2017. év, 15-ik heti hírösszefoglaló

Elérkezett a húsvét, így gondolom minden Úr locsolkodni megy, és minden Hölgy várja sok-sok szeretettel őket, na meg persze meglepetésekkel is. Viszont hiába van ünnep, jöjjön az e-heti hírösszefoglalónk:

Hírek a nagyvilágból

Belföld

Ne essünk túlzásba

Igen hamarosan itt van a locsolkodás “illata”, vagyis a levegőben már érződik, de nem kell túlreagálni ezt a szokást/ünnepet.

Hogy miért mondom ezt? Mivel verekedés lett pénteken délután abból, hogy a X. kerületi Kozma utcában haladó 68-as buszon két férfi azzal szólított meg egy házaspárt, hogy szeretnék az asszonyt húsvét alkalmából meglocsolni.

Mivel a pár ezt nem szerette volna, szóváltás, majd dulakodás alakult ki a férfiak között, kölcsönösen ütni kezdték egymást. Ekkor a férj egy kést vett elő, mire a másik két férfi abbahagyta bántalmazását.

A BRFK járőrei a helyszínen elfogták és előállították a három férfit. Garázdaság gyanúja miatt indult ellenük eljárás.

Szóval ha kérhetem mértékletesen locsoljuk meg a Hölgyeket, és ne erőszakoskodjunk velük, hiszen az senkinek nem tesz jót.

Samu György


Tevecsikó született a Veszprémi Állatkertben
Tevecsikó született a veszprémi állatkertben, a kancacsikó már látható a vadaspark tevekifutójában – közölte az állatkert igazgatója.

Török László elmondta, hogy az állatkert legújabb lakója, aki április elsején látta meg a napvilágot, csaknem 30 kilogrammot nyom.

Hozzátette: Kata, a tevekanca nagy gonddal őrzi és táplálja kicsinyét, a gondozók pedig felváltva figyelik első rezdüléseit.

A kis teve az Afrika szavanna melletti tevekifutóban lakik, a csapat vele együtt immár hat tagot számlál.

Török László beszélt arról is, hogy a kétpúpú tevék közkedvelt állatkerti állatok, főként különleges megjelenésük miatt. A teve kiválóan alkalmazkodik a szélsőséges életkörülményekhez, télen a mínusz 30, nyáron pedig a plusz 40 Celsius-fokot is elviseli. A közhiedelemmel ellentétben, púpjaiban nem vizet, hanem zsírt raktároz, amelyből energiát képes nyerni hosszú vándorlásai alatt.

Samu György


Technológia

Windows 10 Creators Update

Legutóbb 2016. júniusában kaphattak egy nagyobb frissítést a Windows 10 felhasználók, amikor is az Windows 10 Anniversary Update megjelent. A Microsoft fejlesztői most azonban úgy tűnik nem szerettek volna várni az egy éves évfordulóig, így a Windows 10 Creators Update már elérhető a legtöbb régióban. És amennyiben nem jelenik meg a frissítések között, úgy természetesen meggyorsíthatjátok a folyamatot, és már most letölthetitek a legújabb verziót. Melynek részleteiről az alábbi videóban számol be nektek a Microsoft szóvivője.

Szutor Márk


Windows 9, What the actual F***?

Bár ironikus, hogy visszafele haladunk a verziószámokkal, de természetesen jelenleg nem hagyhattuk ki a Linus Media Group videóját sem a fentebbi hírek fényében, amiben a Windows 9-ről beszélnek. Na, de mi is ez a Windows 9? Valóban lenne egy Microsoft Operációs rendszer, amit teljesen elfelejtettünk? Ami bejelentésre sem került? Nos, ez a videóból kiderül.

Szutor Márk

 

Légiközlekedés

A hét applikációja

Android

 Trainline EU

Költséghatékonyan szeretnél Európán belül utazni vonattal vagy akár busszal? Mindezt gyorsan és egyszerűen meg tudod tenni online a Trainline  EU-val, amit több mint 1,8 millió regisztrált felhasználó használ.

További részleteket szerdán olvashattok!

google-play-icon_2x

Téglás László


iOS

British Airways Perfect Days

 

app-store-icon_2x

Szutor Márk


Windows Phone

Skyscanner

Olcsó repülőjáratra van szüksége, és gyorsan? Keressen több mint 1000 légitársaság több millió járata között, és találja meg a legolcsóbbat másodpercek alatt az ingyenes Skyscanner Windows alkalmazással.

windows-phone-icon_2x

Samu György


Film,- és Média

Star Wars The Last Jedi Trailer

Csillagok Háborúja rajongók figyelem, bár tudom nem mi vagyunk az elsők, akik feldolgozzák majd ezt az előzetest, de valószínűleg nem is az utolsók. Így mindazoknak, akik hozzám hasonlóan rajonganak a franchise iránt, most megtekinthetik a legújabb részleteket az idén bemutatkozó filmből.

Szutor Márk


Sport

Labdarúgás

Bajnokok Ligája

Negyeddöntő első forduló

Bayern München – Real Madrid

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Bundesliga tabellát vezető bajor csapatnak az 2 -1 es vereség igencsak kedvező, hiszen ennél sokkal több gólt is kaphattak volna a királyi gárdától. Ha nincsen Manuel Neuer, a hazaiak hálóőre, akár akkora gólkülönbség is kialakulhatott volna a két csapat között mint a 2014-es elődöntőben.

Juventus – Barcelona

Elég nehezen lehet elképzelni, hogy Luis Enrique együttese ismét képes lenne egy olyan bravúrra melyet a Paris Saint Germain ellen hajtott végre korábban, hiszen az Öreg hölgy elleni találkozó után 3 – 0 volt az eredményjelzőn az olasz bajnok számára.

Habár fél lábbal már tovább jutott a Juventus az elődöntőbe, a futballban bármi megtörténhet, erre figyelmeztetett Masimiliano Allegri is:

Nincs még vége, jövő héten is bátran kell játszanunk. Ugyanakkor tisztában vagyunk a Barca gyengeségeivel és saját erősségeinkkel.

Borussia Dortmund – AS Monaco

Eredetileg kedden kellett volna találkoznia a két csapatnak a Signal Iduna Park gyepén, azonban a Dortmund csapatbusza ellen elkövetett hármas robbantásos merénylet miatt elhalasztották egy nappal a mérkőzést.

Ahogy az várható volt, egy ilyen incidens nem múlik el nyom nélkül, a dortmundi játékosok teljesítményén látható volt a sokk hatása. A mérkőzést végig a Monaco uralta, a találkozó végén 2 – 3-as eredménnyel vonulhattak a csapatok az öltözőbe.

Atletico Madrid – Leicester City

A másik spanyol fővárosi csapat és az angol bajnok közötti mérkőzés nem múlt el hiba nélkül, hiszen a jogtalanul megadott 11-es elég volt a végső eredmény beállításhoz.  Az első forduló  1 – 0 eredménnyel zárult,  ami azt jelenti, hogy hajtós visszavágóra számíthatunk.

Téglás László


Szurkolók a szurkolókért

A keddi bombamerényletet követően rengeteg monaco-i szurkoló volt úgy, hogy a meccs után egyből ment volna haza, de így, hogy elhalasztották egy nappal, nem volt hova menniük. A hazai szurkolók szolidaritásból igyekeztek minél több idegenbeli drukkert elszállásolni.

Téglás László


3-as pályázat a 2026-os vb-re

Hétfőn három ország nyújtott be pályázatot a 2026-os labdarúgó világbajnokság megrendezési jogáért, ráadásul együtt szeretnék lebonyolítani amennyiben sikeresen elnyerik azt. A kérdéses három nemzet az USA, Mexikó és Kanada.

A 80 mérkőzésből 60-nak az USA, míg 10-10 a másik két ország között oszlana el a rendezést tekintve. A korábban 32 csapatos tornát 48 csapatra bővítették, így a 64 mérkőzés helyett 80-at kell lejátszaniuk a tornán részvevőknek.

Téglás László


Gasztronómia

Ez alkalommal valami “ünnepibb” receptet választottam ki, viszont sajnos elég sok a macera vele, de megéri. A recept nem más, mint egy kis Bárányborda fűszeresen.

Bárányborda

baranyborda

HOZZÁVALÓK

  • 1 fej hagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 6 dkg puha vaj
  • 4 db szárított paradicsom (olajban eltéve)
  • 2 ek magozott fekete olajbogyó
  • 3 ág petrezselyem
  • 4 ág kakukkfű
  • 1 ek fenyőmag
  • 5 dkg szikkadt fehér kenyér
  • 1 tk reszelt citromhéj (kezeletlen)
  • 1 db tojássárgája
  • 1 tk dijoni mustár
  • frissen őrölt bors
  • 2 ek olívaolaj
  • kb. 40 dkg bárányborda csonttal
  • 25 dkg koktélparadicsom
  • A szószhoz:
  • 1,5 dl száraz vörösbor
  • 4 cl balzsamecet
  • 2,5 dl bárány- vagy húslevesalaplé
  • 1,5 ek méz
  • 6 dkg hideg vaj
  • 2 tk kakukkfűlevél
  • frissen őrölt bors

ELKÉSZÍTÉS:

A megtisztított hagymát és fokhagymát apróra kockázzuk, majd 1 ek felhevített vajon üvegesre pároljuk egy serpenyőben. A lecsepegtetett szárított paradicsomot, az olajbogyót, a petrezselymet és a kakukkfüvet finomra, a fenyőmagot durvára aprítjuk. A kenyér héját levágjuk, a belét késes aprítógépben megőröljük. Az előkészített hozzávalókat pépesre dolgozzuk a citromhéjjal, a maradék vajjal, a tojássárgájával és a mustárral, majd megsózzuk, megborsozzuk és letakarva félretesszük.

A mély serpenyőben felforrósított olívaolajon a húst körbepirítjuk, majd megsózzuk, megborsozzuk és áttesszük egy sütőtálba. Egyenletesen megkenjük a fűszeres péppel, és jól rányomkodjuk. Elosztjuk körülötte a koktélparadicsomot, és együtt sütjük a 200 fokra előmelegített sütő középső részében 12-15 percig. A sütőből kivéve letakarjuk alufóliával.

A szószhoz a hús körbepirításához használt serpenyőben visszamaradt zsiradékot felöntjük a borral, az ecettel és az alaplével. Ezután felforraljuk és 1 dl-re besűrítjük 10-15 perc alatt. Belekeverjük a mézet, átöntjük egy kisebb edénybe, és habverővel beledolgozzuk a felkockázott hideg vajat. Beleforgatjuk a kakukkfüvet, sóval, borssal ízesítjük, és letakarva melegen tartjuk.

Az alufóliát levesszük a tálról. A húst visszatoljuk a grill fokozatra kapcsolt sütő középső részébe, és az olajbogyós-fűszeres kérget ropogós barnára sütjük 3-5 perc alatt. Végül a húst a bordacsontok mentén, illetve között felszeleteljük, és előmelegített tányérokra fektetjük. A szósszal meglocsolva, a sült koktélparadicsommal együtt tálaljuk.

Samu György


Programajánló

Belföld

Kékfrankos Április Nagykóstoló –  2017. 04. 22. 14.00 Corinthia Hotel Budapest

Éttermek, borbárok, borszaküzletek, borkereskedések, boriskolák és hotelek számára programunkhoz csatlakozni egy úgynevezett szakmai hálózatban való részvétellel lehet, mely az alábbiak közül egy vagy több elem önálló megvalósítását jelenti április 1. és 30. között:

  • Korábban csak palackkal elérhető kékfrankosok pohárra való kínálása.
  • Kékfrankos kínálása pohárra napi/heti/aktuális ajánlat fogásaihoz.
  • Kékfrankos borkóstoló szervezése.
  • Kékfrankosra/kékfrankos termelőre épülő borvacsora szervezése.
  • Kékfrankosra épülő egyéb gasztronómiai program (pl. csokoládé és bor kóstoló) szervezése
  • Mini borkurzus szervezése kékfrankos témában.
  • Kékfrankos borok kedvezményes palackos értékesítése vagy kékfrankos csomag összeállítása.
  • Kékfrankosra épülő gourmet szállásajánlatok, csomagok kialakítása.
  • A Kékfrankos Április kommunikációs program támogatása marketing eszközökkel (szájmarketing, honlap, hírlevél, általunk biztosított plakát és programajánló füzetek kihelyezése stb.).

Elővételi jegyek 1.000 Ft kedvezménnyel kaphatók.
EXTRA MEGLEPETÉS! Ajándék kékfrankos bor a jegyek mellé.

Jegyeket az alábbi LINK – en tudnak vásárolni.

Samu György


Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, illetve osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor pedig iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok bármelyikén.

Mégegyszer köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: szutor.mark@mndsblog.com

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/samuka942
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu.gyorgy@mndsblog.com

Téglás László

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Szutor Márk
© Samu György
© Téglás László
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

2017. év, 10-ik heti hírösszefoglaló

Nos ez a hét ismét elég eseménydús volt nem csak számunkra, hiszen ismét rekord mennyiségű akcióról, és egyéb történésekről tájékoztattunk titeket! Most azonban itt az ideje, hogy összefoglaljuk, mi is történt a világban az elmúlt egy héten!

Hírek a nagyvilágból

Belföld

25 milliót lopott a szüleitől

A siófoki nyomozók és a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai 2017. március 11-én elfogtak egy 22 éves kaposvári lakost, aki több alkalommal is nagyobb mennyiségű készpénzt tulajdonított el szülei pusztaszemesi otthonának garázsából. A fiatalember a 2017-es év elején megismerkedett több olyan személlyel is, akik beszélgetéseik alkalmával tudomást szereztek arról, hogy nagyobb mennyiségű készpénz van a férfi családjának otthonában. Ezen információk birtokban a „barátok” segítettek neki albérletet keresni, valamint felbujtóként és tettestársként a későbbiekben támogatták a bűncselekmény elkövetésében.

A 22 éves M. Ferenc kaposvári lakos társait a nyomozók rövid időn belül azonosították. A 22 éves, gerdei P. Mercédeszt, a 22 éves, bábonymegyeri P. Albertet, továbbá három pusztaszemesi lakost, a 18 éves V. Patrikot, a 44 éves V. Csabát és a 41 éves Sz. Tamás Róbertet otthonaikban a rendőrök elfogták és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, valamint a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra. A gyanúsítottak közül a rendőrök öt főt őrizetbe vettek és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuknak indítványozására, egy másik gyanúsított szabadlábon védekezhet.

A kihallgatások alkalmával a nyomozók megállapították, hogy az ellopott, közel 25 millió forintból a gyanúsítottak lakásrészletet fizettek be, személygépjárművet vásároltak. Több alkalommal is a napi szükségleteikhez fontos eszközöket, ételt, italt is vásároltak, továbbá szobákat béreltek egy panzióban, valamint egy nővel anyagi ellenszolgáltatás ellenében szexuális kapcsolatot létesítettek. A házkutatások során az ellopott készpénz egy részét megtalálták a nyomozók és több olyan tárgyat is lefoglaltak, amelyeket a gyanúsítottak a pénzből vásároltak.

Samu György


A Gárdonyi strandi tiltások

Minden strandra tilos vinni pár dolgot, de eddig ilyet még nem láttam.

Elképzelem a beszélgetést a biztonsági őr és a strandoló között:

-Ezen tábla értelmében nyomatékosan felszólítom, hogy hagyja kint a medvéjét!

-Rendben. Micimackó légy jó fiú és foglald le magadat a közeli erdőben. Keress mézet, vagy málnát, de a túrázókat ne bántsd.

Samu György


Külföld

Reptéri rablás Hollywood-i módra

Rendőrnek öltözött bűnözők hatoltak be a johannesburgi repülőtér fokozottan őrzött területére és feltehetően több millió dollárnyi készpénzt raboltak el a széfekből.

Az OR Tambo Nemzetközi Repülőtér üzemeltetői szerint a kontinens legjelentősebb rablását hajtották végre.

Nem dördült fegyver és senki sem sérült meg. A betörők elmenekültek

– írták közleményükben.

A rendőrségi elitkülönítmény nem kívánt részleteket elárulni a bűncselekményről, de annyit közöltek, hogy minden bűnüldöző szervet bevetnek a rablók előkerítésére. Az egyik rendőr elmondása szerint az egész úgy nézett ki, mint egy előre megírt hollywoodi filmben.

A helyszínen tartózkodó újságírók szerint a tolvajok rendelkeztek a reptérre való bejutáshoz szükséges speciális hozzáféréssel és pontosan tudták, merre találják a széfeket.

A rendőrségi felirattal ellátott autóval közlekedő bűnözők a rablás idején feltartóztatták az értékek őrzésével megbízott biztonsági szolgálat embereit.

Samu György


Sport

Labdarúgás

Bajnokok Ligája

Nem nevezhetem eseménytelennek az ezen a héten lejátszott Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágókat. A 3 találkozón összesen 17 gólt rúgtak összesen a csapatok. Na de lássuk is a meccsek rövid összefoglalóját.

Barcelona – PSG

index Barcelona

A Barcelonát hazai pályán a Paris Saint-Germain 4-0-ra verte el és ezzel mindenki elkönyvelte magában, hogy nem jut tovább a negyeddöntőbe. Nem így történt. A Barcelonának legalább 5 góllal kellett győznie, hogy ne essen ki. Soha nem volt még olyan csapat, aki 4 gólos hátrányból fordítani tudott a visszavágón a BL történelmében. Eddig.

A hazai csapat már úgy lépett a pályára, hogy abszolút a támadójátékra helyezik a hangsúlyt, míg a párizsiaknak nem lett volna semmi dolguk csak végig védekezni az egész meccset. Be is jött a Barcelona taktikája, az első félidő lefújása után 2-0-át (Suárez, Kurzawa öngól) mutatott az eredményjelző a z ő javukra, bár ez többnyire annak volt köszönhető, hogy a Paris Saint- Germain sokat hibázott.

A második félidőben viszont tényleg látni lehetett azt, hogy a gránátvörös kékek jobban játszottak az 50. percben egy büntetőhöz jutottak amit Messi sikeresen értékesített, már csak 2 gólra voltak az egyenlítéstől összesítésben. Egy párizsi csere után sikerült megzörgetni a hazaiak hálóját a 62 percben (Cavani), de még így sem nyugodhattak meg, összesítésben az egyenlő gólarány már nem volt opció a PSG idegenbeli gólja miatt. Úgy tűnt, hogy sikerült a vendégeknek magukra találnia, és kihúzzák a 90 percet. A 88. percben egy Neymar szabadrúgás gólt követően még mindig szükség volt 2 gólra. A 91. percben egy büntetővel kerültek közelebb a továbbjutáshoz és hátra volt még 4 perc a hosszabbításból és a 95 perc vége előtt 15 másodperccel megtörtént a történelmi pillanat, egy Neymar csel után Sergi Roberto kapta az ívelést és meglőtte a továbbjutást érő 6. gólt. Szinte mindenki leírta a katalán csapatot, de ők nem adták fel és ennek meg is lett az eredménye.

Az összefoglalót itt tekinthetitek meg.

Bayern München – Arsenal

Hannah Mckay Reuters

Az első fordulóban a Bayern München 5-1 verte el az Arsenalt. Arra gondol az ember ilyenkor, hogy majd a visszavágón visszavesznek a tempóból és arra koncentrálnak, hogy ne sérüljön meg senki a csapatból. Sérülés nem történt, gólzápor annál inkább.

Habár az Arsenal a 20. percben Walcottnak köszönhetően megszerezte a vezetést és a félidőben 1-0 volt az állás, és további 3 gólra lett volna szüksége a továbbjutáshoz. Sajnos a közel egy óra telt el a találkozóból mikor megtört a jég, egy szabálytalankodás miatt kiállították Koscielny-t és a büntetőt Robert Lewandowski sikeresen értékesítette. Az állás tehát 1-1 lett. 10 emberrel esélye sem volt az Arsenalnak és a hátralévő fél órában további 4 gólt (68. Robben, 78.Costa,80. és 82. Vidal) szereztek a bajorok.

10-2-es összesítéssel a Bayern München jutott tovább a negyeddöntőbe.

Az összefoglalót itt tekinthetitek meg.

Real Madrid – Napoli

Circa De Luca Reuters

Mostanában a Real Madridnak mindig hátrányba kell kerülnie ahhoz, hogy összeszedje magát. Így történt ez a Napoli elleni visszavágón.

A Real Madrid idegenben játszotta a visszavágót és az első félidőben hagyták érvényesülni a hazai csapatot. Rengeteget hibáztak, aminek az eredménye az lett, hogy a 25. percben Mertens megszerezte a vezetést a csapatának. A félidő végéig további gólokat nem jegyzett a bíró, a következő félidőt 1-0 állással kezték a csapatok.

A második félidőn látszott, hogy az öltözőben valami megváltozott. Támadás támadást követett, és a Napoli védelme egyre többet volt nyomás alatt, de még így is sikerült helyzeteket kialakítania a Real Madrid ellen. Az 51. percben egy szögletrúgást követően Sergio Ramos fejesével egyenlítettek a blancók, majd 6 perccel később szintén egy szögletnek köszönhetően már a 2. gólt is az ő neve mellé lehetett írni. Az utóbbi években nem egy olyan meccs volt ahol Ramos fejesei döntötték el a találkozót, és továbbra sem tudják megállítani őt az ellenfél játékosai. A végén csereként beálló Morata is sikeresen betalálta a kapuba, ismét 3-1-es győzelmet aratott a Real Madrid a Napoli felett.

6-2-es összesítéssel a Real Madrid jutott tovább a negyeddöntbe.

Az összefoglalót itt tekinthetitek meg.

Téglás László


Visszatért a Chapecoense

Túl van első nemzetközi meccsén a Chapecoense. A brazil csapat novemberben lezuhant repülőgépén 71 ember vesztette életét és csak 3 játékos élte túl a szerencsétlenséget. Jackson Follmann kapus, a védő Neto és a csatár Alan Rusche a semmiből építették újjá a csapatot rengeteg segítséggel és meg is lett az eredménye.

Első Libertadores-Kupa meccsén 2-1-re győzött a Zulia ellen, és ráadásul Catarinense állam első osztályú bajnokságában jelenleg a második helyen van.

Téglás László


Elkezdődött a felkészülés a portugálok ellen

Huszti István

Március 25-én Portugália csapata ellen játsszuk a következő vb-selejtező meccset. Bernd Storck  27 főt nevezett a keretbe,  Nemanja Nikolics és Elek Ákos neve nincs közöttük.A szövetségi kapitány a döntését meg is indokolta:

„A válogatott úgy segítheti a játékosok fejlődését, ha a klubváltásukat követően hagyjuk őket futballozni, beilleszkedni az új közegükbe. Mindketten igen távolra kerültek Magyarországtól, nem lenne szerencsés, ha hazatérnének, de adott esetben Portugália ellen mégsem lépnének pályára”

A magyar válogatott négy fordulót követően a csoportban a 3. helyen van és legalább döntetlen kell ahhoz, hogy továbbra is reménykedhessünk a kijutásban

Téglás László


Úszás

Hosszú Katinka  oktat

index Katinka

A nemrég átadott Duna Aréna fog helyet adni az Iron Aquatics úszásoktatásának, amely a Learn to Swim nevet kapta. A tanmedencét reggeltől estig foglalták le Hosszúék, ezért több iskola úszásoktatását törölni kellett. Ez azt jelentette, hogy Darnyi Tamás úszóiskolájában ezer gyerek foglalkoztatását márciusra nem tudják biztosítani. Ráadásul akkor sem lehet bemenni, ha a medence üresen van.A Darny úszóiskola egyik munkatárrsa azt mondta az Indexnek, hogy:

Ezt felsőbb szinteken eldöntötték, próbáljuk megoldani, de ez igen komoly probléma.

Téglás László


Technológia

Autó – motor

Légiközlekedés

 

Gasztronómia

Ezen a héten egy kicsit visszatérünk az egészségesebb táplálkozás mezsgyéire. Most egy kis Cézársalátát készítünk. Íme a recept:

31563_cezar-salata_n-201510170728

Hozzávalók:

  • 50 dkg csirkemellfilé
  • 1/2 fej saláta
  • 50 dkg uborka
  • 50 dkg paradicsom
  • 1 dl tejszín
  • 2 dl tejföl
  • kevés olívaolaj
  • 10 dkg trappista sajt
  • szárnyas fűszerkeverék
  • esetleg pirított kenyérkocka

Elkészítés:

A csirkemellfilét csíkokra vágjuk, sóval, szárnyas fűszerrel meghintjük, és 2 dkg olívaolajon átsütjük, majd egy kis víz hozzáadásával megpároljuk.

Közben a tányérok aljára teszünk 2-3 salátalevelet, a cikkekre vágott paradicsomot, a csíkokra szelt uborkát.
Elosztjuk rajta a csirkehúst, és leöntjük a tejszínből és tejfölből álló öntettel, melybe belekeverjük egy kevés olívaolajat és ízlés szerint egy kis sót.

A tetejét reszelt sajttal megszórjuk, azonnal fogyasztható.

Samu György


A hét applikációja

Android + iOS

HERE WeGo

Nos igen, a régi Nokia Maps, majd később Here Maps, és mostanra a Here WeGo alkalmazás a következő áldozatunk.

Köszönhetően a kiváló offline lehetőségeinek, és még sok minden más egyéb tulajdonságának, melyeket egyelőre nem szeretnénk lelőni. Szerdán természetesen jövünk a bővebb tesztelés ereményeivel.

google-play-icon_2x

app-store-icon_2x

Samu György, Szutor Márk


Windows Phone

Movie Moments

Szerintem mindenki úgy van vele, hogy szívesen megosztaná a külföldi nyaralásait egy rövid, de annál tartalmasabb videóval valamelyik közösségi oldalon és nem szeretne sokat bíbelődni egy komolyabb videó szerkesztő programmal.

Pont erre az esetre találták ki a Movie Moments névvel ellátott alkalmazást. Habár egy kis angol nyelvismeret szükséges hozzá, nem hiszem, hogy túlságosan sok problémát okozna bárkinek is

A további részletekkel szerdán jelentkezünk.

windows-phone-icon_2x

Téglás László


Film és média

Programajánló

Belföld

Március 15-én huszártábor a Skanzenben

huszárka2.jpg

A rendezvény 2017. Március 15-én 10:00-tól 16:00-ig tart.

Helyszín: Alföld tájegység, Kisalföld tájegység, Dél-Dunántúl tájegység, Nyugat-Dunántúl tájegység

TERVEZETT PROGRAMOK

ALFÖLD
– Huszártábor a Történelmi Lovas Egyesülettel (Jászárokszállási Fogadó mellett és vele szemben)
10.00-11.30 lovagoltatás
11.30-12.00 A huszár és a ló felszerelése: viselet- és fegyverbemutató
13.00 Lovas díszbemutató
14.00 Lovashuszár-kiképzés

  • 1848-as divat (Sükösdi lakóház)
    Ruhák, viseletek – Színező

  • Zászló készítés (Hajdúbagosi lakóház)

  • Nagykunsági állattartó tanya

KISALFÖLD
– Gyertyamártás (Harkai lakóház)
– Bábszínház (Balfi pajta)
– Ajándék készítése a hadba vonulóknak – monogramos keszkenő hímzés (Jánossomorjai lakóház)
– Kokárdakészítés (Jánossomorjai lakóház)
– Fodrászműhely – Reformkori női hajviselet (Bogyoszlói lakóház)
– Verbunk (Bogyoszlói színpad, esőhelyszín: Süttöri istálló)
Katonabúcsúztató dal tanulása
Verbuválás
Verbunk táncok tanulása különböző tájegységekből
Toborzó verbunkok keletről nyugatra, pl. Székely verbunk, Bodrogközi bokázós-sarkantyús-hatosztatú, Rábaközi körverbunk: Szili karéj!
– Mézeskalács-díszítés (Süttöri lakóház)
– Huszár csákó készítés (Süttöri lakóház)
– Párta készítés (Ásványrárói lakóház)
– Karkötő készítés nemzeti színű fonálból (Rábcakapi lakóház)
– Fakardkészítés (Rábcakapi lakóház)
– Ágyúgolyó készítés (Undi lakóház udvara)
– Huszárpróba (Undi lakóház udvara)
Huszár vágta (zokniló lovaglás kijelölt pályán)
Tüzér próba (zoknilabda célbadobás a kuglikra)
Vívó lecke (3 sikeres gúzsszúrás)
Kézi tusa (Adj király katonát játék a családdal)
Ló idomítás (Az apukájuk vagy anyukájuk hátán kell lovagolni 1 kört)
Honismeret (az 1848-as helyszínek feladatlap bemutatása)
Fogadalom tétel (vagy hazafias ének vagy vers bemutatása)
Ezután a gyerekek megkapják a Huszár levelüket
– „Pilvax – kávéházi kultúra”, kávéházi játékok, kávéház mint a facebook elődje (Undi lakóház)
– Kovácsmesterség-bemutató (Szilsárkányi kovácsműhely)

DÉL- DUNÁNTÚL:
A történelem sodrában – kiállítás (Hidas)
Búcsú a parasztságtól – kiállítás (Drávacsehi)
Gyerekgazdaság (Csököly)
„Csak egy kis munka” – falusiak Málenkij roboton a II. világháború végén (Muraszemenye)

NYUGAT-DUNÁNTÚL:
Rendhagyó történelem óra (Kondorfai iskola)

2017. március 15-én a Múzeumba ingyenes a belépés.
Ezen a napon a Skanzen Vonat közlekedik.

Samu György


V. Füredi Tavaszi Fesztivál

balatonfured_annabal.jpg

Információk:

  • Helyszín: Tagore sétány, Kisfaludy Galéria
  • Helyszín címe: Balatonfüred, Tagore sétány
  • Időpont: 2017. Március 15-től 2017.03.19-ig

MÁRCIUS 15. szerda

10.00-16.00 Kokárda, zászló és huszárcsákó készítés a Kisfaludy Galériában
10.30 Térzene a Hajókikötőben. Közreműködik: Ifjúsági Fúvószenekar
10.45 Partraszállás – Közreműködik: Kéri Kitty, Kőrösi Csaba, Kalló Zoltán, Lóczy Diákszínpad, Reformkori Hagyományőrzők Társasága, Kék Balaton Népdalkör, Balatonfüred Néptánc Együttes
11.00 Ünnepség és koszorúzás a Tagore sétányon (Esőhelyszín: Anna Grand Hotel)
Ünnepi beszédet mond: Kontrát Károly, parlamenti államtitkár
16.00 Mesekastély: A Jánosvitéz – MárkusZínház bábelőadása (Kisfaludy Színpad)
17.00 Forradalmi haddelhadd – a Balatonfüred Néptánc Együttes műsora
18.15 Fáklyás felvonulás


MÁRCIUS 16. csütörtök

9.00-12.00 Gyermekfoglalkozások a vitorlázás jegyében (Vitorlázeum)
18.00 150 ÉVES A FÜREDI ÉS A BALATONI SPORTVITORLÁZÁS
A Yacht Egylettől a Balatonfüredi Yacht Clubig (BYC) címmel vetítéssel egybekötött előadás. Miklós Tamás, a Városi helytörténeti Gyűjtemény vezetője és Böröcz István a BYC ügyvezető igazgatója


MÁRCIUS 18. szombat

10.00 Reformkori városnéző séta a Kerek templomtól – Időutazás a XIX. századba (Jegyár: 1500 Ft/fő, nyugdíjas/diák: 1000 Ft/fő, családi jegy: 4000 Ft.)
10.00-13.00 Családi alkotónap a Jókai Emlékházban
14.00-15.00 Interaktív tárlatvezetés gyermekeknek
19.00 Esszencia koncert (Anna Grand Hotel)


MÁRCIUS 19. vasárnap

12.00 Reformkori Séta Szendrey Júliával és Jókai Mórral (Tagore sétány)
Közreműködik: Kéri Kitty színművész és Miklós Tamás a Városi helytörténeti Gyűjtemény vezetője
13.00 Pörköltészet: Arany János – galuskával (Borcsa Étterem)
Költse el vasárnapi ebédjét Arany Jánossal és Aranyné Ercsey Juliannával, ünnepelje a költő óriás kétszázadik születésnapját a Kisfaludy Színház irodalmi menzáján. Versek, levelek, gondolatok Aranytól , Aranyról. Hozza el kedvenc Arany János versét és mi a desszert alatt felolvassuk Önnek.
Arany János: Kőrösi Csaba,Ercsey Julianna: Módri Györgyi. Az irodalmi műsort szerkesztette: Kéri Kitty
A részvételhez előzetes regisztráció szükséges: kisfaludyszinhaz@gmail.com Jegyár: 1848 Ft/fő.

Samu György


 

Külföld

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50 gmail

Szutor Márk

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
English Blog: http://www.markszutor.wordpress.com/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: youtube.szutormark@outlook.com

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100003020191199
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu942@gmail.com