British Airways Press Release: Múltbéli klasszikus tér vissza a BA flottába

A British Airways fennállásának századik évfordulója alkalmából a légitársaság a flottát is ünnepi öltözetbe borítja.

2019. Február 18-án tér vissza Heathrowra a vállalat G-BYGC lastjromjelű Boeing 747-400-as repülőgépe.

És ezzel együtt megkezdi az utasok szállítását. Ez a 747-és lesz az első a sok egyedi festés közül, amit a légitársaság a flottán eszközöl majd.

Az újonnan érkező Airbus A350-es repülőgépek továbbra is a jelenlegi Chatham Dockland mintát kapják majd.

A különböző dizájnnal ellátott repülőgépek a British Airways centenáriumi évében különleges betekintést nyújtanak majd mindenkinek a vállalat gazdag történelméből. A 100 éves évforduló alkalmából az első ilyen régóta nem látott minta a British Overseas Airways Corporation (BOAC) 1964 és 1974 közötti Boeing 747-es mintázatát hozza majd vissza.

A légitársaság repülőgépe 2019. Február 18-án hagyja majd el a dublini festő műhelyt, hogy még ugyanazon nap folyamán vissza érkezzen Heathrowra, és másnap megkezdhesse az utasok szállítását. Ez a dátum pedig majdnem egybe esik az ötven éves évfordulóval, amikor a Boeing 747-es család, az első kereskedelmi járatát teljesítette.

A BOAC festésű 747-és azonban csak az egy a sok repülőgép közül, mely a légitársaság múltját idéző festést kap, azonban a British Airways a további terveiről nem nyújtott tájékoztatást a vállalat.

britishairways_216861581190085

Alex Cruz, a British Airways Elnöke, és Vezérigazgatója elmondta:

“Nagyon sok ügyfelünk, és kollégánk rendlekezik olyan emlékekkel, melyek valamelyik előző gépdizájnunkhoz köthető. És ugyanazok az ügyfeleink a különböző közösségi média portálokon folyamatosan, és a világ minden tájáról osztják meg velünk azokat a képeket, melyek a régi szép időket hozzák vissza, így mindenképpen izgazlmas időszaknak nézünk elébe, a BOAC festés visszahozásával. A saját történetünk alakította ki az a vállalatot amivé mára nőttünk, és a centenáriumunk tökéletes lehetőséget ad arra, hogy ismét meglátogassuk a múltunkat.”

A módosításokon áteső Boeing 747-esre nem véletlenül esett a választás, hiszen a mostani B747-400-as flotta tagjai mindenhonnan nézve az utódai azoknak a gépeknek, amiken az eredeti design megjelent. A BOAC festés a gép 2023-ban történő nyugdíjazásáig megmarad majd, és eddire a British Airways a teljes hosszútávú flottájából kivonta majd a 747-esek nagy részét. Melyeket a lehető legmodernebb repülőgépekkel cserélnek le.

Ez 18 Airbus A350-es, valamint 12 darab Boeing 787 Dreamliner átvételét jelenit majd az elkövetkezendő négy év során, melyek újabb kabinokat, valamint sokkal környezettudatosabb üzemeltetést tesznek lehetővé.

Ha ezen cikkünk olvasása után, esetleg kedvet kaptatok ahhoz, hogy a British Airways-el elutazzatok valahova, és ezzel együtt együtt akár szállást is foglalnátok, akkor az legújabb partnerünkön, a booking.com-on keresztül tudjátok megtenni!

Screen Shot 2018-08-22 at 01.42.31

Köszönjük a British Airways munkatársainak, hogy eljuttatták hozzánk ezt a sajtóközleményüket! 

Ha bármi kérdésetek van a foglalásokkal, a British Airways-el, vagy bármely más OneWorld Alliance légitársasággal kapcsolatban, akkor nyugodtan keressetek  fel bennünket az alábbi elérhetőségeink bármelyikén.

Addig is, ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-ot, illetve osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, úgy kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek bennüneket az alábbi közösségi média oldalak mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

 

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

british-airways-logo

© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

 

2017. év, 39-ik Heti Hírösszefoglaló

Eltelt megint egy hét, és lassan a vénasszonyok nyara is  tovaszáll. Így hát ennek örömére, vagy éppen bánatára nézzünk egy kicsit szét az elmúlt hét történéseiben:

Hírek a nagyvilágból

Belföld

Ezüstérmes lett Zen a Mentőkutyás Világbajnokságon

Ezüstérmes lett a romkutatás kategóriában Belényi Bea és Zen nevű mentőkutyája a 23. IRO Mentőkutyás Világbajnokságon. A maximális 200 ponttól kettő ponttal elmaradva teljesítették a feladatot.

A világbajnokság, melyen a Kutyákkal az Életért Alapítvány, a Mancs a Kézben Egyesület, az S. O.S. Mentőkutyás Egyesület csapatai kiválóan szerepeltek, szeptember 24-én ért véget. A 149 csapatból 16 nyomkövető, 69 terület- és 64 a romkutató kategóriában indult.

A romkutatásban 198 pontot a pályamunkában 87 pontot ért el, így összesítve 285 ponttal a világbajnoki dobogó második fokára állhatott a KÉA-PKKM versenyzője Belényi Bea, Zen nevű mentőkutyájával.

A MAK versenyzője Vida Zsuzsa és Atlasz lett a 8. helyezett, a pályamunkában 89 ponttal, a romkutatásban 186 ponttal, összesen 275 ponttal.  A 12. helyezett Dobák László és Pedro a KÉA versenyzője a pályamunkában 81 pontot, romkutatásban 186 pontot, összesen 267 pontot ért el. Dánffy Brigitta és Nápolyi lett a 15. helyezett, a KÉA-KMSME versenyzője, a pályamunkában 85, romkutatásban 178, összesen 263 ponttal. Pinkóczi Diána és Mangó, a MAK versenyzője 31. helyezett lett. A pályamunkáért 83, a romkutatásban 150, összesen 233 pontot kapott a bíráktól.

Az MMSZOSZ delegációja is részt vett az ünnepélyes díjátadáson.  Orlik Zoltán elnök kíséretében volt Ledinger Gusztáv alelnök, Regőczi László nagykövet, Czuh János a Média Bizottság elnöke, Orlik Kitti PR vezető, Juhász Zoltán a CSMKE elnöke, valamint több szövetségi önkéntes segítő is.

Samu György


Külföld

Eltört két ujja az Ausztriában kiállított szexrobotnak

Az Ausztriában megrendezett Arts Electronica Festival keretein belül nemcsak megtekinthető, hanem ezek szerint alaposan meg is tapogatható volt Samantha, a körülbelül 1 millió forintba kerülő szexrobot. Ezt a látogatók annyira ki is használták, hogy az egy valódi nő esetében nagyon komoly molesztálásnak vagy szexuális zaklatásnak minősülne.

Sergi Santos, a robot spanyol fejlesztője úgy írta le a helyzetet, hogy a férfiak teljesen megszállták Samanthát, fogdosták a melleit, a lábait és a kezeit. Szerinte mivel a látogatóknak nem kellett érte fizetniük, nem nagyon foglalkoztak az “egészségi állapotával”, így igazi “barbár” módra támadták meg a robotlányt.

Főleg, hogy egyébként a Samanthához hasonló szexrobotok egyre népszerűbbek világszerte. Barcelonában például már nyílt egy kizárólag ilyeneket használó bordélyház, ahol 80 eurós alapáron bérelhetünk ki egy példányt fél órára. De legutóbb most júliusban, Dublinban jött létre egy hasonló létesítmény, ahol az árak 100 eurótól kezdődnek, és a tulajdonosok szerint több száz új ügyfelet hoztak nekik a robotok.

Samu György


Technológia

Alig pár nappal ezelőtt jelentek meg a magyar piacon is az Apple által kiadott legfrisebb termékek. Azonban az iFixit kollegái máris neki estek mindegyiknek, hogy felmérjék, mit is tapasztalhatnak mindazok, akik esetleg javíttatni szeretnék az eszközeiket.

Apple TV 4K
Apple Watch Series 3
iPhone 8
iPhone 8 Plus

Szutor Márk


Mi lehetne jobb egy gaming laptop tesztjénél? Természetesen négy gaming laptop teszje!

Lássuk tehát mit tervezett most a LinusTechTips YouTube csatorna csapata, amikor az Acer Predator 21X, az MSI Titan SLI, a Sager NP9873, illetve az Asus GX800VH laptopokat hasonlították össze.

Szutor Márk


Légiközlekedés

Elindult az Air China Athén – Beijing járata

airchina-thumb-large

2017. szeptember 30-án egy Airbus A330-200 típusú repülőgéppel nyitotta meg az athéni Eleftherios Venizelos International Airport illetve a Bejiing Capital International Airport között közlekedő járatát. Melyet nagyjából tíz és fél óra alatt tehetnek majd meg az utasok, akik az Air China járatait választják.

A járatok hetente kétszer közlekednek a görög és a kínai főváros között, és menetrendjük az alábbiak szerint alakul.

3dabbb2a-2986-445c-b2f9-c81e8b0ecf92CA863
PEK – ATH
Beijing Capital Intl. Airport – Eleftherios Venizelos Intl. Airp
Ind – Érk
02:30 – 08:15


CA8643dabbb2a-2986-445c-b2f9-c81e8b0ecf92
ATH – PEK
Eleftherios Venizelos Intl. Airp – Beijing Capital Intl. Airport
Ind – Érk
14:15 – 04:40 (+1)


A fent említett időpontok a repterek helyi idejében lettek megadva, a járatok minden szerdán, és szombaton közlekednek. És a cég Airbus A330-as típusú repülőgépeivel kerülnek ellátásra.

air-china

Szutor Márk


Túl van az 1 milliomodik repülésén a Boeing 787 Dreamliner család

Bár a videó is jól összefoglalja az elért eredményeket, azért lássuk pontosan, hogy mi is történt mindazóta, amióta forgalomba állt a Boeing legújabb típusa.

Mely a világ leggyorsabb twin-aisle replőgépe, és amely a 2011-es forgalomba állítása óta több mint 150 közvetlen útvonal megnyitásáért és üzemeltetéséért felelős. A teljes gépcsalád összesen 190 milló utast szállított 2,5 milliárd mérföld együttes megtétele mellett.

Boeing logo

Szutor Márk


Hatalmas utazási igény lépett fel a Lufthansa-nál.

A megnövekedett igényre a német légitársaság úgy reagált, hogy a 2017. novemberi időszak során a Frankfurt – Berlin útvonalának egyik járatpárját egy Boeing 747-400-assal üzemelteti majd.

maxresdefault

Ez pedig nem csak a két nagyváros között utazóknak, hanem a repülés szerelmeseinek is kiváló lehetőséget nyújt, hogy egy olyan géptípussal repülhessenek, melyre idáig esetleg nem volt lehetőségük.1024px-Lufthansa_Logo.svg

Szutor Márk


A Hét Appja:

Android:

FlixBus

Ezen a héten legújabb parntnerünk a FlixBus applikációját vesszük szemügyre. Hisz a busztársaság nem csak arról híres, hogy alacsony áron kínál megbízható szolgáltatásokat. De arról is, hogy remek felhasználói élményt nyújt minden szinten.

google-play-icon_2x

Szutor Márk


iOS:

Pebble

Sokaban merülhet fel a gondolat, hogy esetleg egy okosórát, vagy valamilyen egyéb okos-kiegészítőt vásároljanak maguknak. Bár jómagam ajándékként kaptam a Pebble Smartwatch-omat, a hosszas együttélés a készülékkel mégis arra késztetett, hogy most erről is egy kicsit jobban beszámoljak.

app-store-icon_2x

Szutor Márk


Windows:

Microsoft Office 365

Bár tudom, ez egy kicsit furcsának tűnhet, hogy a Heti Hírösszefoglaló visszatérésével, együtt pont egy ennyire hétköznapi alkalmazást válaszottunk a Hét Appjának. Azonban szerdán megtudjátok majd a részleteket!

windows-phone-icon_2x

Samu György


macOS:

iBooks Author

Gondolkoztatok már azon, hogy talán könyvet kellene írnotok? Vagy éppen a Microsoft Word használata kínoz benneteket, miközben a szakdolgozatotokkal foglalkoztok? Nos ez esetben lehet találtunk nektek egy tökéletes megoldást az iBooks Author képében.

blog__mac-app-store

Szutor Márk


Programajánló

Belföld

Siófoki Halfesztivál

halfesztival-teljes-web.jpg

Sok-sok program és finom halétel várja a kedves látogatókat a Halfesztiválon Siófok Fő terén! A Siófoki Halfesztivál nagy sikerű kulturális és gasztronómiai rendezvény, ahol minden a halról szól. Gasztronómiai élmények, főzőversenyek és bemutatók, változatos kulturális események és családi programok. Siófok ősszel is sokszínű programmal, szeretettel várja látogatóit.

2017. október 6., péntek- 2017. október 8., vasárnap

Siófok, Fő tér

A Siófoki Halfesztivál nagy sikerű kulturális és gasztronómiai rendezvény, ahol minden a halról szól. Gasztronómiai élmények, főzőversenyek és bemutatók, változatos kulturális események és családi programok. Siófok ősszel is sokszínű programmal várja látogatóit.

Október 6. (péntek)

  • Nagyszínpad, KIKK előtti tér
  • 18.00 Egerszegi Akusztik (folk-pop)
  • 20.30 Szabó Balázs Bandája (folk, pop, alternatív)
  • Kisszínpad, Víztoronynál
  • 17.00 The FreakEnd (pop-rock)

Október 7. (szombat)

  • Nagyszínpad, KIKK előtti tér
  • 13.25 Siófoki Sportgimnasztika Egyesület
  • 13.35 X-Press TSE (akrobatikus rock&roll és hiphop)
  • 14.20 Siófoki Jeratel Hastánc Stúdió, Pirgl Enikő és tanítványai
  • 14.55 Diótörő Balett Egyesület
  • 16.00 Katáng (kelta-magyar népzene)
  • 17.30 Salsa Veszprém Tánciskola és Karibi Táncház
  • 19.00 Caramel (R&B, pop-rock)
  • 20.30 Balkan Fanatik (pop, világzene)
  • Kis színpad, Víztoronynál
  • 17.00 Blokk együttes (pop-rock)

KIKK előcsarnok

  • 13.00 – 18.00 Véradás

Városháza – Parkoló

  • 9.00 – 16.00 Halpiknik

KIKK – Színházterem

  • 10.00 – 18.00 FilmMaraton (Halas mesék kicsiknek és nagyoknak)

Október 8. (vasárnap)

  • Nagyszínpad, KIKK előtti tér
  • 14.00 Siófoki Amatőr Művészeti Egyesület – Mazsorett bemutató
  • 14.30 Kid Rock & roll (akrobatikus rock&roll és pompom tánc)
  • 15.00 Győrtánc Egyesület – Ízelítő a swing világából
  • 15.30 Csicseri és Borsó Zenekar (gyermek koncert)
  • 17.15 Street Food verseny eredményhirdetése Sági Szilárddal
  • 17.30 Mary PopKids (indie pop)
  • 20.00 Lóci Játszik (pop)
  • HAL Korzó (üzletsor előtt)
  • 14.00 Street Food Verseny Sági Szilárddal
  • Kis színpad, Víztoronynál
  • 16.00 Popdealers (pop)
  • Siómozi
  • 10.00 Csápi – az óceán hőse (6 éves kor felett)

október 7-8. (szombat-vasárnap)

  • KIKK előtti tér
    10.00-18.00 “Alkoss Velünk!” Kézműves Foglalkozás Zsolnai Magdival

HAL Korzó – Különleges halételek
(Halas vendéglátósok kitelepülése az üzletsor előtt)
Kézművesek
Családi,- és gyermekprogramok
Látványos akváriumok a Teátrum Kávéház teraszán

Samu György


Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/samuka942
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu.gyorgy@mndsblog.com

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Szutor Márk
© Samu György
© Téglás László
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Változások az Air France London Heathrow – Párizs Charles de Gaulle – London Heathrow járatain.

A tegnapi nap során juttatta el hozzánk sajtóközleményét az Air France, melyben tájékoztatni szeretnének mindenkit arról, aki a címben említett viszonylaton tervezi párizsi, vagy éppen londoni kiruccanását.

Az francia nemzeti légitársaság ugyanis hamarosan átveszi a legújabb Boeing 787-9 Dreamliner-ét, és a promóció értelmében, ezen a rövid úton tervezik népszerűsíteni mindazt, amit a long-haul útjaik során élvezhetnek azok, akik az Air France-t választják az utazásaikhoz.

Lássuk akkor a részleteket!

Nos a jelenlegi bejelentéssel együtt az Air France meghirdette az eddigi legalacsonyabb árait is az oda-vissza viszonlyaton. Mindössze £79-ért utazhattok Economy, valamint £279-ért Business Class-on.

A fent említett árak már magukban foglalják a viteldíjat, a repülőtéri illetékeket és adókat, valamint egy kézipoggyász fedélzetre vitelét. És oda-vissza történő utazásra értendőek London Heathrow és Párizs Charles de Gaulle repterek között. A hitelkártyával rendezett tranzakciókra az Air France a foglalás értékének 1,5%-át számítja fel, melynek maximális értéke £15 utasonként.

Ahhoz, hogy ezzel a géppel repülhessetek nem kell mást tennetek, mintsem.

  1. február 6-a, és 2017. október 28-a között lefoglalni az adott viszonylatra egy oda-vissza jegyet az alábbi járatokra, mely esetben garantáltan a Boeing 787-9 Dreamliner fedélzetén találjátok majd magatokat.

AF1680
CDG – LHR
Charles de Gaulle – London Heathrow
Ind – Érk
07:25 – 07:45

AF1681
LHR – CDG
London Heathrow – Charles de Gaulle
Ind – Érk
09: 40 – 11:55

A fentebbi időpontok minden esetben az indulási, és / vagy érkezési reptér helyi időzónája szerint lettek feltűntetve.

A tájékoztatás nem teljeskörű, további részletekért kattintsatok erre a linkre, vagy látogassátok meg az airfrance.com weboldalt.

Ami pedig engem illet, bár alapvetően az Air France nem tartozik azok közé a társaságok közé, akik az első helyen állnak, amennyiben a Budapestre, vagy más európai nagyvárosba tervezem az utazásomat. Ezt a lehetőséget azonban nem feltétlenül hagyom majd figyelmen kívül az elkövetkezendő utazásaim során.

Amennyiben pedig bármi kérdésetek van, akár a foglalást, akár az Air France-t, vagy bármely más SkyTeam légitársaságot illetően, akkor ne habozzatok megkeresni minket. Akár a kommentek között, akár az elérhetőségeinken.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50 gmail

Szutor Márk

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
English Blog: http://www.markszutor.wordpress.com/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: youtube.szutormark@outlook.com

 

 

2000px-air_france_logo-svg

Új útvonalak a British Airways-től!

A mai nap során a kedvenc légitársaságom bejelentette, a 2017-es menetrendjét. Melyben nem egy újdonságot találtunk.

Ennek megfelelően most ezeket szeretnénk megosztani veletek.

Nem is húzzuk tovább az időt, lássuk a részleteket!

New Orleans

A British Airways jelenleg az egyetlen olyan légitársaság, amely az Egyesült Királyságból, közvetlen járatot biztostít New Orleans-ba. Heti négy járattal London Heathrow és Louis Armstrong repülőterek között. Mindössze 10 levegőben töltött óra után gyakorlatilag pillanatok alatt élvezhetitek a szabadságotokat az amerikai nagyvárosban.

New Orleans több szempontból is megigéző, kezdve a Bourbon Street minden négyzetcentijétől, egészen az éttermek kiváló pezsgő, és osztriga kínálatán át. A város kalandvágyó barátoknak, szerelmes,- vagy házaspároknak egyaránt kiváló élményt nyújthat. A legendásnak számító bárjaival, és természetesen a Mardi Gras-t sem kéne kihagynunk ebből a sorból.

A British Airways a Heathrow – Louis Armstrong járatait a vadonatúj Boeing 787 Dreamliner flottájával üzemelteti majd. Ennek megfelelően az elérhető utazási osztályok, a turista (Economy / World Traveller), prémium turista (Premium Economy / World Traveller Plus), illetve üzleti (Business / Club World) osztályok lesznek.

A foglalási rendszer szerint a járatok 2017. március 27-én indulnak. BA0224 valamint BA0225 járatszámok alatt.

Melyek menetrendje a következők szerint alakul

BA0225
LHR – MSY
London Heathrow – Louis Armstrong
15:40 UK Local – 19:40 CST
Boeing 787 Dreamliner

BA0024
MSY – LHR
Louis Armstrong – London Heathrow
21:20 CST – 12:00(+1) UK Local
Boeing 787 Dreamliner

760x211-787-airborne

És ezen felül még rengeteg másik lehetőség vár rátok, hogy a 2017-es év folyamán kiélvezzétek azokat a szolgáltatásokat amit a British Airways nyújthat nektek. Melyekről további információkat az alábbi linken szerezhettek. Amit mindenképpen javasolnék, hiszen már most olyan árakat biztosít a Brit légitársaság, amikkel egyszerűen fel tudják venni a versenyt a low-cost vetélytársakkal.

http://www.britishairways.com/en-gb/flights-and-holidays/flights/new-routes?DM1_mktgCat=Email&DM1_MktgSubCat=2&DM1_campaign=1000001530671000gbw7k4xb&DM1_Chksm=123938498&DM1_SRC=&utm_source=eD&utm_medium=Email&utm_campaign=Email&utm_term=1000gbw7k4xb&utm_content=100000153067#top

Egyelőre ennyi lenne! Hamarosan ismét jelentkezünk a Hét Appja Bővebben sorozatunk iOS applikációjával, majd azután természetesen az Android változat sem maradhat szavak nélkül.

És, ha már az appokról beszélünk, amennyiben már most a foglaláson gondolkoztok, akkor a British Airways mobil operációs rendszerére írt appjait az alábbi linkeken keresztül tudjátok letölteni.

app-store-icon_2x

google-play-icon_2x

windows-phone-icon_2x

logobbappworld

Addig is reméljük, hogy tetszett ez a cikk, illetve hasznosnak találtátok azokat az információkat, amiket itt leírtunk nektek! Amennyiben igen, akkor kérlek, hogy nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben pedig nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50 gmail

Szutor Márk

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
English Blog: http://www.markszutor.wordpress.com/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: youtube.szutormark@outlook.com

british-airways-logooneworld3