2017. év, 11-ik heti hírösszefoglaló

Sziasztok! Ismételten el telt egy hét, és bár nálunk kicsit nagy a kavarodás, de azért igyekszünk dolgozni. Na, de ideje a heti híreket átnézni. Lássuk csak, hogy mit találtunk érdekesnek:

Hírek a nagyvilágból

Belföld

Meghalt Janza Richárd

Elhunyt Janza Richárd, ifjúsági világbajnok kajakos. A 21 éves versenyző halálhírét a Magyar Kajak-Kenu Szövetség közölte a honlapján.

Az MTI úgy tudja, hogy a fiatal sportoló – aki a tavalyi, duisburgi világkupán harmadik lett a felnőttek között 5000 méteren – egy éjjeli, budapesti autóbalesetben vesztette életét.

Szombat hajnali 1 óra 15 perckor brutális baleset történt a III. kerületi Szentendrei úton pontosabban, a Csillagvár bevásárlóközpont közelében, a Szentendrei út és a Rákóczi út kereszteződésében.

Két ember a helyszínen életét vesztette, egy súlyosan megsérült. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, illetve büntető eljárás keretében a felelősség kérdését.

Jelenlegi adataink szerint egy Mercedes típusú gépkocsi hátulról nekiütközött a BMW típusú személyautónak, A BMW-ben ülő két fő a helyszínen életét vesztette, a Mercedes sofőrje súlyos sérüléseket szenvedett.

A BMW a piros lámpánál várakozott, amikor a Mercedes hátulról belerohant. Az ütközés következtében a gépjárművek a két pályatest között lévő betonoszlopnak, illetve egy “fényjelző készüléknek” csapódtak. A rendőrök a súlyosan megsérült férfit a kórházban gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették,  halált okozó közúti baleset okozása miatt folyik ellene eljárás.

Samu György


Külföld

 Egy rabbi, egy pap és egy meleg ateista találkozik…

Első hallásra egy vicc kezdete is lehetne, de nem az. Amerikában, a címben szereplő 3 úriembert egy asztalhoz ültették és az élet dolgairól, Istenről és egyéb érdekes témáról filozofáltak.  Nem is akárhogy. Marihuánát szívtak a beszélgetés ideje alatt. Az esetről egy 8 perces videót tekinthettek meg lentebb.

Téglás László


Technológia

Eljött a 3 dimenziós ruhák kora?

Elkészült az első 3 dimenziós ruha, ami a változtatja a külsejét. Az iráni-amerikai tervezőnő, Behnaz Farah Cares of the Gaze (a tekintet simogatása) nevű ruhája egy kamera segítségével állapítja meg a ruhára néző személy nemét, életkorát és a tekintet irányát. A ruhadarab tulajdonképpen egy kendő, és a külsejét tekintve egy derekat szabadon hagyó felső, ami a tarajos sünhöz hasonló tüskékkel rendelkezik.

Téglás László


Sport

Labdarúgás

Bajnokok LigájaIndex BL

Nagy rangadók lesznek a Bajnokok Ligája negyeddöntőiben, hiszen csütörtökön megtörtént a sorsolás. Ami az alábbiak szerint alakult:

Atlético Madrid – Leicester City

Bayern München – Real Madrid

Borussia Dortmund – Monaco

Juventus – Barcelona

A 4 meccs közül 2 nevezhető rangadónak, a Bayern Real párharc valamint a Juventus és a Barcelona találkozója, hiszen ez a 4 csapat már nem először mérkőznek meg egymással. Előbbiek 23-szor az utóbbi kettő meg 9-szer.Szóval nem lehet azt mondani, hogy unalmas meccseknek nézünk elébe.

Téglás László


Idegenben gyengébb a Hertha BSC

Ismét vereséget szenvedett a Hertha BSC. A berlini csapat hatodszor kap ki idegenben és Dárdai Pál nem tudja, hogy mi lehet a baj. Az első félidőkben továbbra is rosszabbul játszanak mint a másodikban és a tanácstalanság továbbra is aggasztja a 40 éves szakembert.

A mérkőzés utáni nyilatkozat

Dárdai véleménye a csapat formájáról:

Valamit változtatnunk kell, mert minden egyes idegenbeli meccsünkön eltékozoljuk az első félidőt. Nem tudom, hogy ez mitől van, lehet, hogy az utazás az oka, vagy a túl sokat jár a dolog a fejünkben, már próbálkoztunk mindennel, de ma is ez történt. Úgyhogy ezért mindenképpen megérdemelte a Köln a győzelmet

Téglás László

Úszás

Vajon nézettebb lesz e?

Forrás index Balogh Zoltán MTI vizes vb népszerűsítés

Elindították a budapesti vizes világ-bajnokság hivatalos visszaszámláló óráját az Erzsébet téren. Azt remélik a rendezők, hogy az 117 nap múlva rajtoló vb lesz a legnézettebb sportesemény a sporttörténelem során. Az óraindításon részt vett hosszú Katinka is aki eddig kimaradt a hirdetésekből, feltehetőleg arra várt, hogy Gyárfás Tamás  lemondjon.

Katinka azt nyilatkozta, hogy:

Nekem nagyon jókor jött, hogy idén Budapesten lesz a világbajnokság. Rio után egy kicsit nehéz lett volna motivációt szerezni, hiszen ott elértem azt, amire mindig is vágytam, olimpiai bajnok lettem, így kipipálhattam mindent. De az, hogy itthon van a világbajnokság, az majdnem olyan érzés, mintha lenne még egy olimpia

Téglás László


Hosszú a vizes vb plakátjain

Forrás Index Vizes vb Huszti István

Csütörtökön derült ki, hogy hosszú Katinkát láthatjuk majd a 2017-es budapesti vizes világbajnokság plakátjain. A háromszoros olimpiai bajnoknak 25 millió forintot fizetnek azért, hogy ő népszerűsítse a vb-t.

Téglás László


Gasztronómia

Ezen a héten egy kicsit az olasz konyhába nyerünk bepillantást, ugyanis egy jó kis lasagne receptet hoztam nektek. Íme:

Hozzávalók / 6 adag

  •  500 g tészta
  • 1 kg paradicsom
  • 1 db babérlevél
  • 1 szál rozmaring
  • 600 g darált marhahús
  • 1 l tej
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 2 szál petrezselyem
  • szerecsendió ízlés szerint
  • bors ízlés szerint
  • 70 g finomliszt
  • 100 g vaj
  • 300 g parmezán sajt

Elkészítés

  1. Előző nap a paradicsomszószt elkészíthetjük: a paradicsomok tetejét bevagdossuk, forró vízbe dobjuk kb. 30 másodpercre, utána könnyedén megszabadítjuk a héjuktól. Majd kimagozzuk és daraboljuk. Kevés olívaolajat felhevítünk a serpenyőben, beletesszük a paradicsomdarabokat, a babérlevelet, és a rozmaringágat. 60 percen keresztül alacsony tűzön rotyogtatjuk. Miután kihűl, hűtőbe tesszük, és örülhetünk, amikor a lasagne készítésének napján ennyivel könnyebb dolgunk van.
  2. Másnap a darált marhahúst vastag falú serpenyőben kevés olajon megpirítjuk, majd a paradicsomszósszal összefőzzük.
  3. A fehérmártást a következőképpen készítjük: a tejet, a vöröshagymát, a petrezselymet, a szerecsendiót és a borsszemeket lassú tűzön felforraljuk, majd leszűrjük. Közben egy másik edényben felolvasztjuk a vajat és hozzáadagoljuk a lisztet. A leszűrt tejet kis adagonként hozzákeverjük, folyamatosan kevergetve gyöngyöztetjük, míg jól besűrűsödik. A végén a parmezán felét hozzákeverjük.
  4. A nyers tészta-t kinyújtjuk, kb. 10 x 20 centis lapokra vágjuk. A tésztacsíkokat forró sós vízben kifőzzük (ahogy vesszük ki a vízből a kész lasagne lapokat, egymás mellé tiszta konyharuhára helyezzük őket).
  5. Kivajazunk egy jókora tepsit, és elkezdjük rétegezni a hozzávalókat: tésztalapokra paradicsomos darált hús kerül, erre jön a fehérmártás és a parmezán. És így tovább. A lasagne tetejére hagyni kell a fehérmártásból és a parmezánból, ugyanis a legfelső tésztalapokat már csak ezek borítják.
  6. 220ºC-ra (légkeveréses üzemmódban) előmelegített sütőben 60 perc alatt aranybarnára sül.

Samu György


A hét applikációja

Android

Google Trips – Travel Planner

Külföldi utazásaid során bizonyos szituációkban jó lett volna, ha egyszerűen tudtad volna megtervezni, hogy mit látogass meg és mikor? Mely éttermek vannak a közeledben és, milyen értékelést kaptak a látogatóktól? Akkor a Google Trips utazás tervezőt mindenképpen ki kell próbálnod.
További részletekkel szerdán jelentkezünk!

google-play-icon_2x

Téglás László


Windows PhoneunnelBear VPN

Egy kicsit eltérünk most a Windows Store-os applikációktól, és bemutatjuk a TunnelBear VPN-t. Letölteni továbbra is a Store ikonról tudjátok, a részletesebb elemzést pedig szerdán közlöm.

windows-phone-icon_2x

Samu György


Film és média

Újabb Godzilla szörny?

A Colossal című filmben egy nő rájön, hogy a közelben levő katasztrófák valamilyen módon hozzá kapcsolódnak, miközben egy ideg-összeroppanásban szenved. Első olvasásra egy drámára gondol az ember, ez esetben viszont a lehető legtávolabb áll tőle, hiszen egy vicces akció sci-fi Anne Hatheway-től és Jason Sudeikis-től garantáltan mosolyt csal az ember arcára. A filmről a trailert alább tekinthetitek meg.

Téglás László


Programajánló

Belföld

Raklapbútor-készítő verseny

raklap

Tetszenek a saját kézzel készített, re-design bútorok? Csinálnád, de szeretnél meggyőződni arról, hogy Neked is menne mielőtt nekiesnél?

Gyere el workshopunkra, ahol ezermesterünktől, Ákostól ellesheted a raklapbútor-készítés minden csínját-bínját, trükkjét és fortélyát!

A 4 órás workshop ideje alatt egy közösen összerakott, 3 személyes ülőgarnitúra fog elkészülni, mely a Humusz Ház kertjének büszkesége lesz, hogy az ide betérők meg tudjanak pihenni a tó mellett és élvezni a zöldet.

Támogatói hozzájárulás: 5000 Ft
Pártoló tagoknak 4000 Ft

A részvétel regisztrációhoz kötött és a jelentkezések, illetve az beérkezett utalások sorrendjében lesz visszaigazolva a kiscsoportos létszám keretéig. Jelentkezés itt: goo.gl/ZSkTJG

Játszóruha viselése ajánlott.

Samu György


Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok!

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül. Illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50 gmail

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100003020191199
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu942@gmail.com

Szutor Márk

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
English Blog: http://www.markszutor.wordpress.com/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: youtube.szutormark@outlook.com

Téglás László

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com


© Samu György
© Téglás László
Copyright by M&D’s Blog 2014-©

Reklámok

2017. év, 2-ik heti hírösszefoglaló

Lassan már el sem hiszem, hogy eltelt egy újabb hét, és ennek megfelelően ismét itt az ideje annak, hogy a Heti Hírösszefoglalónkkal jelentkezzünk.

Úgyhogy nem is húzom tovább az időt, kezdjünk is bele 2017. második hetének legfontosabb eseményeibe.

Hírek a nagyvilágból

Belföld

Boldog Új Évet Kívánunk Mindenkinek! – bocsánat a késésért!

Sokszor hallani a tévében, hogy nálunk a legrosszabb minden, de most végre elsők lettünk, bár nem éppen jó dologban. Az Európai Bizottság vasúti közlekedést vizsgáló átfogó jelentése alapján megtudtuk, hogy nálunk késnek a legtöbbet a vonatok.

2008 óta a magyar vasútnak 23 év, azaz körülbelül 12 millió perc késést sikerült összehoznia csak a személyszállító vonatokon. Ez brutálisan hangzik, de a MÁV adatai szerint átlagosan csupán a járatok 12 százaléka késett. A magyar vasút a legpontatlanabb egész Európában, de a hírek és a vonatozások közben szerzett tapasztalatok alapján a MÁV adatainál sokkal rosszabbnak éreztük a helyzetet. A szlovákoknak, lengyeleknek, de még a románoknak is kevesebbet kell várniuk a vonatokra, mint nekünk.

Tehát ha valaki a menetrendet jelző táblát nézi, érdemes az eredeti indulási idő után egyből megnéznie a késést jelző részt, mert lehet több ideje van, mint gondolta, és esetleg maradt egy kis idő beülni kávézni, elszívni egy cigit, vagy csak leülni pihenni.

(És ide szeretném beszúrni Dombóvári Istvántól az egyik kedvencemet.)

“Múltkor voltam egy állomáson, és láttam, hogy éppen egy új menetrendjelző táblat szerelnek fel. És észre vettem, hogy a táblába már gyárilag bele volt építve egy ilyen rovat, hogy késés.

Oda mentem a MÁV-os kollegához, mert még dolgozott bennem egy gyerekkori információ, hogy a vasutasoktól bármit meg lehet kérdezni, mert ők mindent tudnak. Úgyhogy ennek megfelelően, oda mentem, és feltettem neki egy találós kérdést.

– Ne haragudjon már, de észrevettem, hogy azon a táblán, már ott van az a rovat, hogy késés. Na most, ha a vonatok pontosan járnának, akkor nem lenne szükség arra a mezőre?!

“A vasutas rágta még egy kicsit a saját bajszát, majd csak annyit tett hozzá, hogy

– Hülyegyerek, ha a vonatok pontosan járnának, akkor váróterem sem kéne!

Dombóvári István

(A főszerkesztő)

A MÁV nem ért egyet a felmérés eredményeivel. Lapunknak adott válaszukban elmondták, hogy tényekkel és adatokkal tudják cáfolni a kutatás eredményét, ami ráadásul szerintük nem is volt teljes körű: Magyarországon minden rendben van a vonatközlekedéssel.

Samu György


Kitiltották az étteremből, mert túl sokat evett

Szerintem egy elég példátlan eset történt meg a héten, aminek hatására kezdem azt érezni, hogy kevesebbet ér az ember. Az eset alanya a Kázmér álnéven nyilatkozó férfi, a helyszín pedig nem más, mint a Margit körúti Trófea étterem, ami egy “All you can eat and drink” étteremnek vallja magát.

Kázmér, eleinte társasággal járt az étterembe, ahol hűségét VIP-kártyával jutalmazták. A jelentős kedvezmény és a barátságos légkör miatt egyre többet járt egyedül is vacsorázni a vendéglátóhelyre, egészen addig, míg egyszer minden indok nélkül nem engedték be. Másfél évi kitartó nyomulás után végül azzal indokolták a kitiltását, hogy túl sokat van ott egyedül, így nem gazdaságos az etetése.

Ekkor készíttek egy rejtett kamerás felvételt, amit ITT megnézhetnek!

A felvétel elkészítése után megkerestük a Trófea Grillt. Az egyik résztulajdonos abszurdnak nevezte, hogy gazdasági okokból nem látják szívesen Kázmért, és kizárta, hogy valaha is ilyet mondtak volna. Az étterem ekkor nekünk előadott verziója szerint a férfi többször is vállalhatatlanul viselkedett, zavarta az ott dolgozókat és a többi vendéget is, ezért szóltak neki, hogy ebből elég, ne jöjjön többet. A felvételünkön jól hallatszik, ahogy Kázmér többször is rákérdez, voltak-e vele gondok, és mindig azt a választ kapja, hogy ő egy jó gyerek, akinél ilyen gondok fel sem merülhetnek.

A kereskedelem széles palettáján, legyen szó árucikkek értékesítéséről, vagy, mint jelen esetben vendéglátásról, az alapvető szabály MINDIG UGYANAZ: A VENDÉG AZ ELSŐ! Gazdasági okokra hivatkozni egy olyan étteremben, ami arra rendezkedett be, hogy annyit eszel, iszol amennyit tudsz egy bizonyos ár fejében, számomra elképzelhetetlen. A vezetőség egyet nem értése, vagy összebeszélés nélküli nyilatkozatai pedig azt támasztják alá, hogy csak a pénztárca a lényeg.

A Fogyasztóvédelmi Hatóság szerint az étterem részéről az effajta eljárás etikailag mindenképpen kifogásolható, és ha a sértett úgy dönt, hogy bejelenti az esetet, akkor a hatóság vizsgálatot indít.

Forrás: index.hu

Samu György


Már nem egy olyan dallal találkozhattunk az évek során különböző tehetségkutatókban vagy azok nyerteseitől ami hazánkról szól.

Bár egy év eltelt azóta amióta az Egy szabad országért dal fent van az inteneten, amit az 1956-os forradalom emlékére írtak és az utóbbi időben egyre nagyobb számban tekintik meg és osztják meg a külöböző közösségi oldalakon.

A dal állami megrendelésre készült, 50 milliót költöttünk eme szerzeményre, aminek a nem kész változata 2006-ban a Miami Egyetem kosárlabdacsapatának indulója volt. A Desmond Child által írt végleges változatnak a felvételi költségéért kellett csak fizetnie mivel tiszteletbeli polgárává vált Magyarországnak és ezzel mutatja ki a köszönetét.

Téglás László


Külföld

“Talicskás befizetés”

Érthető volt egy amerikai üzletember, név szerint Nick Stafford döntése. Az eset úgy kezdődött, hogy az amerikai közlekedési hatóság (DMV) nem volt hajlandó neki kiadni egy telefonszámot amin megtudakolhatta volna, hogy hogyan regisztrálhat három járművet és fizetheti be az azokra kivetett forgalmi adót. Ennek érdekében pert is indított a helyi bíróságon, hogy megbüntessék a DMV illetékeseit. A keresetet ugyan nem nyerte meg, de a kért telefonszámot megkapta. Egyébként mire eljutott idáig az ügy, a közlekedési hatóság már elárulta neki, hogyan fizetheti be az adót.

93547809_bhc01122017dmvpennies01-2

Azonban itt kicsit radikálisan lépett fel Nick, ugyanis öt talicskányi érmével, összesen 300 ezer pennyvel jelent meg a hivatalban és 3000 dollárt, közel 850 ezer forintot akart így befizetni. Csakhogy az automata érmeszámlálói nem bírtak volna el ekkora mennyiséggel, így a hatóság alkalmazottainak kézzel kellett megszámolniuk, ami közel 7 órájukba került

A férfi elmondása alapján azért folyamodott ehhez a lépéshez, mert így akart rávilágítani arra, hogy a kormányzat nem foglalkozik kellőképpen az állampolgári igénylésekkel.

93547804_bhc01122017dmvpennies02-2

Samu György


Megfizetni a bűneinket

Először is leszögezném, hogy mindenkinem joga van hinni abban amiben szeretne. Viszont egy ugandai közszolga, Charles Obong elég furcsa végrendeletet írt. Ebben kötelezte feleségét, hogy halála esetén 200 millió ugandai shilinget ( kb. 16 millió forint) tegyen a koporsójába, és a pénzzel együtt temessék el őket. A pénz arra kellet neki, hogy az ítélet napján felajánlhassa majd Istennek, cserébe evilági bűneinek bocsánatáért.

Az 52 éves Charles Obong a halála előtt tíz éven át (2006-2016) volt a közszolgálati minisztérium személyzeti vezetője. A Daily Monitor nevű helyi lap szerint, a férfi tavaly, december 17-én halt meg, egy hosszantartó betegségben.

A fura végrendelet létezését Obong veje erősítette meg. A férfi a testvéreit bízta meg azzal, hogy ellenőrizzék, a felesége pontosan úgy szervezi meg a temetését, ahogyan ő akarta. Obong leírta, hogy a koporsójába tett pénzen bűnbocsánatot akar venni, azt azonban, hogy milyen bűnei voltak, nem részletezte.

Az ítéletnapi vesztegetésből azonban nem lesz semmi. Obong sírját a múlt hétvégén exhumálták a klánja tagjai, és kivették a koporsójából a pénzt.

Samu György


Sport

Labdarúgás

Kulcsember?

Nagy Ádám tavaly nyáron igazolt Bolognába és hamar kiderült mennyire szüksége van rá a csapatnak.

14411876_380fa3e163811523216d8cbbc445d289_x

Pontokban mérhető mikor játszott Nagy Ádám a pályán és mikor nem. A 21 éves magyar válogatott középpályás mondjuk csak ki, stabilitást visz az olasz csapatba akik a tegnap begyűjtött 3 ponttal a 13. helyen állnak a tabellán.

Amennyiben Ádám nem kezdőként lép pályára akkor nem csak a csapatnak nem megy hanem akkor neki sem  vagy ha lecserélik akkor meg utána kap gólt a Bologna FC.

Téglás László


Be nem váltott ígéret

A  Real Madrid 2 évvel ezelőtt igazolta le   a svéd csodagyereket, Martin Ödegaardot, akihez sok reményt fűztek.

Azonban nem így lett.

fgergerger

Először a B  csapatban kapott helyet amit Zinedine Zidane – most vezetőedző a felnőttcsapatnál – vezetett, többször tartalék volt, majd megromlott a kapcsolata a csapattársakkal a viselkedése miatt, mert neki a nagycsapattal van szerződése. Úgy néz ki nem tolerálták tovább ezt a fajta modort tőle és a holland Heerenveenhez került kölcsönbe.

Téglás László


Változások a világbajnokságok lebonyolításában

Gianni Infantino javaslatát elfogadta keddi zürichi ülésen a FIFA, miszerint 16 további csapat vehessen részt a világbajnokságokon.

Ezáltal változnak a csoportelosztások is. 16 darab 3-as csoport lesz ahol 2 meccset játszik mindenki és az első 2 jut tovább. Utána a 32 ország egyenes kieséssel megy a döntőig ezért 1 körrel hosszabb lesz a kieséses szakasz.

Ez azt jelenti, hogy csökken az esély a kijutásra, de ezzel várnunk kell 2024- ig.

Nem csak a csapatok létszámáról döntött, hanem arról is mi legyen a döntetlenekkel, aminek ügyében még nincs végleges döntés. Mivel 3-ra csökkent a csoportokban a csapatok száma és azt a csapatot könnyedén ki lehet ejtheti – számukra megfelelő eredménnyel a másik 2 csapat – amelyik előbb játssza le a meccseit. Tehát a tervek szerint amennyiben 90 perc alatt nem sikerült egyértelmű eredményt elérni, döntetlen esetén büntetőpárbajt kell végrehajtani.

Téglás László


A FIFA kihirdette az Év játékosa díjat

A 2016-ban Aranylabdát, Franciaországban Európa-bajnokságot, a Real Madrid klub-világbajnokságot, valamint Bajnokok Ligáját és UEFA Szuperkupát nyert Cristiano Ronaldo kapta az Év játékosa díjat

1007_hunsui11

A díj átvételkor a meghatódott Ronaldo az alábbiakat mondta:

Nem találok szavakat. 2016 pályafutásom legjobb éve volt. Voltak kétségek, nehéz pillanatok, de az év megmutatta, hogy továbbra is jól játszunk. Afelől nem voltak kétségeim, hogy sok mindent megnyerhetünk.

Téglás László


Dárdai továbbra is hasít a Hertha élén

A tabella harmadik helyén levő Hertha BSC magyar edzője, Dárdai Pál kijelölte a célját a bajnokságban. Ami nem más mint a 6. hely.

14429420_5d544f44750bb39f0b857d8c8060957d_x

Korábban a kitűzött cél 50 pont volt, jelenleg 30-cal rendelkezik a csapat. Még 30 ponttal 6. helyre be is érhetnének ami közvetlenül az Európa Liga szereplést jelenti, amit az előző szezonban a selejtező idején – mivel csak 7. lettek az azt megelőző szezonban – nem sikerült elérni.

Tavasszal a tabella 1. és 2. helyezettje ellen kezd majd, a Bayern és a Lipcse csapata ellen. Utána 3 fordulót otthon játszik, amiket a közvetlen riválisok ellen (Frankfurt, Hoffenheim és a Dortmund) ki is használhat.

Ráadásul a Mallorcán edzőtáborozó berlini csapat sportigazgatója, Michael Preetz szerződést hosszabítana a 40 éves trénerrel, aki az alábbit mondta

Reméljük, hogy Pál addig marad az edzőnk, ameddig csak lehet

Dárdai szerződése a nyáron fog lejárni, eddig mindig 1 évvel hosszabbított, viszont utánpótlásedzőként határozatlan szerződéssel rendelkezik.

Téglás László


Úszás

Nincs megállás

A Budapesten július 30-ig lezajló vizes világbajnokság után egyből a rövidpályás világkupa szezonban úszhat Hosszú Katinka.

advktkqturbxy8zotyyndzinzq5ztnjogq5mgu5ntu4mtfhy2y3otllyi5qcgvnkpudaadnfcdnddytbc0dfm0bva

2012 óta minden alkalommal az összetett pontversenyben győzedelmeskedett Hosszú és ezzel megnyerte a százezer dolláros fődíjat is.

A 2017-es vk állomásai

  • augusztus 2-3.: Moszkva
  • augusztus 6-7.: Berlin
  • augusztus 10-11.: Eindhoven
  • szeptember 22-23.: Doha
  • szeptember 26-27.: Dubaj
  • szeptember 30-október 1.: Hongkong
  • november 10-11.: Peking
  • november 14-15.: Tokió
  • november 18-19.: Szingapúr

Téglás László


A háromszoros olimpiai bajnok Iron Lady lett a Magyar Sportújságírók Szövetsége által rendezett. Az év Sportolója Gála 2016 szavazásán míg a férfiak között a Rió szintén aranyérmes Szilágyi Áronra esett a választás.

hosszuszilagyi629

Valamint Hosszú Katinka a gálán átvehette a Nemzetközi Sportújságírók Szövetségének európai szekciójának díját is, mint 2016 legjobb európai sportolónője.

Forrás: Nemzeti Sport Online

Téglás László


Autóverseny

Új csillag a láthatáron?

Korábban már írtunk Mick Schumacherről, a hetszeres Forma-1-es bajnok Michael Schumacher fiáról, hogy a Forma-3-ban folytatja idén.

mick-schumacher-e1444194457744-1024x576

Innen került ki Max Verstappen és a Williamsnél idén bemutatkozó Lance Stroll akik egyből a Forma-1-be kerültek. Tehát már csak egy lépésre van a Forma 1-től. Ki tudja, lehet a Ferrarinál folytatja, ahol az édesapja is versenyzett.

Bernie Ecclestone az alábbiakat nyilatkozta korábban:

Ha csak közel annyira jó, mint az apja, miért is ne? Jó lenne a Forma-1-nek, ha a Schumacher név újra velünk lenne.

Téglás László


Technológia

Tablet és Gaming

Nos, ez mindig is egy olyan téma volt, amire csak legyintettek az emberek. Vagy egy kicsit lemondóan, hogy Android-ra, vagy iOS-re úgy sem érkeznek majd olyan játékok, amikkel érdemes foglalkozni. Vagy kritikusan, hogy az érintőképernyő úgy sem tudja majd leváltani kényelmesen a billentyűzet, és egér párost. Vagy egy kicsit értetlenül, hogy erre mégis kinek lenne igénye?

Nos az Asus úgy gondolta, hogy valakinek biztosan, hiszen megalkották a legújabb Transformer terméküket.

Így tehát következzen D2D azaz Dave Lee bemutatásában az Asus Transformer 3

Szutor Márk


CES 2017

Nos ez a hét sem maradhatna el úgy, hogy ne hoznánk a Linus Media Group videóit. És ez esetben természetesen azokkal jelentkezünk, melyek a múltheti adásunkba már nem fértek bele. Nézzük, hogy mit tartogatott a kanadai csapatnak a CES 2017

Újabb automatikus vezetési élmény a BMW-től.

A CES 2017-en bejelentett Top 5 laptop

Csinálj bármilyen felületből Android-os érintőképernyőt.

Gondolkoztatok már azon, hogy vajon mekkora a legnagyobb elérhető SSD? Linus, és a Seagate tudja a választ!

Szutor Márk


Ti is zajos helyen éltek, vagy dolgoztok?

Jó lenne néha megszabadulni minden olyan külső körülménytől, ami befolyásolja a mindennapjaitokat? Akkor ezt a Kickstarter projektet nektek találták ki.

Bár alapvetően nem szeretnék olyan termékre rá ugrani, ami még nem kiforrott, és nem tesztelt. De lehetséges, hogy a jövőben, amennyiben a cégnek valóban sikerül gyártásba helyeznie az eszközt, akkor egy Termékbemutató erejéig mi is kipróbáljuk.

Addig is, ha szeretnétek többet megtudni a Muzo-ról, akkor kattintsatok ide.

Szutor Márk


Autó – motor

Megérkezett amire mindenki szinte tátott szájjal várt a bejelentés óta.

Legalábbis érkeznek már a tesztek az Alfa Romeo legújabb családtagjáról a Giulia-ról. Ennek megfelelően persze mi sem hagyhattuk mindezt szó nélkül. Lássuk tehát, hogy mit gondolt róla Chris Harris, és a Top Gear csapata.

Illetve tekintsünk meg egy rövid teaser-t, a Jeremy Clarkson, Richard Hammond, és James May által vezetett The Grand Tour c. műsorból is.

Szutor Márk


És, ha már a The Grand Tour-nál tartunk. Lássuk, hogy mivel állt elő most a három műsorvezető.

Akik ezúttal Barbados-ról jelentkeznek

Szutor Márk


Légiközlekedés

Kezdjük a hetet némi Time-Lapse-el a British Airways Boeing 787-9-es Dreamliner-éről.

Bár a videó még 2015-ben készült, mikor a vállalát átvette az első Dreamliner-ét, ettől függetlenül továbbra is nagyon jól kivitelezett képsorokat láthatunk.

Szutor Márk

british-airways-logo


És, ha már a légitársaságnál tartunk, akkor tekintsük meg egy másik videójukat is, mely az egyik legkülönlegesebb útvonaluk mondhatni első, és utolsó állomása.

Ez pedig nem más, mint London City Airport

Szutor Márk

british-airways-logo


Hatalmas Boeing 737-MAX rendelés az indiai SpiceJet-től

Ismét jól alakultak a Boeing 737 MAX változatának eladási számai. Az indiai Spicejet légitársaság ugyanis újabb száz darab Boeing 737 MAX 8-ra adta le a rendelését a más meglévő 42+13 darab mellé. Ezen felül pedig további ötven gépre szerzett vételi jogot a semi-full service légitársaság.

Ezzel pedig remélhetőleg nem csak maga a SpiceJet járhat majd jól, hiszen mielőtt a WizzAir-t kikiáltottam volna alternatív légitársaságomnak a British Airways-el nem elérhető úticélokra, azelőtt a Prágából üzemelő SmartWings-t tekintettem a tökéletes útitársnak a low-cost légitársaságnak. (Erről itt olvashattok)

Azt azonban akkor nem írtam le, hogy a SmartWings gyakorlatilag egy wet-lease keretében (a gépek bérlése személyzettel együtt) kéz a kézben üzemeltette nyári szezonális járatokat. És remélhetőleg ezt a szokásukat továbbra is megtartják. Hiszen sokszor hallottam már azokat a sorokat, hogy:

Köszönjük, hogy utazásukhoz az XYZ légitársaságot válaszották, reméljük, hogy a jövőben viszont köszönthetjük önöket valamelyik járatunk fedélzetén.

Erre a kijelentésre / kérdésre, pedig eddig 4 légitársaságnál mondtam azt, hogy egész biztosan! Na, de ezt majd egy következő cikkemben megírom!

spicejet-737-max-8

Szutor Márk

spice-jet-logo


Fedélzeti wi-fi a Lufthansa rövid,- és középtávú járatain.

A Lufthansa még idén elkezdi bevezetni az internet-szolgáltatást a rövid- és középtávú járatokon is. Egyes gépeket már felszereltek az ehhez szükséges berendezésekkel, a többivel 15 hónap alatt végeznek. Ez azonban nem csak a Lufthansa fő flottáját igénybe vevő utasoknak jó hír, hanem a Brussels Airlines, a Swiss, az Eurowings, az Austrian Airlines, és még sok egyéb a Lufthansa csoporthoz tartozó légitársagáokkal utazóknak is.

A nagysebességű adatátvitelt partnerük, az Inmarsat biztosítja műholdas kapcsolat segítségével. A rendszert már élesben is tesztelték, egy Airbus A319-es fedélzetén, ahonnan élő közvetítést indítottak. A mintegy félórás program során a projekt vezetői szólaltak meg. Majd szintén élőben a frankfurti központba kapcsoltak, majd onnan vissza a fedélzetre szintén műholdas kapcsolat segítségével.

Szutor Márklh-logo


Újabb Közép-Kelet Európai reptérről válik elérhetővé Dubai az Emirates által.

Európai útvonalhálózatát bővítve naponta közlekedő járatot indít Dubaj és Zágráb között 2017. június 1-től az Emirates. Az új délkelet-európai célállomást a horvát fővárosból egyetlen szélestörzsű repülőgépként közlekedő Emirates Boeing 777-300-asa szolgálja ki.

Az Emirates új járata a horvát utasok mellett a szomszédos Szlovéniában vagy a Magyarország és Ausztria déli területein élők számára is kényelmes utazási lehetőséget kínál Dubajba és tovább. A rekreációs és üzleti céllal utazóknak Dubaj egy háromosztályos konfigurációval működő, modern, szélestörzsű repülőgéppel lesz elérhető, az onnan tovább utazók kevesebb mint 4 órás átszállási idővel folytathatják útjukat Sanghajba, Pekingbe, Bangkokba, Kuala Lumpurba, Sydney-be, Melbourne-be, a Maldív-szigetekre, a Seychelle-szigetekre vagy Sri Lankára.

Az útvonalat kiszolgáló háromosztályos konfigurációval működő Emirates Boeing 777-300 12 ággyá alakítható First osztályú üléssel, 42 Business osztályú üléssel és 310 kényelmes Economy osztályú üléssel várja az utasokat. Az Emirates díjnyertes ice fedélzeti szórakoztatórendszerének közel 2500 audio- és vizuális programot kínáló csatornája minden osztályon rendelkezésre áll, a gourmet a la carte konyha finomságait ugyancsak minden utas megkóstolhatja. Az Emirates világhírű szolgáltatását és vendégszeretetét a több mint 130 országból származó nemzetközi légiutas-kísérő személyzet biztosítja, amelynek tagjai között 234 horvát nemzetiségű munkatárs is található.

Az útvonal menetrendje pedig az alábbiak szerint alakul.

EK129
DXB – ZAG
Dubai – Zagreb
Ind – Érk
08:15 – 12:20

EK130
ZAG – DXB
Zagreb – Dubai
Ind – Érk
15:35 – 23:05

A fenti időpontok természetesen a reptereknek megfelelő helyi időben értendőek.

emirates-logo-vector


A hét applikációja

Android

SoloLearn Java

Rendületlenül haladunk előre a “kurzusok” hadával. Ezen a héten a Learn Java-val fogunk foglalkozni. Természetesen a részletesebb bemutatás a hét appja bővebben cikkünkben olvashatjátok majd.

google-play-icon_2x

Samu György


iOS

Grabr

Gondolkoztatok már azon, hogy miként tudnátok spórolni a szállítási költségeiteken egy-egy amazon, vagy eBay rendelés esetén? A Grabr készítői mindenképpen. Létrehoztak ugyanis egy P2P rendszert. Mely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a kívánt termékeket egy megbízható, és ellenőrzött utazó “szállítsa házhoz”. További részletekkel szerdán a szokott időpontban jelentkezünk.

app-store-icon_2x

Szutor Márk


Windows 10

Kodi

Avagy régebbi nevét XBMC™ Media Center. Nos ha az összes elérhető médialejátszónak van egy szerelemgyereke, akkor valószínűleg ez az. De erről egyelőre ennyit. Szerintem úgy is sejtitek, hogy mi jön?!

windows-phone-icon_2x

Szutor Márk


Film és média

Nem csak a Marvel tud kiváló szuperhősös filmet csinálni?!

Na jó, ez így talán erős kérdés, vagy kijelentés!

Azonban találtunk a héten egy olyan gyöngyszemet, amit bár nem valószínű, hogy meg fogunk tudni majd tekinteni teljes egészében, mégis meg szeretnénk osztani veletek! Ez pedig nem más, mint a Guardians

További sorok helyett azonban beszéljen inkább a videó.

Szutor Márk


Elege lett volna a YouTube-nak a Netflix flimjeiből?

Következő trailer-ünk mindenképpen erre utal. Hiszen az alábbi film megjelenésekor csak és kizárólag a YouTube Red szolgáltatáson keresztül lesz elérhető. Lássuk tehát a The Thinning előzetesét.

Szutor Márk


Los Angeles, jó idő, némi humor, és motoros rendőrök, kell ennél több egy akció vígjátékhoz?

Nos ez a Chips előzetese alapján nem derül ki egyérterlműen, legalábbis valamiért van egy olyan érzésem, hogy ez ismételten egy olyan film lesz, ahol már a trailer lelőtte az összes poént. Ettől függetlenül kíváncsian várom a végeredményt!

Szutor Márk


Programajánló

Belföld

Vince napi pincejárás, nyitott pincék

vincepromo1.jpg

Az előző években igazi kemény, téli időben zajlottak a pincejárások, de ennek ellenére szerencsére a pincék nem maradtak üresek.  Reméljük, hogy nem lesz ez másként idén sem! A nyitott pincék köre a Pannonhalmi Herold Pince ’belépésével’ új taggal bővült!
Ahogy a gyakorlott pincejárók már megszokhatták, péntek (január 20.) a ráhangolódás napja, a szombati napon (január 21.) borvidéki buszjárat is közlekedik, megkönnyítve a pincészetekhez, programhelyekhez történő eljutást és vasárnap a levezető nap…

A pincejárás részletes programja pdf formátumban ITT érhetőek el!

Nyúlon a Hangyál Pince, a Cseri Pincészet és a Soós Pince esetében és Pannonhalmán a Herold Pincénél a borvidéki buszjárat megállójától 2-8 perces sétával lehet eljutni a kiválasztott pincékig. Kérjük réteges öltözködéssel készüljenek erre!

Felhívjuk kedves Vendégeink figyelmét, hogy a borvidéki buszjárat igénybevétele és a pincelátogatásokon, borkóstoló programokon való részvétel előzetes regisztrációhoz, bejelentkezéshez kötött, hogy megfelelő buszokat biztosíthassunk és minden érintett az Önök igényeinek megfelelően készülhessen fel!  A regisztrációhoz, további információkhoz szükséges elérhetőségek:

FIZETÉS – A bejelentkezéskor igényelt szolgáltatások díja a mindenkori szolgáltatónál a helyszínen fizetendő! Kérjük figyelembe venni, hogy egyes pincészetek csak készpénzt tudnak elfogadni!

A programhelyszínek elérhetőségei:

Cím Telefon
Pécsinger Szőlőbirtok Győrújbarát, Báródomb hrsz. 0214/8 30/688-6602
Ács György Pincészete 9081 Győrújbarát, Erzsébet u. 22. 30/927-3625
Babarczi Szőlőbirtok 9081 Győrújbarát, Óvoda u. 33. 30/444-6929
Hangyál Pince 9082 Nyúl, Héma tető 30/756-8789
Cseri Pincészet 9082 Nyúl, Panoráma u. 30/421-7415
Soós Pincészet 9082 Nyúl, Kápolna u. 41. 30/267-0598
Herold Pince 9090 Pannonhalma, Váralja 23/1/D 20/204-6414
Pannonhalmi Apátsági Pincészet 9090 Pannonhalma, Vár 1. 96/570-222
Huszár Pincészet 9085 Pázmándfalu, Hegyalja u. 29. 70/603-6100

Samu György


Külföld

Gondolkoztatok már azon, hogy a következő szilvesztert esetleg külföldön töltsétek? Amennyiben igen, akkor tudunk adni legalább egy jó tippet, hogy hol lenne érdemes!

Szutor Márk


Ha tetszett ez a cikk, vagy hasznosnak találtátok, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

Köszönjük, hogy ismét velünk tarottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50 gmail

Szutor Márk

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
English Blog: http://www.markszutor.wordpress.com/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: youtube.szutormark@outlook.com

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100003020191199
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu942@gmail.com

Téglás László

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglaslaszlo@gmail.com

© Szutor Márk
© Samu György
© Téglás László
Copyright by M&D’s Blog 2014-  ©

2016-ik évi hírösszefoglaló

Sziasztok!
Nos, ismét itt vagyunk, ezúttal azonban összeválogattuk nektek azokat a tartalmakat, amiket az elmúlt egy évből a legfontosabbaknak tartottunk.

Kezdjük is el

Hírek a nagyvilágból

Belföld

Óvszer-automaták jöhetnek az iskolákba (eredeti cikk: 2016.09.21)

Egy vállalkozó, Langmár Bettina óvszer-automatákat szeretne elhelyezni az iskolákban a fiatalok biztonságáért. A vállalkozó egy mobilalkalmazást is csinált azért, hogy felvilágosítsa a fiatalokat és eloszlassa a tévhiteket. Az iskolaigazgatók nem repesnek túlzottan az ötlettől, szerintük nincs helye egy ilyen automatának egy iskolában.

A szerkezet egyik előnye, hogy nem fogyaszt áramot, ugyanis a működése mechanikus; egyszerre 75 darab, minőségi, darabonként csomagolt, Hannoverből származó óvszert tartalmaz, 200 forintos darabáron. A szerkezet jelenleg az Óbudai Egyetem Kiss Árpád Kollégiumában és egy budapesti szállodában üzemel. A középiskolák egyelőre ellenállnak az ötletnek. A legtöbb iskolaigazgató ugyanis néhány keresetlen szó kíséretében elküldte az ötletgazdát. Mint mondták, náluk erre nincs szükség, és „felháborító, hogy be akarja vinni a szexet az iskolákba”.

Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója szerint talán jobb megoldás, ha van egy automata az iskolájukban, mint ha nincs. Azt viszont nem tudja, hogy szembesítené a kilencedikes tanulókat a szerkezettel. Hajnal Gabriella, a Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium igazgatója szerint viszont egy ilyen automatának semmi keresnivalója egy iskolában, egyrészt azért, mert szerinte nem kell biztatni a gyerekeket, hogy minél előbb kezdjenek el szexuális életet élni. Szerinte egy ilyen automatának inkább szórakozóhelyeken, a fesztiválokon vagy a gyógyszertárakban lenne a helye.

A szexuális felvilágosítással kapcsolatosan a Magyar Nemzet korábban foglalkozott azzal: egyre korábban létesítenek szexuális kapcsolatot a fiatalok, manapság már a 18 évesek is zavarba jönnek attól, miképp viselkednek 13-14 éves iskolatársaik. Séllei Györgyi szexológus elmondta, az egyik legnagyobb szülői és tanári melléfogás, ha azt állítják, az ő gyereküket nem érdekli a szex. Amit a testiségről tudni kell, azt a gyerekek nagyon gyorsan, már 8-10 éves korukban megtanulják, de a szájról szájra terjedő információk egy része kifejezetten káros. A felnőttek azonban nem akarnak beszélgetni a fiatalokkal, így gyakorlatilag cserbenhagyják a gyerekeket – tette hozzá a szakember. Séllei Györgyi szerint nagyon fontos hangsúlyozni az óvszerhasználat kapcsán a fiataloknak, hogy ez olyan, mint a biztonsági öv az autóban: sok bajtól kímélheti meg magát, aki használja.

Samu György


“Kisállat” kóborolt este (eredeti cikk: 2016.10.04)

Valami furcsára figyelt fel az úton egy autós Hatvanban. A férfi hajnalban egy esküvőről tartott haza, amikor észrevette a bekötözött szájú aligátort amit először felfújható játéknak hitt. Azonnal értesítette a segélyhívót, ahol az első pillanatokban kétkedve fogadták bejelentését.

Rendőrök érkeztek a helyszínre, akik felkeltették egy közeli cirkusz két alkalmazottját, hogy befogják az állatot. Az egyenruhások világítottak, a cirkuszosok igyekeztek betenni a helyére, az autós pedig segített nekik – így próbálkoztak. Végül kötelet is bevetettek és végül sikerült a dobozához vinni. Kiderült, az aligátor a cirkuszhoz tartozik, és Elvisnek hívják. A szökevény egyébként egy amerikai aligátor, amely képes leharapni akár egy ember karját is. Szerencse, hogy éjszaka kóborolt el, vagyis amikor hűvösebb van, mert ilyenkor ezeknek az állatoknak lelassul a mozgása Az ügyben nem indult eljárás.

Az esetről készült videót itt tekinthetik meg

Samu György


Rendőrök hozták le a fáról (eredeti cikk: 2016.10.18.)

Segélykérésről érkezett bejelentés a borsodi rendőrökhöz a napokban. A telefonáló elmondta: kiáltásokat hallott Bőcs határában, az úgynevezett Kék hídnál.

Egyenruhások mentek a helyszínre, akik észrevették, hogy egy magas fán – csaknem hét méter magasságban – egy fiú tartózkodik és segítségért kiabál. Félő volt, hogy már elfáradt a kapaszkodásban és leesik, így egy rendőr azonnal felmászott hozzá, hogy lesegítse őt.

Végül együtt lemásztak, a kamasznak nem esett baja. Mint kiderült, a fiatal azért mászott fel a fára, mert megijedt egy vaddisznótól, de lejönni már nem tudott.

Samu György


A TV2-t nem érdeklik a törvények

Úgy néz ki, a TV2-nél teljesen mindegy, hogy valamit meg lehet-e csinálni, vagy nem.

Vajna tévéje a Forbes szerint november 10-én alig 1 másodpercre felvillanó reklámokat mutatott a nézőknek. Két reklám között jelent meg az atomerőmű szó és az MVM-logó.

November 10-én a tudomány világnapja alkalmából egész napos együttműködésünk volt az MVM Pakssal, melynek keretén belül pillanatreklám, más szóval sting megjelenések is voltak – mondta akkor a Forbesnak a TV2.

Ezzel csak az a baj, hogy törvénytelen. A 2008. évi XLVIII. reklámtörvény ezt írja:

tudatosan nem észlelhető reklám: olyan reklám, amelynek közzétételekor – az időtartam rövidsége vagy más ok következtében – a reklám címzettjére lélektani értelemben a tudatos észleléshez szükséges ingerküszöbnél kisebb erősségű látvány, hang- vagy egyéb hatás keltette inger hat.

És azt is, hogy

tilos a tudatosan nem észlelhető reklám.

Persze semmi nem számít, a TV2 nem hagyta abba a tiltott reklámokat. Most már nem is az atomerőművet reklámozzák, hanem a fekete pénteket.

Az egyik ilyen példa ezen a linken található.

A másik:

Samu György


Külföld

Betört, majd főzni kezdett, meztelenül (eredeti cikk: 2016.10.23)

Egy időre teljesen lemerevedett az a vancouveri fiatalember, aki arra ment ki a konyhájába, hogy egy vadidegen ember, anyaszült meztelenül, éppen tojásokat süt. A srác már korábban hallotta a zajt, de azt hitte, a lakótársa ért haza. Egy idő után azonban gyanakodni kezdett.

Később kiderült, hogy a betörő egyszerűen benyitott az ajtón, ami nem volt kulcsra zárva. Észre kellett vennie, hogy valaki éppen tévét néz a nappaliban, de nem zavartatta magát. A konyhában ledobta a ruháit, majd munkához látott.

Amikor a látványtól ledöbbent lakó visszanyerte a lélekjelenlétét, egyszerűen kizavarta a 35 év körüli pucér pasit az utcára, majd hívta a rendőrséget. Az egyenruhások hamar megtalálták a meztelen betörőt. Letartóztatták, és meggyanúsították betöréssel. Bár rántottakészítés közben, valahogy megrongálta tűzhelyt, és a mikrót is, a törvény előtt ezekért nem kell majd felelnie.

Az esetről szóló közleményben a rendőrség figyelmeztette a lakosságot, hogy mindig tartsák zárva az ajtókat. Hangsúlyozták: csak Vancouverben 1600 olyan betörés történt az idén, amikor az elkövetők, gond nélkül jutottak be a nyitott ajtókon, vagy ablakokon.

Nem tudni, hogy ugyanarról az elkövetőről van-e szó, de 2013-ban majdnem ugyanez megtörtént már egyszer a kanadai nagyvárosban. Egy férfi akkor is egy meztelen, éppen rántottát készítő betörőt talált a konyhájában. A különbség csak annyi, hogy az idegen akkor le is zuhanyozott, mielőtt nekilátott a főzésnek.

Samu György


A túlzott féltékenység ártalmas (eredeti cikk: 2016.11.20)

A történetünk Kínában játszódik, ahol egy 23 éves hölgy, Li Tan, szülinapján a 24 éves barátja, De Wu, nem ért haza a megígért időben, és ahogy a percek percek teltek, a fiatal lány egyre dühösebb lett, aztán mérgében 30 egészségügyi betétet ragasztott a barátja autójára, ami nem is a sajátja volt, hanem egy bérelt személygépkocsi volt. Ezt követően lefényképezte és megosztotta az interneten az alábbi felirattal:

“Azért tettem, mert megcsalt a barátom!”

lany1.jpg

Egy órával később, amikor a “hűtlen” férfi hazaérkezett, értetlenül de bűntudat nélkül állt az autó előtt. Még szép, hogy nem volt bűntudata, hiszen azért késett, mert egy különleges meglepetést készített barátnőjének születésnapja alkalmából! Megmutatta neki a foglalást egy elegáns étteremben, amelyen az összes barátja neve is szerepelt. Nagy kő esett le a türelmetlen barátnő szívéről, aztán elmentek, a díszes autóval ünnepelni. Nem hinném, hogy valaki bérbe venné ezt az autót a közeljövőben, de a lány csak mosolygott rajta.

Samu György


Valóra vállt a hullaházban dolgozók rémálma, felkelt a halott (eredeti cikk: 2016.12.11)

Szerintem minden hullaházi dolgozó rémálma, hogyha egy hütőben felébred a már halottnak nyilvánított ember. Hát ez most megtörtént Dél-Afrikában, ugyanis vizsgálatot indított a dél-afrikai KwaZulu-Natal egészségügyi hatósága, miután egy férfi, akit halottnak nyilvánítottak felébredt a központi hullaház egyik hűtőjében.

A körzeti ügyész azt mondta, a fiatalember KwaMashuban szenvedett motorbalesetet hétfőn éjjel. A mentők már a baleset helyszínén halottnak nyilvánították, ezért a Phoneix halottasházba szállították, ahol hűtőbe tették.

A fiatal férfi családja másnap reggel érkezett meg, hogy azonosítsák őt. Amikor a kinyitották a hűtőt, a hullaház alkalmazottai észrevették, hogy a halottá nyilvánított férfi lélegzik. Gyorsan megnézték a pulzusát is, és rájöttek, hogy bár alig, de még életben van. Azonnal a Mahatma Gandhi kórházba szállították, ahol sikerült stabilizálni a férfi állapotát.

Azért minden részvétem a dolgozóknak, hogy nem szaladtak ki sírva a helyiségből.

Samu György


Fura kérés a menyasszonytól (eredeti cikk: 2016.12.18)

A címben említettem, hogy egy esküvőről lesz szó. Az esemény helye Kína volt, ahol egy meglepő látvány fogadta a násznépet: felcserélődtek a szerepek! Az oltár előtt megjelenő pár férfi tagja viselte a menyasszonyi ruhát, míg a hölgy tag viselte a férj ruháját.

csereskuvo02-480x324

A férfi elmondása szerint felesége ötlete volt a ruhacsere. A nő ugyanis attól tartott, nem fog jól mutatni a fehér, a karokat és a hátat szabadon hagyó ruhakölteményben – mondta el Wu Shuai. A férfi elmondta, hogy amikor 2011-ben megismerkedtek, Ou Qian negyven kilós volt, de azóta felszedett pár kilót, és emiatt gondolta úgy, hogy nem áll majd olyan jól neki a ruha.

csereskuvo01-320x480

Az arának sikerült rábeszélnie a százkilós férfit, hogy hordja ő a menyasszonyi ruhát. A férfi először persze nem nagyon akarta ezt megtenni, de végül vállalta a ruhacserét. A jó házasság titka, hogy át tudjuk érezni a másik helyzetét – magyarázta Wu.

Samu György


Orosz reptéri köszöntés (eredeti cikk: 2016.12.25)

Elég sok butaságot, merészséget és hülyeséget láttam már életemben, de azért ez bekerült a top10-be. A helyzet a következő: a kamerákon látható, hogy 22:28-at ütött az óra, és egy Lada gépjármű a reptérre érkezik meg, ám nem szokványos módon. A sofőr részeg volt (eléggé), és keresztülment szó szerint mindenen a szerelméért. A videón a kocsi után szaladnak a biztonsági őrök és a rendőrök is, de elég sokáig nem tudnak vele mit kezdeni, majd csak a felvétel végén érnek mellé, és szállnak be mellé az anyós ülésre és fékezik meg az “ámokfutását”. A repülőtér tájékoztatása szerint senki sem sérült meg, de az RT tudomása szerint több rendőr is megsérült. Egy vízvezeték is eltört, amely elárasztotta az épületet. Az autósnak csaknem harmincmillió forintnyi kért sikerült összehoznia.

Egy helyi hírportál beszámolója szerint a negyvenéves férfi azt mondta a bíróság előtt, hogy tudatosan cselekedett, „a szerelemért harcolt”. A barátnője ugyanis a repülőtérnél lévő vasútállomásra érkezett, és azt gondolta, így köszönti.

A férfit első körben tizenöt nap börtönre ítélték, de két másik büntetőeljárás is folyik vele szemben a rendőrök életének veszélyeztetése és szándékos rongálás miatt.

Samu György


Sport

Magyar Olimpiai Csapat Szereplése I.

Magyar Olimpiai Csapat Szereplése II.

Samu György


2016,a magyar labdarúgó válogatott éve

magyarbelgaBárki, aki követte az Európa futball bajnokságot és megkérdezzük őt, hogy szerinte ki volt az aki a legnagyobb meglepetést okozta azt biztosra vehetjük, hogy a válasza Magyarország.

Valljuk be őszintén, hogy kitettek a fiúk magukért.44 év. Ennyi idő után vettünk részt ismét nemzetközi tornán, Európa élmezőnye között voltunk. Na de lássuk csak mi mindent élt át a válogatott.

Viszont annak elkezdődéséig március végétől június első hetéig 3 barátságos meccset láthattunk tőlük.2 döntetlen és egy vereség. Március 26-án Horvátország elleni 1-1 ahol igencsak megizzasztottunk Luka Modric csapatát. Dzsudzsák Balázs bomba szabadrúgásával egyenlíthettünk. Ez a meccs mutatta meg, hogy igenis számolnia kell az ellenfélnek ezzel a csapattal. A Groupama Arénában láthatták élőben a szurkolók a mérkőzést és nem mellesleg telt ház volt!

A 3 héttel később május 20-án megtartott Elefántcsontpart elleni 0:0 eredménnyel záruló döntetlennél kicsit kevesebb, mint 20000 jegyet értékesítettek a jegyirodák.

Sajnos a Németország ellen kikaptunk, 2:0 volt a végső eredmény június 4-én.Az idegenben játszott mérkőzés több mint 52000 főt is vonzott.

downloadElső Európa bajnoki mérkőzésünk nem sokkal később volta németországi meccsünk után, június 14-én Ausztria ellen. A 0:2-vel végződő meccsen határozott győzelmet arattunk, Stieber Zoltán és Szalai Ádám góljaival hoztuk el a nagyon fontos 3 pontot.
Szalai Ádám gólja
Stieber Zoltán gólja:

A következő meccset Izland ellen játszottuk. Sajnos nem tudtunk győzni.1:1 –es állást mutatott a kijelző mikor az orosz Karasev Sergei bíró lefújta a találkozót. Őszintén bevallhatjuk,hogy ez nem a mi érdemünk. Amennyiben nincs a kiegyenlítést eredményező öngól akkor nem jutottunk volna ki a legjobb 16 közé. A meccs összefoglalója ide kattintva tekinthetitek meg.

maxresdefault.jpgAz utolsó meccsünket Portugália ellen játszottuk. A vereség nem elfogadható opció volt. Tudták ezt Dzsudzsiék is és nem meglepően olyan szinten játszottak,hogy teljesen kikészítették a Real Madrid klasszisát,Crisitano Ronaldo-t.A meccs eredménye 3-3 lett,pedig megérdemeltük volna a győzelmet. Amennyiben az megtörtént volna Portugália tovább sem jutott volna a csoportból. Egész meccsen domináltunk. Gera Zoltán gyönyörű góljával kezdtük (az B csoportmérkőzésének legszebb góljának választották) a gólgyártást és csak futottak a portugálok az eredmény után. Egész mérkőzésen, ha gólt lőttünk, akkor az ellenfél kiegyenlített. A végeredmény aztán kicsit több mint egy óra alatt alakult ki, de egyértelműen mi voltunk a jobbak. Gera Zoltán találata valamint Dzsudzsák Balázs első és második gólja itt tekinthető meg.

hungary-belgium-euro-2016_5l8s6ls4iwez1i0msp5okrm7zA portugálok elleni döntetlennel csoportelsőként jutottunk tovább Európa legjobb 16 csapata közé. Ez azt jelentette, hogy az E csoport második helyezettjével játszottunk, Belgiummal. Nehéz mérkőzés elé néztünk és sajnos a 10. percben megkaptuk az első gólt az ellenféltől. Az elkövetkezendő több mint egy órában igyekeztük tartani a lépést a gyorsabb belga játékosokkal. A 78. percben megszerezte a következő gólját az ellenfél valamint a hátralévő negyed órában további 2 találata volt. A végeredmény 0:4 lett és itt ért véget számunkra az EB amit 15:16-os gólkülönbséggel zártunk.

Nem keseredhetünk el, többet ért el a válogatott, mint azt bárki is remélte.

Habár véget ért számunk az Európa Bajnokság, elkezdődtek a világbajnoki selejtező mérkőzések.

Év végéig további 4 selejtező mérkőzést láthattunk, Feröer szigetek, Svájc, Lettország és Andorra.5 pontot könyvelhettünk el összesen, ami nem mondható biztatónak, na de lássuk mi történt.

20151008magyarorszag-feroerszigetek-foci4Feröer szigetek. Nem titok, hogy a szigetország csapatának tagjai között hétköznapi dolgozók is megtalálhatók, ennek ellenére döntetlen lett a vége. Lehetett volna rosszabb is. Sebaj.

Következő alkalommal Svájc volt az ellenfél. Ez alkalommal sajnos vereséget szenvedtünk, hiába duplázott Szalai, Svájcnak a 89. percben sikerült megszerezni a 3 pontot érő találatát.

Október 10-én idegenben győztünk 0:2-re Lettország ellen valamint novemberben Andorra ellen itthon 4-0-ra.

foto__11

Az év utolsó mérkőzése egy barátságos mérkőzés volt Svédország ellen.A 2 gólos svéd győzelem mellett elbúcsúzott a 108-szoros válogatottsággal rendelkező Király Gábor.Az Európa Bajnokságok történelmében ő a legidősebb pályára lépő játékos és ez nagy szó.Mindezek után a Svédország elleni találkozó volt az utolsó meccsünk 2016-ban,pihenőre mehetett a válogatott, hiszen a következő meccset már 2017-ben játsszák.

Aki azt mondja, hogy rosszul játszottunk az Európa Bajnokságon az nem mond igazat. Ezt mindenki láthatja, hogy nem így van. A VB mérkőzések kicsit döcögősen indulnak, de meglátjuk, mit hoz a 2017-es esztendő.

485758_epcos_szurkoloi_hazValamint ne felejtsük el azokat, akik lehetővé tették, hogy a fiúk ilyen lelkesedéssel játszanak, a szurkolók. Hiszen mi 12 fővel játszunk.

Téglás László


Technológia

Nos akárhogy is nézem rengeteg dolog történt az elmúlt évben, a Technológia világában. Ennek megfelelően kezdjük talán MKBHD videójával.

Jöjjön tehát a Smartphone Awards 2016

Szutor Márk


Majd folytassuk, Austin Evans kreálmányával.

Melyben kaphatunk némi tippet, hogy milyen termékeket lenne érdemes megvennünk a következő évben.

Szutor Márk


Illetve, ha már az újdonságoknál tartunk, akkor azért tekintsünk vissza egy kicsit azokra a dolgokra is, amik úgy szintén ebben az évben történtek.

Apple Keynote. 2016. október 27.

Természetesen ez volt az az esemény, amikor a Kalifornia-i cég bejelentette az új MacBook számítógépeit.

Így tehát lássuk, hogy a legnagyobb Mac kritikus Linus Sebastian vajon milyen véleménnyel volt az adott termékről.

Szutor Márk


#madebygoogle

Na igen, nem csak az Apple körül forog a világ, hiszen idén (2016. október 4.) a Google is olyan újdonságokkal rukkolt elő, melyekre mondhatni számítani lehetett. Igaz arra már kevésbé, hogy ekkora sikere lesz majd mindegyik terméküknek.

Az eseményről készült videót, lentebb tudjátok megtekinteni.

Azonban a Google termékeknek nem csak mi örültünk, hanem természetesen Lewis is, ennek megfelelően jöjjön az ő videója a Google Pixel-ről

Szutor Márk


Ezen felül azonban volt még egy Keynote is ebben az évben, amikor természetesen az iPhone 7, és még rengeteg más újdonság került bemutatásra.

Apple Keynote. 2016. szeptember 7.

Maradjunk továbbra is Linus videóinál, és lássuk, hogy mit gondolt az iPhone 7-ről, valamint az Apple AirPods-ról.

Szutor Márk


“Bor óvszer” (eredeti cikk: 2016.10.30.)

borovszer.png

Első hangzásra nem is tudom minek kellene eszembe jutnia erről a szókombinációról, de tuti nem annak amit valójában takar. Ez gyakorlatilag olyan, mint egy sima óvszer, hasonló elven is működik, hasonlóan néz ki, csak nem szeretkezésre való, hanem a borosüvegek cseppmentes lezárására.

wine-condoms_2086

Igaz a vállalat nem titkoltan rá is játszik erre a párhuzamra, hiszen a fekete bor óvszert olyan csomagolásban árulják, mintha azok valódiak lennének. Megemlítik azt is, hogy míg a hagyományos óvszer 98%-os védelmet nyújt, addig az ő termékük 99%-ot tud, ami nem kis teljesítmény. A gumis bordugók nem is kerülnek sokba, egy doboz mindössze 13 fontba kerül, ami kb 4500 FT-nak felel meg.

Samu György


Okos fűnyíró (eredeti cikk: 2016.12.11)

Jót nevettem magamban mikor megláttam először a terméket, hiszen ma már az “okos-világban” éljük a mindennapjainkat, és hát mindenből van okos, márcsak pár dolog maradt hátra. Na de semmiképpen sem az a célja az okosfűnyírónak, hogy a szomszéd gyepjére egy hatalmas nemiszervet rajzoljuk, de ha akarjuk meg tudjuk már oldani ezt is.

A Tokiói Egyetem kutatóinak csodálatos munkája lehet, ha olyasmiken törhetik a fejüket, mint a nemrég bemutatott csodafűnyíró. Már a neve is megér egy misét, bár a szóvicceket kevéssé kedvelő kollégák most minden bizonnyal egyéb kerti szerszámokkal fognak közeledni felém, de akkor is leírom.

Grassfiti. Tetszik érteni, grass, mint fű, és graffiti.

Ez az eszköz ugyanis arra képes, hogy a számára megadott rajzot vagy formát a fűnyírás közben a fűbe vágja. Apró kései mindenhol egy irányba hajtják a fűszálakat, kivéve ott, ahol a rajz vonalai találhatóak, itt ugyanis az ellenkező irányba nyomják le őket. Ezáltal egy kicsit domborműre emlékeztető módszerrel megjelenik a fűben a rajz.

A 16 szervómotorral hajtott Grassfiti önmagában kicsi, de aki épp egy focistadion füvét szeretné megdizájnolni (igen, most egy pillanatra Felcsút felé néztünk), az több ilyen fűnyírót is összeköthet, a mintát pedig részletekre vágva adagolhatja a gépekbe, így ezek egymás mellett haladva rajzolják bele a végső ábrát a fűbe.

Sajnos azonban a Grassfiti egyelőre csak kísérleti projekt, sorozatgyártott, megvásárolható változata egyelőre nincs. De a fűnyíró-szezonig van még idő, szóval várjuk szeretettel. Ja, és mellesleg ugyanezek a japán kutatók egy kárpittisztítóba szerelt változatot is készítettek, amivel a szőnyeg szálait ide-oda hajtogatva rajzolhatunk péniszt, őő izé valami kedveset “felebarátaink” padlózatára.

Végezetül jöjjön a Grassfiti működését bemutató videó. Mi is nehezen hisszük, de ez van, a dolog működik. Köszönjük, Tokiói Egyetem, az életünk immár teljes.

Samu György


Ötemeletes kék halál (eredeti cikk: 2016.08.28)

Amióta létezik a Windows, azóta gyakran előforduló jelenség a kék halál. A felhasználók nem szeretnek ezzel a képernyővel találkozni, mert akkor valami hiba történt az operációs rendszerben, és rosszabb esetben az újraindítás sem segített rajta. Ezen képernyő már sokszor feltűnt automatáknál, hatalmas kivetítőkön, de akkorát még sosem láthattunk, mint a thaiföldi Pattaya Beachen.

13932957_10157250291555366_7104541051007997705_n.jpg

A képből kiderül, hogy a számítógépen Windows XP futott, aminek elvileg már lejárt a terméktámogatása, bár pont kritikus rendszereknél a Microsoft már többször meghosszabbította és külön szerződést kötött, hogy ne kelljen olyan gyorsan váltaniuk a nagy cégeknek, állami szervezeteknek.

Samu György

Autó – motor

30 év jogosítvány nélkül (eredeti cikk: 2016.12.11)

Egy autó ki akart kerülni egy baleset miatt megállított kocsisort, azután félreállították a rendőrök. Az autót sofőrje kiszállt a kocsiból, majd amikor elkérték a papírjait, csak annyit mondott:

lehúzás ez az egész.

A férfi nem tartotta titokban, hogy nincs jogsija, illetve soha nem is volt neki. 34 éve vezet autót és kamiont Magyarországon és Európában is. Ráadásul kölcsönkapta az autót, aminek már műszaki engedélye sem volt.

A rendőrök levették az autó rendszámát, a férfi ellen eljárást indítottak. A jogosítvány nélküli sofőr százezres nagyságrendű büntetést kaphat.

Azt mondta, egyszer meg akarta csinálni a jogsit, de szerinte ebben az országban minden csak a lehúzásról szól. Szombathelyen ugyanis a “hülye biciklisek miatt” meghúzták a forgalmi vizsgán.

Arra a kérdésre, hogy van-e biztosítása, csak a fejét csóválta, majd közölte

nagyon óvatosan vezet és még soha nem okozott balesetet.

Ezért ez az eset sem az ő hibája volt, mert szerinte nem volt egyértelmű, hogy meg kellene állnia, és a rendőröket sem látta.

Samu György


Légiközlekedés

Átveheti az airBerlin-t, és az Alitalia-t a Lufthansa?

Egyre szövevényesebb lesz az Etihad, a Lufthansa és az airberlin kapcsolata, amelyet a Der Speigel szerint úgy oldanak meg, hogy az amúgy is nagy Lufthansa-befolyás alá kerülő airberlin szinte teljes mértékben a Lufthansa tulajdonába kerülhet, erről folynak a tárgyalások az Etihaddal.

Iparági híresztelések szerint az egész végkimenetele nagyjából az lenne, hogy az airberlin megszűnik, miután a Lufthansa teljesen beintegrálta az Eurowings arculatba, az Alitalia révén pedig a Lufthansa megszerzi Európa számukra utolsó fontos hídfőjét: Rómát.

A Spiegel úgy tudja, hogy Abu Dzabiban most azon törik a fejüket, hogy a megmaradt 75 géppel a társaságot átadják a Lufthansának, kifizetik az adósságokat és besegítenek a németeknek az airberlin feltőkésítésében, cserébe pedig kapnak 10 százalékot a Lufthansából.

Az Sat1 német televíziós csatorna úgy tudja, 1 milliárd euróba kerülne az Etihadnak az airberlin teljes adósságának kifizetése.

Megjegyzendő, hogy a korábban egymásra kígyót-békát mondó Lufthansa és Etihad codeshare-megállapodást kötött, bár az még nem lépett hatályba. Illetve ide kívánkozik az is, hogy az airberlin új vezérigazgatójának azt a Thomas Winkelmannt nevezték ki, aki korábban a Lufthansához tartozó Germanwings vezetője volt.

Meg kell mondanom, így már egyre inkább kezdem érteni a Lufthansa szlogenjét!😀

Szutor Márk

lh-logo


Megszületett a döntés a Lufthansa és a Brussels Airlines között

A Lufthansa megegyezett az SN Airholding minden részvényesével a Brussels Airlines teljes átvételének feltételeiről, így a Deutsche Lufthansa AG igazgatótanácsa tegnap jóváhagyta a vételi opció lehívását a részvények fennmaradó 55%-ával szemben. A vételi opció 2016. december 31-étől hatályos és a tranzakció 2017 januárjában jön létre – jelentette be közösen megtartott brüsszeli sajtótájékoztatóján a Lufthansa és a Brussels Airlines.

A Lufthansa és a Brussels Airlines közös célja a vállalatcsoport belgiumi piaci pozíciójának erősítése. A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a Eurowingshez hasonlóan vegyes üzleti modellben repül továbbra is, azaz megtartja hosszú távú flottáját és útvonalhálózatát, de rövid távú járatain követi a Lufthansa Csoport diszkont leányvállalatánál kialakított fél-fapados modellt.

Szutor Márk

lh-logo


A Norvegian International megkapta az engedélyeket az USA-ba történő járatok üzemeltetésére.

A Norwegian International még 2013-ban adta be járatnyitási kérelmét az USA Közlekedési Minisztériumának. Amit a napokban hagyott jóvá a fent említett szervezet. Ezzel lehetővé téve a Norwegian-nak az Európából az USA-ba történő low-cost modellben működő járatok megnyitását és üzemeltetését.

Ezzel pedig egy olyan tényező jelent meg a piacon, mely bár a következő társaság után bekövetkezett űrt soha nem lesz képes betölteni. Mégis alacsony áron, és ennek megfelelő kiszolgálás mellett lehet majd képes járatokat üzemeltetni. Melyeket csak és kizárólag Boeing 787-9 Dreamliner-ekkel fog megtenni a cég. Legalábbis az előzetes információk alapján erre a következtetésre juthatunk.

Szutor Márk

norwegian-logo


Repülőgép szerencsétlenség Kolumbiában

Santa Cruz repülőtérről Medellinbe tartó géptől, amely a Chapecoense csapatát szállította akkor kapták az utolsó radarjeleket, amikor 15 500 láb magasságon volt 30 kilométerre a célállomástól. Jelentések szerint rossz időjárási körülmények voltak a hegyvidékes területen, ahol a Lamia légitársaság gépe lezuhant Medellin városától nem messze.

A charter járatot teljesítő gépen 81-en voltak, közülük 76-an életüket vesztették a balesetben, a túlélők közül hárman játékosok. A futball csapat tagjai a Sudamericana döntőjére tartottak. A Flightradar 24.com adatai szerint a járatot a CP2933-as lajstromszámú, Avro RJ85-ös teljesítette, amely 1999-ben szállt fel először, a Lamiánál 2013-óta volt szolgálatban.

Ezen balesetnek köszönhetően a kolumbiai hatóságok bevonták a héten lezuhant Avro RJ85-ös üzemeltetőjének, a Lamia légitársaságnak az üzemelési engedélyét és közben fény derült arra is, hogy bár a diszpécser tudott róla, mégis figyelmen kívül hagyta a tényt, hogy nem lesz elég az üzemanyag az útra.

A hatóságok megtalálták a gép adatrögzítőit is, ezek vizsgálata még zajlik, de sajtóértesülések, valamint egy túlélő beszámolója szerint az az üzemanyaghiány volt a baleset kiváltó oka.

Szutor Márk


Jóváhagyta a Brit kormány a Heathrow Airport bővítését szolgáló terveket.

Bár előző heti hírösszefoglalónkban arról számoltunk be, hogy továbbra sem született döntés arról, hogy mi lesz a sorsa London reptereinek, és vajon melyik lesz az, amire majd a jövő év során a választás esik. Alig egy nappal a cikkünk megjelenése után Theresa May illetve a 10, Downing Street bejelentette, hogy támogatják Heathrow Airport bővítését.

És bár további konzultációkra, esettanulmányokra, és megbeszélésekre lesz szükség a végső döntés meghozatala előtt. A Brit kormány igyekszik a 2017 / 2018-as ciklus telén szavazásra bocsájtani a döntést.

A magam részéről remélem, hogy már nem húzzák túl sokáig mindezt. És valóban sikerül engedélyeztetni is a London Heathrow bővítését.

Szutor Márk

hm_government_logo

heathrow-airport-sign

Változások a British Airways fedélzeti szolgáltatásaiban.

2016. szeptember 30-án a British Airways Plc. bejelentette, hogy a catering szolgáltatásaiban változásokat vezet be a Euro Traveller (economy / turista) osztályon, minden rövidtávú,- valamint az összes UK Domestic, azaz belföldi járatán. Az adott változások a London Heathrow, és London Gatwick repterekről érkező és innen induló járatokat érintik 2017. január 11-től.

Ezen változás azonban nagyon is megkérdőjelezhető. Hiszen a British Airways nem mással, mint a Marks & Spencer-el kötött egy megállapodást, ami kifejezetten jó döntésnek számít, hiszen az Egyesült Királyságban élők, illetve azok, akik turistaként érkeznek ide tudhatják, hogy az M&S Food Selection jó minőségű, és tartalmas menüket kínál.

És ezzel még nem is lenne gond, egészen addig amíg nem olvassuk tovább a részleteket, melyből kiderül, hogy már az M&S termékei leváltják a jelenlegi catering cég turista osztályon szolgált kínálatát, ezzel együtt a légitársaság eltekint attól, hogy a Euro Traveller, illetve UK Domestic utasainak az ingyenes ajánlatok helyett január 11-től kezdve a zsebükbe kell majd nyúlniuk, ha enni szeretnének az adott járatokon.

A BA elnöke, Alex Cruz elmondta a változásokat az utazóközönség javaslatai alapján vezették be.

Andy Adcock, a M&S Food részlegének igazgatója elmondta:

“Büszkék vagyunk arra, hogy egy olyan nagyszerű Brit márkát támogathatunk, akik ugyanazokat az értékeket képviselik a minőség, és az ügyfélkiszolgálás terén amit mi is”

Az előzetes értekezések szerint az árak nagyjából az alábbi modell szerint alakulnak majd.

  • £1 a különböző kézzel válogatott alapanyagokból készült rágcsálnivalókért
  • £3 egy Cheddar sajtos Ploughman’s szendvicsért
  • £4.95 egy quinoa és rizs valamint fűszeres csirke salátáért.

Sajnos az ital választékról egyelőre nincsenek információink, azt azonban tudjuk, hogy nem minden flottát érint a januári változás. A London City, illetve Stansted repülőterekről induló járatokon csak 2017 nyarától tervezi bevezetni a légitársaság a már fentebb említett ellátást. Ami egy elég hosszú időszakot ad mindkét cégnek arra, hogy felmérjék, mennyire váltotta be az ígéreteket ez az aprónak nem nevezhető változás.

Szerény véleményem szerint ez bár többeknek kedvező lépés, elsősorban a légitársaságnak. Azonban az elmúlt hónapok a British Airways Plc-t, valamint az IAG azaz az International Airlines Group légitársaságait érintő változásai közül a legtöbb nem volt zökkenőmentes.

Félreértés ne essék nem az ellen próbálok felszólalni, hogy fizetnem kelljen az ellátásért a járat fedélzetén. Hiszen a WizzAir, illetve a Flybe járatain is ezt mondhatni kérdés nélkül megtettem. Azonban a Marks & Spencer Food Collection árai, majdhogynem a legtöbb európai reptér éttermeinek ajánlataival versenyeznek. Ez pedig sok rutions utazót késztethet majd arra, hogy A: elpártoljanak a British Airways-től, B: továbbra is ezt a légitársaságot válasszák, azonban fedélzeti szolgáltatások nélkül.

És bár nem mondom, hogy nem csábító a kényelmes, és nagy lábtérrel elérhető jól kipárnázott bőr ülés, valamint a lehetőség, hogy a headsetemen keresztül a legtöbb esetben a fedélzeti szórakoztató rendszer 9-es csatornáját hallgassam (ez a legtöbb esetben a pilóták rádiójára van rákötve, így az érdeklődők belehallgathatnak a személyzet kommunikációjába). Ez a legtöbb utasnak nem lesz elég.

Azonban a jövő január, és jövő nyár között zajló “teszt” időszak világít majd rá erre a legjobban, addig is csak remélni tudom, hogy a változás valóban mindkét félnek sikeres lesz.

Szutor Márk


Megnyitotta a 25. bázisát a WizzAir

A Kutaisi bázis Grúzia második legnagyobb városához biztosít hozzáférést a turistáknak, illetve az üzleti utazóknak, Budapesten felül azonban még jó pár másik desztináció is elérhető lesz, mint azt az alábbi kép is jól mutatja.

wizz-kutaisi-base.jpg

21

Szutor Márk


Az év applikációja

Android + iOS

WordPress

Azt hiszem ez nem is lehetett volna ennél nyilvánvalóbb. Hiszen mégiscsak a WordPress szolgáltatja már több mint két éve az alapokat ehhez a weboldalhoz. Ennek megfelően (bár publikálásra igazából egyikünk sem használja az appot), az ő appjuk lett a nyertes.

google-play-icon_2x

app-store-icon_2x

Szutor Márk


Film és média

Nos év végi összefoglalónkra úgy éreztük, hogy nem válogathattunk volna össze más filmeket, mintsem azokat, melyeket idén sikerült feldolgoznunk.

Itt azonban jöjjön némi csavar a történetben.

Hiszen nem csak, hogy ezeket a cikkeket ismét megjelenítjük. Azonban a mi kommentárunkon felül, amelyikhez lehetséges a CinemaSins videóit is társítjuk (legalábbis azokhoz mindenképpen, melyekhez az adott csatorna készített videót), hogy kapjatok egy más perspektívát is arról, hogy mások milyen hibákat találtak az adott művekben.

Lássuk, akkor időrendi sorrendben, a történteket.

Star Wars: The Force Awakens

Szutor Márk


Függetlenség Napja: Feltámadás

Szutor Márk


Deepwater Horizon

Nos ehhez a cikkünkhöz sajnálatos módon nem tartozik videó, igaz meg kell hagyni azt is, hogy az igaz történetekről általában nem csinálnak videót a srácok!

Szutor Márk


A Da Vinci Kód

Szutor Márk


Angyalok és Démonok

Szutor Márk


Inferno

Nos lévén, hogy az Inferno még elég friss anyag, csak úgy mint az elkövetkezendő pár filmünk, így ezekről nem várható, hogy legyen bármiféle videó is. De reméljük, ettől függetlenül a cikkeinket végig olvassátok majd!

Szutor Márk


Ez alól persze kivételt képez a: Noé

Szutor Márk


The True Memoirs of an International Assasin

Na igen, a másik olyan film amivel nem igazán foglalkoznak a CinemaSins csatorna készitői az a Netflix által kreált alkotások összessége, ne kérdezzétek, hogy miért, szerintem erre ők sem tudják a választ! 😀

Szutor Márk


Allied

Arrival

Sully

Spectral

Rogue One: A Star Wars Story

Nos igen, ezekre a filmekre kifejezetten igaz, hogy túlságosan újak még ahhoz, hogy bármilyen videó készülhessen belőlük, hiszen még nem jelentek meg DVD-n, illetve ettől függetlenül nem is biztos, hogy valaha feldolgozásra kerülnek majd.

Szutor Márk


Programajánló

Belföld

COMING SOON!

Külföld

https://szutormark.wordpress.com/category/egy-varos-az-en-szememmel/

Köszönjük, hogy ismét velünk tarottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50 gmail

Szutor Márk

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
English Blog: http://www.markszutor.wordpress.com/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: youtube.szutormark@outlook.com

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100003020191199
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu942@gmail.com

2016. év, 51-ik heti hírösszefoglaló

“Kiskarácsony, Nagykarácsony ki sült-e már a kolbászom/kalácsom?” Persze tudom, hogy a Karácsony a szeretet ünnepe, meg hát persze az ételeké, de azért mind belföldön, mind külföldön történtek események: Hát lássuk is a számunkra legfontosabbakat:

Hírek a nagyvilágból

Belföld

Talált Tárgyak Osztálya a BKV-nál

Az idei évben december 20-ig közel 15 ezer tárgy került leadásra, ennek pedig csupán a 29 százaléka jutott vissza az eredeti tulajdonosához. Sokan már a helyszínen észreveszik, hogy “Hoppá, valami hiányzik”, de azért valljuk be, ha rohanunk, kapkodunk nem mindig jut eszünkbe, ha valami hátramaradt. Íme pár példa, hogy miket hagytak ott az emberek a BKV járatain:

  • síléc
  • gördeszka
  • roller
  • teniszütő
  • squashütő
  • szaxofon
  • hegedű
  • gitár
  • fuvola
  • közepes méretű hangszóró
  • mikrofon
  • powerbank
  • komplett szerszámtáskát
  • kenyérpirító
  • kerékpár
  • babakocsi

A talált tárgyakat sok helyen: a forgalmasabb csomópontokban, a végállomásokon, valamint a forgalomirányító helyszíneken is leadhatjuk. Az elhagyott értékeket pedig az elvesztés napján a helyszínhez legközelebbi csomóponton díjmentesen átvehetjük.

Ha a tulajdonos nem jelentkezik, akkor az elhagyott holmi az Akácfa utcába kerül. A kiadáshoz itt már személyi igazolványra és lakcímkártyára is szükség van, és egy egyszeri kezelési költség megfizetésére.

Ha három hónapig senki se jelentkezik az elhagyott tárgyért, akkor a BKV értékesíti és a befolyó pénz a magyar államé lesz.

Samu György


Külföld

Orosz reptéri köszöntés

Elég sok butaságot, merészséget és hülyeséget láttam már életemben, de azért ez bekerült a top10-be. A helyzet a következő: a kamerákon látható, hogy 22:28-at ütött az óra, és egy Lada gépjármű a reptérre érkezik meg, ám nem szokványos módon. A sofőr részeg volt (eléggé), és keresztülment szó szerint mindenen a szerelméért. A videón a kocsi után szaladnak a biztonsági őrök és a rendőrök is, de elég sokáig nem tudnak vele mit kezdeni, majd csak a felvétel végén érnek mellé, és szállnak be mellé az anyós ülésre és fékezik meg az “ámokfutását”. A repülőtér tájékoztatása szerint senki sem sérült meg, de az RT tudomása szerint több rendőr is megsérült. Egy vízvezeték is eltört, amely elárasztotta az épületet. Az autósnak csaknem harmincmillió forintnyi kért sikerült összehoznia.

Egy helyi hírportál beszámolója szerint a negyvenéves férfi azt mondta a bíróság előtt, hogy tudatosan cselekedett, „a szerelemért harcolt”. A barátnője ugyanis a repülőtérnél lévő vasútállomásra érkezett, és azt gondolta, így köszönti.

A férfit első körben tizenöt nap börtönre ítélték, de két másik büntetőeljárás is folyik vele szemben a rendőrök életének veszélyeztetése és szándékos rongálás miatt.

Samu György


Elhunyt Gábor Zsazsa

zsa-zsa-gabor-feet-572085

December  18-án, egy vasárnapi délutánon hunyt el a magyar származású amerikai színésznő. Szívroham vitte el a dívát 99 évesen az amerikai otthonában, aki februárban lett volna száz éves. Utolsó kívánsága az volt, hogy Magyarországon, azon belül Budapesten temessék el.

A Hollywoodban világsztárrá vált színésznőnek kilenc férje volt. Többször kapott stroke-ot és egy autóbaleset miatt tolószékbe került, és amputálni kellett az egyik lábát. A dívát utolsó útjára unokaöccse, Gábor Marci kíséri el Amerikában, aki szintén azt szeretné ha Zsazsa itthon nyugodhasson.

Téglás László


Technológia

Razer Blade Pro review, from Linus Sebastian

Nos mit is mondhatnánk, így karácsony másnapján egy olyan laptopról ami valószínűleg nem sokaknál landolt a fa alatt, hiszen a Razer nevét csak azok ismerhetik akik nagyon belemerültek a PC-k, és főleg a gaming PC-k, és laptopok világába. Másrészt pedig, az árról említést sem tettünk.

De Linus természetesen bepótolja majd minden hiányosságunkat!

Szutor Márk


És ez a hét sem maradhat el Unbox Therapy nélkül

Úgyhogy lássuk, hogy Lewis-nak mi volt a véleménye a világ első projekción alapuló trackpad-jéről, az ODIN-ról.

Szutor Márk


Légiközlekedés

Átveheti az airBerlin-t, és az Alitalia-t a Lufthansa?

Egyre szövevényesebb lesz az Etihad, a Lufthansa és az airberlin kapcsolata, amelyet a Der Speigel szerint úgy oldanak meg, hogy az amúgy is nagy Lufthansa-befolyás alá kerülő airberlin szinte teljes mértékben a Lufthansa tulajdonába kerülhet, erről folynak a tárgyalások az Etihaddal.

Iparági híresztelések szerint az egész végkimenetele nagyjából az lenne, hogy az airberlin megszűnik, miután a Lufthansa teljesen beintegrálta az Eurowings arculatba, az Alitalia révén pedig a Lufthansa megszerzi Európa számukra utolsó fontos hídfőjét: Rómát.

A Spiegel úgy tudja, hogy Abu Dzabiban most azon törik a fejüket, hogy a megmaradt 75 géppel a társaságot átadják a Lufthansának, kifizetik az adósságokat és besegítenek a németeknek az airberlin feltőkésítésében, cserébe pedig kapnak 10 százalékot a Lufthansából.

Az Sat1 német televíziós csatorna úgy tudja, 1 milliárd euróba kerülne az Etihadnak az airberlin teljes adósságának kifizetése.

Megjegyzendő, hogy a korábban egymásra kígyót-békát mondó Lufthansa és Etihad codeshare-megállapodást kötött, bár az még nem lépett hatályba. Illetve ide kívánkozik az is, hogy az airberlin új vezérigazgatójának azt a Thomas Winkelmannt nevezték ki, aki korábban a Lufthansához tartozó Germanwings vezetője volt.

Meg kell mondanom, így már egyre inkább kezdem érteni a Lufthansa szlogenjét! 😀

Szutor Márk

lh-logo


A hét applikációja

Android

SoloLearn C++

Sziasztok. Azt hiszem nem lesz meglepetés, hogy folytatjuk a SoloLearn appok bemutatását. Ezúttal az C++ világába teszünk egy kis betekintést. A szokott időben jön a részletesebb ismertetés, addig is az alábbi linkre kattintva beleleshettek ti is.

google-play-icon_2x

Samu György


iOS

WizzAir

Ezt azt hiszem nem is nagyon kell kifejtenem, köszönhetően annak a fennálló és gyümölcsöző kapcsolatnak, mely az M&D’s Blog, és a low-cost légitársaság között áll, az eheti versenyben a WizzAir iOS applikációja nyerte el a hét appja díjat!

app-store-icon_2x

Szutor Márk


Sport

Labdarúgás

Magyar sztárigazolás

20160616nikolics-nemanja-foci-magyar-focivalogatottA Legia Warszawa-ban gólkirályi címet nyert Nikolics Nemanja 3 évre írt alá az amerikai MLS bajnokságban szereplő Chicago Fire csapatához.

Nikolicsot az úgynevezett Becham szabállyal igazolták, amit azért vezettek be, hogy a szabály nevét adó angol válogatott játékost a Los Angeles Galaxy le tudja igazolni 2007-ben.

A magyar válogatott támadó igazolásáról az MLS valamint a Chicago Fire honlapja is kiemelt cikkel számol be.

Veljko Paunovics, a Chicago Fire edzője nem csak Nikolics képességeiről nyilatkozott hanem azt is megtudhattok tőle, hogy mikor 2013-ban a magyar válogatottság mellett döntött-mivel magyarok lakta területen élt-, a szerbek is be szerették volna hívni a nemzeti csapatukba.

A mester szerint Nikolicsnak minden esélye meg van arra, hogy az MLS egyik legkiválóbb játékosa legyen.

A gólszerzés és a gólpasszok a legnagyobb erősségei, ugyanakkor egy olyan játékosról van szó, aki mind támadásban, mind védekezésben nagy szerepet vállal, és mindkettőben igen erős. Védekezésnél segíteni fogja csapatunkat, hogy minél gyorsabban visszaszerezzük a labdát, és így kontrollálni tudjuk a mérkőzéseket. Van, hogy a csapat teremti meg a helyzeteit, amiket ő befejez, de arra is képes, hogy magát hozza helyzetbe, hogy megoldja az egy az egy elleni szituációkat, és egyéni játékból lőjön gólokat.

Nikolicsot több kínai illetve a Premier Leaugue tabella utolsó helyén levő Hull City csapata elől sikerült eligazolniuk Amerikába, aki a olyan játékosokkal szeretne megküzdeni mint David Villa, Wright Phillips valamint Piatti.

A Chicago Fire-nél ismét együtt játszhat egykori csapattársával, a salvadori Arturo Álvarezzel, akivel a Videotonnál két évig csapattársak voltak.

Téglás László


A hónap játékosa lett Bolognában Nagy Ádám

14320920_b1a62766a405f26fdf73e32fbf74e391_wmA Bologna FC hivatalos honlapján közölték, hogy Nagy Ádámot választották meg a hónap játékosának.

A díjat Federico Viviani és Adam Masina elől orozta el a 21 éves magyar válogatott játékos.

A Bologna FC még egyszer sem veszített mikor Nagy Ádám helyet kapott a kezdő tizenegyben.

Az ifjú középpályást a szurkolók mind három decemberi meccsén beválasztották a legjobb három játékos közé, a Verona ellen második, a Pescara ellen harmadik lett a szavazáson, míg az Empoli elleni teljesítményével elnyerte a meccs embere címet.

Téglás László


Vízilabda

Stílusos búcsúzás

Péntek este a vízilabda világválogatott ellenjátszó Szerbia két válogatott játékosát is búcsúztatta, Zsivko Gocicsot és Szlobodan Nikicset.

nikicsUtóbbi egyik gólját egy briliáns mozdulattal tette, a büntetőt nem dobta, hanem a víz felszíne felett elrúgva értékesítette. Mellesleg a világválogatott csapattagjainak névsorában négy magyar játékos is volt, név szerint: l Madaras Norbert, Varga Dániel, Varga Dénes és Kis Gábor. A meccset Szerbia nyerte 14-12.re.

Nikics ötméteres gólja:
https://www.facebook.com/vlvhu/videos/1568377189844496/

Téglás László


Úszás

Elnöki gondok

ntiktkqturbxy85otg3zjg1oddjndvlndq5m2zimtm1zgrin2rjztjjos5qcgvnkpudahlnc3nnbnstbc0dfm0bvaAz előző heti hírösszefoglalónkban említett Gyárfás Tamás a Magyar Nemzet kérdésére válaszolva megerősítette, hogy nem kíván újraindulni a Magyar Úszó Szövetség elnöki pozíciójáért. Utódja valószínűleg Bienerth Gusztáv lesz, aki az egyetlen jelölt.

Téglás László


Veszélyben az úszó világbajnokság?!

A 2017-es, Budapesten rendezendő úszó világbajnokság a Dagály Úszópalota mellett a Hajós Alfréd uszodában is helyet adna a versenyszámoknak, edzésre a Tüske és a Komjádi uszoda biztosítana lehetőséget.

14250728_7fe39e666e071782bc36f2c8589203de_wmSajnos ennek e feladatnak a Hajós illetve a Komjádi nem tud eleget tenni, mivel alkalmatlanok arra, hogy ilyen eseményt lebonyolítsanak ott. A Komjádinak már a sokadik felújításán dolgoznak, míg a Hajóst még el sem kezdték.

A körülményeket Hosszú Katinka szóvá tette Gyárfás Tamásnak az általa írt felszólító levélben, amiben kifejezi aggodalmát a felkészülésre vonatkozva valamint, hogy ezt nem csak ő hanem  az oda járó gyerekek szülei is észre vették.

A felújítási munkálatok miatt teljesen kiszámíthatatlanná vált minden, nem tudunk előre tervezni. A Komjádi uszodában az elmúlt másfél évben ez a második átalakítás, ami egyszerűen nonszensz – nyilatkozta az Iron Lady.

14262858_33084f641e7d7ab83f5990a8dbe23bb6_xA novemberben elkezdődött felújítás, ami szinte lehetetlenné teszi majd a felkészülést, hiszen nem nagyon van lehetőség máshova menni amennyiben teljesen lezárják az uszodát.

A 2017 júniusra tervezett felújítást követően megújul a Komjádi uszoda  medencéi, az összes vízellátó rendszer, a szellőztetés és légtechnika, megjavítják a dongatető elhúzásához szükséges berendezéseket, és a belső udvari homlokzat is.


Forma 1

Apja fia

A visszavonult hétszeres Forma 1 világbajnok Michael Schumacher fia, Mick jövőre a Formula 3-ban folytatja karrierjét mivel ez évben a második helyen végzett mind a német és az olasz verseny sorozatban. Pályafutását a címvédő Prema Powerteam-nél folytatja. A fiatal pilóta az alábbi nyilatkozatot tette szombaton:

Tudom, hogy a Forma-3 segítségével közelebb kerülök a Forma-1-hez, hiszen a legnagyobbak is megfordultak itt. Ha eljön az idő az újabb váltásra, azt érezni fogom, de tudom, hogy ez a pillanat is rendkívül fontos a karrieremben

8261841_5add6d240831da620f6df2f327d5f7d9_wm

A világbajnokok közül jó néhányan sikeresen megfordultak a Forma 3-ban: Sebastian Vettel, Alain Prost, Ayrton Senna és Lewis Hamilton valamint az édesapja is.

Téglás László


Film és média

Programajánló

Belföld

A szeretteinkkel töltött idő után, a nagy evések végével, itt az ideje a SZILVESZTERI BULINAK!!!

 

 

Samu György


Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!

 


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50 gmail

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100003020191199
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu942@gmail.com

Szutor Márk

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
English Blog: http://www.markszutor.wordpress.com/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: youtube.szutormark@outlook.com

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglaslaszlo@gmail.com

2016. év, 50-ik heti hírösszefoglaló

Ismét eltelt egy hét, és azt hiszem joggal mondhatjuk, hogy ez is igazán akciódús volt. Nem is húznám tovább az időt. Lássuk, hogy hírek terén, mik voltak azok amiket kiválogattunk nektek!

Hírek a nagyvilágból

Belföld

Körmendi felújított kórház

Ahogy azt a címben is megírtam a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház 1,7 milliárd forintból frissen felújított körmendi Batthyány-Strattmann kórházi telephelyén lesz szó. A nyugat.hu  cikkét olvasva, ahol megemlítették, hogy “kicsit” magasabbra sikerült tenniük a Braille-írásos táblákat a szokott helyüktől, elgondolkoztam, hogy vajon mi is járhatott a felújítók fejében.

Ugyanis nem is kicsit sikerült néhol elmérniük a magasságot, egyes helyeken az átlagos magasságú ember nem is éri el, illetve egy gyengén látó nem is 2-2,5 méteres magasságban keresné őket először. De mindenki döntse el az alábbi képek alapján, ami ugyancsak a nyugat.hunyugat.hu cikkéből származik!

537530_braille_iras_a_felujitott_kormendi_korhazban

537534_braille_iras_a_felujitott_kormendi_korhazban

537532_braille_iras_a_felujitott_kormendi_korhazban

Samu György


Betegszállítók nem mentek ki hozzá

A cím alapján ugyan nem lehet megmondani egyből, hogy ki is a hibás, de akkor menjünk bele a részletekbe:

Az 52 éves Szentpáli Zsuzsanna egy gerincműtét után mozgássérült lett, ráadásul nemrégiben baleset is érte az otthonában. Lába három helyen eltört, így jelenleg csak feküdni tud, a kórházba szállítása segítséget igényel.

A körzeti orvos reggel kihívta a betegszállítókat, mivel gipszet kellett cserélni a lábán. Ketten jöttek érte. Az egyikük elkezdett problémázni a súlyán. Zsuzsa körülbelül kilencven kiló, de nem gondolom, hogy ez megoldhatatlan feladatot jelentene. Ennek ellenére kicsúszott az őt cipelő egyik mentős kezéből, de mi nem csináltunk ebből problémát – mesélte a Borsnak a nő édesanyja, Lajos Éva. Zsuzsát bevitték a kórházba, és már délre lecserélték a gipszét, így a nővérek hívták a betegszállítókat.

Kitolták a folyosóra, ahol egy ágyon várta, hogy hazavigyék. Délután ötkor azonban még nem volt sehol, így hívtam a diszpécsert. Azon, amit mondott, nagyon megdöbbentem. Közölte, hogy a délelőttös munkatársuk megtagadta a cipelését, mondván: nem fog belerokkanni pár száz forintért abba, hogy az én túlsúlyos lányomat a negyedikre felcipeli – mondta felháborodva Éva, hozzátéve, hogy a lányáék csak a másodikon laknak.

Kiderült az is, hogy a szállításra a hívástól számított hat órán belül sort kell keríteni. Ennek ellenére megnyugtatták: az estére beosztott kolléga hazaviszi. A nő végül késő estére került csak haza a kórházból, otthon kitörtek belőle az érzelmek. A család az eset miatt panaszlevelet írt a betegszállító cégnek.

Samu György


Külföld

105 éve jutott el Roald Amundsen a Déli-Sarkra

105th-anniversary-of-first-expedition-to-reach-the-south-pole-5150098246860800-hp

Ennek megfelelően természetesen a Google sem maradhatott ki a mostanra már mondhatni szokásossá vált megemlékezésből. Az esemény alkalmából ismét egy újabb logo-t készítettek.

Amundsen expedícója 1911. december 14-én 35 nappal a nagy rivális Robert Falcon Scott előtt érték el a Déli-sarkot. Amundsen a sarki tábort Polheimnak nevezte el. Scott szerencsétlenül járt expedíciójával ellentétben Amundsenék a kiváló előkészületeknek és a nagyszerű szánhúzó kutyáknak köszönhetően simán, szinte eseménytelenül teljesítették a feladatot.

Szutor Márk


Exodus

Bár nagyon sok véleményt, és nagyon sok negatív kritikát várok attól, amit az elkövetkezendő bekezdések során meg fogok jeleníteni, de ettől függetlenül is a fejembe vettem, hogy megcsinálom mindenzt.

Félre értés ne esssék nem konfliktust keresek, nem próbálok senkinek az érzéseibe, filozófiájába bele tiporni, és nem szeretnék senkinem sem problémát okozni. Az adott tartalamat pusztán azért rakom ki, mert úgy  gondolom, hogy nagyon sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mi is volt a valódi történet amögött, ami Európa majd minden országát érintette, és érinti még most is.

Íme az Exodus c. “sorozat” mely Hassan életét mutatja be, onnantól kezdve, hogy elmenekül a saját szülőhelyéről, hogy egy jobb élet reményében kerüljön be Európa bármely országába.

A felvételeket a BBC News tette közzé.

Szutor Márk


Fura kérés a menyasszonytól

A címben említettem, hogy egy esküvőről lesz szó. Az esemény helye Kína volt, ahol egy meglepő látvány fogadta a násznépet: felcserélődtek a szerepek! Az oltár előtt megjelenő pár férfi tagja viselte a menyasszonyi ruhát, míg a hölgy tag viselte a férj ruháját.

csereskuvo02-480x324

A férfi elmondása szerint felesége ötlete volt a ruhacsere. A nő ugyanis attól tartott, nem fog jól mutatni a fehér, a karokat és a hátat szabadon hagyó ruhakölteményben – mondta el Wu Shuai. A férfi elmondta, hogy amikor 2011-ben megismerkedtek, Ou Qian negyven kilós volt, de azóta felszedett pár kilót, és emiatt gondolta úgy, hogy nem áll majd olyan jól neki a ruha.

csereskuvo01-320x480

Az arának sikerült rábeszélnie a százkilós férfit, hogy hordja ő a menyasszonyi ruhát. A férfi először persze nem nagyon akarta ezt megtenni, de végül vállalta a ruhacserét. A jó házasság titka, hogy át tudjuk érezni a másik helyzetét – magyarázta Wu.

Samu György


Technológia

Érkeznek az első review-k az Apple AirPods-ról.

Hát igen, a bejelentés, és a megjelenés között az biztos, hogy elég sok idő telt el, de hát az Apple-től ilyen téren nem is vártam volna mást, ha ősztinte akarok maradni magamhoz, és hozzátok is. És, ha már az őszinte véleményekről beszélünk, akkor lássuk, hogy mit gondolt MKBHD azaz Marques Brownlee az Apple legújabb multimédia eszközéről. Mondjuk egy biztos arra azért kíváncsi leszek, hogy Linus-nak mi lesz a hozzáfűznivalója ehhez a termékhez! 😀

Szutor Márk


Project Soli

Nos a Google már sok mindent adott nekünk, akárhogy is nézem. A világ legnépszerűbb keresőmotorját, az Android operációs rendszert, a Google Pixel okostelefont, (na jó ez mondjuk nem teljesen igaz, hiszen azt nem ők gyártották), a GMail-t, a Google Maps-et, és még sok minden mást, melyeket ma is használunk.

Természetesen volt egy pár olyan projektjük is, melyek bár napvilágot láttak, ettől függetlenül nem igazán minősültek sikeresnek. Amennyiben egy tizes listára vagytok kíváncsiak ezekről a termékekről, akkor kattintsatok ide.

Na, de akkor lássuk mit is ígér nekünk a keresőóriás legújabb fejlesztése, bemutatkozik a Project Soli

Szutor Márk


Rezidens tech őrültünk ismét jelentkezik. Ezúttal azonban némi hasznos információval.

Linus a héten úgy döntött, hogy kifejezetten az ünnepekre való tekintettel ismét megpróbál tanácsokat adni azoknak, akik most gondolkoznak egy újabb PC, vagy laptop vásárlásán. Úgyhogy nem is húzom tovább az időt.

Szutor Márk


És, ha már szóba kerültek a tech őrültek, akkor Lewis sem maradhat ki heti show-ból.

Most pedig nem mással jelentkezik, mint egy okosórával, mely Android, illetve iOS operációs rendszerekkel egyszerre kompatibilis. És persze a Pebble évek óta képes minderre, azonban közel sem a fent említett gyártó termékéről van szó.

Szutor Márk


Autó – motor

The Grand Tour Ötödik Rész

Nos, mint ahogy a múlt héten is, ismét jelentkezünk a The Grand Tour Teaser videóival, hiszen hamarosan megjelenik a sikeres sorozat 5-ik része kizárólag az Amazon Prime-n.

Szutor Márk


Sport

Futballtörténelem

Történelmi büntetőt fújtak be a Japánban rendezett klubvilágbajnokság elődöntőjében,ahol a kolumbiai Atlético Nacional a japán Kashima Antlersszel találkozott.

A mérkőzés vezetője Kassai Viktor volt,aki a 29.percben történt szabálytalanságnál tovább engedte a játékot egészen addig míg kiment a labda. Amint ez megtörtént,megállította a játékot és jelezte,hogy visszanézi a szabálytalanságot. Nem is tartott sokáig míg megtette ezt,befújta a büntetőt amit értékesített is a japán csapat.Az úgy nevezett VAR rendszer ezen a tornán lett élesítve amit majd további 2 éven keresztül fognak tesztelni. A FIFA szerint nem az a célja hogy átvegye a bírók helyét hanem hogy segítse a munkájukat és gördülékenyen tudják lebonyolítani a meccseket.

14256998_c39a88bceb5366d4270779f3bf530f9a_wm.jpg

Téglás László


Ballon d’Or-Aranylabda

Hétfőn este választották meg a 2016-os év egyéni teljesítmény elismerésért járó díj,az Aranylabda győztesét.

A dobogó harmadik fokára a francia válogatott -Atletico Madrid – Antoine Griezmann 198 ponttal,másodikként a már 5 Aranylabdával rendelkező argentín Lionel Messi-FC Barcelona- állhatott. A dobogó legfelső fokát Cristiano Ronaldo vette birtokba,aki ezzel az elismeréssel már 4 Aranylabda birtokosa lett.

Már júliusban eldőlni látszott mikor megnyerte az Európa-bajnokságot,azt megelőzte a Bajnokok Ligája-ahol a döntőben a 11-est ő értékesítette-ahol ő volt a gólkirály.

Mivel a FIFA már nem támogatja a France Football magazint,akik az Aranylabda díjat adják át évről évre,ezért más volt idén a szavazás menete. A válogatottak szövetségi kapitányai és csapatkapitányai nem voksolhattak, csak is az újságírók szavazatai alapján alakult ki az idei eredmény.

A FIFA innentől kezdve kiosztja a saját díját is minden évben ami The Best-nek (A Legjobb)nevezett el,a mit január második hetében tesz meg.

czf3dzcwgaar7yn

Téglás László


Két hónap után tér vissza a Chapecoense

A november végén tragikus repülő balesetet brazil Chapecoense csapata január 29-én visszatér az International de Lage  ellen a  brazil állami bajnokságban.

Csak nem az egész csapat elhunyt a november 28-ai balesetben. A csapatból mindösszesen három játékos élte túl, Alan Ruschel védő, a kapus Jakson Follmann, akinek amputálni kellett a lábát, a harmadik Neto még kórházban van. A Copa Sudemericana döntőjére utazott a csapat mikor a repülőgépnek kifogyott az üzemanyaga. A oda visszavágóból álló döntőt nem rendezték meg,a címet a brazil csapat kapta meg.

A csapat újraépítését Vagner Mancini edző fogja megtenni,akinek már több brazil csapat is felajánlotta,hogy adnak kölcsön játékosokat.

Téglás László


Szárnyal a Hertha csapata Dárdai Pál vezetése alatt

14260628_c2f679bf534c8af1a1a4f1c233ec234f_wm

Körül-belül másfél éve került Dárdai Pál a Hertha BSC csapatához mint vezetőedző. Ez idő alatt a bukdácsoló berlini kis csapatból igazi győztest faragott.

A Bundesliga tabelláján 4. helyet elfoglaló futballklub a szezont klubrekorddal kezdte,míg mindenki azt várta, hogy  hátha a mezőny második felében fog kóvályogni. Tavaly szintén hasonló cipőben jártak és végül nem sikerült a nagy nyomás alatt jól játszaniuk.

Dárdai szerinte ez mind annak köszönhető sajnos,hogy hiányzik a játékosaiból a Bajnokok Ligájában szerezhető rutin. Innen Salomon Kalou-t lehet kiemelni aki már járt ott a Chelsea-vel és meg is nyerte azt.

“Bele kell nőni a nyomás elviselésébe, ezt a téthelyzetet a bajnokságban nem kaphatjuk meg.”

A mester bízik benne, hogy a csapat tanult a hullámvölgyeiből és jobban felkészül fejben a nehezebb meccsekre. Szerinte rendkívül fegyelmezettek a játékosai,szorgalmasak jól felkészítettek. Amennyiben kicsit elszalad a ló velük akkor benne van a vereség lehetősége is. Mindazok ellenére, hogy a Brémától 1-0-ra és a Lipcsétől 2-0-ra kapott ki, a csapat 27 ponttal rendelkezik. A kitűzött cél 50 pont volt az idény elején, tehát kicsit kevesebb mint a háromötöde már meg van.

A következő fordulót a Dirkvezette Darmstadt ellen játsszák december 21-én.

Téglás László


Kézilabda

Mélyponton a női kézilabda válogatott

Bár a magyar női kézilabda válogatott a 12. helyen végzett a Svédországban megrendezett Európa-bajnokságon, pozitív élményekkel is gazdagodtak Görbicz Anitáék.

Sajnos az idei keretben 9 játékos nem tudott jelen lenni a tavalyiak közül, valamint Janurik Kinga és Triscsuk Krisztina a torna ideje alatt megsérültek.

Kocsis Máté – a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke – szerint Kim Rasmussen és a csapat között kiemelkedő munka folyik és továbbra is bizalmat szavaz számára.

A románok elleni 21-29-es vereség jobban megviselte a csapatot mint az olimpiai bajnok oroszok elleni döntetlen (26 – 26) aminek kisebb visszhangja volt mint a vereségnek. Ennek ellenére továbbra is töretlenül hisz abban, hogy a kézilabdának még mindig van szerepe a magyar sportvilágban.

Nem a legjobb Európa-bajnokságán vannak túl a lányok, de volt már ennél rosszabb is 1996-ban egy győzelem mellett öt vereséget szenvedett el Magyarország, és 12 csapatból lett 10. helyezett, ezúttal pedig 16 csapatból 12.

Téglás László


Vízi sportok

Lemondott Gyárfás Tamás az úszóelnökségről

Szerdán rendkívüli elnökségi ülésen nyújtotta be lemondását Gyárfás Tamás,amit írásban is megerősített.

Az elnökség 2017 január 8-ára tűzte ki a közgyűlést amelyen az új elnököt fogják megválasztani. Addig is felkérték Gyárfás Tamást, hogy az ügy zavartalan lebonyolításáig maradjon meg a hivatalában.

Téglás László


Megválasztották az új vízilabda kapitányt

A Magyar Vízilabda Szövetség csütörtökön tartotta elnökségi ülését, ahol meghallgatták Kemény Dénes elnök beszámolóját, majd ezt követően kétkörös titkos szavazást tartottak.

A rengeteg beérkezett pályázat közül a szavazás után Märcz Tamásra esett a választásuk akit telefon értesítettek erről.

Összesen 13 beérkezett pályázat közül választották ki Märcz Tamást,aki korábban Olaszország színeiben indult kettős állampolgársága révén. 2013-ban hazatért és ekkor az alábbi bemutatkozó cikk készült róla:

http://index.hu/sport/vizilabda/2013/07/14/itt_nem_lehet_sokmillios_kvizkerdes_ki_o/

Arra kérdésre,hogy mik a tervei a jövőre nézve az alábbi válaszokat adta:

“Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen komoly tradíciókkal rendelkező országban, ilyen komoly elődök után engem kért fel az elnökség erre a feladatra. Ambiciózus vagyok, nagy várakozással tekintek a feladat elé, igyekszem a legjobb tudásomnak megfelelően ellátni majd a munkámat”

Az első komoly kihívása nem kisebb lesz mint a jövő évi budapesti vizes bajnokság amire a következőt nyilatkozta:

“Szerénytelenség, ha a magyar vízilabdában valaki nem az első helyet tűzi ki, és alábecsülni sem szabad a csapatot, ezért mindig sikert várok, ahogy a közvélemény és a szakma is. Átrendeződött a vízilabda erősorrendje, kiegyensúlyozottabb a mezőny, mint például tizenhat éve, amikor a válogatottal olimpiát nyertem, de ettől függetlenül a célok nem változnak a jövőben sem. Mindenki ellen meg kell találni az ellenszert, a legerősebb riválissal szemben is.”

Téglás László


Légiközlekedés

Iberia karácsonyi üdvözlő videó

Nos ez is elkezdődött, hiszen alig pár nap van már csak hátra karácsonyig, ennek megfelelően nem csak az üzletek, különböző telefon és internetszolgáltatók, hanem természetesen a légitársaságok is elkezdték elkészíteni a saját videóikat, vagy üdvözleteiket az utasaik számára.

Ez az Iberia esetében sem volt másképp, lássuk, hát, hogy ők mivel álltak elő?

Szutor Márk

iberia_logo_detail


Coming Home for Christmas | Heathrow Airport

És, ha már megemlítettük a karácsonyi videókat, természetesen ebből a szórásból a Heathrow Airport sem maradhatott ki. Mondjuk azért arra kíváncsi leszek, hogy milyen hangulat lesz a reptéren az elkövetkezendő pár nap során?!

Szutor Márk

heathrow-airport-sign


Megszületett a döntés a Lufthansa és a Brussels Airlines között

A Lufthansa megegyezett az SN Airholding minden részvényesével a Brussels Airlines teljes átvételének feltételeiről, így a Deutsche Lufthansa AG igazgatótanácsa tegnap jóváhagyta a vételi opció lehívását a részvények fennmaradó 55%-ával szemben. A vételi opció 2016. december 31-étől hatályos és a tranzakció 2017 januárjában jön létre – jelentette be közösen megtartott brüsszeli sajtótájékoztatóján a Lufthansa és a Brussels Airlines.

A Lufthansa és a Brussels Airlines közös célja a vállalatcsoport belgiumi piaci pozíciójának erősítése. A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a Eurowingshez hasonlóan vegyes üzleti modellben repül továbbra is, azaz megtartja hosszú távú flottáját és útvonalhálózatát, de rövid távú járatain követi a Lufthansa Csoport diszkont leányvállalatánál kialakított fél-fapados modellt.

Szutor Márk

lh-logo


A hét applikációja

Android

SoloLearn SQL

Sziasztok. Azt hiszem nem lesz meglepetés, hogy folytatjuk a SoloLearn appok bemutatását. Ezúttal az SQL világába teszünk egy kis betekintést. A szokott időben jön a részletesebb ismertetés, addig is a képre kattintva beleleshettek ti is.

google-play-icon_2x

Samu György


Na igen a Google egy elég furcsa döntést hozott, amikor először iOS-re adta ki a legújabb appján, melyed GBoard névre kereszteltek. Most azonban itt van az Android változata is. Amennyiben bővebb tájékoztatást szeretnétek kapni, illetve kíváncsiak vagytok a véleményünkre az alkalmazással kapcsolatban, akkor kattintsatok ide.

google-play-icon_2x

Szutor Márk


iOS

TuneIn

Gondolom Ti is találkoztatok már azzal a problémával, hogy rádiót hallgattatok volna, de sem a telefonotokban nem volt FM modul, és a közeletekben nem volt rádió készülék? Nos erre találták ki a TuneIn appot, mely egy online rádió streaming alkalmazás. A részletekkel természetesen szerdán jelentkezünk!

app-store-icon_2x

Szutor Márk


Film és média

Dunkirk Második Előzetes

Christopher Nolantől mindig is sokat várnak a filmnézők, hiszen mint tudjuk az eddigi munkásságával szinte mindenkit sikerült elkápráztatnia. És úgy tűnik a jövőre érkező Dunkirk is hasonló alkotás lesz. Igaz nem szeretnék elhamarkodott következtetéseket levonni, hiszen mégiscsak az első próbálkozás ez a rendezőtől, hogy egy II. Világháborús filmet készítsen. De akárhogy is nézem, már most nagyon jónak tűnnek a képsorok.

Szutor Márk


The Wall

Nos igazán jó drámát még nem láttam, amiben két mesterlövész lett volna a főszereplő, hiszen ez mindenképpen egy nehéz téma. A lövészek alapvetően nem mutatják meg magukat, nem jönnek elő a tökéletesen álcázott pozíciójukból, és ezért egy filmet is nehéz ebből összehozni.

Úgy tűnik azonban ez most sikerült. Íme a The Wall előzetese

Szutor Márk


Visszatért a 90-es évek klasszikusa a Baywatch. Ezúttal azonban nem sorozat, hanem  film formájában.

Szutor Márk


The Last Word

Harriett egy nyugdíjas üzletasszony, aki ennek az életmódnak megfelelően megpróbál mindent, és mindekit irányítani. És bár még mindig élettelteli, mégis úgy dönt, hogy megíratja a saját gyászjelentését, egy fiatal újságíró vállalja el végül ezt a munkát, nem is sejtve, hogy egy az életüket megváltoztató barátsághoz vezet majd mindez. Shirley MacLaine, és Amanda Seyfried főszereplésében íme a The Last Word előzetese.

Szutor Márk


Assassin’s Creed harmadik előzetes

Nos ezt a címet úgy gondolom senkinek sem kell bemutatnom, hiszen mindannyian ismerhetjük az Ubisoft egyik legsikeresebb szériáját. És természetesen ennek megfelelően a rendezők sem csinálhatnának mást, mintsem egy filmet készítsenek egy videójátékból, ezzel mégtöbb pénzt hozva a konyhára!

Szutor Márk


Programajánló

Belföld

Azt hiszem, hogy utánanézhettem volna ide bármilyen eseménynek, fesztiválnak, karácsonyi napoknak, vagy bármi másnak, de azt hiszem itt van az ideje foglalkozni az idei karácsonyi ünnepre való felkészüléssel. Szóval mindenki találja ki a karácsonyi menüt, vegye meg az ajándékokat, és hozza össze a családját egy kellemes, meghitt és jó hangulatú karácsonyi ebédre, és ajándékozásra.

Samu György

Külföld

Ezzel kapcsolatban pedig teljes mértékben egyet értek Gyurival

Szutor Márk


Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50 gmail

Szutor Márk

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
English Blog: http://www.markszutor.wordpress.com/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: youtube.szutormark@outlook.com

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/samuka942
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu942@gmail.com

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglaslaszlo@gmail.com

2016. év, 49-ik heti hírösszefoglaló

Sziasztok! Már az év utolsó hónapjában vagyunk, és közeleg a karácsony, szilveszter és az újév, de mi továbbra is töretlenül számolunk be a számunkra érdekes, vicces vagy éppen komoly hírekről: Íme a múlt heti hírcsokrunk. Merüljünk is el a részletekben:

Hírek a nagyvilágból

Belföld

30 év jogosítvány nélkül

Egy autó ki akart kerülni egy baleset miatt megállított kocsisort, azután félreállították a rendőrök. Az autót sofőrje kiszállt a kocsiból, majd amikor elkérték a papírjait, csak annyit mondott:

lehúzás ez az egész.

A férfi nem tartotta titokban, hogy nincs jogsija, illetve soha nem is volt neki. 34 éve vezet autót és kamiont Magyarországon és Európában is. Ráadásul kölcsönkapta az autót, aminek már műszaki engedélye sem volt.

A rendőrök levették az autó rendszámát, a férfi ellen eljárást indítottak. A jogosítvány nélküli sofőr százezres nagyságrendű büntetést kaphat.

Azt mondta, egyszer meg akarta csinálni a jogsit, de szerinte ebben az országban minden csak a lehúzásról szól. Szombathelyen ugyanis a “hülye biciklisek miatt” meghúzták a forgalmi vizsgán.

Arra a kérdésre, hogy van-e biztosítása, csak a fejét csóválta, majd közölte

nagyon óvatosan vezet és még soha nem okozott balesetet.

Ezért ez az eset sem az ő hibája volt, mert szerinte nem volt egyértelmű, hogy meg kellene állnia, és a rendőröket sem látta.

Samu György


Külföld

Valóra vállt a hullaházban dolgozók rémálma, felkelt a halott

Szerintem minden hullaházi dolgozó rémálma, hogyha egy hütőben felébred a már halottnak nyilvánított ember. Hát ez most megtörtént Dél-Afrikában, ugyanis vizsgálatot indított a dél-afrikai KwaZulu-Natal egészségügyi hatósága, miután egy férfi, akit halottnak nyilvánítottak felébredt a központi hullaház egyik hűtőjében.

A körzeti ügyész azt mondta, a fiatalember KwaMashuban szenvedett motorbalesetet hétfőn éjjel. A mentők már a baleset helyszínén halottnak nyilvánították, ezért a Phoneix halottasházba szállították, ahol hűtőbe tették.

A fiatal férfi családja másnap reggel érkezett meg, hogy azonosítsák őt. Amikor a kinyitották a hűtőt, a hullaház alkalmazottai észrevették, hogy a halottá nyilvánított férfi lélegzik. Gyorsan megnézték a pulzusát is, és rájöttek, hogy bár alig, de még életben van. Azonnal a Mahatma Gandhi kórházba szállították, ahol sikerült stabilizálni a férfi állapotát.

Azért minden részvétem a dolgozóknak, hogy nem szaladtak ki sírva a helyiségből.

Samu György


Szökni próbált, de beszorult

A tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk egy lopáson kapott férfit egy brazil rendőrőrs cellaajtójából, miután a szökni akaró férfi beszorult az ételbeadó nyílásba – írta a Globo. A brazil televízió beszámolója szerint a letartóztatott férfi arra várt a cellában, hogy átszállítsák egy börtönbe, amikor rászánta magát a kétségbeesett szökési kísérletre, a 30 centiméteres résen át.

A negyvenéves férfit hétfőn, nagyjából déli 12 órakor vitték be a Balneario Picarras városában található rendőrőrs fogdájába. A rendőrök nagyjából fél ötkor fedezték fel, hogy mi történt vele, miután kétségbeesett kiabálására odarohantak – írta a Globo. Ekkor egyikük gyorsan készített is róla egy mobiltelefonos videót.

A videót ITT tudják megnézni!

Ahogy azt a felvételen is látni lehet, a rendőrök először úgy próbálták kimenteni, hogy olajjal kenték be a testét, de a módszer kudarcba fulladt. Végül a tűzoltók segítségét kérték, akik egy hidraulikus vágószerszám segítségével fél óra alatt kiszabadították. A férfi a brazil sajtóban megjelent hírek szerint nem szenvedett olyan súlyos sérüléseket, hogy kórházba kellett volna szállítani.

Samu György


Hawaii szebb, mint valaha

Igaz én nyári születésű vagyok így elvileg a nyarat kellene szeretnem, de a tél jobban a szívemhez nőtt. Az embereknek általában ilyen kép jut az eszükbe:

beach-1630540_1920-1024x683.jpg

De a tél sem kerüli el a szigetet, így jelenleg valahogy így néz ki:

Samu György


A Twitter véglegesen törölné Donald Trump felhasználói fiókját.

A qz.com weboldal értesülései szerint a közösségi média oldal elnöke kijelentette, hogy függetlenül attól, hogy az USA leendő elnökéről van szó, ettől függetlenül a weblap nem tűri, hogy továbbra is hasonló kijelentéseket tegyen akárki is az oldalon.

Ennek megfelelően közelről monitorozzák majd Donald Trump Twitter bejegyzéseit, hiszen a weboldal nagyon is szigorú elveket követ amikor rasszista, vagy csak szimplán utálkozó hozzászólásokat tesz ki bárki is. És mint tudjuk, ez Mr. Trump esetében mondhatni a mindennapok része.

Az eredeti cikket ide kattintva olvashatjátok el.

Szutor Márk


Technológia

Szeretnétek egy érintőkijelzős laptopot? Unbox Therapy tudja a megoldást

Szokásunkhoz híven Lewis ismét elkalauzol bennünket a technológia világának egy olyan szegmensébe, melyekről nem is biztos, hogy álmodtunk! Bár jelenleg tökéletesen meg vagyok elégedve a Lenovo MiiX 300-asommal. Ettől függetlenül a Y580-am továbbra is hiányolja az érintőképernyőt. Szóval lehet, hogy megrendelem magamnak az adott eszközt. Amennyiben ez sikerül, akkor természetesen mi is írunk róla egy beszámolót! Addig is azonban nézzétek meg a videót, hogy lássátok, hogy is működik mindez!

Szutor Márk


És természetesen ez a hét sem maradhat Linus Sebastian videók nélkül. Így tehát nem is húznám tovább az időt, lássuk, hogy tőle mit találtunk a legérdekesebbnek!

Szutor Márk


Okos fűnyíró

Jót nevettem magamban mikor megláttam először a terméket, hiszen ma már az “okos-világban” éljük a mindennapjainkat, és hát mindenből van okos, márcsak pár dolog maradt hátra. Na de semmiképpen sem az a célja az okosfűnyírónak, hogy a szomszéd gyepjére egy hatalmas nemiszervet rajzoljuk, de ha akarjuk meg tudjuk már oldani ezt is.

A Tokiói Egyetem kutatóinak csodálatos munkája lehet, ha olyasmiken törhetik a fejüket, mint a nemrég bemutatott csodafűnyíró. Már a neve is megér egy misét, bár a szóvicceket kevéssé kedvelő kollégák most minden bizonnyal egyéb kerti szerszámokkal fognak közeledni felém, de akkor is leírom.

Grassfiti. Tetszik érteni, grass, mint fű, és graffiti.

Ez az eszköz ugyanis arra képes, hogy a számára megadott rajzot vagy formát a fűnyírás közben a fűbe vágja. Apró kései mindenhol egy irányba hajtják a fűszálakat, kivéve ott, ahol a rajz vonalai találhatóak, itt ugyanis az ellenkező irányba nyomják le őket. Ezáltal egy kicsit domborműre emlékeztető módszerrel megjelenik a fűben a rajz.

A 16 szervómotorral hajtott Grassfiti önmagában kicsi, de aki épp egy focistadion füvét szeretné megdizájnolni (igen, most egy pillanatra Felcsút felé néztünk), az több ilyen fűnyírót is összeköthet, a mintát pedig részletekre vágva adagolhatja a gépekbe, így ezek egymás mellett haladva rajzolják bele a végső ábrát a fűbe.

Sajnos azonban a Grassfiti egyelőre csak kísérleti projekt, sorozatgyártott, megvásárolható változata egyelőre nincs. De a fűnyíró-szezonig van még idő, szóval várjuk szeretettel. Ja, és mellesleg ugyanezek a japán kutatók egy kárpittisztítóba szerelt változatot is készítettek, amivel a szőnyeg szálait ide-oda hajtogatva rajzolhatunk péniszt, őő izé valami kedveset “felebarátaink” padlózatára.

Végezetül jöjjön a Grassfiti működését bemutató videó. Mi is nehezen hisszük, de ez van, a dolog működik. Köszönjük, Tokiói Egyetem, az életünk immár teljes.

Samu György


Autó – motor

The Grand Tour Negyedik Rész

Kétség sem fér hozzá, hogy a The Grand Tour hatalmas sikernek örvend az Amazon Prime kínálatában. És bár egy kizárólag online terjesztésű sorozathoz nem mondom, hogy nem nehéz olyan promó anyagot gyártani ami hatalmas tömegkhez jut el. De természetesen Clarkson-én ezt is megoldották. Lássuk, hogy mit is várhatunk ebben a részben?!

Szutor Márk


Azonban ne feledkezzünk meg a BBC műsoráról sem. Hiszen akárhogy is nézem, Chris Evans távozása óta talán sikerült valamilyen szinten valóban új életet lehelni a show-ba.

Mondjuk jó kérdés, hogy ezt mire alapozom, ugye?! Nos nem másra, mintsem az alábbi kilpre. Amiben az Aston Martin egyik legérdekesebb, és legbrutálisabb autóját láthatjuk!

Szutor Márk


Légiközlekedés

Azt mindig is tudtuk, hogy ha a németek egyszer beindulnak, akkor abból csak jó dolgok születhetnek.

Na jó a lengyelek talán nem értenének egyet ezzel a kijelentésemmel, de nem is feltétlenül ez volt a célom. A fentebbi mondataimmal azonban inkább arra próbálok utalni, hogy mit sikerült a Lufthansa és a Red Bull marketingeseinek összehozni. És bár volt rá példa, hogy nekem is rohannom kellett egy járatomhoz. Ettől függetlenül ezt azért nem vállalnám be! Nade jöjjön akkor a videó.

Szutor Márk

A hét applikációja

Android

SoloLearn PHP

Továbbra is az online programozásnál maradunk az eheti SoloLearn appal. Hiszen ezúttal a PHP nyelvet bemutató, és oktató alkalmazást vesszük górcső alá. Hogy ha már az előző hetek során megtanultuk elkészíteni a weblapunkat, és némi egyéniséget is adni neki. Most a háttérműveletek kerülnek a látókörünkbe. Az eheti appunk: SoloLearn PHP

557927_673527322675408_423260494_n

google-play-icon_2x

Samu György


iOS

Journo

Emlékeztek még arra, hogy mit írtam a TripCast-ról? Hogy gyakorlatilag egy mindenben hibátlan appról beszélünk, egészen addig, amíg nem arra kerül a sor, hogy meg tudjam osztani a dolgaimat bármely közösségi média platformon?! Nos úgy tűnik, hogy a Journo választ adott minden problémámra, és gyakorlatilag ezzel egy olyan applikációvá vált, amelyet mindenképpen kipróbálok a már előkészületek alatt lévő Newcastle – London – Budapest – Ráckeve – Dunaújváros – Budapest – London – Newcastle túrámon.

app-store-icon_2x

Szutor Márk


Film és média

Alig pár nap, és a mozikba kerül a Rouge One: A Star Wars Story

Ennek megfelelően összegyűjtöttük az előzeteseket, és még jó pár olyan anyagot, amit a rendezők, illetve a studió nyilvánosságra bocsájtott.

És ezen videók láttán nyilván részünkről is elindult a visszaszámlálás december 15-ig, és bár a késői vetítés miatt azt sajnos nem tudjuk garantálni, hogy még aznap meg tudjuk írni a Movie Night epizódot. Ellenben a jövő hét folyamán ez esetben mindenképpen két filmmel jelentkezünk majd!

Addig is az Erő legyen mindnyájótokkal!

Szutor Márk


Michael Bay újabb CGI orgiával jelentkezik. Jön a Transformers 5

És természetesen ez nem jelenthet mást, mintsem azt, hogy hozzuk az előzetest is számotokra!

Szutor Márk


A Galaxis Őrzői 2 előzetes

A nagy sikernek örvendő film második része is már lassan a nyakunkon van, és most megkaphattuk az első betekintést abba, hogy mire is számíthatunk majd a vásznon!

Szutor Márk


The Mummy

Nos nem, sajnálatos módon nem a régi franchise kelt új életre az eredeti szereplőkkel. Pedig mondhatni két jól sikerült filmet láthattunk. (Legalábbis emlékeim szerint mindenképpen)

Most azonban Tom Cruise lett az, aki az egyiptomi fáraók, és istenek misztikus világába látogatott el, és megmondom őszintén az előzetes alapján kíváncsi vagyok, hogy mit hoznak majd ki mindebből.

Szutor Márk


xXx 3 második előzetes

Nos ehhez azt hiszem nem sok kommentárt kell fűznöm. Vin Diesel filmjei nagyon is egy kaptafára épülnek. Igaz volt egy két olyan alkotása ami talán nem volt annyira sablonos, mint a Halálos Iramban széria. Most azonban a xXx “sorozat” ismét feltámadt. És hamarosan ezt a filmet is láthatjuk majd a mozikban, hiszen itt van a második, és nagy valószínűséggel utolsó előzetes a megjelenés előtt!

Szutor Márk

És, ha már megemlítettük a Halálos Iramban filmeket!

Természetesen itt  van a nyolcadik (!) epizód trailer-e is

Szutor Márk


Emma Watson, és Tom Hanks egy filmben?

Függetlenül attól, hogy egy Thriller-ről beszélünk, ezt mindenképpen látnom kell majd.

Szutor Márk


Office Christmas Party

Nos ezt a filmet csak azért említjük meg a jelenelegi összefoglalónkban. Mert részemről is lassan elérkezik az a nap, amikor a céges karácsonyi bulink elszabadul majd, és bár megmondom őszintén közel sem néz ki annyira jól az iroda, mint amit ebben a filmben látunk. Ettől függetlenül a kollegáimtól nagyjából hasonlóra számítok! 😀

Szóval, ha jövőhéten a heti hírösszefoglalónkban nem látjátok majd a nevemet, akkor már most tudhatjátok ennek az okát! 😀

Szutor Márk


Programajánló

Belföld

Adventi Kastélynapok – Gödöllő

cimlap_godolloikastelynapok.jpg

  • December 17.10.30  Pásztorjáték a Szent Imre Katolikus Általános Iskola tanulóinak előadásában, Díszterem – ingyenes
    13.00-15.00 Erzsébet királyné cercle a Díszteremben – múzeumi belépővel
    14.00 Betlehemi éj a Budapest Utcaszínház játéka, Díszudvar – ingyenes
    16.00 Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj a Maszk Bábszínház előadásában, Barokk Színház – ingyenes
    19.00 Cavaletta női kar 25 éves jubileumi ünnepi koncertje a Lovardában, belépőjegy ára: 2.200-1.500Ft
  • December 18.10.30 Baltazár program interaktív gyermekelőadása, Díszudvar – ingyenes
    11.00 Andersen: A Hókirálynő, bábmese a Lóci Színpad előadásában, Barokk Színház – ingyenes
    12.00-14.00 Erzsébet királyné cercle a Díszteremben – múzeumi belépővel
    14.00 A Hóember ajándéka, Nyári Színház bábelőadása, Díszudvar – ingyenes
    16.30 British Council és az IATF Hungary közös karácsonyi kóruskoncertje a Díszteremben – ingyenes
    17.00 Arpeggio Gitárzenekar ünnepi koncertje a Lovardában, belépőjegy ára: 1.500Ft
  • További programok:Múzeumpedagógia játékos foglalkozások gyerekeknek
    Karácsonymanók Kuckója – gyertyaöntéssel és mézeskalács készítéssel
    Baltazár Program, játékos drámafoglalkozás apróságoknak
    Karácsonyi dallamok a General Pausa kórus előadásában
    Hagyományőrző betlehemezés
    Herendi Porcelánmanufaktúra bemutatója arcfestéssel
    Népi körhinta
    Korabeli finomságok: Lacikonyha, Kürcsi-őskalács, lángos, sült gesztenye, puncs, forralt bor
    Kézművesek karácsonyi vására

További információk: http://www.kiralyikastely.hu/fooldal

Samu György


És erre a hétre ezeket a híreket tartottuk fontosnak, és gondoltuk úgy, hogy esetleg nektek is érdekességekkel szolgálnak majd.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül. Illetve kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50 gmail

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/samuka942
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu942@gmail.com

Szutor Márk

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
English Blog: http://www.markszutor.wordpress.com/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: youtube.szutormark@outlook.com

2016. év, 48-ik heti hírösszefoglaló

Sziasztok!
Természetesen ez a hét sem telhet el / indulhat el anélkül, hogy ne jelentkeznénk a hírösszefoglalónkkal. Úgyhogy nem is halogatnánk tovább az időt, kezdjünk is bele a múlthét legfontosabb eseményeinek elemzésébe. És nézzük, hogy milyen technikai újdonságokat tartogat nekünk még az év vége.

Hírek a nagyvilágból

Belföld

Magyar kommandósok a világ legrangosabb versenyén

A SWAT Round-up International (SRI) a világ egyik legrangosabb, kizárólag műveleti, terrorelhárító vagy speciális rendvédelmi egységeknek szervezett versenye.

Az SRI első három napjában különböző szakmai előadásokat tartanak, a következő négy napban pedig öt különböző összetett pályán zajlik maga a verseny.

Mindig csapatban kell dolgozni, teljes bevetési ruházatban és felszerelésben, ami személyenként és feladattól függően elérheti a 15-20 kilogrammot.

Papp Zoltán alezredes, a Köztársasági Elnöki Őrség parancsnokhelyettese, csapatvezető a versenyről szólva elmondta: egy olyan világversenyen vettek részt Orlandóban, amelyre kizárólag rendvédelmi, speciális, terrorelhárító vagy műveleti egységek érkeznek a világ minden pontjáról. Mindenhonnan a legjobbak – tette hozzá.

A magyar csapatnak nem volt szüksége különösebb felkészülésre a verseny előtt – mondta Papp Zoltán –, elegendő volt a napi szolgálat, a napi feladatok és kiképzések.

A csapat tagjai magasan képzett szakemberekből állnak, így igazán csak az adott feladatra kellett felkészíteni őket. „Úgy fogtuk fel a versenyt, mint egy szolgálati feladatot. Megkaptuk a kiírást, kiválasztottuk rá a megfelelő embereket, kiutaztunk, és ez lett a végeredmény” – foglalta össze a csapatvezető.

20162911160448-1024x750.jpg

Az idei, 34. SRI-n a Készenléti Rendőrség Köztársasági Elnöki Őrségének csapata parádésan teljesített:

összetett 2. helyezést, valamint a legjobb nemzetközi csapat címét is ők hozták el.

A csapatküzdelmek mellett egyéni versenyszámokban is összemérhették szakmai felkészültségüket a rendőrök. Az egyik legnépszerűbb egyéni verseny a ’Super SWAT Cop’, ahol Rózsa János r. főtörzsőrmester az igen előkelő 3. helyezést érte el a 47 induló közül.

A magyar volt az egyetlen olyan egység a versenyen, amelynek az alapfeladata a személyvédelem, de rendelkezik különlegesen képzett egységgel, taktikai támogató csoporttal. Ez a felépítés az amerikai elnök védelmét ellátó Secret Service leképezése – mondta el Pomozi Sándor, hozzátéve: a magyar egy kisebb egység kifejezetten a köztársasági elnök és családja védelmére.

Nem kell mindent újra kitalálni, van olyan is, amit tőlünk lesnek el más egységek. Erre például a verseny is nagyon jó színtér volt, egyfajta szakmai továbbképzésként is felfogható – szögezte le.

Samu György


Elvették a civilektől az AIDS-megelőzésre fordítható pénzt

A 15 millió forintot inkább egy állami háttérszervezetnek adták, de félő, hogy nem jut belőle a prevenció szempontjából fontos óvszerosztásra.

Elvette a kormány a civil szervezetektől azt a 15 millió forintot, amelyet évek óta megkaptak HIV-prevenciós célokra – írja az Index. Az összeg a 2016-os költségvetésben is szerepelt, de október végén az Emberi Erőforrások Minisztériumának Miniszteri Kabinete úgy döntött, hogy inkább egy állami háttérszervezet, az Országos Epidemológiai Központ irányítása alatt költik el a pénzt. Pedig a 15 milliót a költségvetésben is azzal a címmel tüntették fel, hogy

HIV/AIDS megelőzése civil szervezetekkel.

Mocsanaki László, aki a Civil AIDS Fórum ügyvezetője és egyben a Háttér Társaság vezetője, azt mondta: az országos tiszti főorvos arról tájékoztatta, hogy az epidemológiai központ kész együttműködni a civilekkel, de ennek menetét még nem közölték velük. Attól tartanak, hogy a pénzből már nem tarthatnak ingyenes óvszerosztást, pedig ez a HIV-megelőzés egyik fontos eleme.

A legveszélyeztetettebb csoportokkal foglalkozó civilek, mint a Háttér Társaság vagy a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete gyakorlatilag már kifogyott az óvszerekből, és nem tudják, miből vásárolhatnak utánpótlást.

Samu György


Külföld

Technológia

Microsoft Surface Studio Review

Bár számunkra egyelőre sajnos nem adatott meg a lehetőség, hogy olyan termékeket, mint a Microsoft Surface Studio anélkül teszteljünk, hogy két havi fizetésünknet kéne ott hagynunk a gyártó webshop-jában. Ettől függetlenül kíváncsiak vagyunk arra, hogy az adott termékeket mégis hogyan fogadja a nagyközönség. Ennek megfelelően a mai nap során ezzel kezdjük a Tech rovatot. A fent említett legújabb üdvöskét a Surface vonalon pedig a DetroitBorg YouTube csatorna mutatja most be nektek

Szutor Márk


Unbox Therapy

Természetesen ez a hét sem telhet el Lewis nélkül, és bár eddig mondhatni átlagos dolgokkal foglalkozott a YouTube egyik legsikeresebb előadója. Most azonban nem egy mindennapi dolgot láthatunk tőle. A McDonald’s kérte fel arra, hogy tesztelje a legújabb fejlesztésüket, és persze amikor gyorskajáról van szó, akkor nehéz nemet mondani, akárkiről is legyen szó!

Szutor Márk

Biztonságban van a Facebook, Twitter, illetve Gmail fiókod? Biztos vagy benne?! Nos ez esetben valószínűleg hallottál már a több lépcsős azonosításról!

Amennyiben mégsem, akkor a LinusTechTips, Techquickie, és ChannelSuperFun csatornák host-ja, Linus Sebastian most elmond mindent, amit tudni érdemes a biztonságnak ezen fokáról.

Szutor Márk


Gondolkoztatok már azon, hogy milyen jó lenne egy olyan telefon, aminek a kijelzője valóban a telefon egyik szélétől a másikig terjed?

Nos erre sem kell tovább várni, igaz már nem egy mai darab, azonban úgy gondolom a teszteket még kevesen láthatták, hiszen a Xiaomi nem éppen azok közé a gyártók közé tartozik, akiknek a nevét sokszor halljuk a közösségi médiában, vagy a hírekben.

Most azonban MKBHD előadásában itt van a Xiaomi Mi Mix review-ja.

Szutor Márk


Légiközlekedés

A Norvegian International megkapta az engedélyeket az USA-ba történő járatok üzemeltetésére.

A Norwegian International még 2013-ban adta be járatnyitási kérelmét az USA Közlekedési Minisztériumának. Amit a napokban hagyott jóvá a fent említett szervezet. Ezzel lehetővé téve a Norwegian-nak az Európából az USA-ba történő low-cost modellben működő járatok megnyitását és üzemeltetését.

Ezzel pedig egy olyan tényező jelent meg a piacon, mely bár a következő társaság után bekövetkezett űrt soha nem lesz képes betölteni. Mégis alacsony áron, és ennek megfelelő kiszolgálás mellett lehet majd képes járatokat üzemeltetni. Melyeket csak és kizárólag Boeing 787-9 Dreamliner-ekkel fog megtenni a cég. Legalábbis az előzetes információk alapján erre a következtetésre juthatunk.

Szutor Márk

norwegian-logo


25 éve szűntette be a működését a PanAm

A PanAm neve még azoknak is ismerősen csenghet, akik nem túlzottan érdekeltek a légiközlekedés mindennapi világában. A neves légitársaság pontosan 25 éve, azaz 1991. december 4-én szüntette be a működését.

A légitársaság történetéről készült BBC Dokumentum filmet alább tekinthetitek meg. És ne csodálkozzatok, ha esetleg ismerős bevezetővel indul a történet! 😉

Szutor Márk

500px-pan_am_logo


Repülőgép szerencsétlenség Kolumbiában

Santa Cruz repülőtérről Medellinbe tartó géptől, amely a Chapecoense csapatát szállította akkor kapták az utolsó radarjeleket, amikor 15 500 láb magasságon volt 30 kilométerre a célállomástól. Jelentések szerint rossz időjárási körülmények voltak a hegyvidékes területen, ahol a Lamia légitársaság gépe lezuhant Medellin városától nem messze.

A charter járatot teljesítő gépen 81-en voltak, közülük 76-an életüket vesztették a balesetben, a túlélők közül hárman játékosok. A futball csapat tagjai a Sudamericana döntőjére tartottak. A Flightradar 24.com adatai szerint a járatot a CP2933-as lajstromszámú, Avro RJ85-ös teljesítette, amely 1999-ben szállt fel először, a Lamiánál 2013-óta volt szolgálatban.

Ezen balesetnek köszönhetően a kolumbiai hatóságok bevonták a héten lezuhant Avro RJ85-ös üzemeltetőjének, a Lamia légitársaságnak az üzemelési engedélyét és közben fény derült arra is, hogy bár a diszpécser tudott róla, mégis figyelmen kívül hagyta a tényt, hogy nem lesz elég az üzemanyag az útra.

A hatóságok megtalálták a gép adatrögzítőit is, ezek vizsgálata még zajlik, de sajtóértesülések, valamint egy túlélő beszámolója szerint az az üzemanyaghiány volt a baleset kiváltó oka.

Szutor Márk


A hét applikációja

Android

SoloLearn JavaScript

Mivel eddig a weboldalakkal foglalkoztunk, így mostis ezen a vonalon haladunk tovább. Mivel már a html alapokat elsajátítottuk, és “színezni” is tudjuk az oldalainkat, kezdjük el az oldalak “programozását” is. Az eheti appunk: Learn JavaScript.

557927_673527322675408_423260494_n

google-play-icon_2x

Samu György


iOS

GBoard

Nos azt nem gondoltam volna, hogy a Hét Appja versenyt akármelyik héten is egy billentyűzet fogja majd megnyerni. De úgy tűnik, hogy ez is bekövetkezett. Nem másról beszélünk most, mint a GBoard-ról. A Google válaszáról arra a manapság igencsak jellemző problémára, melyet SMS-ek, email-ek, vagy egyéb közösségi média, és/vagy üzenetküldő alkalmazások használata során tapasztalunk.

Ez pedig nem más, minthogy egyik appról ugrálunk a másikra, amikor valamit meg kell találnunk. Ebben segít a GBoard, melynek részletes elemzésével természetesen szerdán a szokásos időpontban jelentkezünk!

app-store-icon_2x

Szutor Márk


Programajánló

Belföld

Utazás a Veszprémi illatos adventre és a Tihanyi Apátság koncertre – December 11.

Utazás rövid pihenővel, érkezés Veszprémbe. A veszprémi „Illatos Advent” programsorozat fahéj- és fenyőillattal csalogatja karácsonyi ráhangolódásra a helybelieket és az idelátogatókat. A kísérőprogramok során állatsimogatóval, forralt borral és frissen sült kürtöskaláccsal várnak a szervezők kicsiket és nagyokat a Kossuth utca felső részén található Szent Imre téren és a Szentháromság téren. A Betlehem az Érseki Palota előtt kerül felállításra.

74175121106050648_illatos_advent1.jpg

Kora délután tovább utazunk Tihanyba. Megtekintjük az új látogatóközpontban az apátság történetét bemutató filmet, majd a múzeummal és a templommal idegenvezetéssel ismerkedünk. Délután 16:00-kor kerül sor a Tihanyi Apátsági Templom kórusának hangversenyére. A hangverseny után indulunk vissza Budapestre, ahová várhatóan az esti órákban érkezünk. Leszállási lehetőség a felszállással megegyező helyeken.

tihany-tél.jpg

Részvételi díj:  5.300 Ft/fő

A részvételi díj tartalmazza: autóbuszos utazás költségeit.

A részvételi díj nem tartalmazza: 2 700 Ft tihanyi belépőjegyet, mely tartalmazza a filmvetítést, a múzeum- és templomlátogatást vezetővel és a koncert támogatását

Kedvezmények: törzsutasoknak, diákoknak 18 éves korig,65 év feletti nyugdíjasoknak 300 Ft

Utazás: az utaslétszámnak megfelelő autóbusszal

Útvonal: Budapest – Veszprém – Tihany – Budapest

Ellátás: önellátó

Indulás: 7:30 – kor Pestszentlőrinc, Üllői út 368-cal szemben LIDL parkoló
               8:00 – kor Népliget, M3 népligeti metrómegálló, Planetárium elől.

Samu György


Pezsgő Maraton – December 9

borkorut.jpg

Segítünk a szilveszteri választásban, 8 pezsgő kóstolásával végigmegyünk a pezsgőkészítés technikáján, elmélyülünk a Garamvári Birtok kínálatában (Sentimental, Blanc Fleur Premium, Prestige Brut) kóstolunk az itthon alig ismert Chapel Hilltől, lesz pár meghökkentően beszédes meglepetés tétel.

Magyarország jelentős hagyománnyokkal rendelkezik pezsgőkészítés terén. Az utóbbi időben a tradicionális pezsgők egyre gyakrabban jelennek meg a pincészetek kínálatában, nemzetközi díjakat nyernek legjobbjaink, ahogy mind több borász készít habzó- és gyöngyöző bort is.

Bár gasztronómiai szempontból június-július cárnője az intenzíven szénsavas ital, de legtöbbünk mégis decemberhez, azon belül is a Szilveszter estéjéhez köti fogyasztását.

December 9-én az alábbi kérdésekre is választ kapunk:

Tankpezsgő is tud jó lenni?
Miért ekkora az eltérés árakban?
A rossz bor lesz pezsgővé?
Miből, hol és hogyan készül?
Hány buborékot raknak bele a mesterek?

Helyszín: Borháló Körút
Időpont: 2016. december 9. péntek, 20 óra
Részvételi díj: 2500 Ft/fő, melyből 500 Ft levásárolható a helyszínen.
Borháló kártya: 25 pont felett ingyenes, vagy 10 pont + 1000 Ft

Samu György

És mára ennyi is lenne a történet. Reméljük, hogy ismét tudtunk érdekes tartalmakkal szolgálni, és sikerült olyan programokat ajánlani, amikben érdekeltek vagytok?!

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben pedig nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

És, ne felejtsétek el, hogy a felhívásunk még mindig tart.

Köszönjük, hogy ismét velünk tarottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50 gmail

Szutor Márk

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
English Blog: http://www.markszutor.wordpress.com/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: youtube.szutormark@outlook.com

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100003020191199
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu942@gmail.com

2 évesek lettünk

Sziasztok!
A mai nap során két éves lett az oldalunk, és ezzel elérkeztünk egy olyan ponthoz, a blog életében, amikor egy kicsit talán másképp nézünk a dolgokra.

Nem akarok hosszasan bele menni az érzelgésbe, hiszen túl voltunk már elég sok mindenen, mire ide sikerült megérkezni.

Egy jó pár be nem tartott határidő, nem egy baki, amit elkövetett valamelyikünk, és még sok minden más.

Görgessetek lejjebb a továbbiakért.

Kezdjük hát talán azzal, hogy hogy is alakult az elmúlt két év a bejegyzések terén. Ha a két weboldalt együtt nézzük, akkor összesen közel kétszázötven bejegyzést szerkesztettünk meg, és publikáltunk. Ami persze egy ilyen mondhatni hosszú távon nem sok, azonban azt is szeretném hozzátenni, hogy ennek a nagy részét, körülbelül 60%-át az idei év során tudhattuk magunkénak.

Ezekhez a számokhoz nagyban hozzájárultak a heti hírösszefoglalóink, valamint a “Tippek és Trükkök” sorozatunk, amelyre azóta is büszkék vagyunk. Nem is beszélve a nagy sikernek örvendő Egy város az én szememmel YouTube szériáról.

Lássuk tehát, hogy mit adtatok nekünk Ti!

Bár olvasottsági statisztikákat, illetve nyers adatokat nem igazán szoktak közzétenni a “kollégák” azonban nagyjából tisztában lehettek azzal, hogy körülbelül hányan kattintanak a weboldalra, hogy nagyjából hányan nézik meg a Facebook oldalunkat, stb. stb.

Azt mondjuk biztosan állíthatjuk, hogy 2014 nem volt a legjobb évünk!

img_0061

És bár 2015 már valamivel jobban sikerült…

img_0062

Mégis az idei év hozta el az igazi áttörést!

img_0060

És bár ez a hónap sem volt rossz!

img_0063

Mégis az alábbi adatokra vagyunk a legbüszkébbek!

img_0064

És lássuk nekünk, hogy telt el az elmúlt két év.

Nos eleinte nem igazán voltunk érdekeltek a statisztikákban, sőt eleinte igazából nem is gondoltam volna, hogy bárki is olvasni fogja majd a bejegyzéseimet. Már csak azért sem, mert amikor elindítottam a weboldalt, akkor egyetlen célom volt vele. Mégpedig az, hogy feldolgozzam egy Erasmus hallgató mindennapjait.

Azonban már ott történtek olyan változások az életemben, név szerint elkezdtem dolgozni, ami elég sok időmet elvitte, így a 2014-es évben összesen 4. Majd a 2015-ös év első negyedévében még 12 cikkel bővítettem a tartalmakat.

Ez ugye nyilván nem sok, illetve továbbra sem éppen egy olyan siker, amit magaménak szerettem volna tudni. Itt azonban ismét visszaesett a forgalom, legalábbis ami a publikálásokat illeti. 2015 áprilisa, és 2016 januárja között összesen 6 cikket hoztam nyilvánosságra. És bár nem is nagyon volt tervbe véve több, mégis ez év januárjában megtört a jég. És 15 cikkel, köztük egy több részes ingyenes mobilszolgáltatást bemutató tartalommal jelentkeztem.

Eddigre azonban már egész más volt a szemléletem a bloggal, és a közösségi médiával, illetve az ott megjelenő tartalmakkal kapcsolatban. Elkezdtem egyre tudatosabban, és egyre aktívabban keresni az olyan témákat, lehetőségeket, amikről írni szeretnék. Amik nem csak engem mint alkotót, hanem az olvasót is lekötik.

Így született meg a Repülési segédlet sorozat is. Mely ugyan nem látott újabb részt a késő tavasz, kora nyár óta. Ehhez is szép lassan visszatérünk majd. Még minimum két cikk erejéig, hiszen ahogy változik körülöttünk minden, úgy változik folyamatosan a repülés világa is. Ahogy folyamatosan teltek a hónapok, úgy vált a blog egyre inkább az életem részévé, úgy került át szimpla információ átadásból, egy olyan világgá, amivel a szabadidőmben foglalkozni szeretek, és amivel el tudom terelni a figyelmemet az esetlegesen felmerülő problémákról, és az életnek minden olyan kellemetlen aspektusáról, amivel akkor, és ott nincs kedvem foglalkozni.

Folyamatosan töröm a fejemet újabb tartalmakon, és újabb olyan alkalmakon,  amiket kiaknázhatunk. Pontosan azért, hogy nektek is egy sokkal színesebb, sokkal érdekesebb weblapot rakjunk össze. Így született meg a Heti hírösszefoglalónk, illetve a Tippek és Trükkök sorozatunk is, valamint ezen felbuzdulva kezdtünk el folyamatosan a légitársaságok akcióiról is tudatni mindnyájótokat.

De ezek mind csak tények, és egy kevés szöveg, aminek számotokra, vagyis az olvasók számára nincs akkora jelentősége, mint nekem. Hiszen kitalálni a struktúrát, megírni egy-egy szövegkönyvet. A metrón ülve cikkeket szerkeszteni, és amikor még volt türelmem hozzá, akkor magyarról angolra fordítani az mindig is egy olyan dolgot jelentett számomra, amit élveztem csinálni, és amit kikapcsolódást jelentett munkába menet, vagy épp munka után.

És mikor ezeket a sorokat gépelem, ez akkor sincs másképp. Éppen egy frissen főtt kávé fölé görnyedve ülök az irodában, és azon gondolkozom, hogy vajon milyen változásokat hoz majd az elkövetkezendő naptári év?!

Az elmúlt két év, bár egy hullámvasútra emlékeztetett, nem csak a blog, de a saját életem vonalán is. Ettől függetlenül kíváncsian várom (és remélem, hogy Ti is), hogy mit hoz még a holnap?!

Szutor Márk


Szerintem az lesz a legjobb, ha azzal kezdem, hogy kb 2013-14 környékén ismertem meg Márkot Dunaújvárosban a Főiskolán. Igazából mivel eléggé azonos volt az érdeklődési körünk, és a humorunk is, így nem kellett sok idő, hogy összebarátkozzunk. Mikor kiment Erasmussal Angliába tanulni, továbbra is beszéltünk és amikor haza-haza látogatott és volt ideje akkor összefutottunk, beszélgettünk. Egy ilyen beszélgetés alatt említette meg, hogy keres egy szerkesztőtársat maga mellé a blogjában. Gondoltam beugrok pár cikk erejéig, besegítek. Ez volt 2016 Júliusában, azóta, mint azt ti is láthatjátok aktív szerkesztő lettem én is.

Igazából olyan sok mindent én nem tudok írni, mint a Márk, hiszen én nem olyan régóta csinálom, de az itt eltöltött idő alatt elég sok minden történt. A csatlakozásom után lett elindítva a Heti hírösszefoglalónk, a nyáron az olimpiáról is “közvetítettünk”, bár igaz dolgoztam máshol is abban a hónapban, így nem nagyon voltam aktív.

Utána azért igyekeztünk mindig rendszeres tartalmat készíteni, illetve kerestük mindig a Hét Applikációja rovatba, és a tech rovatba azokat a dolgokat, amik szerintünk nektek hasznosak lehetnek, és igaz sajnos volt egy pár halálesetről is cikkünk, de a kicsit humorosabb, vagy esetleg a komolyabb cikkeinkkel is reméljük, hogy azonosulni tudtatok.

Azt hiszem nagy tapasztalat volt ide “jelentkezni”, és bekerülni szerkesztőnek, hiszen azért – bár “arc” nélkül – de informálni lehet az embereket hírekről, egy-egy újításról, vicces termékekről, és mostanában a Movie Nightokkal pedig filmbemutatókkal igyekszünk a kedvetekben járni. Persze azért az Egy város az én szememmel sorozat is eléggé hasznos az utazásokhoz, meg hát azért, mint azt az utóbbi időben kiderült, a repülést és az utazást igyekszünk számotokra megkönnyíteni, és a futó, megjelent akciókról is tájékoztatunk benneteket.

Amit még érdemes megemlíteni, hogy a háttérben folyamatosan megy a szervezkedés – néha jó néha nem 🙂 -, de mindig igyekszünk mi is új dolgokba belevágni, és kipróbálni egyes dolgokat. Számomra megérte idejönni, és ameddig tudom addig csinálom, szóval majd még a Hét Appja bővebben Andorid és a Heti hírösszefoglalókban biztos hogy megtalálhatjátok amiket írok, de ki tudja, lehet hogy kitalálok egy témát amivel csak én fogok foglalkozni?! Ki tudja, mit hoz a holnap.

De, hogy egy számunkra kedves embertől idézzek: “Ha Mari néni szarul főz, és adsz neki Zepter edénykészletet, akkor finomabb lesz benne az a szar?”. Ezen utalásom arra irányul, hogy mindig a minőségre törekedtünk/törekedünk/törekedni fogunk.

Samu György

Az emlékeken felül azonban van még mit megosztanunk veletek!

Mégis csak ez az a nap, amikor két évvel ezelőtt összesen egy emberrel, de elindult ez a blog. Ennek megfelelően úgy gondoltuk, hogy mégiscsak különlegessé kellene tennünk mindazt a tartalmat, amit megjelenítünk! Így, hát kérlek tekintsétek meg az alábbi rövid videót!

Ezzel pedig szeretnénk mindannyiótoknak egy csodálatos szerdai napot kívánni! Köszönjük, hogy ismételten velünk tartottatok! És reméljük, hogy az elkövetkezendő évek során is ugyanolyan lelkes, és kitartó olvasóink lesztek, mint eddig?!

Ha tetszett ez a tartalom, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Kérlek úgy szintén osszátok meg a Facebook oldalunkat is az ismerőseitekkel, hogy ezzel mégtöbb olyan olvasót szerezhessünk magunknak, akiknek hasznos tanácsokkal, lehetőségekkel szolgálhatunk!

Ha nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem! Amiből sem ebben, sem az elkövetkezendő évben nem lesz hiány, sőt! Akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

Mégegyszer köszönjük, hogy ma is velünk tartottatok! Hamarosan ismét jelentkezünk!

Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50 gmail

Szutor Márk

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
English Blog: http://www.markszutor.wordpress.com/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: youtube.szutormark@outlook.com

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100003020191199
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu942@gmail.com

12541154_928543870562866_563519581781220435_n

2016. év, 47-ik heti hírösszefoglaló

Sziasztok. Egy fekete pénteken és akciók sokaságán vagyunk túl, és lassan karácsony is közeleg. Viszont lássuk is, hogy mik voltak az elmúlt hét fontosabb eseményei:

Hírek a nagyvilágból

Belföld

Küzdelem a kórházi fertőzés elleni küzdelem

Ötpontos cselekvési tervet dolgozott ki a kórházi fertőzések visszaszorítására a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (Reszasz).

Kórházi fertőzés mindenhol van és mindig is lesz, de Semmelweis hazájában mindent meg kell tennünk azért, hogy csökkentsük a kórházi fertőzések kockázatát

– áll a szervezet közleményében.

Elsősorban azt szorgalmazzák, hogy az egészségügyi kormányzat tegyen meg minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy jövő július elsejére minden betegellátási ponton, vagyis például

kórtermekben és rendelőkben legyen elérhető az alkoholos kézfertőtlenítő gél, mint a betegellátás minimumfeltétele.

Ehhez külön forrásokat kell rendelni, hogy az intézményeknek ne a jelenlegi, meglehetősen szűkös gyógyszerkeretből kelljen kigazdálkodniuk ennek költségeit – tették hozzá.

Kitérnek arra, hogy az orvosképzésben is nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a kórházi fertőzésekre és azok megelőzésének oktatására, a közvetlen betegellátásban részt vevő egészségügyi dolgozók kötelező évenkénti közhigiénés továbbképzésének teljesítését pedig szigorúan ellenőrizni kell, és

ezt a munkavégzés feltételéül kell szabni.

A Reszasz szerint az egészségügyi kormányzatnak cselekvő szakmai programot kellene indítania annak érdekében, hogy a fertőzések gyakorisága felére csökkenjen, valamint szükség van megbízható szakmai adatbázis kialakítására, melyben az intézmények saját adataikat ellenőrizhetik és másokéval összevethetik.

Kezdeményezik azt is, hogy az Országos Epidemiológiai Intézet legalább félévenként hitelesen és közérthetően tájékoztassa a szakmai szerveket, az Országgyűlést és a lakosságot a kórházi fertőzésekről, a hazai trendekről, az elvégzett szakmai munkáról és a jövőbeni teendőkről, tervekről.

Samu György


Külföld

Technológia

Új találmány a véradás/vérvétel segítésére

Mindenkivel előfordult, hogy véradáson, vagy vérvételen nem találták el a vénádat, és szurtkáltak össze-vissza titeket. Sajnos ez nem minden esetben az egészségügyi dolgozó hibája, van akinek olyan vékonyak, hogy nehezen, vagy alig lehet látni őket. Erre sikerült egy új találtmányt létrehozni, ami infravörös fény segítségével képes pontosan megmutatni, hogy hol is található az illetőnek a vénája.

Samu György


Szuperakkumulátor prototípus

szuperakku_ucf_01-1024x576.jpg

A University of Central Florida (UCF) szakemberei olyan szuperkondenzátor prototípust hoztak létre, ami akár 30 000 töltési ciklus után is úgy működik, mintha vadonatúj lenne, de ha ez nem lenne elég, az ultragyors töltés segítségével pillanatok alatt visszatér az akkumulátor életereje.

Néhány másodperc alatt feltöltheted a telefonod, és utána egy hétig nem lesz szükség töltésre

– mondta Nitin Choudhury, a UCF munkatársa. A szuperkondenzátorok töltése azért lehetséges ilyen gyorsan, mert az áramot az anyag felületén statikusan tárolják, és nem kémiai reakciókat használnak, mint például az jelenlegi akkumulátorok. Mindehhez arra van szükség, hogy “kétdimenziós”, nagy felületű anyagból készüljenek, ami képes sok elektront tárolni. Többek között az UCLA és Henrik Fisker is arra jutottak, hogy erre a legjobb a grafén, ami új fejezetet nyithat az akkumulátorok történetében.
Megoldandó feladat a grafén integrálása olyan anyagokkal, melyeket szuperkondenzátorokban használnak, és ezért ragaszkodik a fejlesztőcsapat a 2D anyagokhoz, ahol csupán néhány atom veszi körül a vastag 1D nanoszálakat.

szuperkondenzator-1024x728.jpg

Van még hová fejlődni

A kutatás még nagyon gyerekcipőben jár, és messze vagyunk attól, hogy a tömeggyártásra sor kerüljön, ugyanakkor a technológia mindenképpen ígéretesnek tűnik.

A kisebb elektronikai eszközök számára a mi anyagaink felülmúlják a hagyományosan használtakat, úgy energiasűrűségben, mint ciklikus stabilitásban

– mondta Choudhary. A kutatók most próbálják szabadalmaztatni az új folyamatot, ami a jövőben akár az elektromos autózásban is mérföldkő lehet, hiszen a töltést a hosszú órákról néhány percre redukálhatja anélkül, hogy robbanásveszély jelentkezne. A rövidebb töltési idő egyben azt is jelenti, hogy csökken a fosszilis tüzelőanyagok mennyiségének felhasználása.

Samu György


Unbox Therapy

A szokásos műsorainkról sem maradhatuk le, hiába sikerült most is rengeteg mindent összegyűjteni a Tech rovatba. Jöjjön hát most a Does It Suck, Lewis előadásában.

Szutor Márk


És, hogy Linus nélkül se maradjunk a hétre. Tőle ez esetben két videót hoztunk. Egy eléggé megkésett Google Pixel és Google Pixel XL review-t.


Illetve egy Canon 5D Mark IV bemutatót.

Melyről már csak a videó leírása is azt állítja, hogy egy professzionális , és kifejezetten videókkal foglalkozó cég akár folyamatos használatra is befektetne nem egy ilyen DSLR-be.

Szutor Márk


Légiközlekedés

Túl van a sikeres szűzrepülésén az Airbus A350-1000

Bár alapvetően az Airbus-al kapcsolatos híreket igyekszem a minimumra csökkenteni, lévén, hogy nem vagyok éppenséggel a “rajongója” az európai gyártó felfogásának. Miszerint képesek bármelyik repülőgépüket “pilóta biztossá” tenni.

Ennek ellenére azonban most mégis úgy gondoltam, hogy megírom mindezt, hiszen mindennek már csak azért is jelentősége van, mert egyre közeledik a Boeing 737-8 MAX üzembeállítása. Illetve a Boieng mérnükei folyamatosan dolgoznak a B777-8X, illetve B777-9X variánsokon. Mely természetesen pontosan ennek a gépnek, illetve az A380-as behemótnak állít majd konkurenst.

Az eseményről az Airbus által készített videót, itt tekinthetitek meg.

Szutor Márk


A hét applikációja

Android

SoloLearn CSS

Mint az ahogy múlt héten írtam, a SoloLearn “sorozattal” fogunk foglalkozni. Az eheti téma a HTML után a CSS, amivel stíluslapokat adhatunk a már meglévő weblapokhoz, így színezni, díszíteni és igazítani tudjuk őket.

google-play-icon_2x

Samu György


iOS

TripCast

Gondolkoztatok már azon, hogy milyen jó lenne, ha a nyaraláson készült képeiteket nem csak meg tudnátok mutatni bárkinek, hanem mindehhez még egy térképes felületet is kapnátok?

Nos a TripCast pontosan erről szól, és természetesen a szerdai nap folyamán bővebben is beszámolunk majd az elérhető funkciókról!

app-store-icon_2x

Szutor Márk


Film és média

Allied

Nos a mostani heti Movie night sorozatunk bár nem éppen akkor készült el, amikorra azt az induláskor ígértük. Sőt több mint 3 nap csúszásban voltunk. De folyamatosan dolgozunk azon, hogy ezeket az esetleges hibákat kiküszöböljük. Azonban azt mindenképpen meg kell említenünk itt is, hogy az Allied egy olyan film lett, amit mindenképpen látnotok kell!

Ha szeretnétek többet megtudni arról, hogy mi volt a véleményünk erről az alkotásról, akkor azt ide kattintva tudjátok elolvasni. Ha pedig még mindig hezitáltok affelől, hogy megnéznétek-e Brad Pitt és Marion Cottilard remekművét, akkor nézzétek meg mégegyszer az előzeteseket. Az majd meghozza a kedveteket.

Szutor Márk


Programajánló

Belföld

Szent Borbála Emlékülés

emlek1.jpg

A Tatabányai Múzeum, a Szabadtéri Bányászati Múzeum Alapítvány és az OMBKE Tatabányai Helyi Szervezete tisztelettel meghívja Önt a 2016. december 1-jén 10 órakor kezdődő Szent Borbála bányász hagyományőrző emlékülésre és az azt követően, 16 órakor megnyíló Válogatás a tatabányai bányászat térképészeti emlékeiből című kiállításának megnyitójára a Tatabányai Múzeum (Tatabánya, Szent Borbála tér 1.) főépületébe (A Vértes Agorájában).

A kiállítást megnyitja: Szemán Attila, a Soproni Központi Bányászati Múzeum főmuzeológusa.

A Szent Borbála hagyományőrző emlékülés védnöke Schmidt Csaba, Tatabánya Megyei Jogú Város polgármestere.

Az emlékülést megnyitja: Bereznai Csaba, Tatabánya Megyei Jogú Város alpolgármestere

Levezető elnök: Kiss Vendel (muzeológus)

Samu György


Mikulástúra a Baradla-barlangban

mikulas_baradlabarlang_josvafo.jpg

A Baradla-barlang jósvafői rövidtúra szakaszán óvodás és kisiskolás csoportok illetve családok egy különleges barlangtúrán találkozhatnak a Mikulással, aki természetesen csomaggal kedveskedik a résztvevőknek. A gyerekek játékos feladatok megoldásával jutnak el az Óriások terméig, ahol dallal hívogatják elő a Télapót. A barlangtúra után közös fénykép készítésére is lehetőség nyílik a Mikulás szánkója mellett.

Csoportoknak

  • Időpont: 2016. november 28. – december 6. – hétköznapokon
  • Előzetes bejelentkezés szükséges 2016. november 22-ig a jósvafői jegypénztárban: 48/506-009
  • Túraidőpontok: 9:00, 11:00, 13:00, 15:00 Résztvevők maximális létszáma: 40 fő (30 fő körüli az ideális).
  • Ettől nagyobb csoport esetén köztes időpontban is tudunk túrát indítani. A várakozó csoportnak játékos foglalkoztatást biztosítunk.
  • Jegyár: 1500 Ft/gyermek (csomaggal), felnőtt (csomag nélkül) 200 Ft/pedagógus (pedagógus igazolvánnyal, 5 óvodás illetve 10 iskolás után 1 fő)

A túra indításához minimum 10 fő szükséges.

Családi programként

  • Időpont: 2016. december 3., 4.
    Előzetes bejelentkezés szükséges legkésőbb a választott túranap előtti naptári napig a jósvafői jegypénztárban: 48/506-009
  • Túraidőpontok: 10:00, 11:30
    Résztvevők maximális létszáma: kb. 30 fő.
  • Jegyár: 1500 Ft/gyermek (csomaggal), felnőtt (csomag nélkül)

A túra indításához minimum 5 fő szükséges.

A MIKULÁS ÉS AZ AGGTELEKI NEMZETI PARK SZERETETTEL VÁR MINDEN GYERMEKET!

Samu György


Külföld

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és ossztáok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül. Illetve kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

 

Köszönjük, hogy ismét velünk tarottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50 gmail

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100003020191199
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu942@gmail.com

Szutor Márk

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
English Blog: http://www.markszutor.wordpress.com/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: youtube.szutormark@outlook.com

2016. év, 46-ik heti hírösszefoglaló

Mint az láthattátok, elég sokszínű tartalommal szolgálhattunk nektek a múlt héten, és ez nem lesz másként ezen a héten sem. Na de akkor ássuk is bele magunkat a múlt hét történéseibe:

Hírek a nagyvilágból

Belföld

A TV2-t nem érdeklik a törvények

Úgy néz ki, a TV2-nél teljesen mindegy, hogy valamit meg lehet-e csinálni, vagy nem.

Vajna tévéje a Forbes szerint november 10-én alig 1 másodpercre felvillanó reklámokat mutatott a nézőknek. Két reklám között jelent meg az atomerőmű szó és az MVM-logó.

November 10-én a tudomány világnapja alkalmából egész napos együttműködésünk volt az MVM Pakssal, melynek keretén belül pillanatreklám, más szóval sting megjelenések is voltak – mondta akkor a Forbesnak a TV2.

Ezzel csak az a baj, hogy törvénytelen. A 2008. évi XLVIII. reklámtörvény ezt írja:

tudatosan nem észlelhető reklám: olyan reklám, amelynek közzétételekor – az időtartam rövidsége vagy más ok következtében – a reklám címzettjére lélektani értelemben a tudatos észleléshez szükséges ingerküszöbnél kisebb erősségű látvány, hang- vagy egyéb hatás keltette inger hat.

És azt is, hogy

tilos a tudatosan nem észlelhető reklám.

Persze semmi nem számít, a TV2 nem hagyta abba a tiltott reklámokat. Most már nem is az atomerőművet reklámozzák, hanem a fekete pénteket.

Az egyik ilyen példa ezen a linken található.

A másik:

Samu György


Járdán menekült

A járdán menekült a rendőrök elől egy robogós Budapesten. Az esetről az e-tanu.blog.hu számolt be, és videót is közzétett:

A helyszín a Thököly út és a Dózsa György út kereszteződése. A rendőrök elől menekülő robogós először azt hiszi, el tud bújni a piros lámpánál várakozó Mazda árnyékában. Aztán a járdára hajtott, megfordult, és a Thököly útról az egyirányú Szinva utcába, forgalommal szembe behajtott. Utóbbi már nem látszik a felvételen.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az eset kapcsán közölte, hogy

a járőrök követtek megkülönböztető fényjelzés használatával egy segédmotoros kerékpárt, akinek ellenőrzésére a forgalom nagysága miatt nem került sor.

Samu György


Külföld

Extrém sérülés a Dél-afrikai Köztársaságban(+18)

Sajnos be kell ismerni, hogy a férfi nem néha elképesztő ötletekkel áll elő annak érdekében, hogy “gyönyöröket” okozzon saját magának. A South Africa Medical Journal (SAMJ) egy ritka, nemi szervi sérülésről számolt be. Egy 28 éves férfi, két héttel az után, hogy felesége babát szült, különleges örömöket keresve, a nyugalmi állapotban lévő péniszére húzta a jegygyűrűjét. Pokoli élményben volt része, amikor erekciója lett.

Az emberfeletti kínokkal küzdő férfit az anyja vitte be a limpopói kórház sürgősségi osztályára. A pénisze súlyosan duzzadt volt, borzalmasan ellilult, a közepét pedig teljesen elszorította a gyűrű. A páciens azt mondta, a tárgyat ő maga helyezte fel, órákkal korábban, a barátai tanácsára.

  • Az eredeti cikkben itt egy fotó található az érintett testrészről, de mikor megláttam nem kívántam beszúrni ide, erkölcsi, szociális és becsületbeli megfontolásokból, aki mégis kíváncsi rá, az alábbi linken megtekintheti, de FIGYELEM! tényleg durva fotó készült róla: a fotó (a szerk.)-

A férfit elaltatták, majd először zsinóros módszerrel próbálták eltávolítani a testéről az idegen tárgyat, de a duzzanat akkora volt, hogy ezzel csődöt mondtak. Egy ortopéd szakorvos ezután megpróbálta lefűrészelni a gyűrűt, ám az túl vastagnak és erősnek bizonyult, ráadásul kiderült, hogy nincs elég hely a tárgy és a szerv között ahhoz, hogy a folyamatot biztonságosan befejezzék, ezért ezzel is felhagytak.

A harmadik módszer bizonyult célravezetőnek, amikor tűkkel kezdték szurkálni a duzzadt részt, és fecskendőkkel leszívni belőle a vért. A daganatot így sikerült annyira lelohasztani, hogy az orvosok le tudták húzni a gyűrűt a péniszről.

A férfi még három napig feküdt kórházban a beavatkozás után, ami alatt folyamatosan érzéstelenítőt, és antibiotikumokat kapott. Később teljesen felépült a sérüléseiből.

A SAMJ cikke azt írja, meglehetősen ritka az efféle baleset, bár időnként felbukkan egy-egy a nemzetközi szakirodalomban. Az összes korosztályból kerülnek ki páciensek, és mind arról számolnak be, hogy erotikus kalandot keresve gyűrűzték meg a férfiasságukat. A problémának nincs bevett gyógymódja, a cikk azt tanácsolja a beavatkozást végző orvosnak, hogy eset súlyossága, a körülmények, és a rendelkezésre álló eszközök alapján válassza meg a legmegfelelőbb eltávolítási módszert.

Samu György


A túlzott féltékenység ártalmas

A történetünk Kínában játszódik, ahol egy 23 éves hölgy, Li Tan, szülinapján a 24 éves barátja, De Wu, nem ért haza a megígért időben, és ahogy a percek percek teltek, a fiatal lány egyre dühösebb lett, aztán mérgében 30 egészségügyi betétet ragasztott a barátja autójára, ami nem is a sajátja volt, hanem egy bérelt személygépkocsi volt. Ezt követően lefényképezte és megosztotta az interneten az alábbi felirattal:

“Azért tettem, mert megcsalt a barátom!”

lany1.jpg

Egy órával később, amikor a “hűtlen” férfi hazaérkezett, értetlenül de bűntudat nélkül állt az autó előtt. Még szép, hogy nem volt bűntudata, hiszen azért késett, mert egy különleges meglepetést készített barátnőjének születésnapja alkalmából! Megmutatta neki a foglalást egy elegáns étteremben, amelyen az összes barátja neve is szerepelt.Nagy kő esett le a türelmetlen barátnő szívéről, aztán elmentek, a díszes autóval ünnepelni. Nem hinném, hogy valaki bérbe venné ezt az autót a közeljövőben, de a lány csak mosolygott rajta.

Samu György


Történelmet írt a 14 éves, halálos beteg lány: folyékony nitrogénben őrzik meg testét

Egy ritka rákbetegségben szenvedő, 14 éves londoni lány megnyerte azt a pert, amit azért indított, hogy halála után testét folyékony nitrogénbe helyezve lefagyaszthassák. A lány utols kívánsága volt, hogy testét ily módon őrizzék meg, hogy ha egyszer, akár több száz év múlva a tudomány képes lesz erre, ép állapotban feltámaszthassák.

A lányt édesanyja támogatta és hajlandó lett volna kifizetni az eljárás 37 ezer fontos árát, édesapja azonban nem adta beleegyezését. Az eljáró bíró nem sokkal halála előtt személyesen is felkereste a meg nem nevezett fiatalt, aki korábbi levelében azt írta neki:

Még csak 14 éves vagyok, nem akarok meghalni, de tudom, hogy ez fog történni. (…) Nem akarom, hogy a föld alá temessenek. (…) Élni akarok, tovább élni és azt gondolom,hogy a jövőben a tudomány képes lesz gyógyítani a rákot és felébreszteni engem. (…) Szeretném ezt az esélyt megadni magamnak.

A per a lány javára döntött, októberi halála után testét Amerikába szállították és folyékony nitrogénben, mínusz 130 fokon megőrizték.

A per idején a lány apja változtatott korábbi álláspontján és beleegyezését adta lánya utolsó kívánságának teljesítéséhez.

Samu György


Technológia

MacBook Pro review

Mint az várható volt, így alig pár héttel a megjelenés után elkezdtek megérkezni az első review-k a TouchBar-al felszerelt MacBook Pro-król. Na ezekből válogattunk le nektek most egy párat.

Kezdve a 2016. MacBook Pro 13″-as verziójával Dave Lee azaz D2D előadásában.

Majd jöjjön a 2016 MacBook Pro 15″ Touch Bar változat DetroitBorg prezentálásában.

Illetve mindazoknak, akik ebben az árkategóriában gondolkoznak, és jelenleg új laptop vásárlása előtt állnak. Azoknak egy újabb videót hoztunk D2D által. Melyben az Apple MacBook Pro Late 2016, a Dell XPS 13 valamint a Razer Blade Stealth versenyeznek egymással.

Szutor Márk

Fogadjunk a Te párnád nem képes erre?

Természetesen a hét illetve a Tech rovat nem lenne teljes Unbox Therapy nélkül, így ezen jelenleg két videót is hoztunk tőle.

Nos kezdjük talán az elsővel, hiszen az mégis csak egy olyan termék, amit úgy gondolom, hogy többen fogtok megvenni, mint a rákövetkezőt. Arról már nem is beszélve, hogy én ma adtam le a rendelésemet, mert ezt ki akarom próbálni! 😀

Szutor Márk


Microsoft Surface Studio

Ha már ebben a cikkben úgy is elég sokat foglalkoztunk az Apple új számítógépeivel, akkor lássuk, hogy mit tartogatott nekünk a Microsoft. És ezzel együtt mi a Tested véleménye a gépről?!

Szutor Márk


LinusTechTips

A héten Linus videói közül ismét bőven tudtunk volna válogatni, hiszen volt nem egy olyan, amit érdekesnek találtunk, azoban talán ez volt az egyik legjobban sikerült.

Ja, és esetlegesen nem tudjátok, hogy miről van szó? Na, hát akkor kattintsatok ide, és minden kiderül.

Szutor Márk


Autó – motor

The Grand Tour

Clarckson-ék visszatértek. Igaz, ezúttal a legtöbbünknek borsos árat kell fizetnie azért, hogy az Amazon Prime-n keresztül nézhessük a sorozatot. Bár alig pár perccel az első epizód után ellepték a YouTube-ot a különböző megoldásokkal elkészített “kalóz” változatok is.

Köztük ez is, és akárhogy is nézem, erre mindenképpen azt kell mondjam, hogy jól sikerült. Nem csak maga a YouTube videó, de a The Grand Tour megnyitása is. A végén még aktiválom az egy hónapos ingyenes amazon Prime próbaverziómat… 😀

Szutor Márk


Pénzügy

Új kétezer és ötezer Forintos papírpénz

A Magyar Nemzeti Bank folytatja a bankjegyek lecserélést.

2014-ben a tízezres, tavaly a húszezres bankók újultak meg, jövőre pedig a kétezres, az ötezres következik. Az új, biztonságosabb bankjegyek keddtől – november 15-étől – hivatalos fizetőeszközök, de a készpénzforgalomban csak 2017. márciusától jelennek meg.

Az új bankjegyek megjelenésével párhuzamosan a 2016 előtt kibocsátott két- és ötezreseket bevonják. 2017. július 31-ig lehet velük fizetni, utána a bankok és a posták három évig becserélik még a régi bankókat, amelyeket a jegybank 2037. július 31-ig váltja be.

A törvény szerint a bankjegyek és érmék kibocsátását, címletét és külső kiállítását, bevonását az MNB elnöke rendeletben hirdeti ki. A rendeletben megjelölt határnapon a bevont bankók és érmék elveszítik törvényes fizetőeszköz jellegüket.

Az MNB által kibocsátott bankjegyeket és érméket azok bevonásáig törvényes pénznemben teljesítendő fizetésnél mindenki köteles névértéken elfogadni.  A forgalomból bevont, már nem törvényes fizetőeszköznek számító bankjegyeket minden esetben 20 évig, névértéken váltják át.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelezte, hogy biztonsági elemei és képi megjelenése tekintetében is megújulnak 2000 és 5000 forintos címletű bankjegyek.

Samu György


Légiközlekedés

Az oroszokról, illetve különösen az orosz gyártókról nem sokat hallunk a hírekben, hiszen a legtöbben csak a két óriás a Boeing, és az Airbus párharcára koncentrálnak. Pedig annyi nagyszerű vállalat van a földön, amely minden nap azért dolgozik, hogy nekünk kényelmesebb, vagy a légitársaságnak gazdaságosabb legyen az utazás.

Az MC-21-el sincs ez most másképp. Az IRKUT Corporation nemrég eljutott az MC-21 újabb tesztfáziásba, és terveik szerint 2017. márciusában már repülhet a prototípus.

Szutor Márk


Bővíti budapesti járatainak kapacitását az Air Canada Rouge!

Az előző évhez képest több mint 56%-al nagyobb kapacitást biztosít a 2017. május és 2017. szeptember között közlekedő járatain a légitársaság. Mindezt úgy, hogy a járatokat heti öt napban (hétfő, és péntek kivételével) üzemelteti majd a Rouge. Továbbra is egy Boeing 767-300ER repülőgéppel. Mely 2017. május 19-étől ismét látható lesz a Ferihegyi repülőtéren.

474064

A menetrend ezen felül változatlan, a járatok továbbra is 10:00-kor érkeznek meg Torontóból, majd 12:00-kor indulnak vissza.

Szutor Márk

air-canada-rouge-logo


Gondolkoztatok már azon, hogy miként is működhet a repülőgépek fedélzetén lévő wi-fi? Vajon, hogy kaptok ott jelet? És mégis, mi teszi annyira drágává?

Hát, akkor Linus Sebastian, ez esetben a Techquickie csatornán válaszolja meg a fentebbi kérdéseket.

Szutor Márk


Utazás

Nyaralás előtt tájékozódjatok! Ingyen lehet a következő szállásotok!

Assisiben több hotel is felajánlotta, hogy visszatéríti a szállás árát azoknak a pároknak, akik ottlétük alatt gyereket nemzenek. Tíz hotel csatlakozott az akcióhoz Szent Ferenc szülővárosában. Aki bizonyítani tudja, hogy a nyaralás alatt fogant a gyereke, visszakapja a szállás árát vagy egy újabb nyaralást kap ajándékba.

Az ötlet egy helyi turisztikai tanácsos fejéből pattant ki, mellyel eléggé felkavarta a kedélyeket, hiszen a városvezetés egy része ugyanis úgy gondolja, hogy a turisták szexre buzdítása nem egyeztethető össze az ősi város történelmével és vallásos szellemével, ezért hivatalosan nem is támogatják a kezdeményezést.

Ettől függetlenül azonban továbbra sincs megállás senki számára a kedvezmény igénybevteléhez elég bemutatni a kilenc hónappal későbbi születési anyakönyvi kivonatot (plusz-mínusz 10 napot elfogadnak a szervezők), ésaz sem feltétel, hogy a szülők házastársak legyenek.

És ez a sor talán lezárásnak tökéletes is. Azt azért nem mondom, hogy a fentebbi híreknek köszönhetően megtaláltuk az Egy város az én szememmel második évadának egyik forgatási helyszínét. Mivel azokkal már elkészültünk. Na meg aztán a végén abból még más jellegű videó készülne! 😛

Szutor Márk


Szigorúbb szabályozás alá venné a kormány a magyarországi airBnB lakásokat, és a tulajdonosaikat.

Szerencsére azonban nem annyira drasztikus lépésekre kell itt számítani mint az Uber esetében, mivel itt már nem ellehetetleníteni szeretnék a cég, illetve a befektetők működését, pusztán egy olyan rendszert kialakítani, amivel megvédhető az a lakóközösség, melyben az ilyen ingatlanok elhelyezkednek.

Addig azonban lássuk, hogy az olcsó szállásoknak egészen konkrétan milyen negatívumai vannak egy szállodával szemben.

Forrás: Origo.hu

Szutor Márk


A hét applikációja

Android

A héten a Learn “sorozat” egyik elemével kezdjük el a bemutatást. Maga az applikáció a SoloLearn fejlesztő csapat munkája, akik egy alap tudást biztosítanak nekünk különböző leíró nyelveken. Az eheti kiszemelem a: Learn HTML.

google-play-icon_2x

Samu György


iOS

Hulu

A héten a Hulu Online sorozat, és film streaming szolgáltatásának az appját választottuk meg iOS vonalon a győztesnek (pedig volt nem egy olyan, amire ilyen téren gondoltunk.) Azoban mindenképpen az dobott át minket a lovon, hogy az appot letöltők, illetve az online első fiókjukat létrehozók jelenleg 30 napon át ingyenesen élvezhetik a Hulu teljes tartalmát.

Figyelem: Az alkalmazás, illetve Hulu funckóinak használatához vagy egy VPN, vagy egy IP Mask szoftverre lesz szükségetek, jelenleg ugyanis a Hulu szolgáltatásai csak és kizárólag az Egyesült Államokban érhetőek el.

app-store-icon_2x

Szutor Márk


 Film és média

A szépség, és a szörnyeteg

Nos igen, tudjuk, hogy ez az előzetes már nem éppen egy mai darab? Vagy mégis?! A Disney úgy döntött, hogy egy újabb gyerekkori történetünket hozza el a vászonra. Élő szereplőkkel, illetve némi CGI közbeiktatásával.

A főszerepben: Emma Watson, Dan Stevens, Ewan McGregor. Ez alapján nagyon is várom már 2017. március 17-ét.

Szutor Márk


Allied

Nos Brad Pitt és Marion Cottilard közös filmjének trailer-ét már bemutattuk egyszer, konkrétan alig pár órával azután, hogy a szokásos csatornákra fel került volna. Most azonban alig egy hét van a megjelenésig, így úgy gondoltuk, hogy mindenkit emlékeztetünk erre a tényre. Illetve arra is, hogy foglalják le a jegyeiket, ha érdekli őket ez a II. Világháborús film.

(2016. november 25-től a mozikban, amivel pont csak egy nappal marad le a Movienight eheti részéről, bár ki tudja, lehet, hogy ezen a héten azzal a sorozattal kétszer jelentkezünk. )

Szutor Márk


Programajánló

Belföld

Nyugdíjas expo

nyugdijaslogo

A megszokott helyszínen, új lendülettel, nyolcadik alkalommal rendezzük meg idén is, népszerű, mindenki által várt rendezvényünket, a megújult „50 + Nyugdíjas Expo” címmel, hiszen

… nem csak a húszéveseké a világ…!

A lakosság több, mint harmada az 50 év feletti korosztály. Ők még dolgoznak, de már biztosan gondolnak vagy készülnek nyugdíjas éveikre. Nekik és az idősebbeknek, a nyugdíj mellett dolgozóknak és az aktív életet élő nyugdíjas embereknek szól rendezvényünk, melyre szeretettel várjuk őket, családtagjaikat és minden érdeklődőt Budapesten a SYMA Konferencia- és Rendezvény-központban 2016. november 25-26-án

A kiállításunk megrendezését aktívan segítő idős szervezetek, klubok, kiállítóink valamint támogatóink egybehangzó véleménye, hogy a mai gyorsan változó időkben különösen szükség van Magyarországon az idősebbek életével, mindennapjaival foglalkozó kiállításra, rendezvényekre, médiára.

Jegyárak:

A kedvezményes jegyeket 2016. november 20-ig tudjuk biztosítani!

Nyugdíjasoknak elővételben 900 Ft, a helyszínen 1000 Ft
Felnőttjegy elővételben 1100 Ft, a helyszínen 1300 Ft

Jegyek megvásárolhatók:

1143 Budapest XIV., Szobránc köz 6.
Munkanapokon 9:00-16:00-ig

További információkért és jegyrendelésért kattintson ide: http://nyugdijasexpo.hu/2016/rendezveny

Samu György


Tatai Vadlúd Sokadalom

tata_vadlud

2016. november 25. (péntek)

  • Öreg-tó Club Hotel

    20.00 Azori-szigetek madárvilága, vad őrület – Előadó: Selmeczi Kovács Ádám21.00 Egy távoli világ: Japán madárvilága – Előadó: Lendvai Csaba

2016. november 26. (szombat)

  • Tatai Öreg-tó, Építők parki madármegfigyelő torony5.00 Az országos madármegfigyelő versenyre érkezők regisztrációja, nevezés „felnőtt” és „ifjúsági” kategóriában

    6.00 Az egész napos madármegfigyelő verseny kezdete

    7 órától: Sok ezer vadlúd kirepülésének megtekintése! – Orbán Zoltán, kiváló ornitológus tolmácsolásában követhetik nyomon a tavi eseményeket

    8.45: Helló, itt vagyunk! Vadlúdvonulás Magyarországon. Körkapcsolás a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyekre

    10 óra: Kiskerti ornitológia Tóth Gáborral

    12.00  Solymász bemutató Gasztonyi Dániellel

    13.30 Kiskerti ornitológia Tóth Gáborral

    16.00 A hazaérkező vadludak verses köszöntése: verset mond Novák Péter színművész

    15.30 – 17.00 A vadludak esti behúzásának megtekintése a tóparton – Narrátor: Orbán Zoltán, ornitológus

    18.00 Az egész napos madármegfigyelő verseny zárása

    19.00 Madármegfigyelő verseny eredményhirdetése

  • Gyermeksátor: 

    11.00 “Pompás Napok” interaktív népmese13.00 Az általános iskolák számára meghirdetett verseny eredményhirdetése

    14.30 Bábos Mesekuckó

  • Rendezvénysátor:

    9.30 Új eszközök és megoldások a Madárbarát kert programban – Előadó: Orbán Zoltán10.00 Fenntarthatóságra nevelés gyakorlati példái, Agostyán, Ágoston-ligetben! (A Nemzeti értéktár részeként) – Előadó: Labanc Györgyi

    10.30 Tanösvények a Gerecse Natúrparkban – Előadó: Musicz László

    11.00 Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság előadása

    12.00 A HELICON Life projekt 2012-2016

    13.00 Közép-Duna, az európai vadon szíve!

    13.30 Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság előadása

    14.00 Kékvércsék-védelméről szóló filmek

    14.30 Ismeretlen őslakó – Előadó: Dr. Németh Attila

    15.00 Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság előadása

    17.00 Az őszi csillagos égbolt látványosságai: előadás és derült idő esetén távcsöves bemutató – Előadó: MCE Tatabányai Amatőrcsillagászati Klub és TIT Posztoczky Károly Csillagvizsgáló és Múzeum

  • Öreg-tó Club Hotel

    20.00 25 éves volt a Hopp Ferenc Madarásztábor – Előadó: Bátky Gellért21.00 Etiópia madárvilága 2.0 – Előadó: Klébert Antal

Egész napos programok: dedikálások, szakmai bemutatók, önkéntes lehetőségek, madárgyűrűzés, fotókiállítás, környezeti nevelés sátor, természetvédelmi tanácsadás
A rendezvény és annak valamennyi programja ingyenes!

Samu György


Külföld

Olly Murs – Spring 2017 UK Tour

Olly Murs neve sokatoknak ismerős lehet, sőt gondolom nagyon sokan hallgatjátok is az előadó zenéjét. Nos ebben az esetben jó hírünk van, ugyanis ezt a jövő év folyamán élőben is megtehetitek az alábbi helyíszneken, és időpontokban

  • 2017. március 3-a (péntek) illetve 2017. március 4-e (szombat) – Glasgow SSE Hydro
  • 2017. március 6-a (hétfő) illetve 2017. március 7-e (kedd) – Newcastle Metro Radio Arena
  • 2017. március 9-e (csütörtök) – Leeds First Direct Arena
  • 2017. március 10-e (péntek) illetve 2017. március 11-e (szombat) – Sheffield Arena
  • 2017. március 13-a (hétfő) illetve 2017. március 14-e (kedd) – Nottingham Motorpoint Arena
  • 2017. március 16-a (csütörtök) – Liverpool Echo Arena
  • 2017. március 17-e (péntek) illetve 2017. március 18-a (szombat) – Manchester Arena
  • 2017. március 20-a (hétfő) illetve 2017. március 21-e (kedd) – Cardiff Motorpoint Arena
  • 2017. március 23-a (csütörtök) illetve 2017. március 24-e (péntek) – Birmingham Genting Arena
  • 2017. március 28-a (kedd) – Bournemouth International Centre
  • 2017. március 30-a (csütörtök), illetve 2017. március 31-e (péntek) valamint 2017. április 1-je (szombat) – London, O2 Arena
  • 2017. április 3-a (hétfő) – Dublin 3Arena
  • 2017. április 4-e (kedd) illetve 2017. április 5-e (szerda) – Belfast SSE Arena

A koncertsorozatra jegyeket a http://www.ticketmaster.co.uk/ weboldalon tudtok vásárolni, a repülőjegyek, és a szállodák felkutatásában pedig a Skyscanner nyújthat majd segítséget.

Szutor Márk


Köszönjük, hogy ismét velünk tarottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50 gmail

Szutor Márk

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
English Blog: http://www.markszutor.wordpress.com/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: youtube.szutormark@outlook.com

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100003020191199
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu942@gmail.com