Újabb desztinációk kerültek a WizzAir útvonalhálózatára!

Az Austrian Airlines sajtóközleménye után.

Most úgy tűnik, hogy a WizzAir felől is jelentkezhetünk hírekkel.

Hiszen a légitársaság lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményében jelentette be a legújabb útvonalait!

wizzair new routes_14_01_2019

A WizzAir a mai nap során két bázisáról tett lehetővé közvetlen utazást összesen 8 repülőtér között.

A skopjei bázisuk, így már Larnaca, Turku, Bréma, illetve Karlsruhe reptereit is kiszolgálja. Míg a Macedóniában található Ohrid városa melletti bázisuk, Milánó, München, Malmő, és Dortmund városokkal bővítette a már amúgy is nagy hálózatot.

Az útvonalak a mai naptól kezdve foglalhatóak a wizzair.com weboldalon, illetve a légitársaság mobilalkalmazásán keresztül!

Ha pedig az utazásotokkal együtt akár szállást is foglalnátok, akkor azt a legújabb partnerünkön, a booking.com-on keresztül tudjátok megtenni! (Akiknek jelenleg úgyszintén kiváló ajánlataik vannak szállás foglalás terén, melyről következő cikkünkben számolunk be nektek)

Screen Shot 2018-08-22 at 01.42.31

Amennyiben pedig bármi kérdésetek van, akár a foglalást, akár a WizzAir-t, illetően, akkor ne habozzatok megkeresni minket. Akár a kommentek között, akár az elérhetőségeinken.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

wizz_header_2015

© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Reklámok

Tovább bővíti budapesti hálózatát a WizzAir!

A Wizz Air, Magyarország vezető,- és Európa egyik leggyorsabban növekvő légitársasága  lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményében jelentette be,

hogy egy új repülőgép érkezésével, 2 új útvonal indításával London Gatwick és Oslo irányába,

valamint 3 népszerű útvonal járatsűrűségének megemelésével tovább bővíti budapesti hálózatát.

A jövő évben a WIZZ összesen heti 17 járatindítással bővíti budapesti menetrendjét.

wizz-air-slide-1-1

Amellyel a magyar fővárosból elérhető 2019-es kapacitása 6 millió utas fölé emelkedik – ez éves szinten 8%-os növekedésnek felel meg.

Az új Airbus A321 2019 márciusában csatlakozik a Wizz Air budapesti flottájához, ami közel 120 millió dolláros* befektetést jelent a WIZZ részéről Magyarországon, és 42 újabb közvetlen helyi munkahelyet teremt a légitársaságnál. A Budapesten szolgálatba álló, valamint a korábban bejelentett, 2018 decemberében Debrecenbe érkező Airbus A321-es repülőgéppel a Wizz Air magyarországi flottája 16 tagúra növekszik, ebből 14 a budapesti, 2 pedig a debreceni bázison teljesít majd szolgálatot.

A flottabővítés éves szinten 8%-kal növeli a Wizz Air magyarországi kapacitását, ami részben új útvonalak indításának, részben a népszerű meglévő járatok gyakoriságának növekedésének köszönhető.

A Wizz Air legújabb útvonala 2019 márciusától naponta közlekedő járattal köti össze Budapestet a London Gatwick repülőtérrel, amely az Egyesült Királyság második legforgalmasabb légikikötője a London Heathrow után.

A Budapest és Gatwick között közlekedő járatok menetrendje az alábbiak szerint alakul.

Hétfő – Vasárnap

W6 2221wizz_logo_version_1
BUD – LGW
Budapest Airport – London Gatwick Airport
Ind – Érk
18:10 – 19:35

wizz_logo_version_1W6 2222
LGW – BUD
London Gatwick Airport – Budapest Airport
Ind – Érk
20:25 – 23:50

*A fent említett időpontok az üzemeltetési repülőterek helyi idejében értendőek.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója elmondta:

“A mai bejelentéssel a Wizz Air tovább erősíti vezető pozícióját Magyarországon. A budapesti flottához csatlakozó új, csúcstechnológiát képviselő repülőgép nem pusztán új úticélokat és népszerű útvonalaink járatsűrűségének növekedését jelenti, de további helyi munkahelyeket is teremt a légitársaságnál és üzleti partnereinknél, valamint stimulálja a helyi turizmust és a vendéglátóipart. Magyarország hazai légitársaságaként a Wizz Air továbbra is erősen elkötelezett Magyarország iránt, és egyre több magyar ügyfélnek biztosít mind változatosabb lehetőségeket a megfizethető utazásra.”

2019 áprilisában a Wizz Air újabb útvonalat indít Oslóba, Norvégia hegyek és a tenger által körülölelt fővárosába, amely újító építészeti stílusával folyamatosan újrateremti önmagát. Az izgalmas új úticélokon túl a WIZZ megnöveli 3 budapesti járatának sűrűségét, válaszul az alacsony viteldíjai iránt tapasztalt jelentős keresletre.  Frankfurtba, Tel-Avivba és Szentpétervárra akár heti 6-tal több járat indul majd Budapestről.

Az Oslóba közlekedő járatok menetrendje az alábbiak szerint alakul

Hétfő, Szerda, Péntek, Vasárnap

W6 2417wizz_logo_version_1
BUD – OSL
Budapest Airport – Oslo Airport, Gardermoen
Ind – Érk
06:10 – 08:45

wizz_logo_version_1W6 2418
OSL – BUD
Oslo Airport, Gardermoen – Budapest Airport
Ind – Érk
09:20 – 11:50

*A fent említett időpontok az üzemeltetési repülőterek helyi idejében értendőek.

Magyarország hazai légitársaságaként a Wizz Air két magyarországi bázisról, Budapestről és Debrecenből üzemeltet járatokat összesen 14 repülőgéppel. A légitársaság 2018 végéig több mint 5 millió utast szállít Magyarországról induló és az országba érkező járatain, ami meghaladja bármely más légitársaság egy év alatt valaha elért magyarországi forgalmát, és évi 20%-os növekedést jelent. A legfrissebb adatok szerint a légitársaság tevékenysége közvetetten több mint 3800 munkahely megteremtését támogatja** 2018-ban.

A WIZZ immár 83 útvonalat kínál Magyarországról, ezzel 31 országgal köti össze Budapestet és Debrecent. Az új útvonalakra megkezdődött a jegyek értékesítése, melyek már 9190 forinttól*** foglalhatók a wizzair.comweboldalon.

Ha pedig az utazásotokkal együtt akár szállást is foglalnátok, akkor az legújabb partnerünkön, a booking.com-on keresztül tudjátok megtenni!

Screen Shot 2018-08-22 at 01.42.31

Amennyiben pedig bármi kérdésetek van, akár a foglalást, akár a WizzAir-t, illetően, akkor ne habozzatok megkeresni minket. Akár a kommentek között, akár az elérhetőségeinken.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

wizz_header_2015

© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Késő ősszel indul a WizzAir Budapest – Eilat útvonala!

A Wizz Air, Magyarország vezető,- és Európa egyik leggyorsabban növekvő légitársasága  lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményében jelentette be,

Új Budapest és Eliat között közlekedő járatait.

A mai bejelentéssel együtt a WIZZ több mint 125 új útvonalat indít 2018-ban, a meglévő útvonalakon pedig hetente több mint 700-zal növeli az indulások számát 44 országot átfogó széles és változatos hálózatában.

A Wizz Air második útvonala Budapest és Izrael között 2018. november 9-én indul. A szezonális járat hetente kétszer, hétfőn és pénteken közlekedik majd, így menetrendje tökéletes akár egy napsütéses hétvégi kiruccanáshoz, de hosszabb tengerparti nyaraláshoz is. Az utazni vágyók mától lefoglalhatják jegyeiket a wizzair.comoldalon vagy a WIZZ mobil applikáción keresztül akár 6090 forinttól.

Izrael legdélebbi városa, Eilat népszerű nyaralóhely a Vörös-tenger északi partján. Az ide látogatók élvezhetik a város gyönyörű strandjait, a csodálatos korallzátonyok látványát, a pezsgő éjszakai életet és a környék lenyűgöző sivatagi tájait.

Radó András, a Wizz Air vállalati kommunikációs menedzsere elmondta:

“Örömmel jelentjük be második járatunkat Budapestről Izraelbe, a napfényes Eilatba, ami a magyar utazók számára izgalmas új szabadidős úti célt kínál a Vörös-tenger partján. Idei erőteljes növekedésünk folytatásaként igyekszünk a lehető legalacsonyabb áron magas színvonalú kiszolgálást nyújtani ügyfeleinknek az egyre változatosabb WIZZ hálózaton belül. Azt javasoljuk utasainknak, hogy használják ki a péntekenként és hétfőnként közlekedő új járat kényelmes menetrendjét, és foglaljanak le egy hétvégi tengerparti nyaralást legalacsonyabb viteldíjainkon a wizzair.com oldalon!”

Természetesen, mint minden egyes járatnyitás alkalmával, a tőlünk már megszokott formátumban lássuk a Wizz menetrendjét

Hétfő / Péntek

W6 2227wizz_logo_version_1
BUD – VDA
Budapest Airport – Eilat Airport
Ind – Érk
06:05 – 10:45

wizz_logo_version_1W6 2228
VDA – BUD
Eilat Airport – Budapest Airport
Ind – Érk
11:20 – 14:10

2018 első hét hónapjában a Wizz Air több mint 2 900 000 utast szállított alacsony viteldíjas magyarországi járatain, ami 20%-kal több, mint az előző év hasonló időszakában. Megerősítve hazai elkötelezettségét, a légitársaság két új repülőgéppel bővítette budapesti bázisát, decemberben újabb Airbus A320 típusú repülőgéppel növeli debreceni flottáját, és idén már 8 új útvonalat indított magyarországi hálózatából. A WIZZ Budapestről és Debrecenből már 82 útvonalon repül 31 országba, több mint 3300 helyi munkahelyet támogatva a légiközlekedésben és szállításban, a vendéglátóiparban és a turizmusban. A légitársaság 2019-ben 6 000 000 ülőhelyet kínál a magyar utazóknak, ami 5%-kal több, mint az előző évben.

A WIZZ folytatja növekedését Európában és a kontinensen túl, a lehető legalacsonyabb viteldíjakkal stimulálva a légiközlekedést, miközben utazói bizalmát és hűségét a kiváló értékű utazási élménnyel szolgálja meg. A Wizz Air minden közösségben, ahol tevékenykedik, jelentősen hozzájárul a helyi gazdaság növekedéséhez, és továbbra is stimulálja a munkaerőpiacot a légiközlekedéshez kapcsolódó iparágakban, a helyi turizmusban és vendéglátóiparban.

Amennyiben pedig bármi kérdésetek van, akár a foglalást, akár a WizzAir-t, illetően, akkor ne habozzatok megkeresni minket. Akár a kommentek között, akár az elérhetőségeinken.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

wizz_header_2015

© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Budapest – Doncaster/Sheffield útvonalat indított a WizzAir

A Wizz Air, Magyarország vezető,- és Európa egyik leggyorsabban növekvő légitársasága  lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményében jelentette be,

Új, Budapest és Doncaster Sheffield között közlekedő járatait.

Ez csak egy a 11 új útvonal közül, amellyel ma bővült a Wizz Air széles hálózata.

Az október 29-től heti három alkalommal, hétfőnként, szerdánként és péntekenként induló új járat az egyetlen közvetlen kapcsolat Budapest és Doncaster Sheffield között. A Nagy-Britannia északkeleti részét felfedezni vágyó magyar utazók már mától lefoglalhatják jegyeiket a wizzair.com oldalon akár 6090 forinttól. 

Radó András, a Wizz Air vállalati kommunikációs menedzsere elmondta:

“Örömmel jelentjük be, hogy elsőként kapcsoljuk össze Doncaster Sheffieldet Budapesttel, így utasaink a Wizz Airrel felfedezhetik Anglia északkeleti részét. A teljes, több mint 600 útvonalat számláló hálózatunkban ma 10 további járatot is bejelentünk, amelyek szintén október végén indulnak. A jövőben is folyamatosan bővítjük útvonalhálózatunkat, a lehető legalacsonyabb viteldíjakat biztosítva és támogatva a helyi gazdaságot mindazon közösségekben, amelyeket kiszolgálunk.”

2018 első hét hónapjában a Wizz Air több mint 2 900 000 utast szállított alacsony viteldíjas magyarországi járatain, ami 20%-kal több, mint az előző év hasonló időszakában. Az ország iránti elkötelezettségének megerősítéseként a légitársaság két új repülőgéppel bővítette budapesti bázisát, decemberben újabb Airbus A320 típusú repülőgéppel növeli debreceni flottáját, és idén már 7 új útvonalat indított hazai hálózatából.

Az idén ősszel utazni vágyóknak pedig természetesen jó hírünk van, hiszen összegyűjtöttük a Budapest – Doncaster/Sheffield – Budapest útvonal menetrendjét, mely az alábbiak szerint alakul

Hétfő / Péntek

W6 2215wizz_logo_version_1
BUD – DSA
Budapest Airport – Doncaster/Sheffield Airport
Ind – Érk
12:35 – 14:10

wizz_logo_version_1W6 2216
DSA – BUD
Doncaster/Sheffield Airport – Budapest Airport
Ind – Érk
14:40 – 18:15

Szerda

W6 2215wizz_logo_version_1
BUD – DSA
Budapest Airport – Doncaster/Sheffield Airport
Ind – Érk
19:00 – 20:35

wizz_logo_version_1W6 2216
DSA – BUD
Doncaster/Sheffield Airport – Budapest Airport
Ind – Érk
21:05 – 00:40 (+1)

A WIZZ már 80 útvonalon repül 31 országba Budapestről és Debrecenből, több mint 3300 helyi munkahelyet támogatva a légiközlekedésben és szállításban, a vendéglátóiparban és a turizmusban. A légitársaság 2019-ben 5 300 000 ülőhelyet kínál az utasoknak, ami 4%-kal több, mint az előző évben.

A mai bejelentéssel együtt a WIZZ több mint 125 új útvonalat indít 2018-ban, a meglévő útvonalakon pedig hetente több mint 700-zal növeli az indulások számát 44 országot átfogó széles és változatos hálózatában.

A WIZZ folytatja növekedését Európában és a kontinensen túl, a lehető legalacsonyabb viteldíjakkal stimulálva a légiközlekedést, miközben utazói bizalmát és hűségét a kiváló értékű utazási élménnyel szolgálja meg.

A Wizz Air minden közösségben, ahol tevékenykedik, jelentősen hozzájárul a helyi gazdaság növekedéséhez, és továbbra is stimulálja a munkaerőpiacot a légiközlekedéshez kapcsolódó iparágakban, a helyi turizmusban és vendéglátóiparban.

A WIZZ európai és a kontinensen túli úti céljait felfedezni vágyó lelkes utazók a wizzair.com oldalon foglalhatják le jegyeiket a lehető legalacsonyabb viteldíjakon.

A ma bejelentett 11 útvonal:

Budapest – Doncaster Sheffield
Craiova – Brüsszel Charleroi
Tirana – Dortmund
Vilnius – Lvov (Lviv)
Pristina – Basel Mulhouse
Pristina – Dortmund
Pristina – München Memmingen
Varsó – Bécs
Gdansk – Harkov (Kharkiv)
Wroclaw – Harkov (Kharkiv)
Lvov (Lviv) – Pozsony (Bratislava)

Amennyiben pedig bármi kérdésetek van, akár a foglalást, akár a WizzAir-t, illetően, akkor ne habozzatok megkeresni minket. Akár a kommentek között, akár az elérhetőségeinken.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

wizz_header_2015

© Szutor Márk
© by M&D’s Blog Since 2014

Tele volt a WizzAir első Budapest – Agadir járata

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága kedden elindította legújabb budapesti útvonalát.

Amely heti két járattal, keddenként és szombatonként közlekedik a fővárosból a marokkói Agadirba.

A napfényes úti célra közlekedő járat azonnal nagyon népszerű lett: a legelső úton 180 utassal a fedélzeten szállt fel a WIZZ új Airbus A320-as gépe Budapestről.

A járatra a jegyek már 13 490 forinttól* foglalhatók a wizzair.com weboldalon, a foglaláshoz legfeljebb 55x40x23cm méretű ingyenes kézipoggyász is jár.

Bus Szilveszter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium déli nyitásért felelős helyettes államtitkára elmondta:

“Magyarország és Marokkó között a sport, az egészségügy, az oktatás és a kultúra területén is szoros az együttműködés, továbbá a Wizz Air és a KKM törekvései és érdekei számos ponton találkoznak, amelyet a magyar diplomáciai és külképviseleti hálózat minden lehetséges eszközzel támogat.”

A dél-marokkói Agadir az Atlanti-óceán partján fekszik. A város évente 300 napnyi napfénnyel büszkélkedhet, tágas homokos stranddal várja az oda látogatókat, akik a város közelében található számos nemzeti parkban is megcsodálhatják Marokkó vad természeti szépségét.

Az ünnepélyes járatindításon Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta:

“Üdvözöljük közeli és erős partnerünk, a Wizz Air 67. Budapestről induló járatát, amellyel újabb célállomás jelenik meg útvonaltérképünkön: Agadir. Ez is egyértelműen tanúsítja azt a fejlődést, amelyen közösen dolgoztunk a Wizz Airrel. Gyors bővülést láthatunk a piacon és tisztán látjuk a jövőbeli növekedést is.”

Agadir már a 13. úti cél, amelyre a Wizz Air 2017-ben új alacsony viteldíjas útvonalat indított Budapestről, és még idén elindul két további járat is: Frankfurtba és Berlin-Schönefeldre. A légitársaság így már 68 várossal kapcsolja össze a fővárost Európában és azon túl is, ezáltal a budapesti kínálat a legváltozatosabb WIZZ egész hálózatában.

Vásárhelyi Gábor, a Wizz Air vállalati kommunikációs menedzsere elmondta:

„12 új WIZZ-útvonal idei indítását követően örömmel kezdjük meg újabb izgalmas járatunk üzemeltetését a budapesti repülőtérről. Biztosak vagyunk benne, hogy az Agadirba közlekedő járat népszerű lesz utasaink körében és reméljük, hogy a magyar turisták látogatása stimulálja a marokkói turizmust és a vendéglátóipart, új munkahelyeket is teremtve. Másrészt abban is bízunk, hogy alacsony viteldíjainknak köszönhetően több marokkói utazó is ellátogat majd Magyarországra, és akár innen fedezi fel Európa látnivalóit széles, immár 68 várost elérő budapesti hálózatunk segítségével. Barátságos személyzetünk mindig mosolyogva várja utasainkat új repülőgépeink fedélzetén!”

Magyarország hazai légitársaságaként a Wizz Air két magyar bázisról, Budapestről és Debrecenből üzemeltet járatokat összesen 12 repülőgéppel, melyekhez két újabb budapesti gép csatlakozik 2018-ban, 5,5 millióra növelve az ülőhelykapacitást a magyarországi útvonalakon.

A WIZZ hazai hálózata már 75 útvonalat kínál, Európa-szerte és a kontinensen túl 31 országgal kapcsolva össze Budapestet és Debrecent.

A légitársaság járatai minden kedden és szombaton közlekednek a Magyar Főváros, és Agadir között. Menetrendjük pedig az alábbiak szerint alakul.

wizz_logo_version_1W6 2439
BUD – AGA
Budapest Airport – Agadir–Al Massira Airport
Ind – Érk
16:20 – 20:05

wizz_logo_version_1W6 2440
AGA – BUD
Agadir–Al Massira Airport – Budapest Airport
Ind – Érk
20:45 – 02:15(+1)

A fentebbi időpontok a repterek helyi idejében értendőek.

2017 első kilenc hónapjában a Wizz Air több mint 3,3 millió utast szállított magyarországi útvonalain, ami 16%-kal több, mint az előző év hasonló időszakának forgalma.

Örömmel kísérjük figyelemmel mi is a légitársaság minden lépését, és természetesen folyamatosan azon dolgozunk, hogy minél több hírrel, és újabb információkkal tudjunk szolgálni, ezzel is megkönnyítve az utazásaitok tervezését.

Amennyiben pedig bármi kérdésetek van, akár a foglalást, akár a WizzAir-t, illetően, akkor ne habozzatok megkeresni minket. Akár a kommentek között, akár az elérhetőségeinken.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

wizz_header_2015

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

2018. márciusától elérhető a WizzAir Budapest – Athén útvonala!

Ezt a bejelentést mintha személyre szabták volna.

A WizzAir, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményében jelentette be legújabb úticélját.

A legújabb WIZZ-járat március 25-től közlekedik a magyar és a görög fővárosok között, kezdetben hetente négy indulással, majd szeptembertől naponta.

Az új járatra a jegyek már foglalhatók a wizzair.com oldalon akár 5 990 forintos* induló viteldíjon, amelyhez legfeljebb 55x40x23cm méretű ingyenes kézipoggyász is jár.

Athén Görögország fővárosa, egyben legnagyobb városa. A nyugati civilizáció bölcsőjeként és Európa egyik legnagyobb történelmi jelentőségű városaként Athén páratlanul gazdag kulturális örökséggel büszkélkedhet, egyúttal igazi lüktető nagyvárosként modern pezsgésével is egész évben lenyűgözi a látogatókat.

A járatnyitás alkalmából Vásárhelyi Gábor, a Wizz Air vállalati kommunikációs menedzsere elmondta: 

„A WIZZ budapesti hálózatának idei masszív növekedése újabb mérföldkőhöz érkezett a várva várt Budapest-Athén járatunk bejelentésével. Örömmel jelentjük be, hogy immár Athén is közvetlenül elérhető Budapestről alacsony viteldíjainkon. Biztosak vagyunk benne, hogy az utazók lelkesen indulnak majd felfedezőútra Európa történelmi fővárosába, amely páratlan kulturális élményt nyújt az oda látogatóknak. A jegyek már 5,990 forinttól foglalhatók a wizzair.com oldalon, és barátságos személyzetünk mindig mosolyogva várja utasainkat új repülőgépeink fedélzetén!”

A Wizz Air legújabb bejelentése 12 idén elindított budapesti útvonalat követ. 2017-ben további három járat indul Budapestről, Agadirral, Frankfurttal és Berlinnel kapcsolva össze a fővárost. Stavanger és Basel pedig 2018 tavaszától válik elérhetővé Budapestről. Athénnel együtt a Wizz Air budapesti hálózata már 68 alacsony viteldíjas járatot számlál, ezáltal a budapesti kínálat a legváltozatosabb WIZZ egész hálózatában.

A járatok menetrendje 2017. szeptember 17-ig az alábbiak szerint alakul.
És minden hétfőn, szerdán, pénteken, és vasárnap közlekednek.

wizz_logo_version_1

W6 2441
BUD – ATH
Budapest Airport – Eleftherios Venizelos Intl. Airport
Ind – Érk
10:10 – 13:10

W6 2442wizz_logo_version_1
ATH – BUD
Eleftherios Venizelos Intl. Airport – Budapest Airport
Ind – Érk
13:40 – 14:50

Magyarország hazai légitársaságaként a Wizz Air két magyar bázisról, Budapestről és Debrecenből üzemeltet járatokat összesen 12 repülőgéppel, melyekhez két újabb budapesti gép csatlakozik 2018-ban, 5,5 millióra növelve az ülőhelykapacitást a magyarországi útvonalakon. 2017 első kilenc hónapjában a Wizz Air több mint 3,3 millió utast szállított magyarországi útvonalain, ami 16%-kal több, mint az előző év hasonló időszakának forgalma.

Ahogy azt fentebb is említettük a 2017. szeptember 17-ig tartó időszak után a WizzAir járatai naponta közlekednek, az alábbi menetrend szerint.

Hétfő, szerda, péntek, vasárnap

wizz_logo_version_1

W6 2441
BUD – ATH
Budapest Airport – Eleftherios Venizelos Intl. Airport
Ind – Érk
10:10 – 13:10

W6 2442wizz_logo_version_1
ATH – BUD
Eleftherios Venizelos Intl. Airport – Budapest Airport
Ind – Érk
13:40 – 14:50

Kedd

wizz_logo_version_1

W6 2441
BUD – ATH
Budapest Airport – Eleftherios Venizelos Intl. Airport
Ind – Érk
13:10 – 16:10

W6 2442wizz_logo_version_1
ATH – BUD
Eleftherios Venizelos Intl. Airport – Budapest Airport
Ind – Érk
16:45 – 17:55

Csütörtök

wizz_logo_version_1

W6 2441
BUD – ATH
Budapest Airport – Eleftherios Venizelos Intl. Airport
Ind – Érk
17:25 – 20:25

W6 2442wizz_logo_version_1
ATH – BUD
Eleftherios Venizelos Intl. Airport – Budapest Airport
Ind – Érk
21:00 – 22:10

Szombat

wizz_logo_version_1

W6 2441
BUD – ATH
Budapest Airport – Eleftherios Venizelos Intl. Airport
Ind – Érk
18:30 – 21:30

W6 2442wizz_logo_version_1
ATH – BUD
Eleftherios Venizelos Intl. Airport – Budapest Airport
Ind – Érk
22:05 – 23:15

Örömmel kísérjük figyelemmel mi is a légitársaság minden lépését, és természetesen folyamatosan azon dolgozunk, hogy minél több hírrel, és újabb információkkal tudjunk szolgálni, ezzel is megkönnyítve az utazásaitok tervezését. A fent említett járatok már most elérhetőek a foglalási rendszerben. És amennyiben szeretnétek elrepülni a görög fővárosba városba, akkor nincs is más dolgotok, mint felkeresni a  wizzair.com weboldalt.

Amennyiben pedig bármi kérdésetek van, akár a foglalást, akár a WizzAir-t, illetően, akkor ne habozzatok megkeresni minket. Akár a kommentek között, akár az elérhetőségeinken.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

wizz_header_2015

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Elindult a WizzAir Budapest – Bordeaux járata

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága.

Lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményében számolt be az újabb sikeres járatindításról.

Mely múlthét pénteken (2017. szeptember 22-én) szállt fel először 161 utassal a fedélzeten.

Bordeaux, a neves bortermelő vidék központja kikötőváros a Garonne folyó partján Délnyugat-Franciaországban. Világszínvonalú konyháján túl Bordeaux csodálatos építészetéről és gazdag kulturális örökségéről is híres: a város fele szerepel az UNESCO Világörökség listáján, ezáltal a legnagyobb, Világörökség részét képező urbánus területként jegyzik.

bordeaux-1

Bordeaux már a 12. úti cél, amelyre a Wizz Air 2017-ben új alacsony viteldíjas útvonalat indított Budapestről, és még idén, hamarosan elindul három további útvonal is: Agadirba, Frankfurtba és Berlin-Schönefeldre. A légitársaság így már 66 várossal kapcsolja össze a fővárost Európában és azon túl is, ezáltal a budapesti kínálat a legváltozatosabb WIZZ egész hálózatában

BUDBOD 1

A járatra a jegyek már 10 490 forinttól* foglalhatók a wizzair.com weboldalon. A Melyek menetrendje az alábbiak szerint alakul.

wizz_logo_version_1W6 2257
BUD – BOD
Budapest Airport – Bordeaux–Mérignac Airport
08:50 – 11:25

W6 2258wizz_logo_version_1
BOD – BUD
Bordeaux–Mérignac Airport – Budapest Airport
11:55 – 14:30

BUDBOD 2

A sikeres járatindítás alkalmából rendezett sajtótájékoztatón, Vásárhelyi Gábor, a Wizz Air vállalati kommunikációs menedzsere elmondta:

„Örömmel indítjuk el újabb régóta várt útvonalunkat Budapestről. Végre Bordeaux is elérhető Budapestről alacsony viteldíjainkon és biztosak vagyunk abban, hogy sok utasunk élvezettel látogat majd el ebbe a gyönyörű városba, amely lélegzetelállító építészetéről és világszínvonalú gasztronómiájáról híres. A WIZZ útvonala hétfőnként és péntekenként indul, így menetrendje kényelmesen igazodik akár hétvégi kirándulásokhoz is. A Wizz Air barátságos hazai személyzete mosolyogva várja utasainkat új Airbus A321-es gépünk fedélzetén!”

Örömmel kísérjük figyelemmel mi is a légitársaság minden lépését, és természetesen folyamatosan azon dolgozunk, hogy minél több hírrel, és újabb információkkal tudjunk szolgálni, ezzel is megkönnyítve az utazásaitok tervezését. A fent említett járatok már most elérhetőek a foglalási rendszerben. És amennyiben szeretnétek elrepülni a francia városba, akkor nincs is más dolgotok, mint felkeresni a  wizzair.com weboldalt.

Amennyiben pedig bármi kérdésetek van, akár a foglalást, akár a WizzAir-t, illetően, akkor ne habozzatok megkeresni minket. Akár a kommentek között, akár az elérhetőségeinken.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

wizz_header_2015

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Repüljetek Berlinbe a WizzAir-el (FRISSÍTÉS)

Tisztelt olvasóink! A tegnapi nap folyamán közölt információink után…

Közép,- és Kelet-Európa legnagyobb low-cost légitársasága a WizzAir újabb sajtóközleményében juttatta el hozzánk a berlini járataival kapcsolatos frissítéseit.

A nagy érdeklődésre való tekintettel, a járatok már az idei év során elindulnak. Lássuk is a részleteket!

istock_000074120341_double_dl_ppt_0

Németország fővárosa és egyben legnagyobb városa, a politika, a kultúra, a média és a tudományos élet jelentős központja. A nemzetköziség és a tolerancia, valamint pezsgő éjszakai élet jellemzi a várost. Az utazók számos történelmi emlékhellyel, gazdag kulturális örökséggel és világszínvonalú múzeumokkal találkozhatnak többek között az UNESCO Világörökség részeként számon tartott Múzeum-szigeten. A Wizz Air új járata naponta indul majd, így kényelmes menetrendje egyaránt alkalmas rövid városlátogatásokra és üzleti utakra, vagy akár hosszabb utazásokra, melyek során felfedezhetjük Berlint és a környező gyönyörű branderburgi tájat.

Az új bejelentés 11 idén elindított budapesti útvonalat követ. 2017-ben további három járat indul Budapestről, Bordeaux-val, Agadirral és Frankfurttal kapcsolva össze a fővárost. Stavanger és Berlin pedig 2018 tavaszától válik elérhetővé Budapestről. Berlinnel együtt 2017-ben a Wizz Air 17 izgalmas úti céllal bővítette immár 67 alacsony viteldíjas járatot számláló budapesti hálózatát.

A járatok menetrendje némiképp változott, és az alábbiak szerint alakul.

Hétfő, Péntek

W6 2315wizz_logo_version_1
BUD – SXF
Budapest Airport – Berlin Schöenefeld Airport
Ind – Érk
10:50 – 12:20

wizz_logo_version_1W6 2316
SXF – BUD
Berlin Schöenefeld Airport – Budapest Airport
Ind – Érk
12:50 – 14:20

Kedd, Csütörtök, Szombat

W6 2315wizz_logo_version_1
BUD – SXF
Budapest Airport – Berlin Schöenefeld Airport
Ind – Érk
06:35 – 08:05

wizz_logo_version_1W6 2316
SXF – BUD
Berlin Schöenefeld Airport – Budapest Airport
Ind – Érk
08:35 – 10:05

Szerda

W6 2315wizz_logo_version_1
BUD – SXF
Budapest Airport – Berlin Schöenefeld Airport
Ind – Érk
19:50 – 21:20

wizz_logo_version_1W6 2316
SXF – BUD
Berlin Schöenefeld Airport – Budapest Airport
Ind – Érk
21:50 – 23:20

Vasárnap

W6 2315wizz_logo_version_1
BUD – SXF
Budapest Airport – Berlin Schöenefeld Airport
Ind – Érk
20:35 – 22:05

wizz_logo_version_1W6 2316
SXF – BUD
Berlin Schöenefeld Airport – Budapest Airport
Ind – Érk
22:35 – 00:05 (+1 nap)

Vásárhelyi Gábor, a Wizz Air vállalati kommunikációs menedzsere elmondta

„Izgatottan jelentettük be budapesti hálózatunk bővülését a várva-várt berlini járattal, és a WIZZ-ügyfelek válasza egyszerűen hihetetlen volt. Mindössze egy nap foglalásai alapján úgy döntöttünk, hogy a hatalmas keresletre válaszul előrébb hozzuk a Budapest-Berlin járat indulását 2017 decemberére. 2017 a masszív növekedésről szólt a WIZZ budapesti hálózatában, számos régóta várt járatot jelentettünk be vonzó úti célokra Európában és azon túl is. Örömünkre szolgál, hogy Berlin a tervezettnél is korábban lesz elérhető Budapestről alacsony viteldíjainkon, és biztosak vagyunk benne, hogy a naponta közlekedő járat üzleti és szabadidős utasaink körében egyaránt népszerű lesz. Arra biztatjuk a szemfüles utazókat, hogy minél előbb csapjanak le a legalacsonyabb viteldíjainkra a wizzair.com oldalon vagy a WIZZ mobilalkalmazásban, és gazdagodjanak úti élményekkel Európa egyik legnépszerűbb fővárosában!”

Gratulálunk a WizzAir minden munkatársának az újabb sikeres járatnyitáshoz, illetve a közönség igényeire tekintetel lévő gyors reakcióhoz, és kíváncsian várjuk, hogy milyen eredményeket érnek majd el az idei év során. Illetve külön köszönjük, hogy folyamatosan velünk dolgoznak azon, hogy ezekről a hírekről tájékoztathassunk titeket!

Ha bármi kérdésetek lenne a WizzAir-t, a WizzTours-t, vagy bármely más Wizz partner céget illetően, akkor ne habozzatok felkeresni minket az alábbi elérhetőségeink bármelyikén.

Amennyiben tetszett ez a cikk, akkor nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen, ha nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén!

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

wizz_header_2015

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Repüljetek Berlinbe, jövő év márciusától a WizzAir-el

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményében.

2017. szeptember 5-én bejelentette, hogy új útvonalat indít Budapestről Berlin-Schönefeldre.

A legújabb WIZZ-járat naponta közlekedik március 13-i kezdettel. Az új járatra a jegyek már  foglalhatók a wizzair.com oldalon akár 2 990 forintos* induló viteldíjon, amelyhez legfeljebb 55x40x23cm méretű ingyenes kézipoggyász is jár.

Lássuk is a részleteket!

istock_000074120341_double_dl_ppt_0

Németország fővárosa és egyben legnagyobb városa, a politika, a kultúra, a média és a tudományos élet jelentős központja. A nemzetköziség és a tolerancia, valamint pezsgő éjszakai élet jellemzi a várost. Az utazók számos történelmi emlékhellyel, gazdag kulturális örökséggel és világszínvonalú múzeumokkal találkozhatnak többek között az UNESCO Világörökség részeként számon tartott Múzeum-szigeten. A Wizz Air új járata naponta indul majd, így kényelmes menetrendje egyaránt alkalmas rövid városlátogatásokra és üzleti utakra, vagy akár hosszabb utazásokra, melyek során felfedezhetjük Berlint és a környező gyönyörű branderburgi tájat.

Az új bejelentés 11 idén elindított budapesti útvonalat követ. 2017-ben további három járat indul Budapestről, Bordeaux-val, Agadirral és Frankfurttal kapcsolva össze a fővárost. Stavanger és Berlin pedig 2018 tavaszától válik elérhetővé Budapestről. Berlinnel együtt 2017-ben a Wizz Air 17 izgalmas úti céllal bővítette immár 67 alacsony viteldíjas járatot számláló budapesti hálózatát.

A járatok menetrendje az alábbiak szerint alakul.

W6 2315wizz_logo_version_1
BUD – SXF
Budapest Airport – Berlin Schöenefeld Airport
Ind – Érk
10:15 – 12:25

wizz_logo_version_1W6 2316
SXF – BUD
Berlin Schöenefeld Airport – Budapest Airport
Ind – Érk
12:55 – 14:25

Vásárhelyi Gábor, a Wizz Air vállalati kommunikációs menedzsere elmondta:

„A WIZZ budapesti hálózatában 2017 a masszív növekedésről szólt, számos régóta várt járatot jelentettünk be vonzó úti célokra Európában és azon túl is. Örömmel jelentjük be, hogy újabb izgalmas várost köszönthetünk egyre bővülő budapesti hálózatunkban: már Berlin is közvetlenül elérhető Budapestről alacsony viteldíjainkon. Biztosak vagyunk benne, hogy a naponta közlekedő járat üzleti és szabadidős utasaink körében egyaránt népszerű lesz. Arra biztatjuk a szemfüles utazókat, hogy minél előbb csapjanak le a legalacsonyabb viteldíjainkra a wizzair.com oldalon vagy a WIZZ mobilalkalmazásban, és gazdagodjanak úti élményekkel Európa egyik legnépszerűbb fővárosában!”

Gratulálunk a WizzAir minden munkatársának az újabb sikeres járatnyitáshoz, és kíváncsian várjuk, hogy milyen eredményeket érnek majd el az idei év során. Illetve külön köszönjük, hogy folyamatosan velünk dolgoznak azon, hogy ezekről a hírekről tájékoztathassunk titeket!

Ha bármi kérdésetek lenne a WizzAir-t, a WizzTours-t, vagy bármely más Wizz partner céget illetően, akkor ne habozzatok felkeresni minket az alábbi elérhetőségeink bármelyikén.

Amennyiben tetszett ez a cikk, akkor nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen, ha nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén!

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

wizz_header_2015

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Változások a WizzAir Budapest-Szenpétervár járatait illetően

Közép,- és Kelet-Európa legnagyobb low-cost légitársasága a WizzAir lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményében…

Jelentette be, hogy 2017. október 25-től, majd 2018. április 30-tól sűríti a Szentpétervárra közlekedő járatait.

Lássuk is a részleteket!

BUDLED commencement 1

Idén novembertől a járatsűrűség heti háromra emelkedik, míg 2018 májusától már hetente négy napon közlekednek a járatok. A régóta várt útvonal már a legelső napokban nagyon népszerűnek bizonyult: az első járat új A320-as gépe 175 utassal szállt fel Budapestről, a visszaúton pedig 172 utas érkezett Szentpétervárról – mindkét esetben tehát közel teljes telítettséggel. A járatra a jegyek már 17 990 forinttól* foglalhatók a wizzair.com weboldalon.

A járatok menetrendje az októberi változások előtt, az alábbiak szerint alakul.

W6 2465wizz_logo_version_1
BUD – LED
Budapest Airport – Pulkovo International Airport
Ind – Érk
18:20 – 21:50

wizz_logo_version_1W6 2466
LED – BUD
Pulkovo International Airport – Budapest Airport
Ind – Érk
22:20 – 23:55

A fent említett időpontok a repterek helyi idejében értendőek.

Vallois Tamara, a Wizz Air kommunikációs vezetője elmondta:

„Szentpétervár régóta várva-várt úti cél volt Budapestről, így nagy örömmel kezdjük meg legújabb útvonalunk üzemeltetését, amely idén már a 11. WIZZ-járatindítás a budapesti repülőtérről. A járatok közel teljes telítettsége már a legelső időszakban azt jelzi, hogy magyar utasaink nagy kedvvel látogatnak el Oroszország kulturális fővárosába, mely annyi mindent nyújt az oda látogatóknak. Hasonlóképpen abban is biztosak vagyunk, hogy alacsony viteldíjaink még több orosz szabadidős utazót csábítanak majd Budapestre, ezáltal stimulálva a turizmust és a vendéglátóipart. Éppen ezért sűrítettük a járatot, novembertől heti három, jövő májustól pedig hetente négy alkalommal utazhatnak Budapest és Szentpétervár között. Barátságos személyzetünk mindig mosolyogva várja utasainkat új repülőgépeink fedélzetén!”

BUDLED commencement 2

A járatok menetrendje az októberben esedékes módosítás után az alábbiak szerint alakul.

W6 2465wizz_logo_version_1
BUD – LED
Budapest Airport – Pulkovo International Airport
Ind – Érk
08:55 – 13:25

wizz_logo_version_1W6 2466
LED – BUD
Pulkovo International Airport – Budapest Airport
Ind – Érk
13:55 – 14:35

A fent említett időpontok a repterek helyi idejében értendőek.

Szentpétervár a második oroszországi célállomás, amely a WIZZ alacsony viteldíjain elérhető a magyar fővárosból. A légitársaság 2013 szeptemberében indította Budapest-Moszkva járatát, amely azóta csaknem 500 000 utast szállított a két főváros között, és a minap jelentette be, hogy Debrecenből is indít járatot az orosz fővárosba.

Oroszország második legnagyobb városát sokan az ország kulturális fővárosának tekintik. A Világörökség részeként számon tartott kulturális és történelmi kincsein túl Szentpétervár jelentős kereskedelmi csomópont is, amely Oroszország egyik legfontosabb pénzügyi, gazdasági és ipari központja.

Az április 30-án esedékes módosítások után a járatok menetrendje az alábbiak szerint alakul majd.

W6 2465wizz_logo_version_1
BUD – LED
Budapest Airport – Pulkovo International Airport
Ind – Érk
06:35 – 10:05

wizz_logo_version_1W6 2466
LED – BUD
Pulkovo International Airport – Budapest Airport
Ind – Érk
10:40 – 12:20

A fent említett időpontok a repterek helyi idejében értendőek.

Szentpétervár már a 11. úti cél, amelyre a Wizz Air 2017-ben új alacsony viteldíjas útvonalat indított Budapestről, és még idén, hamarosan elindul három további útvonal is: Bordeaux-ba, Agadirba és Frankfurtba. A légitársaság így már 66 várossal kapcsolja össze a fővárost Európában és azon túl is, ezáltal a budapesti kínálat a legváltozatosabb WIZZ egész hálózatában