2017. év, 15-ik heti hírösszefoglaló

Elérkezett a húsvét, így gondolom minden Úr locsolkodni megy, és minden Hölgy várja sok-sok szeretettel őket, na meg persze meglepetésekkel is. Viszont hiába van ünnep, jöjjön az e-heti hírösszefoglalónk:

Hírek a nagyvilágból

Belföld

Ne essünk túlzásba

Igen hamarosan itt van a locsolkodás “illata”, vagyis a levegőben már érződik, de nem kell túlreagálni ezt a szokást/ünnepet.

Hogy miért mondom ezt? Mivel verekedés lett pénteken délután abból, hogy a X. kerületi Kozma utcában haladó 68-as buszon két férfi azzal szólított meg egy házaspárt, hogy szeretnék az asszonyt húsvét alkalmából meglocsolni.

Mivel a pár ezt nem szerette volna, szóváltás, majd dulakodás alakult ki a férfiak között, kölcsönösen ütni kezdték egymást. Ekkor a férj egy kést vett elő, mire a másik két férfi abbahagyta bántalmazását.

A BRFK járőrei a helyszínen elfogták és előállították a három férfit. Garázdaság gyanúja miatt indult ellenük eljárás.

Szóval ha kérhetem mértékletesen locsoljuk meg a Hölgyeket, és ne erőszakoskodjunk velük, hiszen az senkinek nem tesz jót.

Samu György


Tevecsikó született a Veszprémi Állatkertben
Tevecsikó született a veszprémi állatkertben, a kancacsikó már látható a vadaspark tevekifutójában – közölte az állatkert igazgatója.

Török László elmondta, hogy az állatkert legújabb lakója, aki április elsején látta meg a napvilágot, csaknem 30 kilogrammot nyom.

Hozzátette: Kata, a tevekanca nagy gonddal őrzi és táplálja kicsinyét, a gondozók pedig felváltva figyelik első rezdüléseit.

A kis teve az Afrika szavanna melletti tevekifutóban lakik, a csapat vele együtt immár hat tagot számlál.

Török László beszélt arról is, hogy a kétpúpú tevék közkedvelt állatkerti állatok, főként különleges megjelenésük miatt. A teve kiválóan alkalmazkodik a szélsőséges életkörülményekhez, télen a mínusz 30, nyáron pedig a plusz 40 Celsius-fokot is elviseli. A közhiedelemmel ellentétben, púpjaiban nem vizet, hanem zsírt raktároz, amelyből energiát képes nyerni hosszú vándorlásai alatt.

Samu György


Technológia

Windows 10 Creators Update

Legutóbb 2016. júniusában kaphattak egy nagyobb frissítést a Windows 10 felhasználók, amikor is az Windows 10 Anniversary Update megjelent. A Microsoft fejlesztői most azonban úgy tűnik nem szerettek volna várni az egy éves évfordulóig, így a Windows 10 Creators Update már elérhető a legtöbb régióban. És amennyiben nem jelenik meg a frissítések között, úgy természetesen meggyorsíthatjátok a folyamatot, és már most letölthetitek a legújabb verziót. Melynek részleteiről az alábbi videóban számol be nektek a Microsoft szóvivője.

Szutor Márk


Windows 9, What the actual F***?

Bár ironikus, hogy visszafele haladunk a verziószámokkal, de természetesen jelenleg nem hagyhattuk ki a Linus Media Group videóját sem a fentebbi hírek fényében, amiben a Windows 9-ről beszélnek. Na, de mi is ez a Windows 9? Valóban lenne egy Microsoft Operációs rendszer, amit teljesen elfelejtettünk? Ami bejelentésre sem került? Nos, ez a videóból kiderül.

Szutor Márk

 

Légiközlekedés

A hét applikációja

Android

 Trainline EU

Költséghatékonyan szeretnél Európán belül utazni vonattal vagy akár busszal? Mindezt gyorsan és egyszerűen meg tudod tenni online a Trainline  EU-val, amit több mint 1,8 millió regisztrált felhasználó használ.

További részleteket szerdán olvashattok!

google-play-icon_2x

Téglás László


iOS

British Airways Perfect Days

 

app-store-icon_2x

Szutor Márk


Windows Phone

Skyscanner

Olcsó repülőjáratra van szüksége, és gyorsan? Keressen több mint 1000 légitársaság több millió járata között, és találja meg a legolcsóbbat másodpercek alatt az ingyenes Skyscanner Windows alkalmazással.

windows-phone-icon_2x

Samu György


Film,- és Média

Star Wars The Last Jedi Trailer

Csillagok Háborúja rajongók figyelem, bár tudom nem mi vagyunk az elsők, akik feldolgozzák majd ezt az előzetest, de valószínűleg nem is az utolsók. Így mindazoknak, akik hozzám hasonlóan rajonganak a franchise iránt, most megtekinthetik a legújabb részleteket az idén bemutatkozó filmből.

Szutor Márk


Sport

Labdarúgás

Bajnokok Ligája

Negyeddöntő első forduló

Bayern München – Real Madrid

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Bundesliga tabellát vezető bajor csapatnak az 2 -1 es vereség igencsak kedvező, hiszen ennél sokkal több gólt is kaphattak volna a királyi gárdától. Ha nincsen Manuel Neuer, a hazaiak hálóőre, akár akkora gólkülönbség is kialakulhatott volna a két csapat között mint a 2014-es elődöntőben.

Juventus – Barcelona

Elég nehezen lehet elképzelni, hogy Luis Enrique együttese ismét képes lenne egy olyan bravúrra melyet a Paris Saint Germain ellen hajtott végre korábban, hiszen az Öreg hölgy elleni találkozó után 3 – 0 volt az eredményjelzőn az olasz bajnok számára.

Habár fél lábbal már tovább jutott a Juventus az elődöntőbe, a futballban bármi megtörténhet, erre figyelmeztetett Masimiliano Allegri is:

Nincs még vége, jövő héten is bátran kell játszanunk. Ugyanakkor tisztában vagyunk a Barca gyengeségeivel és saját erősségeinkkel.

Borussia Dortmund – AS Monaco

Eredetileg kedden kellett volna találkoznia a két csapatnak a Signal Iduna Park gyepén, azonban a Dortmund csapatbusza ellen elkövetett hármas robbantásos merénylet miatt elhalasztották egy nappal a mérkőzést.

Ahogy az várható volt, egy ilyen incidens nem múlik el nyom nélkül, a dortmundi játékosok teljesítményén látható volt a sokk hatása. A mérkőzést végig a Monaco uralta, a találkozó végén 2 – 3-as eredménnyel vonulhattak a csapatok az öltözőbe.

Atletico Madrid – Leicester City

A másik spanyol fővárosi csapat és az angol bajnok közötti mérkőzés nem múlt el hiba nélkül, hiszen a jogtalanul megadott 11-es elég volt a végső eredmény beállításhoz.  Az első forduló  1 – 0 eredménnyel zárult,  ami azt jelenti, hogy hajtós visszavágóra számíthatunk.

Téglás László


Szurkolók a szurkolókért

A keddi bombamerényletet követően rengeteg monaco-i szurkoló volt úgy, hogy a meccs után egyből ment volna haza, de így, hogy elhalasztották egy nappal, nem volt hova menniük. A hazai szurkolók szolidaritásból igyekeztek minél több idegenbeli drukkert elszállásolni.

Téglás László


3-as pályázat a 2026-os vb-re

Hétfőn három ország nyújtott be pályázatot a 2026-os labdarúgó világbajnokság megrendezési jogáért, ráadásul együtt szeretnék lebonyolítani amennyiben sikeresen elnyerik azt. A kérdéses három nemzet az USA, Mexikó és Kanada.

A 80 mérkőzésből 60-nak az USA, míg 10-10 a másik két ország között oszlana el a rendezést tekintve. A korábban 32 csapatos tornát 48 csapatra bővítették, így a 64 mérkőzés helyett 80-at kell lejátszaniuk a tornán részvevőknek.

Téglás László


Gasztronómia

Ez alkalommal valami “ünnepibb” receptet választottam ki, viszont sajnos elég sok a macera vele, de megéri. A recept nem más, mint egy kis Bárányborda fűszeresen.

Bárányborda

baranyborda

HOZZÁVALÓK

  • 1 fej hagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 6 dkg puha vaj
  • 4 db szárított paradicsom (olajban eltéve)
  • 2 ek magozott fekete olajbogyó
  • 3 ág petrezselyem
  • 4 ág kakukkfű
  • 1 ek fenyőmag
  • 5 dkg szikkadt fehér kenyér
  • 1 tk reszelt citromhéj (kezeletlen)
  • 1 db tojássárgája
  • 1 tk dijoni mustár
  • frissen őrölt bors
  • 2 ek olívaolaj
  • kb. 40 dkg bárányborda csonttal
  • 25 dkg koktélparadicsom
  • A szószhoz:
  • 1,5 dl száraz vörösbor
  • 4 cl balzsamecet
  • 2,5 dl bárány- vagy húslevesalaplé
  • 1,5 ek méz
  • 6 dkg hideg vaj
  • 2 tk kakukkfűlevél
  • frissen őrölt bors

ELKÉSZÍTÉS:

A megtisztított hagymát és fokhagymát apróra kockázzuk, majd 1 ek felhevített vajon üvegesre pároljuk egy serpenyőben. A lecsepegtetett szárított paradicsomot, az olajbogyót, a petrezselymet és a kakukkfüvet finomra, a fenyőmagot durvára aprítjuk. A kenyér héját levágjuk, a belét késes aprítógépben megőröljük. Az előkészített hozzávalókat pépesre dolgozzuk a citromhéjjal, a maradék vajjal, a tojássárgájával és a mustárral, majd megsózzuk, megborsozzuk és letakarva félretesszük.

A mély serpenyőben felforrósított olívaolajon a húst körbepirítjuk, majd megsózzuk, megborsozzuk és áttesszük egy sütőtálba. Egyenletesen megkenjük a fűszeres péppel, és jól rányomkodjuk. Elosztjuk körülötte a koktélparadicsomot, és együtt sütjük a 200 fokra előmelegített sütő középső részében 12-15 percig. A sütőből kivéve letakarjuk alufóliával.

A szószhoz a hús körbepirításához használt serpenyőben visszamaradt zsiradékot felöntjük a borral, az ecettel és az alaplével. Ezután felforraljuk és 1 dl-re besűrítjük 10-15 perc alatt. Belekeverjük a mézet, átöntjük egy kisebb edénybe, és habverővel beledolgozzuk a felkockázott hideg vajat. Beleforgatjuk a kakukkfüvet, sóval, borssal ízesítjük, és letakarva melegen tartjuk.

Az alufóliát levesszük a tálról. A húst visszatoljuk a grill fokozatra kapcsolt sütő középső részébe, és az olajbogyós-fűszeres kérget ropogós barnára sütjük 3-5 perc alatt. Végül a húst a bordacsontok mentén, illetve között felszeleteljük, és előmelegített tányérokra fektetjük. A szósszal meglocsolva, a sült koktélparadicsommal együtt tálaljuk.

Samu György


Programajánló

Belföld

Kékfrankos Április Nagykóstoló –  2017. 04. 22. 14.00 Corinthia Hotel Budapest

Éttermek, borbárok, borszaküzletek, borkereskedések, boriskolák és hotelek számára programunkhoz csatlakozni egy úgynevezett szakmai hálózatban való részvétellel lehet, mely az alábbiak közül egy vagy több elem önálló megvalósítását jelenti április 1. és 30. között:

  • Korábban csak palackkal elérhető kékfrankosok pohárra való kínálása.
  • Kékfrankos kínálása pohárra napi/heti/aktuális ajánlat fogásaihoz.
  • Kékfrankos borkóstoló szervezése.
  • Kékfrankosra/kékfrankos termelőre épülő borvacsora szervezése.
  • Kékfrankosra épülő egyéb gasztronómiai program (pl. csokoládé és bor kóstoló) szervezése
  • Mini borkurzus szervezése kékfrankos témában.
  • Kékfrankos borok kedvezményes palackos értékesítése vagy kékfrankos csomag összeállítása.
  • Kékfrankosra épülő gourmet szállásajánlatok, csomagok kialakítása.
  • A Kékfrankos Április kommunikációs program támogatása marketing eszközökkel (szájmarketing, honlap, hírlevél, általunk biztosított plakát és programajánló füzetek kihelyezése stb.).

Elővételi jegyek 1.000 Ft kedvezménnyel kaphatók.
EXTRA MEGLEPETÉS! Ajándék kékfrankos bor a jegyek mellé.

Jegyeket az alábbi LINK – en tudnak vásárolni.

Samu György


Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, illetve osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor pedig iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok bármelyikén.

Mégegyszer köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: szutor.mark@mndsblog.com

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/samuka942
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu.gyorgy@mndsblog.com

Téglás László

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Szutor Márk
© Samu György
© Téglás László
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

2017. év, 13-ik heti hírösszefoglaló

Sziasztok! Eltelt még egy hét, és az időjárás átváltott tavasziasra. Most már elő lehet venni a rövidebb nadrágokat a férfiaknak, illetve a hölgyeknek a szoknyát. Na de akkor nézzük a híreinket:

Hírek a nagyvilágból

Belföld

A héten ünnepelte volna 90-edik születésnapját a legenda

16196047_98a74da9e30a060f0fe850d8d0e140a3_wm

Szombaton, április elsején lett volna 90 éves Puskás Ferenc.  A nyolcvanötszörös magyar válogatott futballista 84 gólt rúgott a válogatottsága alatt, amit az óta nem tudott megdönteni senki a világon. Neki köszönhető, hogy a Kispest (mai Honvéd) világhírűvé vált, később pedig a Real Madridot erősítette, ahol szintén további rekordokat döntött meg.

Születésekor Purczeld Ferencként anyakönyvezték, azonban magyarosította a nevét Puskásra. Olimpiát és világbajnokságot nyert, sőt miután külföldre emigrált és leigazolt a királyi gárdához már 40 éves volt. Hosszú betegeskedés után 2006. November 17-én hunyt el.

Téglás László


Kamu aranytömböt akart eladni Újbudán

Egy 40 éves román állampolgár 2017. március 30-án 13 óra 30 perc körül felment a sértett újbudai lakására, ahol közel hatmillió forintért eladott egy aranynak látszó fémtömböt.

 20170104030702-480x319

A sértett ezt követően a lakásában hagyta a férfit és elment, hogy bevizsgáltassa az „aranytömböt”. A férfi, amikor leért a kocsijához észrevette, hogy valami nincs rendben a tömbbel, majd felnézett a lakásához és látta, hogy a román férfi az erkélyén átmászva próbál betörni a szomszéd lakásba.

A sértett értesítette a rendőröket, akik a helyszínen elfogták az elkövetőt, majd megállapították, hogy ellene több elfogatóparancs van érvényben csalás és zaklatás bűntett miatt így előállították.

Samu György


Hasba szúrta magát a legbénább rabló

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat S. János 40 éves budapesti lakos ellen rablás bűntett kísérlete miatt.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2017. március 30-án 13 óra körül Budapesten, a X. kerület Kápolna utcában késsel a kezében odalépett a sértetthez, és azt követelte tőle, hogy adja át a pénzét.

Az idős nő ennek nem tett eleget, de sikerült rávennie S. Jánost arra, hogy a nagyobb haszon reményében felkísérje a lakásához. A sértett lélekjelenlétének köszönhetően nem a saját ajtajához vezette a férfit, hanem egy másik bejárathoz. Miután kopogtattak, a nő szomszédja nyitott ajtót a kutyájával, akitől az elkövető megijedt és elmenekült a helyszínről. A történtekről a sértett tett bejelentést a segélyhívón keresztül.

A nyomozók éppen a szemlét folytatták a rablás helyszínén, amikor váratlanul S. János megjelent ott, és közölte a nyomozókkal, hogy ő követte el a bűncselekményt, ezért a rendőrök előállították.

Mivel az egyenruhások észlelték, hogy sérülés van a férfi hasán, ezért értesítették az Országos Mentőszolgálatot. A vágás körülményeiről úgy nyilatkozott, hogy

azt menekülés közben okozta véletlenül saját magának a rablásnál használt késsel.

A nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Samu György


Külföld

Letartóztatták az államügyészt

Mexikó egyik államának főügyészét kábítószer-csempészet miatt letartóztatták az Egyesült Államokban. A 45 éves Edgar Veytiát, a csendes-óceáni partvidéken fekvő Nayarit szövetségi állam főügyészét a kaliforniai San Diego-ban tartóztatta le a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) kábítószer-ellenes csoportja.

Veytia 2013 óta állt a mexikói szövetségi állam legfőbb vádhatóságának élén. Nayarit az elmúlt években különösen hírhedtté vált bandaháborúiról, a drogkartellek erőszakoskodásairól, és az Egyesül Államokba irányuló drogkereskedelem egyik elosztó központjaként tartották számon.

Az FBI – az amerikai kábítószer-ellenes hivatallal és a szövetségi belbiztonsági minisztériummal együttműködve – régóta figyelte a főállamügyészt, és tőrbe csalta. Hétfőn fogták el, de ezt az FBI szóvivője csak szerda este hozta nyilvánosságra. Közben már vádat is emeltek Veytia ellen, aki az ügyészség szerint 2013 januárja és 2017 februárja között heroin, kokain, metamfetamin és marihuána gyártásában, Amerikába csempészésében és elosztásában vett részt.

Samu György


Sport

Labdarúgás

Egyre kevesebb az esély Bajnokok Ligájába jutáshoz

Axel Schmidt_Reuters

Továbbra is bukdácsol a Hertha BSC a Bundesligában. A fővárosi csapat jó pár alapemberét is kénytelen volt nélkülözni a Hoffenheim elleni rangadón, mely a 26. forduló volt a német bajnokságban. A találkozó végén a vendég csapat gyűjthette be a 3 pontot. Ezzel a győzelemmel a Hoffenheim előrébb lépett a tabellán a 3. helyre, mely automatikus belépést ad a Bajnokok Ligájába. Sőt a Köln csak egy győzelemre van Dárdai Pál együttesétől, akik ebben az évben 9 bajnoki meccs után csak 3-szor gyűjtötték be a 3 pontot, a maradék 6 meccsen pont nélkül távoztak.

Téglás László


Még nincs vége

Varga György_MTI.jpg

Habár a válogatottságtól visszavonult Király Gábor, aki 108-szor lépett pályára nemzetközi tornákon, úgy érzi, hogy még jó pár évet le tud húzni az, NB1-ben. Főleg, hogy most hosszabbított a Haladással egészen 2019. Június 30-ig.

A szombaton 41. életévét betöltő kapus új rekordot állíthat fel ismét, hiszen 40 felett rég volt aktív játékos a hazai bajnokságban. A szombathelyi csapat nem csak vele hosszabbított, hanem Bosnjak Pedraggal is, aki szintén további két évre írt alá.

Téglás László


Épülhet az új Puskás Stadion

Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja (KKBK), aláírta a szerződést a közbeszerzési pályázat nyertesével, a közösen induló ZÁÉV Építőipar Zrt.-vel és a Magyar Építő Zrt.-vel. Az építésre fordítandó költségek megmaradtak, tehát továbbra is 142, 85 milliárd forint. Amennyiben a stadion nem készül el 2019 végére, napi 142 millió forintnyi kötbért határoztak meg a szerződésben.

Téglás László


Ökölvívás

Ismerős arc lett az elnök

Egyedüli indulóként Erdei Zsoltot választották meg a Magyar Ökölvívók Szövetségének (MÖSZ) az élére. Sajnos az újdonsült elnöknek nem kevés problémával kell szembesülnie, hiszen gondoskodnia kell majd az utánpótlás hiányáról és a rég óta tartó eredménytelenséggel is.

Téglás László


Téli olimpia

Első magyar a 2018-as téli olimpián

Tóth Ivett téli olimpia.jpg

Hivatalosan kvalifikált Tóth Ivett a Helsinkiben lezajlott műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság női versenyében, ahol a 2. helyet szerezte meg és ezzel automatikusan részt vesz majd a 2018-as téli olimpián melyet Pyeongchangban fognak megrendezni.

Az egyéni eredményeket tekintve 24 kvótát határoztak meg. Sebestyén Júlia tanítványa a 23. helyen végzett az olimpiai rangsorban. A rövid program végén a 14. helyen állt a 18 éves sportoló azonban az utána következő pénteki kűrben egyszer elesett és ezzel 6 helyet csúszott hátrébb, de így is sikerült megszereznie az indulást érő helyet Magyarországnak.

Tóth az alábbiakat nyilatkozta a verseny után:

Nem lehetek csalódott. Hosszú szezon volt és a kűrre mentálisan elfáradtam. Sikerült előrelépni ebben a szezonban, jövőre pedig még jobb szeretnék lenni.”

-mondta az M4 Sportnak Tóth Ivett, aki elárulta, megérte nagyobb hangsúlyt fektetni a rövid programra, mert így bejutott a döntőbe.

Téglás László


Technológia

 Samsung Galaxy S8 / S8+

Alapvetően nem nagyon követem Dave Lee csatornáját. Mostani videója azonban mindenképpen felkeltette az érdeklődésemet.

Vajon érdemes-e bárkinek is megvásárolnia a Samsung Galaxy S8-at? Nos nézzétek meg a videót, és kiderül!

Szutor Márk


Acer Predator 21x

Nos azt hiszem az alábbi monstrum indulhatna a világ legőrültebb laptopjainak versenyén. Nem csak a 21 colos képátlója miatt, de a $9.000 dolláros ára miatt is. Lássuk, hogy Linus mit gondolt róla?

Szutor Márk


Légiközlekedés

Levegőben a legnagyobb Dreamlier

Először emelkedett a levegőbe a Boeing kompozit szélestörzsűjének legnagyobb befogadóképességű változata, a 787-10 Dreamliner 2017. március 31-én. A repülőgép prototípusa az amerikai gyártó Dél-Karolinában működő üzemegységéhez tartozó repülőtérről végezte el első felszállását.

A Rolls-Royce Trent 1000 TEN típusú hajtóművekkel felszerelt, N528ZC lajstromú prototípus március 31-én, helyi idő szerint délelőtt fél 10 után nem sokkal szállt fel és kis híján öt órát töltött a levegőben.
Az eseményről készült videó összeállítást alább tekinthetitek meg!

https://www.facebook.com/plugins/video.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2FBoeing%2Fvideos%2F1622826337745897%2F&show_text=1&width=560

Szutor Márk


A hét applikációja

Android

Receptkereső

Nem vagy biztos, hogy milyen alapanyagok kellenek az ebédhez? Vagy valami újat szeretnél kipróbálni? Ebben lehet a segítségedre Precognox alkalmazása, amelyet kreatív módon a Receptkereső névvel láttak el.

További részleteket szerdán olvashattok!

google-play-icon_2x

Téglás László


iOS

Shapr

app-store-icon_2x

Szutor Márk


Windows Phone

Angol Magyar Szótár

Elég sokunkkal előfordult már, hogy egy-egy szó nem jutott eszünkben, és nem volt nálunk szótár. És, ha rontani akarok rajta, akkor ez utazás közben történt meg velünk. Na ezen helyzet elkerülése végett tesztelem ezen a héten ezt az appot.

Véleménnyel és részletekkel a szokott időben jelentkezek.

windows-phone-icon_2x

Samu György


Film és média

Szutor Márk


Gasztronómia

Recept

Bajai halászlé

bajai-halaszle-emese-konyhajabol

A bajai halászlé készítéséhez végy egy nagy kanál jókedvet, egy csipet humort és nagy adag lelket. Ha ezek a hozzávalók megvannak, nekiláthatsz a főzésnek!

A mennyei halászléhez 5 fő részére szükséged lesz:

  • 3 kg halra, melynek – nézd meg jól – ¾-e ponty legyen
  • a halhoz kilónként egy szép, nagy fej vöröshagymára
  • három púpozott evőkanál édes-nemes őrölt piros paprikára
  • sóra
  • 4-5 db erős cseresznyepaprikára vagy Erős Pistára
  • gyufatésztára

Először a hallal törődj. Ha sikerült megtisztítani, tedd félre a halikrát és a tejet, de nehogy megsózd! A halat viszont irdald be, szeleteld fel, és sózd meg ízlésed szerint. Eztán tedd félre egy órát pihenni. A vöröshagyma következik: tisztítsd meg és – könnyek közepette – vágd apró kockákra. Ha ezzel sikeresen előkészültél, és a hal még áll, ideje, hogy pihenj egyet!

Az óra leteltével előveheted a bográcsot. Tedd bele először a halszeleteket, a hagymát, majd öntsd fel vízzel. A víz mennyisége a haltól függ, kilónként 1,1 – 1,2 liter vizet önts rá. A bogrács alá ekkor már begyújthatsz, minél nagyobb tüzet rakj, hadd rotyogjon az illatos hallé! Azért időnként nézz rá, és ha azt látod, hogy elforrta a habját, szórd bele a paprikát. Ekkor már összetéveszthetetlen halászlé illat fog terjengeni a környéken, számíthatsz néhány sűrűn nyeldeső, arra tévedő látogatóra.

Ha már 15-20 perce főzöd a levet, itt az ideje, hogy beletedd a belsőségeket és a csípős cseresznyepaprikát. Ettől lesz igazán pikáns a hallé íze! Lassan megkóstolhatod, s ha úgy érzed még nem tökéletes, ízesítsd bátran. Közben ne felejtsd el a tésztát sem kifőzni egy külön fazékban.

A forrástól számított fél óra elteltével már kész is a műved! A halat külön tálald, a levet lehet a tésztával vagy attól külön is. Bízhatsz a sikerben, a csodás, gőzölgő lének, a mindent átjáró illatnak, a lágy paprikás íznek senki sem fog tudni ellenállni!

Jó étvágyat kívánunk mindenkinek, és kellemes főzést!

Samu György


#WorthIt

Ismét itt van Adam és Steven, akik most három különböző steak-ről próbálják megállapítani, hogy vajon melyik is az, amelyik a legjobban megéri?!

Szutor Márk


Programajánló

Belföld

II. Jótékonysági Élményautózás

jotek.jpg

Élményautózással és motorozással egybekötött adománygyűjtés 2017. Április 8 – 2017. Április 9-ig.

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Kulturális Intézménye (BVKI), helyi vállalkozók és lelkes önkéntes barátok szervezésében kerül megrendezésre a jótékonysági rendezvény.

Helyszín: Badacsony MOL benzinkút mellett található alsó parkolók.
GPS-koordináta: 46.786414, 17.505205

A belépés díjtalan, a szervezők adományokat, tombolatárgyakat elfogadnak. A tombolatárgyak leadására lehetőség nyílik a helyszínen, illetve a BVKI Irodájában, 8258 Badacsonytomaj Fő út 14.

Vendégeink éhségét illetve szomját a helyi vállalkozók csillapítják.

Tervezett Program:
2017.04.08.:

  • 10:00 Látványos felvonulás (Útvonal: Badacsonytomaj Káptalantóti út (46.810654, 17.514666) – Fő út – 71 sz. főút – Badacsony MOL benzinkút)
  • 11:00 Rendezvény megnyitó, pályabemutató
  • 11:00-18:00 Élményautózás és motorozás a képeken látható sorszámozott járművekkel
  • 12:00-18:00 Tombola vásrálási lehetőség
  • 14:00 Motoros bemutató
  • 14:30 Tűzoltóság roncsvágás, tűzoltási bemutató
  • 15:00 Tapolcai Sport Egyesület Modellező Szakosztály, RC Veszprém
    modellezöi bemutatója
  • 15:00-17:00 Kerékszerelő verseny
  • 18:00 Tombola sorsolás és Kerékszerelő verseny eredmény hirdetése
  • 19:00 Szabadtéri Retro Disco Dj Robival kifulladásig.

Az esemény hivatalos honlapját ITT éritek el.

Samu György


Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!

Amennyiben tetszett ez a tartalom, akkor kérlek, nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez eljusson. Ha nem szeretnétek lemaradni a további akciókról, illetve tájékoztatásokról sem, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessétek a M&D Blog további bejegyzéseit az alábbi közösségi média platformokon.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100003020191199
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu942@gmail.com

Téglás László

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Szutor Márk
© Samu György
© Téglás László
Copyright by M&D’s Blog 2014-©