Címke: görög

Nyerjetek Aegean Airlines repülőjegyeket a Budapest Airporttal!

És, ha már említettük a Görög légitársaságot, akkor nem is jöhetett volna jobbkor ez a lehetőség!

Hiszen az akciós ajánlatok mellett most akár ingyen utazhattok Athénba.

Ehhez nincs is más dolgotok, mint részt venni a Budapest Airport nyereményjátékában!

Lássuk a részleteket!

Budapest Airport Aegean Nyereményjáték

Tudtátok, hogy

– az Aegean Airlines menetrendszerinti járatai egész évben üzemelnek, így bármikor, bármely görög város, sziget könnyen elérhető főszezonon kívül is?

– a légitársaság útvonalai közül 31 járat belföldi, vagyis görögországi útvonalat jelent?

– rövid athéni csatlakozással Korfu, Kréta, Rodosz, Zakinthosz, Szantorini, Mikonosz, Kiosz vagy akár Parosz is elérhető – csakhogy néhányat említsünk a 31 görög úti cél közül.

– a nemzetközi útvonalak szinte egész Európát lefedik, de számos közel-keleti útvonal is a legnépszerűbbek közé tartozik. Közülük talán Bejrút, Amman, Larnaka, Tel Aviv a leginkább keresett.

– ártípustól függetlenül minden utast a napszaknak megfelelő meleg étellel, frissítővel, sörrel-borral, és kávéval kínálnak a fedélzeten?

– Az Aegean Airlines klasszikus modellben üzemelő légitársaság?

– az Aegean Airlines a Star Alliance szövetség tagja?

Válaszoljatok most 4 napon keresztül kérdéseinkre és legyetek Ti a szerencsések, akiket elrepít az Aegean Airlines Athénba.

A játék időtartama: 2019. február 25. – március 1. éjfél.
A sorsolás időpontja: 2019. március 4. 14 óra

A nyereményjátékban az alábbi linkre kattintva tudtok részt venni!

https://www.bud.hu/utazas/vasarlas_es_elmenyek/aktualis/aktualis_nyeremenyjatekok/aegean_airlines_menj_tovabb_31_gorog_celallomas_122_nemzetkozi_celallomas.html

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, illetve osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor pedig iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok bármelyikén.

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/samuka942
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu.gyorgy@mndsblog.com

1280px-aegean_airlines_logo-svg

logo

© Samu György
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Reklámok

Foglaljatok 20% kedvezménnyel az Aegean Airlines járatain!

Ismét kiváló lehetőségetek van arra, hogy olcsóbban utazzatok Közép,- és Kelet-Európa legjobb regionális légitársaságával.

Hiszen a görög vállalat 20% kedvezményt biztosít mindenkinek 4 nemzetközi úticéljára.

Így a már most tervezett nyaralásotokat könnyedén kiegészíthetitek egy a városban töltött hosszú hétvégével.

Lássuk a részleteket!

unnamed

A foglalás feltételei:

Az akció csak és kizárólag a 2019. március 4-én 23:59 EET-ig (Eastern European Time) az aegeanair.com weboldalon véglegesített, új foglalásokra érvényes. Amennyiben az utazásotok a légitársaság által megjelölt időszakba esik. Mely 2019. május 6-a, és 2019. június 20-a között kell, hogy megtörténjen!

Az ajánlat minden görög reptérről induló, vagy bármely görög reptérről tovább közlekedő csatlakozó járatra érvényes, mind egy irányú, mind oda-vissza történő utazás esetén. Amennyiben az utazásaitok Baselbe, Zurichbe, Genfbe, vagy Helsinkibe tervezitek.

A 20% kedvezmény már a foglalás előtt levonásra került a jegyek árából az Aegean foglalási rendszerében, így a weboldalon már a kedvezményes árak kerülnek feltűntetésre.

A 20% kedvezmény a viteldíjból, és az üzemanyagfelárból értendő. Azonban nem csökkenti a repülőtéri illetékek, és adók árát.

A tájékoztatás nem teljeskörű, további részletekért és foglalásokért látogassátok meg az aegeanair.com weboldalt.

És amennyiben szeretnétek az Aegean Airlines bármelyik belföldi úticélján szállást foglalni magatoknak, úgy azt természetesen legújabb partnerünkön a booking.com-on keresztül tudjátok megtenni!

Screen Shot 2018-08-29 at 08.28.55

Amennyiben pedig bármi kérdésetek van, akár a foglalást, akár az Aegean Airlines-t, vagy bármely más Star Alliance légitársaságot, illetően, akkor keressetek fel minket nyugodtan, akár a kommentek között, akár az elérhetőségeinken.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, illetve osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor pedig iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok bármelyikén.

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

1280px-aegean_airlines_logo-svg

© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Íme az Aegean Airlines legújabb biztonsági tájékoztató videója!

Megmondom őszintén valamilyen szinten furcsának tartom ezeket a szokásokat a légitársaságok részéről.

Hogy a közösségi média felületeiken keresztül publikálják az amúgy a fedélzeten vetítendő videókat.

Azonban az Aegean Airlines most az NBA sztárral Giannis Antetokounmpoval együttműködve hozta létre a legújabb biztonsági tájékoztatóját!

A videót alább láthatjátok!

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, illetve osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor pedig iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok bármelyikén.

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

1280px-aegean_airlines_logo-svg

© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Már most a nyaralásotokat tervezitek?

Ez esetben nem is lehetne jobb hírünk számotokra.

Hiszen az Aegean Airlines jelenleg €19-ért kínál belföldi jegyeket, a légitársaság 400.000 férőhelyén.

Lássuk a részleteket!

Screen Shot 2019-02-16 at 11.32.52

A foglalás feltételei:

Az akció az összes az Olympic Air által üzemeltetett közvetlen belföldi járatra, és a 2019. február 19-én 23:59 EET-ig (Eastern European Time) megkötött foglalásokra érvényes. Amennyiben az utazásotok időszaka 2019. március 13-a, és 2019. október 26-a közé esik. A fent említett árak egy irányú utazásra értendők, és magukba foglalják a viteldíjat, a repülőtéri illetékeket, és adókat, valamint az üzemanyagfelárat. És csak és kizárólag az aegeanair.com weboldalon lefoglalt jegyek esetében érvényesek. Az Athénból elérhető legalacsonyabb jegyár €41-tól indul, míg az Athénba induló járatok esetén jegyek már €19-tól elérhetőek. A legalacsonyabb jegyárak Thessaloniki-ből, vagy Thessaloniki-be €19-tól indulnak. Azonban az alábbi útvonalakra az induló ár irányonként €41

  • Thessaloniki – Kalamata – Thessaloniki
  • Thessaloniki – Samos – Thessaloniki
  • Thessaloniki – Chios
  • Sitia – Athén
  • Zakynthos – Athén
  • Skiathos – Athén

A tájékoztatás nem teljeskörű további részletekért, és foglalásokért látogassátok meg az aegeanair.com weboldalt.

És amennyiben szeretnétek az Aegean Airlines bármelyik belföldi úticélján szállást foglalni magatoknak, úgy azt természetesen legújabb partnerünkön a booking.com-on keresztül tudjátok megtenni!

Screen Shot 2018-08-29 at 08.28.55

Amennyiben pedig bármi kérdésetek van, akár a foglalást, akár az Aegean Airlines-t, vagy bármely más Star Alliance légitársaságot, illetően, akkor keressetek fel minket nyugodtan, akár a kommentek között, akár az elérhetőségeinken.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, illetve osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor pedig iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok bármelyikén.

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

olympic_airways_logo1280px-aegean_airlines_logo-svg

© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Fedezzétek fel Görögország minden sarkát az Aegean Airlines akciójával!

Úgy tűnik, hogy az Aegean,- és az Olympic Airlines az amelyik hétről-hétre szeretne elkényeztetni titeket!

És ezen a keddi napon sincs ez másképp, hiszen ismét visszatértünk egy akciós ajánlattal!

Lássuk a részleteket!

aegean_akció_21_01_2019

A foglalás feltételei:

Az akció az összes az Olympic Air által üzemeltetett közvetlen belföldi járatra, és a 2019. január 27-én 23:59 EET-ig (Eastern European Time) megkötött foglalásokra érvényes. Amennyiben az utazásotok időszaka 2019. február 18-a, és 2019. június 20-a közé esik. A 30% kedvezmény már a foglalás előtt levonásra került a jegyek árából az Aegean foglalási rendszerében, így a weboldalon már a kedvezményes árak kerülnek feltűntetésre.

A 30% kedvezmény a viteldíjból, és az üzemanyagfelárból értendő. Azonban nem csökkenti a repülőtéri illetékek, és adók árát.

A légitársaság kedvezményes ajánlata nem vonatkozik az alábbi időszakokban történő utazásra.

2019. március 3 – 2019. március 12
2019. március 22 – 2019. március 26
2019. április 13 – 2019. május 5

A tájékoztatás nem teljeskörű, további részletekért és foglalásokért látogassátok meg az aegeanair.com weboldalt.

És amennyiben szeretnétek az Aegean Airlines bármelyik belföldi úticélján szállást foglalni magatoknak, úgy azt természetesen legújabb partnerünkön a booking.com-on keresztül tudjátok megtenni!

Screen Shot 2018-08-29 at 08.28.55

Amennyiben pedig bármi kérdésetek van, akár a foglalást, akár az Aegean Airlines-t, vagy bármely más Star Alliance légitársaságot, illetően, akkor keressetek fel minket nyugodtan, akár a kommentek között, akár az elérhetőségeinken.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, illetve osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor pedig iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok bármelyikén.

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

olympic_airways_logo1280px-aegean_airlines_logo-svg

© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

30% kedvezménnyel foglalhattok az Aegean Airlines járatain!

Jól indul a szombat reggel!

Hiszen a görög légitársaság ajánlatának köszönhetően most akár 30% kedvezménnyel foglalhatjátok le az utazásaitokat!

Így amennyiben már most a görögországi utazásaitokat tervezitek, mindenképp érdemes kihasználnotok ezt a lehetőséget!

Lássuk a részleteket!

main30off_gren

A foglalás feltételei:

Az akció csak és kizárólag a 2019. január 24-én 23:59 EET-ig (Eastern European Time) az aegeanair.com weboldalon véglegesített, új foglalásokra érvényes. Amennyiben az utazásotok a légitársaság által megjelölt időszakba esik. Mely 2019. február 18-a, és 2019. június 20-a között kell, hogy megtörténjen!

Az ajánlat minden görög reptérről induló, vagy bármely görög reptérről tovább közlekedő csatlakozó járatra érvényes, mind egy irányú, mind oda-vissza történő utazás esetén. A 30% kedvezmény már a foglalás előtt levonásra került a jegyek árából az Aegean foglalási rendszerében, így a weboldalon már a kedvezményes árak kerülnek feltűntetésre.

A 30% kedvezmény a viteldíjból, és az üzemanyagfelárból értendő. Azonban nem csökkenti a repülőtéri illetékek, és adók árát.

A tájékoztatás nem teljeskörű, további részletekért és foglalásokért látogassátok meg az aegeanair.com weboldalt.

És amennyiben szeretnétek a fentebb említett városokban szállást foglalni magatoknak, úgy azt természetesen legújabb partnerünkön a booking.com-on keresztül tudjátok megtenni!

Screen Shot 2018-08-24 at 08.14.34

Amennyiben pedig bármi kérdésetek van, akár a foglalást, akár az Olympic Airlines-t, vagy bármely más Star Alliance légitársaságot, illetően, akkor keressetek fel minket nyugodtan, akár a kommentek között, akár az elérhetőségeinken.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, illetve osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor pedig iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok bármelyikén.

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

1280px-aegean_airlines_logo-svg

© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Görögországon belül utaznátok? Jó hírünk van!

Hiszen az Aegean és az Olympic Airlines közös akciójának köszönhetően már akár €19-ért kaphattok belföldi repülőjegyeket.

És a két válllat, az utazási időszakkal kapcsolatban sem hozott rossz döntéseket.

Így akik már most a nyári utazásaikat tervezik, számukra ez az akció kiváló ajánlat lehet!

Lássuk a részleteket!

aegean_akció_11_01_2019

A foglalás feltételei:

Az akció az összes az Olympic Air által üzemeltetett közvetlen belföldi járatra, és a 2019. január 17-én 23:59 EET-ig (Eastern European Time) megkötött foglalásokra érvényes. Amennyiben az utazásotok időszaka 2019. február 18-a, és 2019. október 26-a közé esik. A fent említett árak egy irányú utazásra értendők, és magukba foglalják a viteldíjat, a repülőtéri illetékeket, és adókat, valamint az üzemanyagfelárat. És csak és kizárólag az aegeanair.com weboldalon lefoglalt jegyek esetében érvényesek. Az Athénból elérhető legalacsonyabb jegyár €41-tól indul, míg az Athénba induló járatok esetén jegyek már €19-tól elérhetőek. A legalacsonyabb jegyárak Thessaloniki-ből, vagy Thessaloniki-be €19-tól indulnak. Azonban az alábbi útvonalakra az induló ár irányonként €41

A tájékoztatás nem teljeskörű, további részletekért és foglalásokért látogassátok meg az aegeanair.com weboldalt.

És amennyiben szeretnétek az Aegean Airlines bármelyik belföldi úticélján szállást foglalni magatoknak, úgy azt természetesen legújabb partnerünkön a booking.com-on keresztül tudjátok megtenni!

Screen Shot 2018-08-29 at 08.28.55

Amennyiben pedig bármi kérdésetek van, akár a foglalást, akár az Aegean Airlines-t, vagy bármely más Star Alliance légitársaságot, illetően, akkor keressetek fel minket nyugodtan, akár a kommentek között, akár az elérhetőségeinken.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, illetve osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor pedig iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok bármelyikén.

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

olympic_airways_logo1280px-aegean_airlines_logo-svg

© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Új Év, Új Utazások! Mindezt akár 40% kedvezménnyel?

Nos igen, az Aegean Airlines ismét meghozta a kedvünket!

Hiszen a Görög légitársaság jelenleg akár 40% kedvezményt biztosít a menetjegyek árából minden nemzetközi útvonalán.

Lássuk a részleteket!

Aegean_akció_03_01_2019

Az ajánlat csak és kizárólag az Aegean

Az akció csak és kizárólag a 2019. január 12-én 23:59 EET-ig (Eastern European Time) az aegeanair.com weboldalon véglegesített, új foglalásokra érvényes. Amennyiben az utazásotok a légitársaság által megjelölt időszakba esik. Mely 2019. március 1-je, és 2019. október 26-a között kell, hogy megtörténjen!

A légitársaság akciója azonban az alábbi időszakokban történő utazásra nem érvényes.

  • 2019. április 11-e és 2019. május 5-e között
  • 2019. június 7-e és 2019. június 11-e között
  • 2019. június 21-e és 2019. szeptember 8-a között

A légitársaság ajánlata 2019. március 1-je, és 2019. április 17-e között összesen 20%, míg a 2019. május 6-a, illetve a 2019. június 20-a között történő utazások esetén 30%, végül, de nem utolsó sorban pedig 40% kedvezmény jár a 2019. szeptember 9-e, és a 2019. október 26-a között történő utazásokra.

Az ajánlat az Aegean Airlines, illetve az Olympic Airlines által nemzetközi forgalomban közlekedtetett járatokra érvényes. mind egy irányú, mind oda-vissza történő utazás esetén. A 20%, 30%, illetve 40% kedvezmény már a foglalás előtt levonásra került a jegyek árából az Aegean foglalási rendszerében, így a weboldalon már a kedvezményes árak kerülnek feltűntetésre.

20%, 30%, illetve 40% kedvezmény a viteldíjból, és az üzemanyagfelárból értendő. Azonban nem csökkenti a repülőtéri illetékek, és adók árát.

A tájékoztatás nem teljeskörű, további részletekért és foglalásokért látogassátok meg az aegeanair.com weboldalt.

És amennyiben szeretnétek az Aegean Airlines bármelyik belföldi úticélján szállást foglalni magatoknak, úgy azt természetesen legújabb partnerünkön a booking.com-on keresztül tudjátok megtenni!

Screen Shot 2018-08-29 at 08.28.55

Amennyiben pedig bármi kérdésetek van, akár a foglalást, akár az Aegean Airlines-t, vagy bármely más Star Alliance légitársaságot, illetően, akkor keressetek fel minket nyugodtan, akár a kommentek között, akár az elérhetőségeinken.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, illetve osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor pedig iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok bármelyikén.

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

1280px-aegean_airlines_logo-svg

© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Jártál már Krétán? Ez esetben rád van szükségünk!

Kedves olvasóink!

Mint azt már tőlünk megszokhattátok, igyekszünk mindenkinek segíteni, aki esetlegesen diplomamunkáján, illetve egyéb jellegű publikáción dolgozik.

Ez most sincs másképp, egyik nagyon kedves ismerősöm MBa Disszertációjához szükséges kérdőívet szeretnénk most veletek megosztani.

Kérlek, hogy egy kitöltéssel, megosztással, illetve további ismerőseitek meghívásával segítsétek a munkánkat.

Tudnivalók:

A kérdőív, és annak kitöltése teljes mértékben önkéntes jellegű. A kérdőívben bekért adatokért, és a válaszok kezeléséért az M&D’s Blog, vagy a weboldal bármely szerkesztője felelősségre nem vonható.

Az adatokat a Google, illetve a kérdőív készítője határozatlan ideig tárolhatja, és felhasználhatja. A tájékoztatás nem teljeskörű, további részletekért látogassátok meg a Google Forms Felhasználói Feltételeinek weboldalát.

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Athénban töltenétek egy pár napot a tél folyamán?

Ez esetben az Aegean Airlines legújabb ajánlatát nektek találták ki!

A görög légitársaság lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményében jelentette be legújabb akciót.

Mely kifejezetten a nemzetközi forgalomban utazóknak lesz előnyös. Hiszen 20% kedvezménnyel foglalhattok a légitársaság járataira.

Lássuk a részleteket!

Main20off_EN

Az ajánlat csak és kizárólag az Aegean

Az akció csak és kizárólag a 2018. december 6-án 23:59 EET-ig (Eastern European Time) az aegeanair.com weboldalon véglegesített, új foglalásokra érvényes. Amennyiben az utazásotok a légitársaság által megjelölt időszakba esik. Mely 2019. január 14-e, és 2019. február 28-a között kell, hogy megtörténjen!

Az ajánlat az Aegean Airlines, illetve az Olympic Airlines által nemzetközi forgalomban közlekedtetett járatokra érvényes. mind egy irányú, mind oda-vissza történő utazás esetén. A 20% kedvezmény már a foglalás előtt levonásra került a jegyek árából az Aegean foglalási rendszerében, így a weboldalon már a kedvezményes árak kerülnek feltűntetésre.