mit megosztanunk veletek!

Mégis csak ez az a nap, amikor két évvel ezelőtt összesen egy emberrel, de elindult ez a blog. Ennek megfelelően úgy gondoltuk, hogy mégiscsak különlegessé kellene tennünk mindazt a tartalmat, amit megjelenítünk! Így, hát kérlek tekintsétek meg az alábbi rövid videót!

Ezzel pedig szeretnénk mindannyiótoknak egy csodálatos szerdai napot kívánni! Köszönjük, hogy ismételten velünk tartottatok! És reméljük, hogy az elkövetkezendő évek során is ugyanolyan lelkes, és kitartó olvasóink lesztek, mint eddig?!

Ha tetszett ez a tartalom, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Kérlek úgy szintén osszátok meg a Facebook oldalunkat is az ismerőseitekkel, hogy ezzel mégtöbb olyan olvasót szerezhessünk magunknak, akiknek hasznos tanácsokkal, lehetőségekkel szolgálhatunk!

Ha nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem! Amiből sem ebben, sem az elkövetkezendő évben nem lesz hiány, sőt! Akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

Mégegyszer köszönjük, hogy ma is velünk tartottatok! Hamarosan ismét jelentkezünk!

Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50 gmail

Szutor Márk

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
English Blog: http://www.markszutor.wordpress.com/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: youtube.szutormark@outlook.com

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100003020191199
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu942@gmail.com

12541154_928543870562866_563519581781220435_n

Egy Erasmusos hallgató naplója, 3. rész

Sziasztok! Újabb hét, és újabb kihívások elé állít az élet.

Miközben próbálom élvezni az Angliában lássuk be elég ritka napsütés okozta kellemes érzést a bőrömön, csak azon tűnődöm, hogy vajon mi az amit az elmúlt pár hétben meg kellett volna tennem?!

Nem kell feltétlenül komoly dolgokra gondolni, hiszen a mostani az ismét egy kicsit lazább időszak, így szerencsére nincs semmilyen vizsga, és semmilyen probléma emiatt.

Várom már a holnapi napot, végre egy kicsit megszabadulok a munkától, és egy kicsit a várostól is. Annak is a legutálatosabb részétől, a metrótól. El se hiszem, hogy ezt végre leírhatom, hogy annyi hét kő kemény fizetés és minden egyéb után, nem kell azt hallgatnom minden reggel, “The next station is… Park Lane”

Ami a sulit illeti, azzal persze nagy szerencsém van, a tanáraim, és azok a hallgatók, akikkel együtt járok az óráimra elég megértőek, és türelmesek, mivel tudják, hogy a munka mennyire befolyásoló tényező az életemben. Így tehát egy-egy késve leadott esszé, vagy éppenséggel nulla előrehaladás a projektmunkával kapcsolatban, már meg se kottyan nekik.

Sajnos azonban most mennem kell, de hamarosan újra jelentkezem, ha minden jól megy, akkor már az új lakásomból.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Egy Erasmus-os hallgató naplója, 2. rész

2015. Február 9, hétfő 06:55

Javában folyik a második félév, az órarendem kész káosz. És bár a hosszabbítás sikeres volt, ettől függetlenül még azért akadnak adminisztrációs problémák.

Meg kell mondjam őszintén, egy kicsit már várom a hazautat, mivel jó lenne újra az ismerősökkel, barátokkal, családdal találkozni. Arról már nem is beszélve, hogy mennyire jó lenne egy kicsit kiszakadni a munkából, na meg az egyetemről.

Na igen, a munka, hát szerencsére azzal nincsenek gondok, miközben ezt a bejegyzést írom, épp oda tartok, és végre nem teljes sötétségben. A nap már kezdi vörösbe burkolni az ég alját, és alapvetően már ez visz egy kis jó hangulatot a mai napba.

Egyébként itt szeretném megjegyezni, ha már beszéltem a suliról, és a munkáról, hogy egyszerre a kettőt, pláne két külön városban, ne vállaljátok el, maximum akkor, ha részmunkaidős, és rugalmas beosztású.

Ezt nem csak azért mondom, mert a tömegközlekedés botrányos Newcastle és Sunderland között, hanem azért is, mert jelen esetben egyiket se lehet 100%-os teljesítménnyel végezni. És általában ilyenkor jön az, hogy már egy kanapé, vagy egy kicsit kényelmesebb szék is elég ahhoz, hogy elaludj rajta. Csak úgy mint kollégám a velem szemben lévő ülésen. De hát érthető, mindannyian korán kelünk, hogy 8:00 előtt nem sokkal beérjünk dolgozni.

Így minden akár tíz perces alvás is fontos mérföldkő lehet a nap alakulásában.

Én most elköszönök, hamarosan ismét jelentkezem!

Addig is, ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Egy Erasmus-os hallgató naplója, 1. rész T-31

2015. január 26, hétfő.

Átlagos hétfői napnak indult a mai. Az ötödik hónapom az Egyesült Királyságban épp csak elkezdődött, és máris jönnek azok a dolgok, amikre az ember, akármennyire is próbál nem tud felkészülni.

Biztosan mindenkinek az emlékeiben él az, ahogy otthon ette a karácsonyi beigli-t, vagy bármelyik másik sütit az ünnepek során, ahogy szilveszterkor különböző bulikon/bulik után találtak rá az ismerősei a wc-ben, vagy az árokban….

Majd jött a szörnyű felismerés, és kezdődött a vizsgaidőszak.

Nos igen, szerencsém volt valamilyen szinten, mivel itt a legtöbb tárgy nem egy szemeszterre, hanem kettőre szól, így a vizsga csak és kizárólag a tanulmányi év legvégén lesz esedékes. Arra azonban nem számíthattam még így sem, hogy a ZH-k itt is szinte azonnal tanévkezdés után elkezdődnek.

Nos, hát ez itt se volt másképp. Az elmúlt hetekben majdnem halálra dolgoztam magamat (ez egy másik történet része lesz majd) és kezdtem örülni, amikor megnéztem a beosztásomat, és kiderült, hogy csak délre kell bemennem, szóval aludhatok majd elég sokáig a nap folyamán.

Azonban közbeszólt egy email az egyik tanáromtól. Imádom azt a nőt, ahhoz képest, hogy az egyik legnehezebben tanítható tárgyat tartja hétről-hétre. Ahhoz képest olyan előadásmódja, és habitusa van, hogy a statisztika egyébként elég szürke anyagát is színessé tudja tenni.

Na persze az email láttán, valahogy nem ez a gondolatmenet kavargott a fejemben, szimplán csak az, hogy rendben, akkor valahogy fel kéne készülni egy olyan vizsgára, amiről lövésem sincs.

“OK Google, tell me everything about statistics” hangzott is el gyorsan a parancs a keresőóriás iOS alkalmazása felé, de se az, se a külön Assistant alkalmazás, se az igen okos Cortana nem tudott megfelelő választ adni a kérdéseimre.

Itt jöttem rá, hogy azért vannak bizonyos követelmények, és nem csak buli és szórakozás az egész, persze az a része is megvan.

Ezzel nem akarok senkit sem eltántorítani attól, hogy jelentkezzen bármelyik intézménybe is. Inkább csak fel szeretném készíteni arra, hogy néha-néha egy bulira bizony nemet kell mondani.

Ha bármilyen kérdésetek lenne, akár ezzel, akár bármely más tartalmunkkal kapcsolatban, akkor ne habozzatok megkeresni minket.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Készen állsz? Egészen biztos?

Remélem, mire ezt olvasod, addigra beadtad a jelentkezésedet, és már érkezett visszaigazolás is, hogy szívesen látnának a partner intézményben.

Ha már kiválasztottad a tárgyaidat is, akkor már valóban nincs sok dolgod az indulás előtt.

Viszont el kell gondolkoznod a kérdésen, hogy hogyan is töltöd majd el azokat a hónapokat, amik rád várnak.

Kollégista leszel? Vagy lakást bérelsz arra az időszakra?

Jól gondold meg a választ, hiszen mindkettőnek megvan a maga előnye, és hátránya is. Mivel nem tudok minden országról nyilatkozni, így a saját tapasztalataimat osztanám meg veled.

Mikor végre megkaptam a jóváhagyott tantárgylistámat, és a hivatalos üdvözlő levelet is Newcastle-ből nagyon örültem, már csak egy valami miatt fájt a fejem, mégpedig a lakhatás miatt, ami nem volt túlságosan egyszerű döntés.

A kollégiumi élet már önmagában is forrása lehet, egy-egy bulinak, de el kell gondolkozni azon, hogy biztosan szeretnék-e még körülbelül 200-250 emberrel egy épületben, és még mondjuk másik 5-6-al egy légtérben élni?

Vagy megpróbálok találni egy lakást, ahol megvan a saját szobám, ahol nem gond, ha reggelente egy alsónadrágban mászkálok, vagy nem mosogatok el, addig, amíg engem nem kezd el zavarni a mosatlan.

Hmm, fogós kérdés, főleg, ha az árakat nézzük. A legolcsóbb kollégiumi szoba, amit találtam magamnak az heti £88 lett volna, és alig lett volna nagyobb egy egérlyuknál, mivel a lakáskiadó ügynökségek is tisztában vannak a körülményekkel, és az árakkal. Így a kifejezetten tanulóknak szánt ingatlanokat igyekeznek hasonló árfekvésben értékesíteni.

Jelenleg heti £92-t fizetek a lakásért, és bár ebben a számlák nincsenek még beleszámolva, de mégis megvan az a szabadságom, hogy akkor tudok elmenni itthonról, amikor akarok. Nem kell senki mást hallgatnom, ahogy az ajtót csapkodja, vagy éppenséggel a zenét bömbölteti.

Persze ne hidd, hogy ennyire egyszerű dolog lakást kapni, főleg tanév kezdete környékén. Visszatérve még az elejére, ha megvan a visszaigazolás, és úgy döntöttél, hogy inkább lakást bérelnél, mintsem a kollégiumot választod, akkor azonnal kezdj el böngészni, és e-maileket váltani. Anglia esetében a Zoopla, illetve a Rightmove oldalakat tudom javasolni, itt rengeteg kiadó lakást találsz, elég részletes leírásokkal, és sok-sok képpel.

Mivel a lustaság a tavasz, és a nyár beköszöntével itt is felüti a fejét, ezért ne csodálkozz, ha nem kapsz választ két-három napon belül az e-mailedre, de ne is keseredj el emiatt, az említett weblapokon telefonszámok is vannak kint, amiket a normál munkaidő keretein belül tudsz hívni. Magyar időszámítás szerint, ezek 10:00 és 18:00 között értendőek.

Ha végre sikerült felvenni a kapcsolatot az ügynökséggel, akkor mindenképp kérdezz rá, hogy kiadják-e a lakást 6 hónapnál rövidebb időre, ugyanis a legtöbben nem foglalkoznak egy évnél rövidebb szerződéseknél. Ha erre a kérdésre pozitív választ kapsz, és jó esetben az érkezésedtől számított egy-két napon belül már költözhető is az ingatlan, akkor semmi se állítson meg.

Előfordul persze, hogy egy júniusi hívás esetén azt mondják, hogy szeptember 15-ével költözhető a lakás, azonban mikor megérkezel, akkor kiderül, hogy még várnod kell egy pár napot. Ez teljesen normális, mivel eddig csak egyeztetés történt, és még nem is nézted meg személyesen a lakást. Ha már ez is megtörtént, és elnyerte a tetszésedet az ingatlan, akkor már csak a kauciót, és az első havi lakbért kell befizetned, majd már költözhetsz is be.

Amire mindenképpen figyelj majd, hogy teljesen másképp működik minden ebben az országban. Bár úgy sejtem a jobb kormányos közlekedés után, ez már nem meglepő. Amit ezzel valójában mondani akartam, hogy az itt töltött hónapjaid során, a lakásbérleti díjat mindig a lakhatás előtt kell fizetned, nem úgy mint otthon, hogy utána.

Ha ezeket észben tartod, és a lakásbérlést választod, akkor sok sikert kívánok a keresgéléshez, és az egyezkedéshez. Ha pedig inkább a kényelmes megoldás, tehát a kollégium mellett döntenél, akkor véget nem érő bulizást, és jó szórakozást kívánok!

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Ha még nem tudtalak meggyőzni.

Nos, ha az előző bejegyzést végig olvasva ide kerültél, akkor nyilván még nem vagy biztos abban, hogy tényleg ki akarod-e használni az erasmus nyújtotta lehetőségeket.

Íme egy pár dolog, ami segíthet a mérleg nyelvét az igen felé dönteni.

Tudtad, hogy az erasmus program résztvevői a magyarországi képzési hátterüktől függetlenül 50-55%-al nagyobb eséllyel kapnak munkát az általuk választott szakterületen?

Már csak ez egy olyan dolog ami miatt megéri, persze szólj nyugodtan, ha tévedek.

Azon kívül, hogy a munkaerőpiaci értékedet növeled ezzel a lehetőséggel, neked is hatalmas előrelépést jelenthet mindez, de inkább elmesélem a saját történetemet, hátha az segít a döntés meghozatalában.

Mivel a jelentkezésem pillanatában kevés dolgot kellett mérlegelnem, így önfeledten vágtam neki a procedúrának. Azokban az időkben nem volt sajnos munkám, és bár a lehető legtöbb időt próbáltam meg a barátaim társaságában tölteni, a napok mégis elég szürkének tűntek. Csak, hogy értsd, majdnem minden reggel, hétfőtől – csütörtökig ugyanakkor keltem, és a szokásos napi rutinom körülbelül így nézett ki.

5:00-kor keltem, 5:30-kor indultam otthonról, hogy elérjem a Népligetnél a Dunaújvárosba induló Volánbuszt 6:20-kor, zötyköldőtem vele majdnem másfél órát, miközben az M6-os roppant “változatos” tájában gyönyörködhettem, és hallgathattam a horkoló nyugdíjasokat egész úton.

Beértem 7:45-re az adott épületbe, ahol épp az első órám kezdődött. Majd valamikor a délután, rosszabb esetben az este folyamán elindultam haza, és kezdődött elölről a másfél órás zötykölődés a volánon, és a még legalább egy órás túra a BKV-n…
Nem túl felemelő program, igaz?

Bár imádtam, Dunaújvárosban lenni, mert jó volt kicsit kiszakadni abból az őrült forgatagból amit Budapest magáénak tudhat minden reggel, de mégis vágytam a szabadságra, az új környezetre.

Miután minden összeállt a fejemben, bebaktattam az NKI-ba, beszéltem a koordinátorokkal, és beadtam a jelentkezésemet. Először csak egy kisebb falattal próbálkoztam, és Ciprus mellett tettem le a voksomat. Az elbeszélgetés során, azonban rávilágítottak arra, hogy kár lenne a jelenlegi nyelvtudásomat Cipruson elpazarolni. Persze, ha ragaszkodom hozzá, akkor felveszik az ottani egyetemmel a kapcsolatot, és oda küldenek majd, de gondoljam át egy esetlegesen Angliában töltött félév lehetőségét is.

És hidd el, a koordinátorok bármelyik egyetemen ugyanígy próbálnak majd terelni abba az irányba, ami neked a legmegfelelőbb, szóval ne aggódj amiatt, hogy esetleg rossz helyre mész, de ami a legfontosabb légy nyitott a javaslatokra, és ne ragaszkodj görcsösen az eredeti elképzeléseidhez.

Talán egy éjszakám ment rá arra, hogy végig gondoljam, és felsoroljam magamnak az Anglia mellett szóló érveket, így másnap már el is kezdhettem a jelentkezési folyamatot, na de nem is ez a lényeg. Hiszen a hosszas adminisztráció nem éppen egy olyan érv, ami a program mellett szól.

Életem kemény 21-ik évét tapostam ekkor, és bár sok jóval idősebb pasi se tudja kezelni a mosógépet, vagy kivasalni egy inget, megmondom őszintén, én se tudtam ezekről a dolgokról semmit. Ehhez képest, most a saját háztartásomat vezetem, főzök, mosok és vasalok saját magamra, és jól elvagyok. És ha azt hiszed, hogy ez minden amit fel tudok sorakoztatni, mint fejlődés, akkor csak görgess egy kicsit lejjebb.

A legnagyobb problémát nem is ezek a feladatok jelentik, hiszen belejön az ember egy idő után mindenbe, és meglátod egy idő után Te sem fogod már odaégetni a húst. Nem fogsz aggódni amiatt egy pár órán keresztül, hogy a véletlenül a mosógépben maradt bordó inged a fehérekből rózsaszínt csinál majd. Joggal kérdezheted, hogy mi a helyzet a honvággyal? Nem nehéz ennyi időt távol tölteni a családtól, barátoktól?

Nos ez a saját lelkületeden múlik, de ha jó helyre mész, és jó a társaság, akkor csak azt veszed majd észre, hogy Te jó isten, már csak alig 3 hét, és haza kell menned. Ami körülbelül ugyanolyan nehéz lesz majd, mint Magyarországot ott hagyni.

Ami a barátokat illeti, ha vagytok olyan szerencsés helyzetben, hogy egy egyetemre/főiskolára jártok, és mindkettőtöknek hasonlóak a nyelvi képességei, akkor a legjobb megoldás az az, ha együtt mentek. És hidd el, a haverodat/barátodat se kell majd sokáig győzködnöd arról, hogy menjen.

Ezzel pedig már mindkettőtök dolgát megkönnyítitek, hiszen így mindig lesz valaki, akire támaszkodhatsz, és akivel minden problémádat meg tudod beszélni.

Jó, jó, ez egyre jobban hangzik, de…
mondhatod most joggal a monitor előtt ülve. Azonban a legfontosabb dolog jelenleg, amit magaddal le kell tisztáznod az az, hogy az a fránya “de” még véletlenül se legyen benne a mondandódban.

És bár nyilván még rengeteg kérdés fog felmerülni benned, azután is, hogy ezt elolvastad. Viszont én azért vagyok itt, hogy segítsek, így bátran írj egy emailt, vagy csak kommentelj a cikk alá, és igyekszem választ adni mindenre, amire csak tudok.

További jó olvasgatást. Remélem, hogy a cikk elolvasása után az Erasmus-os hallgatók népes táborának egy újabb tagját köszönthetem majd a Te személyedben.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

 

Mielőtt döntenél!

Sziasztok! Mint azt már az első posztomban is említettem, igazából több célom is van ezzel a bloggal, de ígértem egy kis segítséget az ERASMUS-on gondolkodó hallgatóknak.

Mivel ahány főiskola, vagy egyetem, annyiféle kapcsolat létezik a válaszható külföldi felsőoktatási intézmények között. Az eddigi tendenciák azt mutatják, hogy a hallgatók leginkább a mediterrán országok egyetemeit választják elsődleges célpontként

Ami érthető is, hiszen az őszi félévben milyen jó is az, amikor otthon már mindenki fagyoskodik, de Te még mindig a tengerparton rohangálhatsz egy pólóban, és egy rövidnadrágban, miközben a kedvenc koktélodat szürcsölöd.

Tudom nehéz egy ilyen lehetőségnek is ellenállni, de mindenképpen mérlegelned kell a következőket mielőtt kiválasztod az egyetemet.

– Rajtad kívül várhatóan mennyien fognak oda jelentkezni a saját intézményedből? Hiszen mint minden hasonló programban, itt is van egy maximális létszám.

– Csak és kizárólag a nyelvtudásodat figyelembe véve, az adott tanév előrehaladást, vagy inkább szinten tartást biztosít majd? Ha úgy véled, hogy inkább csak romlana, akkor akármennyire is nehéz, próbálj meg egy másik helyet választani.

– Bár egy erasmus képzés minden önéletrajzban jól mutat, de azt se árt figyelembe venned, hogy ahova jelentkezel, az a saját egyetemedhez képest mennyire minőségi képesítést ad. Hiszen, ha egy nem túl patinás intézményről van szó, akkor nem biztos, hogy megéri odamenni.

– Milyen megélhetési költségei vannak az adott országnak? Mire elég a támogatás? Ennek a kiderítésére az ismert kereső és információs portálok adatai tökéletesek.

Ha minden itt feltett kérdésre megvan a válaszod, és azok közül egyik sem tetszik túlzottan, akkor olvasd el a következő bejegyzésemet, ebben a témában. Hiszen nem az a célom, hogy lebeszéljelek egy vissza nem térő lehetőségről, csak próbállak segíteni a saját tapasztalataim alapján.

Ha viszont abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy minden kérdésre, egy számodra pozitív választ kaptál, akkor mire vársz? Jelentkezz gyorsan, hogy minél hamarabb elbírálják a kérést.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014